Liberalizmus

A felvilágosodás ideológiájából nőtt ki. Ami nincs tiltva, azt szabad.
Individuális megközelítésű, univerzalisztikus, meliorista, a negatív szabadság kategóriáját használja (mentesnek lenni valamitől, elsősorban az államtól, de a közösségtől is, ez az individuális jellegből eleve adódik). A jelen a jövő első pillanata, a múlt nem számít.
Kulcsfogalmai: Szabadság, tolerancia (utóbbi nélkül a társadalom szétesne, ezért ezt folyamatosan keresik a társadalomban, ha úgy látják, nem kellő mértékű, hát forszírozzák), egyenlőség, esélyegyenlőség, igazságosság (mindig kölcsönös és szolidaritáson alapul, nem abszolútumból vezethető le, hanem kölcsönös viszonyrendszerből). Szabadság és egyenlőség közül is első a(z egyéni) szabadság, ha az egyenlőséggel kerül konfliktusba.
Racionalizmusa: a társadalom folyamatai megismerhetők, racionális belátással látható a jövő, létrehozható a tökéletes társadalom.
Az állam legyen gyenge (éjjeliőr állam). Gazdaságfilozófiájuk szerint mindent a piacra kell bízni, „láthatatlan kéz” állítja elő az egyensúlyt (A. Smith). A piaci folyamatokba ne avatkozzon be az állam.
Az alapvető liberális követelések tulajdonképpen mindenhol megvalósultak, ezért bizonyos vélemények szerint a liberalizmus kifulladt, nincs mondanivalója. Ez okozza, hogy napjainkban az európai liberális pártok értelmiségi rétegpártok. Ezzel szemben – ezt kivédendő – a liberalizmus magát, mint egyfajta metaideológiát magyarázza, elvárja, hogy minden más a liberalizmus elvein keresztül mérettessen meg (liberális minimum).
A liberalizmusban hangsúlyos folyamatos fejlődés legalább látszólagos fenntartásához újabb és újabb követeléseket építenek be, fantomellenfeleket képeznek, kiállnak olyan elvek mellett, amelyek mellett nem biztos, hogy egész Európa kiáll (kisebbségek, homoszexuálisok, drogosok, stb.).

John Stuart Mill (1806. 05. 20. – 1873. 05. 08. Avignon!)

Fő parája: ő egy végtermék, előállított ember. Neveltetése oktatási kísérlet. Hároméves korától tanulta apjától a görög és latin nyelvet valamint a klasszikusokat. 12 éves korától tanulmányozta a logikát (főként Arisztotelészt és Hobbes-t). Közben testvéreit tanította. Soha nem járt iskolába (csak picikét Franciaországban), nem élt kortársai között. Élete végéig autodidakta maradt. Skót-presbiteriánus (mínusz-istenhit) szellemben nevelkedett. Bentham és az utilitarizmus lett a vallása.
Apja, James Mill is fontos alak az eszmetörténet számára. Bár lelkész diplomája volt, gyakorló hitetlen lett. John már gyermekkorában kapcsolatba került a filozófiai radikalizmussal. Apja szándékosan a maga és Bentham eszmei örökösének nevelte – ritka, hogy valakit ilyen mértékben szándékosan egy ideológiai szerepre készítsenek fel.
1820 – 1 év Dél-Franciaországban – a hely örök szerelme lett, maga az ország pedig példaképévé vált.
1822-23 tele – megalakítja az Utilitarian Society-t, mely egy vitakör.
1826-27 tele – idegösszeroppanás, depresszió (ebből teljesen soha nem gyógyult ki).
A depresszió oka: hiányolta magából az erkölcsi spontaneitást, úgy érezte az ő feladata mások miszticizmusának lefordítása az érvek nyelvére. Ekkor fordult érdeklődése a romantika felé. Benne azt találja, amit magából, neveltetéséből hiányol: érzéseket.
Carlyle anti-öntudat elmélete segíti gyógyulását. Az érzések nem viselik el a kutakodó vizsgálatot „Kérdezd magadtól, hogy boldog vagy-e, s megszűnsz az lenni.”
(1830-ban Párizsba megy a forradalom támogatójaként)
1831 – Spirit of the Age (Korszellem) – Carlyle szerint Mill új misztikus. Ebben az eszménye a középkori egyház, saját korát átmenetinek tekinti, ahol nincs tekintély, pozitív meggyőződés. Ezzel állította szembe a fizika tudományeszményét, ahol a képzettekre figyelnek, van tekintély.

1832 – System of Logic – 1841-ben újraírja, miután megismerte Comte pozitivista filozófiáját (1841-46 között leveleztek, végül kiábrándult Comte-ból, 1859-ben már így írt róla: „…a társadalom zsarnokságát kívánja megteremteni az egyén felett (…) messze felülmúlva mindazt, amit az ókori bölcselők közül a rideg fegyelem legodaadóbb hívei valaha is kigondoltak politikai eszményként.”)
1832-33 – saint-simonistákkal „flörtöl” Londonban, ám kiábrándul belőlük, amikor azok a Boszporuszhoz utaznak várni a női messiást.

1835-ben, kiadása évében olvassa A. de Tocqueville Amerikai demokráciáját. Lelkes híve, mert Tocqueville is az egyenlőség növekedéséből származó anarchia, individualizmus, egoizmus – végső soron zsarnokság veszélyeit tárgyalta. Átvette ezeket a félelmeket, ám ő NEM LÁTTA, hogy az egyén szabadságának növekedése zsarnokságot von maga után.

J. S. egyszerre tartotta magát politikusnak és tudósnak. Egy időre eltávolodott a radikálisoktól (1840 után érdeklődik újra a politikai radikalizmus iránt), mivel kevesellte az érzelmet a filozófiai radikalizmusban (bika volt, naná!). ő maga a romantika nyelvét használta fel a radikalizmus érdekében. Az általa a liberalizmusba plántált radikális hagyomány ellenségképekben, frusztrációkban, ambíciókban és csoportidentitásban öröklődött.
A radikalizmus érzelmi felháborodásának magja az „Aki nem dolgozik ne is egyék!” elve volt. A társadalom parazitáit, az uralkodó osztályt megvetették. Ellenszenvük kifejezetten a földbirtokosok ellen, nem pedig a bankárok vagy gyárosok ellen irányult. A radikálisok – önképük szerint – a gondolkodó emberek, a vállalkozó szelleműek, az erényesek és képzettek. Velük szemben állnak a szűk érdekeiket védő privilegizált osztályok.
Mill nem kapitalista, csak földbirtokos-ellenes.
Nem minden csoportérdek uralma demoralizáló, csak az arisztokráciáé – az ugyanis nem a fejlődés mellett áll.
Politika terén két dologban bíztak: a reprezentatív kormányzatban és szabad vitában.
Magától értetődőnek vélték, hogy ha a népet az általuk választott képzett intelligensek vezetnék, akkor érvényesülne a közérdek, azaz a fejlődés. Ezért követelték az általános választójogot, nem pedig emberi jogokra vagy szabadságjogokra hivatkozva. (Szakértő kormányt tartott ideálisnak, ezt később Weber is kifejtette felelősség etikája kapcsán, merőben ellentétes véleményre jutva. – A szakértő politikus egész egyszerűen politikus mivoltából kifolyólag nem hozhat tisztán szakmai döntéseket, így tehát a szakértőkből álló kormány porhintés.)
A chartizmus széttörte reményeiket – a munkások nem őket támogatták. Az 1848-as francia választások eredményei gyanakvóvá tették őket az általános választójoggal szemben. Ezek után inkább a szocializmustól várta a fejlődést, mint a demokráciától – lelkes híve volt Louis Blanc-nak.

Mill nem kételkedett abban, hogy kellenek egyénektől független standardok. Az egyéni szabadság megőrizhető, ha a cselekvési és gondolkodási szabadság körére vonatkozó alapelvet követik. Kételkedett a beavatkozás szükségességében, ha eleve van ilyen kör. Egyszerű alapelvet akart, egy egyedi igazságot, amely mindent képes elrendezni (Benthamnél ilyen volt a boldogságkeresés és fájdalomkerülés, az apjánál pedig a kormányzók és kormányzottak érdekeinek egybeesése). Sajátját a Szabadságban fejtegette. Az alapelv végül a következő lett: csak akkor igazolható a mások szabadságába való beavatkozás, ha egy másoknak okozott kárt akadályozunk meg vele.
Az emberi cselekvéseket két részre osztotta:

  1. csak a cselekvőre ható
  2. másokra ható

(Soha nem tudta meghatározni, hogy van-e olyan, ami nem hat másokra.)
Fő kérdés, hogy mi a kár? A szabadság határa csak a másik ember sérelme lehet. A társadalom erősödése esetén az egyén gyengül és fordítva. Az egyéni szabadságra a legnagyobb veszélyt a társadalom jelenti. Az egyén jó, bölcs, de tömegesen, mint társadalom, rosszakaratúvá válik. Az egyéni szabadság megmentésének egyedüli módja, ha kivonul a társadalomból. A társadalom veszélyes zsarnok, mert úgy alakítja az egyént, hogy az észre sem veszi. Miért baj a szabadsághiány, ha észre sem vesszük? A fejlődés hiánya miatt!
A lélek bebörtönződik a szocializáció révén. Mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést: Az legyek-e ami vagyok, amivé a társadalom tett? Elfogadjam-e? Mert az nem ÉN vagyok (nyelv, ízlés, szerep), csak korlátoz.
Mill egyéni szabadsága kettős:

  1. gondolati, lelkiismereti és vélemény
  2. cselekvési – fontos, mert magában foglalja az engedetlenség és a lázadás szabadságát. Az életmód szabadsága – sokféle helyzet, döntés – fejleszt.