Balassi alkalmas is volt a magyar szerelmi líra megteremtésére, hiszen "az Világbíró szerelemnek győzhetetlen nagy hatalmát" érezte magán "mindenkoron".
Balassi a reneszánsz ember öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfőbb értékének tekintette.
Ezt bizonyítja nevezete drámai műve, melynek kissé terjedelmes címe így hangzik: Thirsinek Angelikával, Sylvanusnak Galatheéval való szerelmükről szép magyar comoedia.
Ez a munkája 1589-ben keletkezhetett, s a Júlia meghódítására irányuló utolsó kísérletnek tekinthető. Benne egy egészen új műfajt honosított meg a magyar irodalomban, a reneszánsz szerelmi komédiát.
Ennek Prológusában a kor egyházias felfogásával szemben többek között azt fejtegeti, hogy a szerelem olyan érzés, olyan indulat, mely nemcsak gyönyöröket, hanem "az ifjú embereknek sok jóknak oka", mert megváltoztatja, csiszolja, nemesíti, jobbá, kulturáltabbá tesz az embereket.
Fiatalkori udvarló költeményei s az 1588-ban keletkezett boldog-boldogtalan Anna-versek még csupán a későbbi nagy költő szárnypróbálgatásai voltak, s a reneszánsz szerelmi költés minden poétára kötelező kánonja, a petrarkizmus sablonjai szerint születtek.
Balassi "tudós" költő volta abban is megmutatkozott, hogy verseinek elég nagy része "fordítás".
Nem szóról szóra fordított hanem mintául választott mű átdolgozásával fejezte ki a maga személyes mondanivalóját.
Az író eredetiségének igényét még a reneszánsz sem ismerte.
Petrarca hatása érezhető azokon az érett nagy verseken is, amelyeket főleg 1588-ban írt és részben küldözgetett hiába az özveggyé lett Losonczy Annának, "Júliának".
A költemények ugyan nem hozták meg a várt szerelmi diadalt, Balassi viszont nagy költői tudatosságal versciklussá, magyar "Daloskönyvvé" szervezte verseit.
Ezek a szerkesztés eredményképpen a boldog találkozás ujjongó örömétől a lemondás teljes reménytelenségéig széles érzelmi skálán helyezkednek el, s ezzel párhuzamosan Júlia egyre elérhetetlenebb eszményé, az élet értelmének egyetlen jelképévé válik.
Júlia lakóhelye is valami távoli idegen ország, soha el nem érhető paradicsom, ahová legfeljebb a darva juthatnak el, de a "gyászruhás, idegenben veszettül bujdosó zarándok" soha.
Ezek a költemények a Balassa-kódex 34, darabjával kezdődnek és a 58. verssel fejeződnek be. "Ez az Júliáról szerzett énekeknek a vége" - olvashatjuk az 58. után.
A Júlia költemények kifinomult stílusa, tökéletes ritmikája, újszerű strófaszerkezete, szimmetrikus reneszánsz kompozíciója, egy belső érzelmi fejlődésmenetezett tükröző összefüggésrendszere ezt a versciklust sokak szerint költészetének csúcspontjával avatja. Közvetlen élményelmék alig-alig találhatók már itt: a versek egymásutánja nem a kronológiát követi, hanem tudatos szerkesztés következménye.