Jürgen Habermas (1929 - )

19291929. június 18-án született Düsseldorfban. Nagyapja református lelkész, apja a helyi ipari és kereskedelmi kamara igazgatója volt.
1949-1954 Filozófiát, történelmet, szociológiát, pszichológiát tanult Göttingenben és Bonnban, filozófia doktori disszertációját Az abszolútum és a történelem - A schellingi gondolkodás ellentmondásosságáról címmel írta

1955-1959

Kutatóként dolgozik a frankfurti Társadalomkutatási Intézetben, Adorno asszisztenseként.
1961 Megjelenik Student und Politik címmel a frankfurti egyetem diákjainak politikai hozzáállását vizsgáló kutatásaik eredménye
1961-1964 Heidelbergben tanít
1962A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című habilitációs írását Adorno nem fogadja el
1963 Megjelenik Theorie und Praxis című munkája
1964-1971A frankfurti Goethe Egyetemen filozófia- és szociológia-professzori kinevezést kap, nagyhatású beiktatási beszédét Erkenntnis und Interesse [Megismerés és érdek] címmel tartja
1967Megjelenik A társadalomtudományok logikája c. műve
1971 A Language-Theoretical Foundation for Sociology címmel Christian Gauss előadást tart a Princeton Egyetemen
1971-1981A starnbergi Max Planck Intézet igazgatója
1973Megjelenik Legitimationsprobleme im Spätkapitalismus [Legitimációs problémák a kései kapitalizmusban] c. műve
1980A New School for Social Research (New York) díszdoktorává avatják
1981Vendégtanár a Berkley Egyetemen. Megjelenik "magnum opus"-a, A kommunikatív cselekvés elmélete című munkája
1982A frankfurti Goethe Egyetem filozófiaprofesszorának nevezik ki, asszisztense Axel Honneth
1983A Deutche Akademie für Sprache und Dichtung tagjává választják. Moralbewusstein und kommunikatives Handeln [Erkölcsi tudat és kommunikatív cselekvés] c. művében bevezeti a kommunikatív etika fogalmát
1984 American Academy of Arts and Sciences (Cambridge, Mass) tagjává választják
1986Law and Morality [Jog és erkölcs] címmel Tanner előadást tart
1981-1991ötéves kutatási pályázatot nyer demokráciaelmélet és jogfilozófia témában
1992A kutatás eredményeit Faktizität und Geltung [Tényszerűség és érvényesség] címmel jelenteti meg
1994Nyugalmazott egyetemi tanárnak nevezik ki, nyolc hétig vendégtanár a Northwestern University-n

1929-ben született Düsseldorfban.  Meghatározó a háború az életében. Ifjúsági szervezetekben megtapasztalta a kor ideológiai nevelését. Nagy trauma a vereség (1945). Nagyobb csapással szembesült a Nünbergi per kapcsán. A németek megdöbbentek, mert erről kevesen tudtak. Az egész életére nagy hatással volt, ezért egész életében a demokratikus intézmények fenntartása mellett áll ki következetesen. A német demokráciát ingatagnak tartotta. A weimari alkotmány nagyon demokratikus volt, mégis elővarázsolt egy totalitárius rendszert. A demokratikus intézményeknek mindig tökéletesen kell működniük, nem lehet egy pici engedmény sem. 1949-től 1954-ig jár egyetemre Götingenben és Bonnban, szociológus lesz. 1954-ben kapja meg a diplomáját Bonnban, utána Frankfurtban Adorno asszisztense lesz. 1959-60. körül elkészül habilitációs munkájával, de nem kapja meg Frankfurtban a habilitációt, nem taníthat. Horkheimernek mutatja meg Adorno, ezért nem habilitál Frankfurban, helyette Heidenbergsben tanít. Az 1960-as években a diáklázadások idején kerül vissza Frankfurtba, a diákok istenként tisztelik, majd elmérgesedik a viszonyuk. Münchenbe kerül, legjelentősebb munkái ott készülnek. 1981-ben visszakerül Frankfurtba. 1993-ban Magyarországon járt. Majd nyugdíjba vonult, de a mai napig aktív, politizál, Scröder tanácsadója. Olyan tudós, aki nem kerülte meg a politikát. A

Frankfurti Iskola "második generációjának" kiemelkedő alakja. Munkáit áthatja az "első generációt" jellemző baloldali beállítottság, de az elődökkel szemben ő a - bár tökéletlen, de sok szempontból a legjobb - nyugati demokráciát mindenképpen megőrzendő értéknek tartja.
Munkássága ennek megfelelően a késő-kapitalista társadalom sajátosságainak, jellegzetességeinek feltárására és a problémák, tökéletlenségek, igazságtalanságok megszüntetésének, csökken¬tésének lehetőségeinek kutatására irányult.
Társadalomelmélete központi fogalmai, témái a racionalizáció, a legitimáció kérdése, a társadalmi cselekvés vizsgálata, a kommunikatív cselekvés és a kommunikatív etika kérdéskörei.
Központi helyet foglal el gondolkodásában a társadalmi nyilvánosság, a társadalmi kommunikáció vizsgálata. A kommunikatív cselekvésben rejlő racionalitás-potenciál szerinte magában rejti az elnyomó hatalmi viszonyok feltárását, megbeszélését, az aktív állampolgári szerepvállalás újraéledését és ezen keresztül a döntésekben a társadalmi konszenzus, egy társadalmi szinten kidolgozott és elfogadott - kommunikatív - etika lehetőségét.

Diákjai eszmei vezetőnek szerették volna, de rendre összeveszett velük. (Tanár úr két előadásán is volt!!!) A ’60-as – ’70-es évekbeli műveiben megjelenő kategóriákat ’81-es nagy művében foglalta össze, melynek címe: A kommunikatív cselekvés elmélete.

Az arisztotelészi kategória párra épít: a techné és a praxis megkülönböztetésére. A techné: Habermas-nál az alkotás, létrehozás kategóriája lesz. Ez önmagán kívül nő. Ha létrehozunk valamit, az másra is hatással lesz. A praxis: a cselekvés kategóriája, Habermasnál a jó cselekvés maga a cél.

Kapitalizmus és modernitás:

Habermas szövegei minimum két síkon zajlanak:

  1. elméleti, analitikus megközelítése a valóságnak,
  2. konkrét történeti valóság elemzése is benne van.

„A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozásai” c. munkája történetszociológiai alapmű.

A történelmi korszakok tehát: 

  1. antikvitás, poliszok, szabad polgárok kora:
    Emberek kommunikációján és cselekvésén alapul, a politika együttműködik az emberekkel. Habermas szerint a görögök szabadsága az uralomnélküliséget jelenti, mivel az egyenlőség feltételezi az egyenrangúságot. Az, hogy szabadon lehetett beszélni, feltétele volt a közös cél elérésének. Sajátos nyilvánosság előtti szabad véleményalkotás jellemezte az ókori görögöket.
  2. középkor:
    Reprezentatív nyilvánosság jellemzi. Uralkodók ritkán, de sok pompával, sleppel jelennek meg a nép előtt. Nincs a magánélettől elváló nyilvánosság, mert a reprezentáció a kultusz része, ami integrálja a társadalmat.
  3. XVIII. sz.:
    Nagy változás következett be: ez volt a magánemberek nyilvánossága. Feltétele: az állam és a társadalom szétválása volt. Emellé rendelődik harmadikként a nyilvánosság.
    Irodalmi szalonokban jelenik meg a politikai jellegű nyilvánosság. Genetikailag összekapcsolódik a politikai és az irodalmi nyilvánosság. A szalon metaforává válik, kilép a tér-idő korlátból. Az írott műfajokban jön létre a nyilvánosság új terepe: pamfletekben, újságírásban is polgári nézetek jutnak kifejezésre. Kezdetben a nyilvánosságnak hallgatólagos sugalmazás, nézetek terjesztése volt a funkciója.
    A közhatalom jó esetben partnernek tekinti ezt a fajta nyilvánosságot. A korai nyilvánosság nyilvánvaló modellje a parlament. (Szekularizált természeti jog.) Kialakul a nyilvánosság négy funkciója, amit működtetnie kellene (jogállamban):
    1. problémák észlelése: pl. állam és közigazgatás működése, társadalmi problémák
    2. problémák tematizálása: kezelhető legyen az állam, politika, jog szintjén
    3. nyilvánosság nyomásgyakorlása az álamra, hogy foglalkozzon az adott problémával
    4. kontroll-funkció: elemezni, mi történt az adott ügyben
  4. XX. század:
    Habermas szerint ez a fajta nyilvánosság megszűnik, leépül a XX. sz-ra, és felváltja a  közvélemény. A különbség az, hogy a nyilvánosságot magánemberek okoskodásával építik, a közvélemény esetében pedig megmondják fentről, mi a probléma és ezzel foglalkoznak. Hogy ez megtörténjen, a modern ……. működési rendszerében komoly változásnak kellett beállnia. Az egyik: a modernitás egyfajta racionalizálódási folyamat, de Habermas szerint ez differenciáltan, minimum három szinten működhet:
    • egyén
    • szociális világ – magánemberek interakciói
    • gazdaság és politika terepén – ez már cselekvés elmélettel nem megközelíthető.
    • Társadalmi nyilvánosság szerkezet-változása című műve

Más megfogalmazásban a XVIII – XX. században lezajlott változások:

A modernitás hajnalán (XIX. század második fele) a legjelentősebb a civil társadalom és a politikai állam szétválása. A korábbi európai társadalmak két pilléren nyugodtak: templom, királyi udvar. A civil társadalom léte nem létezett a modernitás előtt. A modernitás e nélkül elképzelhetetlen. A civil társadalom mindkettőtől független. Ma már a civil társadalom van előtérben (a konzervatívok szerint). A társadalom szférájában alakul meg a nyilvánosság. A szabad emberek saját akaratukból társaságot szerveznek, „szalonok”, ez a polgári nyilvánosság szférája, minden témáról szabadon beszélnek. Egyenrangú, szabad emberek eszmecseréje. A Magyarország előtti nyilvánosság csak reprezentatív volt, nem is volt fontos. A demokráciában fontos, mert a nép így legitimálja a hatalmat. A szalonok Habermasnál ideáltípus. Ezt a helyzetet terjeszti ki a társadalomra. Minden ember félelem nélkül elmondhatja, hogy mit gondol, nincs fenyegető uralom. A nyilvánosság helyébe a közvéleményt helyezik, amit nem mindenki gondol, hanem csak egyesek gondolják ki és mondják el. Nem az a fontos, hogy mi van, hanem hogy mit gondol arról, és ezt néhányan meg is határozzák, hogy mit kell mondani. Bedobnak valamit a köztudatba, a sajtó pedig közli. A nyilvánosság magától jön létre, a közvéleményt létrehozzák (ezért ítélik el a közvélemény-kutatásokat). Úgy érzi, retendanizáció működik, mert hajlik vissza a középkori állapotokhoz. Az elitek, mint valami despoták, nyomás alatt tartják a népet és állandóan mondják, mit kell gondolni a világról. A kapitalista társadalom Habermas szerint úgy rossz, ahogy van. A rendszer a maga totalitásában inproduktív. Ez ellen harcolni kell a tudomány, politika szintjén. A kapitalizmussal szembeni ………. hordozója ki legyen ? A polgárok biztosan nem, mert ezt mindenképpen megvédi. A proletariátus nem létezik, nincs olyan. A proletariátus léte igazolta a forradalmi teóriát, fel kell szabadulni a kizsákmányolásból (Marx). Habermasék szerint ezek nem fognak létezni, mert jólétben élnek. Habermas a tőkés piacgazdaságot eleve rossznak gondolja. 10-20 évvel később Habermas nem gondol/ért egyet önmagával.
A kapitalizmussal szembeni legitimációs kritika hiányzik. Istentől nem várhatunk segítséget. Az értékeket legitim módon kell megfogalmazni. A normatív alapokat akarta Habermas létrehozni. A késő kapitalista kor válságjelenségeit vizsgálja külön tanulmányokban. Azt feltételezi, hogy a kapitalizmus legitimációja a sikeresség, az emberek korábbi helyzetükhöz képest mindig többet tud produkálni. Mi lenne, ha ez az állapot megszűnne, akkor mi lenne a kapitalizmus legitimációjával. Eltűrik, hogy kizsákmányolják őket, mert mindig egy kicsit jobb és ez gyógyír. A legitimáció hiánya van, a betömjük a nép száját módszerrel egy rendszert nem lehet legitimálni. A jóléti állam olyan feladatokat vállalt föl, amit nem tud teljesíteni (egészségügy, nyugdíjrendszer).  Ez csak Európára jellemző, Amerikára, Ázsiára nem. Ha a népek elkezdenek zúgolódni, mert nem biztosítja a jólétet, akkor a demokrácia kerülhet veszélybe. Nem a piacgazdaságot félti, nem a demokratikus intézményeket.

A racionalizálódás sajátos eleme a technika és technológia racionalitásának kiterjesztése a gazdaság és politika szintjére. A technikának saját racionalitása van, a létrehozás, megcsinálás, ami a politikát, gazdaságot áthatja. A modernitásban a techné uralkodik. Saját gondolkodásmódunk is e szerint alakul majd át.

A tradicionális állapotokban minden a szociális világban, az emberek kommunikációján dőlt el. A modernitás egy olyan technikai apparátust állított elő, aminek az ember rabja lett. Fejlődésének irányát már nem maga szabja meg. Pl.: belső égésű motorok  hidegfúzió. A technikai jellegű gondolkodás legitimáló ideológiává válik. Józan dolog lenne Habermas szerint megállítani a technikai fejlődést. (Ezzel szemben áll napjaink törekvése a fenntartható fejlődésért!)

Valójában a gazdaság és a politika határozza meg, mi az, ami a társadalommal történik. A társadalom ugyan megfogalmazza a saját érdekeit a gazdaság és a politika felé, és mivel ez megtörténik, nem valósul meg Marx elmélete: nem lesznek forradalmak. A politika és a gazdaság azonban ráébred a problémák tematizálásának szükségszerűségére, hogy ezáltal aztán ő maga teszi szervezhesse meg a társadalmat. A nyilvánosságot így váltja fel a közvélemény: a politika és gazdaság teremti meg a nyilvánosságot. Habermas szerint a legnagyobb bűn a reklám, mert az nem más, mint refeudalizáció: mások mondják meg, mit kell gondolnunk!

A késői kapitalizmus számára legitimációs problémát jelent, hogy elválik a politika, a gazdaság és az életvilág szférája.

A problémák:

Van egyfajta evolúciós folyamat, fejlődésként is értelmezhető – 100 helyett 200 km autópályát fejlődésnek tekintünk, bár nincs meghatározva, hogy mi a fejlődés mértékegysége! A fejlődés kulturális jellegű, későn megjelenő kategória. A társadalom hatalmi pozícióiban lévők tudják megmondani, hogy mi a fejlődés. Ennek legalább a korábbi három szinten kell megtörténnie:

  1. Egyre nagyobb lesz a kognitív hatalom – e helyett Habermas szerint értelemdeficit lesz. Értelmezési panelek vannak, amiket a rendszer szolgáltat. Pl.: Győzike – nem kell hozzáfűzni, hogy „show”, vagy „tv-műsor”, mert tudom, miről van szó.
  2. Kellene: egyre nagyobb értelemkapacitású egyének közreműködése, azonban az individualizálódással együtt jár, hogy nincsenek igazán keretek, amik alapján a társadalom integrálódhatna. Ez vezet a durkheimi anómiás állapothoz. Nincs integráló értékrend. Identifikációs válságot idéz elő a társadalomban az integráló erő hiánya, a modernitás patológiáit hozzák a mai társadalmak, pl.: depresszió, magány, stb. A gazdaság érdeke, hogy a közös erkölcsi alapon működő közösségek ne éledjenek újjá.
  3. A gazdasági és politikai rendszer lehetőségei így korlátlanok. Az identitásától megfosztott ember jó alany. Elfogadjuk saját jól felfogott, ál-erkölcsi megfontolások alapján levezetett érdekünkből.

Habermas szerint a modernitás akkor lenne jó, ha az életvilágban nem az elbutított, hanem az okos emberek, felszabadított emberek által vezetett társadalom lenne. De Habermas szerint végül a rendszer gyarmatosítja az életvilágot.

Az erkölcsi haladást a modernitás az anyagi haladás szinonimájaként fogja fel. Ez idegen volt – a XIX. század végére a vallási erkölcsrend eltűnik (ezt mondjuk Habermas vissza sem szeretné hozni). Kellene helyette egy réteg vagy osztály, amely az új etikai rendet felállítja, de nincs ilyen. (Marx szerint a munkások lehetnének azok.) Nincs olyan társadalomi osztály, amely az egész számára tudna jót mondani, tenni. A baloldali radikalizmus ez esetben nem működik. De valaminek lennie kell, kell integárciós elvrendszer.

Ebből születik a kommunikatív cselekvéselmélet!