Jürgen Habermas (1929 - )

1929 1929. június 18-án született Düsseldorfban. Nagyapja református lelkész, apja a helyi ipari és kereskedelmi kamara igazgatója volt.
1949-1954  Filozófiát, történelmet, szociológiát, pszichológiát tanult Göttingenben és Bonnban, filozófia doktori disszertációját Az abszolútum és a történelem - A schellingi gondolkodás ellentmondásosságáról címmel írta
1955-1959  Kutatóként dolgozik a frankfurti Társadalomkutatási Intézetben, Adorno asszisztenseként.

1961

Megjelenik Student und Politik címmel a frankfurti egyetem diákjainak politikai hozzáállását vizsgáló kutatásaik eredménye
1961-1964  Heidelbergben tanít
1962  A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása című habilitációs írását Adorno nem fogadja el
1963  Megjelenik Theorie und Praxis című munkája
1964-1971  A frankfurti Goethe Egyetemen filozófia- és szociológia-professzori kinevezést kap, nagyhatású beiktatási beszédét Erkenntnis und Interesse [Megismerés és érdek] címmel tartja
1967  Megjelenik A társadalomtudományok logikája c. műve 
1971  A Language-Theoretical Foundation for Sociology címmel Christian Gauss előadást tart a Princeton Egyetemen
1971-1981  A starnbergi Max Planck Intézet igazgatója
1973  Megjelenik Legitimationsprobleme im Spätkapitalismus [Legitimációs problémák a kései kapitalizmusban] c. műve
1980  A New School for Social Research (New York) díszdoktorává avatják
1981  Vendégtanár a Berkley Egyetemen. Megjelenik "magnum opus"-a, A kommunikatív cselekvés elmélete című munkája
1982  A frankfurti Goethe Egyetem filozófiaprofesszorának nevezik ki, asszisztense Axel Honneth
1983  A Deutche Akademie für Sprache und Dichtung tagjává választják. Moralbewusstein und kommunikatives Handeln [Erkölcsi tudat és kommunikatív cselekvés] c. művében bevezeti a kommunikatív etika fogalmát
1984  American Academy of Arts and Sciences (Cambridge, Mass) tagjává választják
1986  Law and Morality [Jog és erkölcs] címmel Tanner előadást tart
1986-1991  ötéves kutatási pályázatot nyer demokráciaelmélet és jogfilozófia témában 
1992  A kutatás eredményeit Faktizität und Geltung [Tényszerűség és érvényesség] címmel jelenteti meg
1994  Nyugalmazott egyetemi tanárnak nevezik ki, nyolc hétig vendégtanár a Northwestern University-n


1929-ben született Düsseldorfban.  Meghatározó a háború az életében. Ifjúsági szervezetekben megtapasztalta a kor ideológiai nevelését. Nagy trauma a vereség (1945). Nagyobb csapással szembesült a Nünbergi per kapcsán. A németek megdöbbentek, mert erről kevesen tudtak. Az egész életére nagy hatással volt, ezért egész életében a demokratikus intézmények fenntartása mellett áll ki következetesen. A német demokráciát ingatagnak tartotta. A weimari alkotmány nagyon demokratikus volt, mégis elővarázsolt egy totalitárius rendszert. A demokratikus intézményeknek mindig tökéletesen kell működniük, nem lehet egy pici engedmény sem. 1949-től 1954-ig jár egyetemre Götingenben és Bonnban, szociológus lesz. 1954-ben kapja meg a diplomáját Bonnban, utána Frankfurtban Adorno asszisztense lesz. 1959-60. körül elkészül habilitációs munkájával, de nem kapja meg Frankfurtban a habilitációt, nem taníthat. Horkheimernek mutatja meg Adorno, ezért nem habilitál Frankfurban, helyette Heidenbergsben tanít. Az 1960-as években a diáklázadások idején kerül vissza Frankfurtba, a diákok istenként tisztelik, majd elmérgesedik a viszonyuk. Münchenbe kerül, legjelentősebb munkái ott készülnek. 1981-ben visszakerül Frankfurtba. 1993-ban Magyarországon járt. Majd nyugdíjba vonult, de a mai napig aktív, politizál, Scröder tanácsadója. Olyan tudós, aki nem kerülte meg a politikát.

A Frankfurti Iskola "második generációjának" kiemelkedő alakja. Munkáit áthatja az "első generációt" jellemző baloldali beállítottság, de az elődökkel szemben ő a - bár tökéletlen, de sok szempontból a legjobb - nyugati demokráciát mindenképpen megőrzendő értéknek tartja.
Munkássága ennek megfelelően a késő-kapitalista társadalom sajátosságainak, jellegzetességeinek feltárására és a problémák, tökéletlenségek, igazságtalanságok megszüntetésének, csökken¬tésének lehetőségeinek kutatására irányult.
Társadalomelmélete központi fogalmai, témái a racionalizáció, a legitimáció kérdése, a társadalmi cselekvés vizsgálata, a kommunikatív cselekvés és a kommunikatív etika kérdéskörei.
Központi helyet foglal el gondolkodásában a társadalmi nyilvánosság, a társadalmi kommunikáció vizsgálata. A kommunikatív cselekvésben rejlő racionalitás-potenciál szerinte magában rejti az elnyomó hatalmi viszonyok feltárását, megbeszélését, az aktív állampolgári szerepvállalás újraéledését és ezen keresztül a döntésekben a társadalmi konszenzus, egy társadalmi szinten kidolgozott és elfogadott - kommunikatív - etika lehetőségét.

Diákjai eszmei vezetőnek szerették volna, de rendre összeveszett velük. A ’60-as – ’70-es évekbeli műveiben megjelenő kategóriákat ’81-es nagy művében foglalta össze, melynek címe: A kommunikatív cselekvés elmélete.

Az arisztotelészi kategória párra épít: a techné és a praxis megkülönböztetésére. A techné: Habermas-nál az alkotás, létrehozás kategóriája lesz. Ez önmagán kívül nő. Ha létrehozunk valamit, az másra is hatással lesz. A praxis: a cselekvés kategóriája, Habermasnál a jó cselekvés maga a cél.

KOMMUNKATÍV CSELEKVÉSELMÉLET

Korábbi dolgokat használ fel, kommentálja őket. Így a két kötet nagy része szociológiatörténet. Tudományelméleti fejezet is bele van építve a pozitivizmus-vita alapján. Nyelvfilozófiai „ügy” (Kant): a nyelvi struktúrák meghatározzák, miben lehet megállapodni.

Hogyan lehet megszerezni a társadalommal kapcsolatos ismereteket?
Habermas szerint a különféle tudományos módszerekben más a megismerő érdeke. Habermas ezt technikai megismerésnek nevezi. Pozitivizmusra utal: oksági kapcsolat feltárása és kauzális magyarázat a cél, tulajdonképpen természettudományos módszer. Habermas szerint ez a társadalomra is vonatkoztatható  technikai megismerés  manipulációkra ad lehetőséget. Ez szándékolt is lehet!
A másik megismerési érdek a gyakorlati. Ez az integrációs elvekre, a normákra vonatkozik. Ezt a hermeneutika módszerével lehet vizsgálni szerinte.
A harmadik az emancipatórikus megismerési érdek: a modernitás előnyeinek megtartására és továbbvitelére alkalmas struktúrákra irányul.

A modern társadalom vizsgálata szükséges a rendszer és a társadalom szintjén, mert e kettő elvált egymástól. A gazdaság és politika  -  és az életvilág alkotják a társadalmi világ két szintjét.

A modernitás és kapitalizmus akkor működne jól, ha a rendszer az életvilágban lenne lehorgonyozva. Ott kell megfogalmazódnia a céloknak és elvárásoknak. Ha így lenne, az életvilágban meg kellene fogalmazódniuk az alapvető értékeknek és normáknak. De hogyan lehet ez, hiszen a vallási, mozgalmi jellegű elméletek eltűntek!? Így létre kell őket hozni, az egész életvilág számára elfogadhatónak kell lennie. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a kommunikatív cselekvés. Az életvilággal szemben a stratégiai és instrumentális cselekvés szerint fog viselkedni (Parsons). Létrejöttéhez szükséges a kommunikáció. Monatikus dialógus nem lehetséges, normát így nem lehetne létrehozni, hiszen nyelvet sem alkothat egyedül valaki. Az értékrend pedig csakis a nyelv által beszélhető meg. A kommunikatív cselekvés olyan ideáltípus, ami a valóságban sohasem jön létre, de el lehet képzelni, hogy egy-egy szituációban az emberek hogyan döntenének.

Nyelvfilozófiai megalapozás: a kommunikációhoz kompetencia szükséges. Alapvető elvekről, nyelvi struktúrákról van szó. Transzcendentális megközelítés! Értelmezési keretben, szimbolikus struktúrákat látunk! A kommunikatív cselekvésnek akkor van értelme, ha:

  • a beszédhelyzet uralommentes
  • a beszélő nem a tudattermelés végterméke, hanem önállóan gondolkodó figura,
  • szükséges az érvényességi igények beváltásának lehetősége. Ez párhuzamba állítható a megismerési érdekekkel.

A hétköznapi kommunikációban:

KONVERZÁCIÓS

gyakorlati

dramaturgiai

Szinteket nem érintjük. az ideális beszédhelyzetben ezen szintekre is rákérdezhetünk az érvényesség igényével. A konverzációs szinten igaz/hamis állítások dőlnek el. A gyakorlati szinten a helyes/helytelen kérdésekről van szó, normák, értékek meghatározója. A dramaturgiai szinten a hitelesség kérdőjelezhető meg.

ÉRTHETőSÉGI SZINT

Az érvényes igények beváltásával kilépünk a hétköznapi kommunikációból, és ezáltal diskurzus lesz. Határai és eljárási szabályai vannak, ez nem hétköznapi kommunikáció. A konverzációs szint elméleti jellegű diskurzus színtere. A gyakorlati a normáké, hermeneutikáé. A kommunikatív cselekvés legfontosabb feladata a normák létrehozása az életvilágban. Erre egy ember nem képes. A normaalkotás reflexió nélkül nem működik. A dramaturgiai szint terápiás módszer is lehet. Saját tapasztalatból nem levezethető  Parsons-kritika! A normakontrollhoz több ember kell. A reflexióhoz a közös kommunikációs kompetencia szükségeltetik. Ez uralommentes környezet nélkül nem megy.

A rendszer világában stratégiai és instrumentális cselekvés van. Cél-eszköz reláció: a cél végrehajtása érdekében a célkitűzés monatikus, de elérésében számításba veszem a többieket is. Instrumentális: a technika racionalitása van a stratégia mögött. Pl.: A rendszer fogalmazza meg, mire kíváncsi a társadalomban. A rendszer állítja elő a materiális javakat, amik révén az élet újratermelhető. Az életvilág tehát függ tőle. A kommunikatív cselekvés küldetése az életvilágban a normalétrehozás lenne. Konszenzusig kell folytatni a diskurzust. Ez nagyon fontos, a rendszer innen vehet példát.

1978-79-ben új spanyol Alkotmány elfogadása: minden párt 2-2 emberét bezárták, végül konszenzusra jutottak. Ez az ideáltipikus helyzet Habermas szerint.

Kritika:

  1. Habermas túl erősen köti az instrumentális cselekvést a rendszerhez, és a kommunikatívat az életvilághoz.
  2. Nem igazolható, hogy a rendszerben nincs kommunikatív cselekvés. A munkavégzés sem működhetne, ha nem lenne kommunikáció.