Forrás: Gósy Mária: Pszicholingvisztika

Psziholingvisztika és agy

A psziholingvisztikát az agy azért érdekli, mivel a beszéd-minden vonatkozásában-az agyműködés produktuma. Definícióként azt mondjuk, hogy az agy a szervezet azon része, amely a kommunikáció célját szolgálja (általános és specifikus tekintetben egyaránt), képes az információk felfogására, tárolására és ezen információk megválaszolására.

Agy, tudat, lélek

Azt a felfogást, hogy az ember egyes funkciói az agy meghatározott területén helyezhetők el, celebrális lokalizációnak nevezzük. A pszichikus funkciók agybeli lokalizációjának kérdése Franz Gall osztrák orvos(1758-1828)nevéhez fűződik. Véleménye szerint a különböző agyi-lelki tulajdonságok az agy más és más régióihoz köthetők (noha elmélete nem volt tökéletes, Gallt az ideggyógyászat megalapítójának tekintik).

Az agy felépítése

Az agyat a koponyából kivéve dióhoz szokták hasonlítani. Az agy felosztható szürke-és fehérállományra, a szürke állomány nagyrészt az agy felszínén található, a fehérállomány alatta. A felszín az agykéreg, amely a két nagyagyféltekét borítja. Az agykéreg szerkezete ún. modulokból, azaz kérgi oszlopok mozaikjaiból áll. Egy-egy oszlopban 5-10 ezer idegsejt található, az egész kéreg körülbelül kétmilliónyi összekapcsolt sejtoszlop-modulból van összekapcsolva. A nagyagy különálló régiókra, lebenyekre osztható, a hátsó a nyakszirti lebeny, oldalt, a koponyához viszonyítva a fül mögött találjuk a halántéki lebenyt, a homlok mögött a homloklebenyt és a fejtetőnél a fali lebenyt.

A beszéd az agy homloki, halántéki, illetőleg fali lebenyének jól körülhatárolható régióihoz köthető. Az információk az egyik test félből a nagyagy egyik féltekéjébe futnak, és ugyanígy a motoros válasz is. A bal agyfélteke a jobb test féllel, a jobb agyfélteke a bal test féllel tart kapcsolatot (például a bal motoros kéreg ingerlése a jobb test félen eredményez mozgásokat).A nyelv és a beszéd folyamatait a bal és a jobb agyfélteke koordinálja.

A híres francia sebész, Paul Broca megfigyelései, kutatásai, majd az ún. Broca-centrum meghatározása újabb lépéssel vitték előre a tudományos megfigyelést az agyműködés leírásában. Broca szerint a beszédprodukcióért felelős terület a bal agyféltekében van.

Néhány év múlva Broca megfigyeléseit újabb jelentős felfedezés követte; a német Carl Wernicke leírta a beszédészlelésért és beszédmegértésért felelős terület 1874-ben. Ez a központ szintén a bal agyféltekében helyezkedik el. Ezt a területet Wernicke-központnak ismeri a tudomány. Ugyanezen évekhez kötődik Jackson, angol ideggyógyász kijelentése, amely szerint a bal félteke a „vezető” félteke. A nyelv és a beszéd „központja kétséget kizáróan a bal agyféltekében található; de ez nem zárja ki a jobb agyféltek részvételét a nyelvi és beszédfolyamatok szervezésében.

Ha hallunk egy szót, annak akusztikai hullámformája a fülön keresztül a hallóközpontba jut, majd a Wernicke-területre kerül, ahol a hangsor, majd annak szemantikai tartalma feldolgozódik. Ha ezt a szót hangosan meg kell ismételnünk, akkor a Broca-központ aktiválódik és a szükséges program révén megtörténik a hangsor artikulációja, kimondása. Ha ezt a szót dühösen mondjuk ki, akkor az érzelem egyidejű felismeréséhez már a jobb agyféltekének is működnie kell. Sőt, a jobb agyfélteke segít a szójelentés azonosításában is.

Az agyfélteke-dominancia

A két agyfélteke közül az egyik domináns. Mit jelent az agyfélteke-dominancia (más néven lateralizáció)? A két agyfélteke közül az egyik bizonyos funkciók szervezésére specializálódott: a bal félteke elsősorban a nyelv dekódolásáért, a beszéd észleléséért és a beszédmegértésért felelős. Ha dichotikusan, egyidejűleg két hasonló beszédjelet juttatunk a két fülbe, akkor a többet ismétlünk a elsőként a jobb fülbe érkezőkből, mint a bal fülbe érkezők közül. A jobb fülbe érkező szavak, hangsorok felismerése rendszerint pontosabb is. Ez az ún. „jobbfül-fölény”, amely jelzi a bal agyfélteke-dominanciát a nyelvi feldolgozásban.

Kísérleti adatok kimutatták, hogy a fiú- és lány gyermekeknél az agyi funkciók asszimetriája eltérően fejlődik.

A dominancia genetikailag adott és egyben fejlődik is. Az ép fejlődésben feltételezhető egy ún. kritikus időszak után következik be, akkor annak kóros következményei lehetnek; ezek a beszédfejlődésben (beszédzavarok), az olvasás, írás elsajátításában és más tanulási folyamatok zavarában jelenthetnek meg. Ezt a kritikus periódust a 6-7 éves korra teszik.

Jobbkezesség-balkezesség

1865 körül állította fel Broca azt a tételét, amely szerint kapcsolat van a kéz használata és a nyelvre vonatkozó agyféltekei dominancia között. Klasszikus megfogalmazása szerint a balkezesek a jobb oldali agyféltekével „beszélnek”. Ez nem azt jelenti, hogy az ún. „beszédközpontok” a balkezeseknél jobb agyféltekéjükben lennének, a megfogalmazás a félteke-dominanciára utal.

Két kezünk közül az egyik a domináns, eszerint vagyunk jobbkezesek vagy balkezesek, sőt előnyben részesítjük, „preferáljuk” egyik szemünket és egyik lábunkat is a másikkal szemben.

A kőkorszaki leletek szerint az ősemberek kétkezesek voltak, ezt bizonyítják a talált szerszámok, amik mindkét oldalról ki voltak élezve azért, hogy jobb és bal kézzel egyaránt használhatók legyenek. A jobbkéz-dominancia hirtelen jelenik meg a bronzkorban, erről a kizárólag jobbkezes használatra készült szerszámok tanúskodnak. Az ok ismeretlen bár sokan elfogadják az ún. fegyver-elméletet: Eszerint a jobbkezesek nagyobb számban maradtak fenn, mivel a jobb kezükben fogták a fegyvert a harcban, a ballal pedig védeni tudták a szívüket.

A balkezesség fogalma összekapcsolódott az ördöggel, boszorkánysággal, ezért a szülők jobbkezességre tanítják át a gyerekeket.

Az olyan ember, aki egyformán használja mindkét kezét, ambidexternek hívjuk.

Felmerül az a kérdés, hogy vajon mi eredményezi a kezességbeli eltérést? Jellemző, hogy azt kérdezzük miért balkezes. 3 elmélet is ismert válaszként:

  1. A balkezesség a születéskori agysérülés következménye-ma már ez a felfogás a múltté.
  2. Örökletes tulajdonság-legalább annyi szól mellette, mint ellene, azaz nem egyértelmű
  3. Újabban a balkezesség hormonális hátterét hangsúlyozzák-nincs válasz azonban arra, hogy mi okozza a megnövekedett hormonmennyiséget.

Szóval nincs rá semmiféle érdemleges magyarázat.

Agyműködési elméletek

A két agyfélteke között nemcsak funkcióbeli, hanem morfológiai eltérés is van(sőt különbségeket regisztráltak a férfi és a női agyfélteke között is), valamint, hogy az emberek nagy többségének a bal agyféltekében van a nyelv és a beszéd központja.

A bal agyfélteke uralkodó a beszédprodukció és a beszédmegértés szervezésében, a folyamatműködésekben jelentős mértékben részt vesz a jobb agyfélteke is. Két agyfélteke eltérő feladatokat lát el a beszédhangok felismerésében. A bal azonosítja az artikulációs helyet, míg a jobb reagál a zöngés és nem aspirált ill. a zöngétlen hangokra.

A nyelvi ingerek hatására létrejövő agyi reakciók regisztrálására sokféle számítógépes képalkotó eljárás áll rendelkezésre.(MRI, fMRI, MEG, ELP, PET)

A jobb oldali agyfélteke azonban nem valami csökevényes vagy kiegészítő szerv, hanem egy sor igen fontos megismerési és érzelmi-szellemi idegtevékenységért felelős. Képes szavak és egyszerű, rövid mondatok felismerésére, de részletes nyelvi (fonetikai) elemzésre alkalmatlan.

A „bal-féltekés” ember, szívesen és könnyen beszélget, szókincs gazdag és sokrétű. Jellegzetesen bőbeszédű és fecsegő. Képes az elhangzó beszédrészletek felismerésére, ismétlésére, de nem észleli azok prozódiai jellegét, pl. kérdő vagy dühös hanglejtést. Képes elismételni a hallottakat, de nem tudja megmondani, hogy milyen kifejezéssel mondták azokat.

A természetes kommunikációban a két agyfélteke a beszédfolyamatok koordinálását bonyolult együttműködésben és igen összetett funkciómegoszlásban látja el. A baloldali agyfélteke a logikai, absztrakt gondolkodás bázisa, még a jobb oldali a konkrét képi gondolkodásé.

Feltételezhető, hogy az összes tudati folyamat a két félteke részvételével megy végbe, amelyek mindegyike az egységes pszichés folyamat különböző oldalait látja el. Az aktuális feladat és/vagy helyzet dönti el, hogy mikor melyiknek lesz nagyobb szerepe a döntésekben.

Lurija-iskola: Az ag működését egyfajta hálórendszernek képzelik el, amelyben sűrűbb szövésű területek képviselik egy-egy funkció helyét, ezeknek a kiterjedése, illetőleg működése azonban dinamikusan változó és nem független a háló teljes egészének működésétől.

Emlékezés, emlékezet

Az emlékezést úgy határozhatjuk meg, hogy az olyan folyamat, amelynek során régebben észlelt tárgyak, jelenségek és események képét, képeit és ezek összefüggéseit gondolatban fel tudjuk idézni anélkül, hogy az azokat létrehozó eredeti ingerek éppen hatnának ránk. Az emlékképek múltbeli észlelések, élmények reprodukciói.

Az észleletek, feldolgozott ingerek és inger együttesek megjegyzéséhez az szükséges, hogy létrejöjjön az emléknyom, amely az ismétlések során bevésődik. Minél gyakoribb az ismétlődés, annál nagyobb mértékű a bevésődés. A bevésett emléknyomot tudjuk később felidézni. Az emléknyomok együttesét emlékképnek nevezzük. Az emléknyomok felidézése rendszerint valamiféle asszociáció révén történik.

A bevésésnek két fő formáját ismerjük: az egyik a mechanikus (pl:tanulás) a másik egyfajta kognitív feldolgozás eredménye (a megjegyzésre szánt ismeretanyag részei között egyértelmű az összefüggés).

Az emlékezési folyamatok funkciójuk és tartalmuk szerint 2 nagy részre oszthatók. Az egyik az ún. hosszú távú memória, a másik az ún. rövid távú memória. A hosszú távú vagy tanulási emlékezet azon emléknyomok összessége, amelyeket szándékos tanulás révén véstünk be, s közöttük egyértelmű összefüggés állapítható meg. A funkció szerint különféle típusok létezését tételezik fel. A deklaratív memória (megtartó emlékezés) kész egységeket és információkat tárol hosszú ideig állandó formában (pl:a nyelv lexikális egységeit). A procedurális memória (azaz kivitelező emlékezés) talán algoritmusokat és utasításokat tárol, amelyek a tevékenységet szervezik.

A rövid távú emlékezet működik pl. akkor, amikor összefüggés nélküli szósorokat hallunk vagy képeket látunk, s az ingert követően fel kell sorolnunk a hallottakból vagy látottakból annyit, amennyire emlékezni képesek vagyunk. Az utóbbival kapcsolatos az ún. bűvös szám, a 7+-2, ami azt jelenti, hogy az előbb említett egységek sorozatából 7+-2nek a felidézésére vagyunk képesek, függetlenül attól, hogy hány darabból állt az ingersorozat.

A munkamemória az emlékezetnek az a része, amelyben az éppen aktivált emléknyomok felidéződnek: az aktivált lexikális egységek és szerkezetépítő algoritmusok integrálásának a lefuttatásához biztosít tároló kapacitást.

Az emlékeket nem mindig tudjuk felidézni. Ez a jelenség a felejtés. A felejtés lehet pozitív és lehet negatív. Pozitív funkciója abban jelentkezik, hogy az emberi tudatot számos lényegtelen észlelet megtartásától mentesíti. Negatív funkcióról akkor beszélünk, ha olyan ismereteket felejtünk el, amelyekre szükségünk van.

Az emlékezés folyamatának sajátosságai érvényesülnek a nyelvi emlékezéskor is. Emléknyomaink, emlékképeink nagy részét a nyelvi szimbólumok közvetítésével alakítjuk ki. Az emlékezetnek azt a területét, ahol a nyelvi és beszédjelek bevésődése és aktiválása megtörténik, mentális lexikonnak nevezzük.

A mentális lexikon

A mentális lexikon szerkezete

A nyelvi és beszédjelek tárolása az anyanyelv- elsajátítással kezdődik, és életünk végéig tart. Hogy definiálható a mentális lexikon? A kifejezés egyfajta ’agyi szótárat’ jelent, amely mindig az egyénhez kötődik, és amely sohasem állandó. Az egyén mindenkori, beszéd- és nyelvi jeleket tároló rendszere képezi a mentális lexikont, függetlenül annak használati sajátosságaitól. A mentális lexikont gyakran hasonlítják szótárhoz, könyvtárhoz és térképhez. Részei:

  • Aktív rész (vagy aktív szókincs)
  • Passzív rész (vagy passzív szókincs)
  • Éppen aktivált szókincs

Az aktív szókincs azon nyelvi és beszédjelek összessége, amelyek használata egy adott személy esetén gyakori. A passzív szókincs ezzel szemben ugyanazon személy ritkábban használt nyelvi és beszédjeleit foglalja magában. Az éppen aktivált szókincs ugyanazon személy egy adott beszédhelyzetben aktivált nyelvi és beszédjeleinek összessége, e jelek az adott időben akár az aktív, akár a passzív részbe tartozhatnak.

Ami a mentális lexikon felosztását illeti, bizonyosnak vehető, hogy a szómorfémák tárolása megoszlik az aktív és a passzív rész között, a toldalékmorfémák azonban, kevés kivétellel, az aktív szókincs részei. Nincs olyan épeszű felnőtt, akinél a többes szám jele (-k) a passzív szókincsben lenne, a régies alakú toldalék (-ván, -vén) viszont a passzív szókincsben van. Az aktív szókincs egyes darabjai átkerülhetnek a passzívba, és fordítva is, a passzív szókincs egységei aktívvá válhatnak. A váltás lehet tartósabb, hosszabb időtartamú vagy csak átmeneti.

A mentális lexikon nagysága

Rendkívül nehéz, hacsak nem lehetetlen az egyéni szókincs nagyságának meghatározása. A szókincs nagysága régóta érdekli az embereket. Az első ismert adat 1865-ből való, mikor egy ún. értelmiségi utazó három angol paraszt beszélgetését hallgatta ki, miközben azok almát szedtek, és megállapította, hogy szókincsük szavainak száma nem több száznál. A jelen feltevések szerint egy tanult felnőtt átlagosan 150 000 szót ismerhet, és annak mintegy 90% képes is használni. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a szó ismerete nem egyezik meg a szó használatával!

Felépítés és működés

  • Atomgömb elmélet: A hipotézis lényege, hogy a mentális lexikonban különböző nagyságú szemantikai tényezők vannak, amelyek úgy épülnek föl, hogy az őket felépítő egységek (atomgömbök= a szemantikai egységek jelképei) egyúttal egy vagy több mezőbe is tartozhatnak.
  • Pókháló elmélet: Lényege, hogy az egyes szemantikai egységek (itt: szavak) egymáshoz úgy kapcsolódnak, hogy egységnek akár több más egységgel is lehet közvetlen kapcsolata. Ez, a pókháló elmélet elfogadhatóbb bizonyítást nyert a pszicholingvisztikai kísérletek során.

Kérdés: vajon az egyén mentális lexikona egységeket és azok összefüggéseit tartalmazza-e vagy a szemantikai egységek és a relációk külön kódoltak?

  • 1. feltevés szerint: A mentális lexikon tartalmazza a szemantikailag összefüggő részeket, (szinonimák, ellentétes és hasonló jelentésű szavak, pl. megy, jár, bandukol, ballag, sétál, fut, robog) valamint a lexikai egység mint önálló forma tartalmazza a morfológiai módosulásokat is (pl. adom, adod, adja, adnánk stb.)
  • 2. feltevés szerint: A szemantikai egységek és a relációk szoros együttműködésben, de külön (esetleg külön szinten) vannak reprezentálva (pl. az ad fogalomkör, illetőleg az igék környezetében például a tárgyas ragozás toldalékai: -m, -d, -ja/i, -juk, -jük, -játok/itek, -ják/ik stb.)
  • Sőt, olyan feltevés is létezik, amelyik a lexikon létét is megkérdőjelezi.

A működést illetően háromféle lehetőség áll rendelkezésre:

  • A szabályos formák a lexikonban vannak tárolva, míg a szabálytalanokat (pl. kutya helyett kutyájukat) ez nyelvtani szabály generálja.
  • Mind a szabályos, mind a szabálytalan formákat szabályok hozzák létre.
  • A független hálózati modell szerint (Caramazza 1999) a lexikai ismeretek egymástól független hálókban tárolódnak, és lexikai csomópontokon át kapcsolódnak egymáshoz.

A szavak felidézésével kapcsolatosan a legismertebb tény az ún. „fürdőkád- hatás”. Ennek az a lényege, hogy az emberek legkönnyebben a szó elejére, majd a végére emlékeznek, de alig a közepére. Ez megfelel a kádban ülő ember látványának: legtöbbet a fejéből és a lábából látunk.

A lexikális hozzáférés folyamata

A lexikális hozzáférés folyamata a beszédprodukcióban a szükséges lexikai egység (leggyakrabban szó) megtalálását jelenti, a beszédmegértésben pedig ez a műveletsorozat, amelynek során létrejön a megfeleltetés a szót reprezentáló akusztikai jelsorozat és az egyén mentális lexikonának egy adott egysége között. Az a folyamat, amelynek eredményeként ez megtörténik, az (leggyakrabban) a szóértés.

Lexikális hozzáférés a beszédprodukcióban: A beszédprodukció során a lexikai hozzáférésnek látszólag az inverz folyamata történik, de amíg a beszéd megértésekor az elhangzottak fogadása, feldolgozása és azonosítása a feladat, addig a beszélés során a szükséges lexikai egység kiválasztása, a fonológiai, fonetikai forma hozzárendelése, majd az aktuális artikulációs gesztusok véghezvitele a cél. A hozzáférés a lexikális egységekhez legalább két lépésben történik: első: a szemantikai, szintaktikai, lexikai reprezentáció kiválasztása, második: a hozzá tartozó lexikális- fonológiai forma meghatározása.

Hogyan és hol történik a beszédtervezés során a fonológiai folyamatok kiválasztása? Levelt (1989) modellje hierarchikus működést tételez fel:

  1. fogalmi előkészítés: kutya fogalma
  2. lexikai fogalom: kutya
  3. lexikai válogatás: kutya, kutyus, eb, kutyuli
  4. lemma: kutyus
  5. morfológiai kódolás
  6. morféma: + -ból
  7. fonológiai kódolás: kutyus+ból
  8. fonológiai szó: kutyusból
  9. fonetikai kódolás: „kutyuzsból”
  10. artikulációs gesztusok
  11. artikuláció

A modell szerint a fogalmi előkészítést a lexikai fogalom definiálása követi. A lexikai válogatás szintjén a beszélő a lexikonban rendelkezésre álló nyelvi jelekből válogat, az adott helyzetnek és kontextusnak megfelelően. A lemma szint maga a lexikai egység, egy önálló morféma. Az ezt követő szinten történik a morfológiai kódolás, amennyiben erre szükség van, a folyamatos beszéd során ez a szint természetesen állandóan aktiválva van. A példában a –ból raggal kifejezhető morfológiai kódolást végeztük el, és az így létrehozott lexikai egység kerül a fonológiai kódolás szintjére. A kutyus és a –ból morfémák egyesülése eredményezi a fonológiai szót: kutyusból. Zöngésségi hasonulás eredménye a fonetikai kódolás szintjén jelenik meg, létrejön a kutyuzsból.

A beszélés során a mentális lexikon előhívása rendkívüli gyorsasággal történik, a beszélő gyakorlatilag automatikusan választja ki a gondolati tartalomnak legmegfelelőbb szavakat. Nem tudjuk azonban, hogyan megy végbe a morfémák és a nekik megfelelő fonológiai struktúrák aktiválása ahhoz, hogy a folyamatos beszéd létrejöjjön.

A lexikális hozzáférést reprezentáló modellek két nagy irányzatra oszthatók:

  • Moduláris hipotézisek (aktivációs)
  • Interaktív hipotézisek (lexikális kereső)

Természetesen számos közbenső elképzelés is ismeretes, amelyek e két alaphipotézis különféle keveréséből alakultak ki. (ún. hibrid modellek)

A moduláris hipotézis

Lényege, hogy a lexikális hozzáférés folyamatában a műveletek nem (vagy csak igen kevéssé) kapcsolatosak egymással, párhuzamos működések jellemzik a folyamatot, és az egyes szintek kezdetén és végén ún. modulok végzik az elemzéseket, ezek kommunikálnak, de „vakok” egymás működése és működési eredménye iránt.

Az interaktív modellek

Lényege, hogy egyes szinteken történő műveletek állandó kapcsolattartásban zajlanak, ily módon állandó, valós idejű lehetőség van az együttműködésre, illetőleg a korrekcióra. (ezek a modellek az interakciók révén lehetővé tesznek párhuzamos és szeriális működést is)

Mindkét elmélet számos kísérleti adaton alapszik, és nagyjából azonos mértékűek bizonytalansági tényezőik is.

Aktivációs modellek

Elsősorban a párhuzamos összehasonlítások jellemzőek rá, ami azt jelenti, hogy minden egyes szó (a mentális lexikonban) rendelkezik az összehasonlításhoz szükséges jegyekkel és stratégiákkal, és ezek párhuzamosan dolgoznak a bemenő (akusztikai) jel folyamatos feldolgozásának megfelelően. A modulok tehát maguk a szemantikai/ lexikai egységek, amelyek a műveletek központjai. A lexikális kereső modellekre, csak úgy, mint az interaktív modellekre, a sorozatos összehasonlítások a jellemzőek, amelyek végeredménye egy központi komparátorban (az összehasonlításért felelős központ) összegződik, amely mind az input-tal (bemenet), mint a szemantikai/ lexikai egységekkel kapcsolatban van. Az első feltevés szerint tehát a szavak önmagukat hasonlítják a bejövő jelhez, míg ez utóbbiban a központi komparátor végzi ezt a feladatot: a szavak egy meghatározott csoportjával veti össze a bejövő jelet.

Marslen- Wilson dolgozta ki az ún. cohort-elméletet

Ennek az a lényege, hogy a balról jobbra végbemenő elemzéseket hangsúlyozza egy szűk fonetikai, illetőleg jegykereső modell keretein belül. A cohort-elmélet azt állítja, hogy a szófelismerés folyamatában valamennyi azonosan kezdődő szó aktivizálódik az adott akusztikai input következtében- ez az akusztikai input a cohort. Ha a cohort egyetlen szóra redukálódott, akkor megtörtént a felismerés, akkor is, ha a szó teljes egészében nem hangzott el. Ez úgy lehetséges, hogy minden egyes szóra feltételez egy olyan pontot, amelytől kezdődően a szó mással nem cserélhető fel, azaz biztosan bejósolható. Pl. a macska szó felismerési pontja a macs.

Logogen modell

A szavakat egy meghatározott küszöbérték szerinti aktiválás eredményeképpen azonosítjuk, ez az aktiválás hasonlatos az elektromossághoz. Az aktivált szó „felvillan” mint egy lámpa. Minden szónak saját, meghatározott energiával feltöltött logogenje van. A gyakori szavak energiaküszöbe alacsony, a ritkábbaké magasabb. Az aktiválás során a szóra érkezett valamennyi információt párhuzamosan elemezzük, az eredmény energiaszintje dönti el a szófelismerést.

A lexikális hozzáférés tényezői

A szerzők egy része kimondta, hogy a szófelismerés egyrészt az akusztikai szerkezeten, másrészt a szógyakoriságon alapszik. Sok eredmény több faktor szerepének fontosságára rávilágított. A sikeres hozzáférés nagymértékben függ az artikuláció tempójától is, minél gyorsabb az elhangzás, annál pontatlanabb az azonosítás, különösen gyermekkorban. A lexikális hozzáférés folyamatát befolyásolja a szó fonotaktikai szerveződése, a hangsorépítés is.
A gyorsabb tempójú szavak esetében szignifikánsan jobb a szóazonosítás, ha a keresett szó a szókapcsolat második tagja, vagyis ha a keresett szó egy elhangzott szót követ.

Mi az, amit biztosan tudunk már a lexikális hozzáférés folyamatáról?

A szófelismerés alapját kétséget kizáróan az adott szó akusztikai szerkezete adja. A szavakat a beszédhangok felismerése és egyéb (nyelvi) ismereteink interakciójának eredményeképpen azonosítjuk. A szógyakoriság meghatározhatja, illetőleg befolyásolhatja a szófelismerési részfolyamatokat.

Aktiválási folyamatok a mentális lexikonban

A mentális lexikon aktiválása a hangzás és az asszociációk segítségével lehetséges. Van olyan elmélet, amely szerint azért vagyunk képesek az asszociációkra a mentális lexikonban, mivel az anyanyelv- elsajátítás során mondatokat hallottunk, s ezek egységeinek izolálása révén építettük ki a mentális lexikonunkat. Számos más inger hatására is képesek vagyunk a mentális lexikont aktiválni. Kísérleti adatokból tudjuk, hogy könnyebb valamilyen szemantikai összefüggés alapján szavakat keresni és találni, mintha más, például fonetikai hasonlóság alapján kell szavakat mondani. Ismert az is, hogy meghatározott beszédhanggal vagy hangkapcsolattal kezdődő szavak aktiválása lényegesen egyszerűbb feladat, mintha a szóvég alapján kell aktiválni.