Alexis de Tocqueville (1805-1859)

Arisztokrata származású, 37 családtagját ölték meg a francia forradalomban. Ennek ellenére mind a forradalmat, mind a liberalizmust elfogadta.
1826-ban jogi diplomát kap (Napoleon Szent Ilonán). 1830-ban Lajos Fülöp polgár király kerül a trónra, a Bourbon-okat elűzik. Tocqueville Bourbon párti ezért (ösztöndíjjal) elhagyja az országot, 1832-ig Amerikában tartózkodik. Ez idő alatt az igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtás rendszerét vizsgálja. Tapasztalatairól „Az amerikai demokráciáról” című művében számol be (1841-ben, az eredeti kiadás után hat évvel, már volt belőle magyar kiadás!).
1839-ben parlamenti képviselő, majd 1849-ben külügyminiszter lesz, 1851-ben azonban visszavonul a politikától. 

A demokrácia kifejezést sok értelemben használja. Ezek közül a legfontosabbak:

  1. társadalmi- és hozzá tartozó hatalmi típus,
  2. folyamat, ahol a társadalmi viszonyok kiegyenlítődése folyik. Folyamatos emancipáció (rabszolga felszabadítás, választói jogok kiterjesztése)
  3. Esélyegyenlőség (jogi és politikai – ELVBEN)

Amerikai tapasztalatok:
A demokrácia önismerete hiányos. A gondolkodás a pragmatizmusból ered. A szellemi és elméleti érdeklődés visszaszorul.
A többség zsarnoksága. Ez a többségi elv vezet szerinte a központosításhoz és a totális hatalomhoz. Míg Amerikában nem valós veszély ez akkor, addig Európában (közelebbről Franciaországban) annál inkább.
Esküdtszéki rendszer – beleérzés – az esküdt is lehet vádlott valamikor.
Az arisztokrácia, az arisztokratikus habitus hiányzik a demokráciából.

Tocqueville-faktor:

  1. A közvélemény egyre szélesebb, a jogok, az önbecsülés nő (többségi zsarnokság),
  2. Megőrződik az állam befolyása ⇨ e két momentum veszélye: az állam elsőrendű célja és érdeke, hogy a tömegeket valamiféle gyermeki tudatlanságban tartsák. Kevés információ, kevés önálló gondolkodásra való hajlam. Minél kevesebb intellektuális tudást adjon az állam, mert a tömegek elsöprik. Ezzel mintegy megsejtette a tömegkultúra hatalmát az elittel szemben. Elképzelhetőnek tart egy olyan jövőt, ahol szabadság nélküli demokrácia lesz. A szabadság szerinte az önkény hiánya, mely úgy biztosítható, ha a hatalom határt szab önmagának. Belátja, hogy ez nehezen megvalósítható, ezzel kapcsolatban nem optimista. A francia felvilágosodás eszméivel nem száll szembe, azokat nem tartja ördögieknek, úgy véli, a demokrácia úgyis kialakul. Ellenállás helyett tudomásul kell venni, figyelmesen szemlélni és törekedni a hibák kiküszöbölésére.

A demokrácia Amerikában című műve:

A hit fő forrásáról a demokratikus népek körében:

Közös eszmék nélkül nincs közös cselekvés, és közös cselekvés nélkül emberek még léteznek ugyan, de társadalmi szervezet nem. Ahhoz tehát, hogy társadalom legyen és hogy az virágozzék is, az kell, hogy polgárai szellemét mindig összefogja és egybe tartsa néhány alapeszme. Ehhez pedig az kell, hogy mindenki ugyanabból a forrásból merítse nézeteit és hajlandó legyen elfogadni bizonyos számú kész hiteket.
Igaz, hogy aki mások szavára elfogad egy nézetet, rabságba veti szellemét; ez azonban üdvös szolgaság, amely által jól élhet a szabadsággal.
Az egyéni függetlenség lehet kisebb vagy nagyobb, de korlátlan nem. Nem az a kérdés, hogy megtudjuk létezik-e intellektuális tekintély a demokratikus századokban, hanem csak az, hogy hol helyezkedik el és milyen mértékű.
Amíg a létfeltételek eltérőek és az emberek erősen különböznek egymástól, addig mindig lesz néhány igen felvilágosul, nagy tudású, és eszessége révén nagy hatalmú egyén, és lesz egy nagyon tudatlan, erősen korlátozott sokaság.
Egyre inkább a közvélemény (média) irányítja a világot.
Bármilyen politikai törvények is irányítsák is az embereket; ma a közvéleménybe vetett hit egyfajta vallássá fog válni – melynek prófétája a többség lesz.
Az egyenlőségen két tendenciát lát Tocqueville. Az egyik új gondolatok felé irányítja az embereket, a másik legszívesebben arra kényszerítene mindenkit, hogy többé ne gondolkozzék. Így szorosan hozzáláncolná magát a nagy többség általános akaratához.

Arról, hogy az USA-ban a vallás miként tudja felhasználni a demokratikus ösztönöket:

Az emberek igénylik a tételes hitet – kívánatos azok megléte. Lehetetlen, hogy ne ezek az eszmék alkossák azt a közös forrást, amelyből minden egyéb származik. Ha már nemcsak a politika, hanem a vallás viszonylatában is megszűnik a tekintély, az emberek hamarosan megriadnak a korlátok nélküli függetlenség hatásától. Részemről kétlem, hogy az ember valaha is képes egyszerre elviselni a teljes vallási függetlenséget és korlátlan politikai szabadságot. Az egyenlőség, mely bő javakkal árasztotta el a világot, veszélyes ösztönöket sugall: megkísérli az embereket elválasztani egymástól, és mindegyiküket arra készteti, hogy csak önmagával törődjék. A vallások legnagyobb előnye, hogy az előbbivel teljesen ellentétes ösztönöket keltenek. Az egyenlőség, az általa létrehozott vagy pártfogolt szenvedélyek közül egyet különösképp felerősít és úgy tesz az emberek szívébe, hogy: „ez a jólét szeretete”. A jólét jegye a demokratikus koroknak. A vallások feladata, hogy megtisztítsák, szabályozzák és mérsékeljék a jólét iránti túlságosan heves és kizárólagos igényt. Amit az emberek az egyenlőség idején éreznek.

Miért kötődnek jobban az amerikaiak a tudományok gyakorlásához, mint az elmélethez?

Az értelem három részre osztja a tudományt:
Az első tartalmazza a legelméletibb alapelveket, a legelvontabb fogalmakat, azokat, melyek alkalmazása nem ismeretes, vagy nagyon is távoli.
A második általános igazságokból tevődik össze, melynek még a tiszta elmélethez tartoznak
A gyakorlathoz vezetnek.
A harmadikat az alkalmazás folyamatait és a végrehajtás eszközei töltik ki.
A demokratikus társadalmakban élő emberek az elmélkedést – többnyire – lebecsülik. A demokratikus társadalmi állapot és intézmények az emberek nagy részét: szüntelen aktivitásra késztetik.

Hogyan módosította az amerikai demokrácia az angol nyelvet? 

Nem csak az a panasz rájuk, a britektől, hogy sok új szót hoztak használatba (vagy régit új jelentéssel), hanem az, hogy ezeket az új szavakat részint a zsargonból, részint az iparágak területéről vagy az üzleti nyelvből kölcsönözték. A szórend is sokkal szabadárébb.

Miért tanúsítanak a demokratikus népek erősebb szeretetet az egyenlőség mint a szabadság iránt?

Az emberek nemcsak azért ragaszkodnak az egyenlőséghez, mert az becses számukra, és mert azt hiszik, hogy örökké kell tartania.

A szabadság biztosította javak csak hosszú idő múlva mutatkoznak meg:

Viszont az egyenlőség előnyei már most érződnek.

Az individualizmusról a demokratikus országokban:

Az individualizmus új kifejezés, melyet egy új eszme hívott életre. Felmenőink csak az egoizmust ismerték. Az egoizmus olyan szenvedélyes és végletekig fokozott önszeretet, amely arra ösztönzi az embert, hogy mindent önmagára vonatkoztasson és hogy önmát mindenek elébe helyezze. Az individualizmus olyan higgadt és békés érzelem, amely mindenkit arra késztet, hogy elszigetelje magát a hozzá hasonlatosan tömegétől, és családjával és barátaival félre vonuljon: sorsára hagyja a nagy társadalmat. Az individualizmus demokratikus eredetű. A demokrácia minden emberrel elfeledteti az őseit, elrejti előle leszármazottait és elválasztja kortársaitól, folyton önmaga felé fordítja és végül teljesen saját szívének magányába zárja.

Miért nagyobb az individualizmus demokratikus forradalom után, mint más korszakban?

A polgárok általában a demokratikus társadalmak születésekor szigeteléskor szigetelődnek el. A demokrácia arra ösztönzi az embereket, hogy nem közeledjenek a hozzájuk hasonlókhoz, a demokratikus forradalmak viszont arra késztetik őket, hogy kerüljék egymást, és ezáltal átörökítik az egyenlőségre  az egyenlőség szülte gyűlöleteket.
Az amerikaiak nagy előnye, hogy a demokráciához vezető úton nem kellett elszenvedniük demokratikus forradalmakat, és hogy már egyenlőnek születtek, és nem kell azzá válniuk.

Hogyan küzdik le az amerikaiak szabad intézményekkel az individualizmust?

Amikor a polgárok arra kényszerülnek, hogy közügyekkel foglalkozzanak, kilépnek saját egyéni érdekkörükből. Nehéz egy embert kiragadni a maga közéből és érdekeltté tenni az egész állam sorsának alakításában, mert nem fogja fel, hogy az állam sorsa mekkora befolyást gyakorolhat az övére. A polgárokat inkább az apró ügyek intézésére szóló megbízással, mintsem a nagy dolgok irányításának átadásával lehet érdekelté tenni a köz javában és rávezetni arra, hogy annak előmozdításához egymásra folytonosan szükségük van.

Hogyan használják az amerikaiak a társulásokat a polgári életben?

Az amerikaiak körében folyvást társulnak a legkülönbözőbb korú létfeltételű szellemű emberek. Nemcsak kereskedelmi és ipari társulásaik vannak, melyekben mindenki részt vesz, hanem ezernyi más is: vallási, erkölcsi, általános érdekű és nagyon partikuláris. Közös vágyaik célját közösen akarják elérni.
A polgári társulások és a politikai társulások kapcsolatai:
Az embereknek bizonyos ügyekben a véletlen folytán közös az érdekük. Minél inkább gyarapszik e kis ügyek száma, az emberek annál inkább magukévá teszik, szinte tudtukon kívül azt a képességet, hogy a nagyokat is közösen vigyék végbe.
A polgári társulások tehát megkönnyítik a politikai társulások létrejöttét. Másrészt viszont a politikai társulás sajátos módon fejleszti és tökéletesíti a polgári társulást. A politikai társulás korlátlan szabadsága viszont veszélyes – anarchiába süllyesztheti az népet.
Hogyan küzdenek az amerikaiak az individualizmus ellen a jól felfogott érdek tanával?
A magán érdek találkozik a közérdekkel.
Az ember úgy hiszi, felismerte, hogy aki embertársai javát mozdítja elő, önmagát szolgálja, és hogy ez a jótétemény saját egyéni érdeke.

Amerikában minden erejükkel azon vannak, hogy bebizonyítsák:

A tisztesség mindenkinek érdeke. A jólfelfogott érdek tana nem ritka odaadó tettekre késztet, viszont naponta apró áldozatokat sugall, rendes, mértékletes, szerény, előrelátó, önuralommal bíró polgárok sokaságát formálja. Így közelít az erényhez a szokások segítségével.

Miért vonzódik szinte minden amerikai az ipari foglalkozásokhoz?

A föld művelése biztos, de lassú eredményeket igér erőfeszítéseiért. – így csak vagy létfenntartási minimumhoz jó (szegényeknek, illetve annak a gazdagoknak, akinek van sok feleslege, megforgatható pénze).
A demokrácia míg a mezőgazdaságból kiábrándítja addig szinte tereli őket a kereskedelembe és az iparba.

Hogyan nőhet ki az arisztokrácia az iparból?

Az ipar kerülő úton visszavezetheti az embereket az arisztokráciához. A kézműves csak egyetlen tárgy készítésével foglalkozik (profin), de így elveszíti általános képességét arra, hogy elméjét a munka szervezésére használja. A mesterség fejlődik, és  a mesterember lemarad. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy egy iparág termékei annál tökéletesebbek, és olcsóbbak, minél tömegesebb a gyártás és nagyobb a tőke: ekkor lépnek színre az igen gazdag és felvilágosult emberek, hogy kiaknázzák azokat az iparágakat, amelyeket eddig csak a szűk látókörű tudással rendelkező vagyontalan kézművesek használtak fel.
Így az ipar tudománya egyre mélyebbre süllyeszti a munkások osztályát, de ugyanakkor felemeli a gyárosokét. És válik egyre arisztokratikusabbá az iparral foglalkozó osztály.

Hogyan teszi a demokrácia egyszerűbbé és fesztelenebbé az amerikaiak szokások kapcsolatát?

Amíg a különböző kasztokba tartozó emberek alig érintkeznek egymással és kapcsolataik nem az egyenlőségen alapulnak, addig amerikában a születéssel járó kiváltságokat sosem ismerték és a vagyon semmiféle különleges jogot nem biztosít birtokosának. Előítélet nem taszítja őket (bármely /különböző/ társadalmi részből származnak is ).
Viszont a közös haza összefűzi őket. Két angolnak azonban nem elég az, hogy egy vérből valók, mert csak ugyanaz a rang tudja közelebb hozni őket egymáshoz.

Hogyan módosítja a szolga és az úr viszonyát?

Az arisztokráciában az úr és a szolga között semmilyen természetes hasonlóság nincs, bár a vagyon nevelés és vélemények, jogok óriási távolságot iktatnak közéjük, melyek után viszont az idő egymáshoz kapcsolja őket. – alkalmazkodnak egymáshoz.
Míg a demokráciában (ahol elvileg természetüknél fogva hasonlók) mindvégig idegenek maradnak egymás számára.
A demokráciában a szolgák nemcsak maguk között egyenlők, hanem egyenrangúak gazdáikkal. (a szolgából minden percben úr lehet, és törekszik is erre).
A demokráciában a szolgaság nem lealacsonyító, mert ez az állapot ideiglenesen önként választott, és nem tárgya a közvélemény megvetésének.- és mert a szolga és úr között nem szül semmiféle tartós egyenlőtlenséget.

A demokrácia hatása a bérekre:

Hosszú távon a dolgozók érdeke fog érvényesülni a kiharcolt magasabb munkabérek birtokában ugyanis napról napra jobban függetlenednek munkaadóiktól, és minél függetlenebbek, annál könnyebben kivívhatják bérük további emelését.
A létfeltételek egyenlősödésével emelkednek a bérek és minél magasabbak a bérek, annál egyenlőbbekké válnak a létfeltételek.

A demokrácia hatása a családra:

A hierarchikusan és arisztokratikusa szervezett országokban a hatalom sosem közvetlenül irányítja a kormányzottak összességét. Mivel az emberek függenek egymástól, elég csak az

elsőket kézben tartani a többi követi őket. (ez illik a családra is – az apa a család létrehozója, fenntartója és bírája is).
A demokráciában a kormányzat keze a tömeg minden tagjához elér, így nincs szükség közvetítőkre.
A demokrácia meglazítja a társadalmi kötelékeket, de szorosabbra fűzi a természetből fakadókat. Közelíti a család tagjait és ugyanakkor elválasztja egymástól az állampolgárokat.

Miért ritkulnak a nagy forradalmak?

A demokratikus társadalmak polgárainak nagy része nem látja tisztán, mit nyerhetne egy forradalommal, de minden percben ezernyi módon érzi mit veszíthetne vele (pl.: kényelmet, javaikat, ….). A népek így annál kevésbé hajlamosak a forradalmakra, minél inkább gyarapodnak az ingó javak. (és minél jobban növekszik ezek tulajdonosainak száma).
A demokratikus társadalmakban élő embereket semmi kötelék nem fűzi egymáshoz, ezért mindegyiket külön-külön kell meggyőzni.
Az egyenlőség természetes igényt támaszt az emberekben a szabad intézmények iránt.

Kettő dolgot szül:

Az egyik egyenesen a függetlenséghez vezeti, a másik pedig anarchiába (így szolgaságba) viszi az embereket.
A demokratikus népek kormányzatra vonatkozó nézetei - természetes módon – kedveznek a hatalom összpontosításának.
Az egyenlőség századaiban önkéntelenül fogadják el egy olyan egyedüli és központi hatalom gondolatát, amely maga irányít minden állampolgárt. Egyébként a demokratikus népek általában üdvözlik az egyszerű és általános eszméket és (központi) vezetést.
Visszariadnak a bonyolult rendszerektől.
A demokratikus népeket érzelmeik, eszméikkel összhangba a hatalom összpontosítására ösztönzik.
Az individualizmus miatt az emberek mindig csak erővel szakítják el magukat magánügyeiktől a közügyek kedvéért: ez utóbbiak gondját az államra, a közös érdekek egyedüli látható és állandó képviselőjére hárítják. Az ilyen hatalmak működését nagyon megkönnyíti, kiterjeszti és megszilárdítja az egyenlőség.

Milyen sajátos és véletlen szerű okok ösztönzik a demokratikus népeket a hatalom központosítására, és melyek tántorítják ettől?

Ha az egyenlőség olyan népnél kezd kialakulni, amely soha nem ismerte vagy már régóta nem ismeri a szabadságot, az összes hatalom a középpont felé törekszik: meglepő gyorsasággal gyűlnek oda, és az állam egy csapásra eléri ereje teljét, míg a magánemberek egy csapásra a gyengeség legalsó fokára zuhannak. (az amerikaiaknál a szabadságnak múltja van, viszont az egyenlőség új) Európában épp fordítva van: egy nagy demokratikus forradalom kezdetén, amikor a különböző osztályok közötti harc még csak kialakulóban van, a nép igyekszik a kormányzat kezébe összpontosítani a közigazgatást, hogy a helyi ügyek irányítását elragadja az arisztokráciától. Ugyanennek a forradalomnak a végén pedig a legyőzött arisztokrácia törekszik arra, hogy az államra hárítsa az összes ügyek intézését, mert retteg a vele egyenrangúvá, sőt gyakran urává lett nép kicsinyes zsarnokságától.
A politikai hatalom túlzott központosítása a társadalom elsatnyulásához és hosszú távon magának a kormányzatnak az elgyengüléséhez vezet. A demokratikus társadalmakban mindig annál erősebb lesz a központosítás, minél kevésbé arisztokratikus az uralkodó: Ez szabály
Napjainkban az Európai nemzetek körében a legfelsőbb hatalom egyre erősödik, jóllehet az uralkodók biztos helyzete gyengül.
Az elmúlt fél évszázad alatt Európában sok forradalom és ellenforradalom volt.

Úgy tűnik, hogy két ellentétes irányú forradalom zajlik napjainkban, az egyik folyton gyengíti a hatalmat, a másik pedig folyvást erősíti: a hatalom még történelmünk egyetlen korszakában sem tűnt ilyen gyengének, de ilyen erősnek sem.

Miféle önkényuralomtól féljenek a demokratikus nemzetek?

Ugyanaz az egyenlőség, amely kedvez az önkényuralom kialakulásának, mérsékli is azt. Láttuk, hogy a közerkölcsök annál emberibbé és annál szelídebbé válnak, minél hasonlóbbak és minél egyenlőbbek az emberek: Ha egyetlen állampolgárnak sincs nagyhatalma, sem nagy vagyona, akkor a zsarnokság lehetősége és élettere némileg szűkíti.