Forrás: Grice, H. Paul: A társalgás logikája. In: Pléh Csaba—Síklaki István—Terestyéni Tamás szerk.: Nyelv—kommunikáció—cselekvés. Osiris, Bp. 1997: 213–227.

I. A filozófiai logika közhelye, hogy jelentésbeli eltérések vannak.

Egyrészről az ún. FORMÁLIS eszközök –, ~, Λ, V, (x), J(x) és másrészről aközött, amit ezek megfelelőinek tartunk a természetes nyelvben, mint nem, és, vagy, ha, mind, néhány, a. A logikakutatók egy része szerette volna bizonyítani, hogy valójában nincsenek is ilyen eltérések, (ők meglehetősen durva bánásmódban részesültek) akik szerint viszont vannak ilyen eltérések, azok két egymással versengő csoport egyikéhez tartoznak:

  • formalista
  • informalista csoport

I. 1. A formalista álláspont

  • a formális eszközöknek határozott fölényük van természetes megfelelőikkel szemben
  • a formális eszközök terminusaiban ugyanis nagyon általános formulák rendszerét lehet kialakítani, melyek olyan mintázatok, melyeknek kifejtése a formális eszközök egy részét vagy mindegyikét igényli
  • az eszközöknek a természetes megfelelői olyan elemeket is tartalmaznak jelentésükben, melyek nincsenek meg a megfelelő formális eszközöknél, a természetes nyelv tökéletlenségeként foghatók fel; túlburjánzások
  • ezen elemek következménye:
  • hogy azok a fogalmak melyekben előfordulnak, nem határozhatók meg pontosan,
  • illetve bizonyos körülmények között nem kaphatnak határozott igazságértéket.
  • mindezen okok miatt nem tarthatók elfogadhatónak.
  • a megfelelő eljárás, ha elképzelünk egy ideális nyelvet, s felépítését; ebben a formális eszközök fognak szerepelni, s az ideális nyelv mondatai világosak lesznek, meghatározott igazságértékkel fognak bírni.

I. 2. Az informális hozzáállás

  • egy kifejezés csak akkor tekinthető teljeséggel érthetőnek, ha megadtuk jelentésének magyarázatát vagy elemzését
  • számos olyan következtetés és érvelés van, melyek természetes nyelven fejeződnek ki és nem a fenti eszközök terminusaiban
  • ezt a logikát elősegítheti, s irányíthatja a formális eszközök leegyszerűsített logikája, de nem helyettesítheti

II. Implikatúrák

  • az implikatúrák pusztán különböző maximákhoz kapcsolódnak
  • a használt szavak hagyományos jelentése fogja bizonyos esetekben meghatározni, hogy amellett, hogy mit mondunk, mit emplikálunk
  • vannak olyan implikatúrák, melyek konvecionálisak

II. 1. A nem konvencionális implikatúrák egy bizonyos alosztálya, a TÁRSALGÁSI implikatúra, lényegében a társalgás bizonyos általános jegyeivel kapcsolatos.

  • általános elv, mikor beszélgetünk, megjegyzéseink bizonyos mértékig együttes erőfeszítéseredményei, s bennünk mindegyik résztvevő bizonyos fokig közös célt vagy célokat lát, vagy legalábbis egy közösen elfogadott irányt.
    Ez az irány:
  • kezdettől rögzített lehet
  • a társalgás során alakulhat ki
  • lehet meghatározott
  • lehet határozatlan is
  • mindegyik szakaszban vannak olyan lehetséges társalgási lépések, melyek társalgási szempontból oda nem illőként kizárhatók.
  • megfogalmazhatunk egy durva általános elvet, ami a társalgás résztvevői elvártan követnek:
  • legyen adalékod a társalgáshoz olyan, amilyet azon a helyen, ahol megjelenik, annak beszélgetésének elfogadott célja vagy iránya elvár, melyben éppen részt veszel. Elnevezhetjük ezt EGYÜTTMűKÖDÉSI ALAPELVNEK.

II. 2. Együttműködési alapelv

Ennek kategóriái, melyek hatálya alá esnek bizonyos speciálisabb maximák és al-maximák:

  • Mennyiség
  • Minőség
  • Kapcsolat
  • Modor

II. 2. a. A MENNYISÉG kategóriája

a nyújtandó informálómennyiségre vonatkozik.

  1. Hozzájárulásod legyen a kívánt mértékben informatív (a társalgás pillanatnyi céljai szempontjából).
  2. Hozzájárulásod ne legyen informatívabb, mint amennyire szükséges.

(A második maxima vitatható, a túlzott informativitás pusztán idővesztegetés, zavarokat okozhat. )

II. 2. b. A MINőSÉG kategóriája

ennek kategóriája alá tartozik egy szupermaxima – „Próbáld hozzájárulásodat igazzá tenni” – s két további specifikus maxima:

  1. Ne mondj olyasmit, amiről úgy hiszed, hogy hamis.
  2. Ne mondj olyasmit, amire nézve nincs megfelelő evidenciád.

II. 2. c. A VISZONY (RELEVANCIA) kategóriája

egyetlen egy maximát érint, nevezetesen azt, hogy „Légy releváns”.

II. 2. d. A MODOR kategóriája

a modor kategóriája alá, ami véleményem szerint nem azzal kapcsolatos, hogy mit mondunk, hanem azzal, hogy HOGYAN mondjuk amit mondunk, egy szupermaximát sorolok be – „Légy érthető”-, valamint különböző maximákat, mint például:

  1. Kerüld a kifejezés homályosságát.
  2. Kerüld a kétértelműséget.
  3. Légy tömör (kerüld a szükségtelen bőbeszédűséget).
  4. Légy rendezett.

III. Az első MINőSÉG maxima betartása olyan követelmény, hogy a többi maxima csak akkor működik, ha feltételezzük, hogy ezt a minőségi maximát kielégítették.

  • természetesen számos más maxima is létezik, olyanok mint például „Légy udvarias!”, melyeket a társalgók rendesen követnek, ezek szintén képesek nem konvencionális imlplikatúrák generálására.
  • a társalgási maximák, s velük kapcsolatos társalgási imlipkatúrák azzal függenek össze, amire a beszélgetés rendesen elsődlegesen szolgál. Maximáit úgy fogalmaznám meg, mintha ez a cél a lehető leghatékonyabb információcsere lenne.
  • a fenti maximákkal kapcsolatban lévő sajátos elvárásoknak vagy feltevéseknek megvannak az analógiái az olyan tranzakciókban is, melyek nem beszélgetési jellegűek. Röviden felsorolok egy ilyen analógiát mindegyik társalgási kategóriára.
  1. Mennyiség. Ha négy csavarra van szükségem, azt várom, hogy négyet adj, ne kettőt, vagy hatot.
  2. Minőség. Ha cukorra van szükségem, nem azt várom, hogy sót adj; ha kanálra van szükségem, nem azt várom, hogy egy gumiból készült csali-kanalat adj.
  3. Relevancia. Azt várom, hogy a partner hozzájárulása közvetlen szükségletnek megfelelő legyen, ha egy sütemény összetevőit keverem, nem azt várom, hogy egy jó könyvet adjon.
  4. Modor. Azt várom, hogy partnerem tegye világossá, hogy mi a hozzájárulása, s hajtsa végre azt ésszerű tempóban.

IV. A beszélgetéseknek vannak olyan vonásai, melyek együttesen jellemzik őket a többi együttműködő tranzakcióval

  1. A résztvevőnek van valamilyen közös közvetlen céljuk, végső céljaik természetesen lehetnek függetlenek, és akár konfliktusban is állhatnak egymással.
  2. A résztvevők hozzájárulása jól kell illeszkedjen egymáshoz, kölcsönösen össze kell függjön.
  3. Valamilyen megegyezés kell legyen arról, hogy a tranzakciónak megfelelő stílusban kell folytatódnia.

Míg azonban az ilyen szerződésszerű alap bizonyos esetekre jól illeszkedik, túl sok olyan cserehelyzet van, melyekre nemigen húzható rá. Az együttműködési alapelv és a maximák betartása ésszerű (racionális) a következők szerint: bárki, aki ügyel a társalgás, a kommunikáció központi céljaira megfelelő körülmények között érdekelt kell legyen az olyan társalgási cserében, mely csak akkor hasznos, ha az együttműködési alapelv és a maximák betartásán alapul.

V. Az együttműködési alapelv és a maximák, valamint a társalgási implikatúra közötti kapcsolat

A társalgás résztvevője több módon térhet le arról az útról, hogy kövessen egy maximát. Ezek közé tartoznak az alábbiak:

  1. Nyugodtan s megjátszás nélkül MEGSÉRTHET egy maximát, ebben az esetben időnként felmerülhet a gyanú, hogy félrevezet.
  2. KIBÚJHAT mind a maxima, mind az együttműködési alapelv érvényesítése alól; megmondhatja, jelezheti vagy nyilvánvalóvá teheti, hogy nem akar úgy együttműködni, ahogy azt a maxima megkívánja. Nem mondhatok többet; lakatot kell tennem a számra.
  3. ÜTKÖZÉSSEL találhatja önmagát szemben: lehet, hogy például nem tudja kielégíteni a Mennyiség első maximáját (Légy olyan informatív, amennyire szükség van rá) anélkül, hogy megsértené a Minőség második maximáját (Rendelkezz adekvát evidenciával arra nézve, amit mondasz).
  4. MEGSZEGHET egy maximát; vagyis NYILVÁNOSAN nem elégíti ki azt. Feltételezve, hogy a beszélő követni képes a maximát, mégpedig anélkül, hogy egy másikat megsértene, nem függeszti fel azt, s az előadásmód nyíltsága következtében nyilvánvaló az is, hogy nem próbál félrevezetni, a hallgató kisebb problémával találja magát szembe: Hogyan egyeztethető össze az, amit mondott annak feltevésével, hogy követi az általános együttműködési alapelvet? Ez a helyzet jellegzetesen társalgási implikatúrához vezet; s amikor a társalgási implikatúra ily módon jön létre, azt fogom mondani, hogy a maximát KIHASZNÁLJUK.

VI. A társalgási implikatúra

Jelenlétét le kell tudnunk vezetni; mert ha intuitívan meg is ragadható, ha az intuíció nem helyettesíthető levezetéssel, akkor az implikatúra nem fog TÁRSALGÁSI implikatúrának számítani; hanem KONVENCIONÁLIS implikatúra lesz. Ahhoz, hogy levezessük egy adott társalgási implikatúra fennállását, a hallgatónak a következő adatokra kell támaszkodnia:

  1. a használt szavak hagyományos jelentésére, az esetleges hivatkozott referenciák mibenlétével együtt
  2. az együttműködési alapelvre s a neki megfelelő maximákra
  3. a megnyilatkozás nyelvi vagy egyéb kontextusára
  4. a háttérismeretek más elemeire
  5. arra a tényre, hogy az előző fejléc alá tartozó összes releváns elem mindkét résztvevő számára hozzáférhető, s hogy mindkét résztvevő tudja, vagy feltételezi, hogy ez a helyzet.

IMPLIKATÚRA

Az implikál igét, valamint az ezzel kapcsolatos főneveket, úgy mint implikatúra és implikátum (az, amit implikálunk) fogom a továbbiakban használni. Ezzel az a célom, hogy elkerüljem azt, hogy minden alakalommal választanom kellejen annak az igecsaládnak a tagjai közül, melyeket az implikál többé-kevésbé lefed. Pillanatnyilag fel fogom tételezni, hogy intuitíven ismerjük a mond jelentését kontextusban, és fel tudjuk ismerni, hogy bizonyos igék abba a családba tartoznak, melyekhez az implikál is kapcsolódik. Egy-két megjegyzéssel azonban talán világosabbá tehetem feltevéseim problematikusabbját, nevezetesen a mond ige jelentésével kapcsolatosat. Úgy, ahogy én használom a mond igét, ezen azt értem, amit valaki az általa kimondott szavak hagyományos jelentéséhez szorosan kapcsolódva mondott. Tegyük fel, hogy valaki kimondta a következő mondatot: He is in the grip of a vice. (A mondta angolul kétértelmű, egyik jelentése úgy fordítható, hogy: Egy rossz szokás rabja, a másik jelentése: Elkapta egy csapda.- a ford. ) Az angol nyelv ismeretében, miközben nem ismerjük a megnyilatkoztatás körülményeit, tudnánk mit is mondott a beszélő, feltételezve, hogy a standard angol nyelvet beszélte, s szó szerint értette, amit mondott. Annak teljes azonosításához, hogy mit is mondott a beszélő, ismernünk kellene (a) x kilétét, (b): hogy mikor hangzott el a megnyilatkozás, és (c) a megnyilatkozás alkalmával a the grip of a vice kifejezés pontos jelentését [ami az (1) és (2) közötti választást igényli]. Ez a rövid utalás, hogy miként használom a mond kifejezést.