Keszler Borbála-Lackó Krisztina (szerk.): Magyar leíró nyelvtani segédkönyv (43-52.)

A mai magyar nyelv szófaji rendszere:

  1. A szófaji felosztásokban általában 3 szempontot szoktak figyelembe venni:
  • a szó jelentését
  • a szó alaktani viselkedését
  • a szó mondatbeli szerepét- a szó mondatrész szerepe

- bővítési lehetőségei

Az általános gyakorlat együttes alkalmazásukat tartja helyesnek.

A QUIRK-GREENBAUM-féle grammatika más elgondolás alapján osztályoz:
Azt veszi figyelembe, hogy bővülhet-e szám szerint a szóosztály újabb tagokkal vagy sem. Ennek alapján megkülönböztet:
-nyitott szóosztály (főnév, melléknév, határozószó, ige)
-zárt szóosztály (névelő, a demonstratívum→részben névelő, részben mutató névmás, névmások, elöljárószók, indulatszók, kötőszók)

  1. Berrár Jolán az első, aki figyelembe veszi az egyes szófajok besorolásánál a jelentést, a laktani viselkedést és a mondatbeli szerepet.
  2. Ideálisnak tűnő felosztás:

I.Alapszófajok:

  • ige
  • főnév
  • melléknév
  • számnév
  • határozószó
  • névmás
  • igenév

II. Segédszók:

  • kötőszók
  • álszók:
    • névutó
    • névelő
    • segédige
    • segédigenév
    • partikula
    • a határozóvá tevő „mint”
    • igekötők
  • módosítószók

III. Mondatszók:

  • indulatszók
  • felelőszók
  1. Több európai grammatika és szakszótár szerint fölösleges külön számnévi kategóriát felvenni, a számnév ugyanis csupán jelentéstani alapon elkülönülő szóosztály, tartoznak bele főnevek (kettő, negyed, század), melléknevek (két, harmadik, számtalan), határozószók (sokszor) és névmások (sok, kevés).

Ugyanilyen alapon lehetne beszélni tulajdonságot, állapotot, időt, helyet vagy tagadást jelölő szavakról is.
Állapotot jelölő:
Pl. szenved, ülve, fáradtság, beteg, szomorú, szomorúság.
Helyet jelölő:
Pl. park, terem, oldalsó, messze, távol.
Ezeket is csupán a jelentés kapcsolja össze.
Tagadást jelölő:
Nem! Semmikor, senki, semmiképpen, stb.
A toldalékolásnál elsősorban inkább a jelentés a döntő. (pl. ötször, századszor, tömérdekszer, sokszor, valahányszor.-Ötkor, háromnegyedkor.)
Vannak egyéb speciális, csak melléknevekhez kapcsolódó ragok is:
Pl: -n, -an, -en, -lag,-leg,-nta,-nte,-képp,-képpen,-nként.
Példák: szépen, jól, békítőleg, gyakorlatilag, nyaranta, reggelente, példaképpen, esténként, szálanként.

A névmásokat közös alaktani sajátosságok jellemzik. A névmás főnevet, melléknevet, számnevet, határozót helyettesít.→Ez nem jellemzője minden névmásnak, csupán a harmadik személyűnek. Vannak viszont olyan névmások, melyek egy egész mondatra vagy szövegrészre utalnak. Többen névmásnak, proszónak, másnak tekintenek minden olyan szót, amit csak a szituációból lehet megérteni, azaz melyek nem neveznek meg, csak jeleznek , utalnak, reprezentálnak , pl.: csinál, izé, dolog, most.

Az igeneveket egyetlen európai grammatika sem tekinti külön szófaji kategóriának, hanem mindenütt az igével együtt tárgyalják.

A viszonyszók , segédszók (partikulák), azaz a mondatrészi szerepet be nem töltő ill. ragozhatatlan szavak. Egyetlen grammatika sem tarja viszonyszóknak a segédigéket és az igekötőket. Mindenki a viszonyszók közé sorolja azonban a kötőszót és az elöljárószót. A „mint”-et külön csoportként a viszonyszók közé sorolja.
A GRAVISSE-féle francia nyelvtan a szófajok közé felveszi a bevezető szókat is önálló kategóriaként. A bevezető szók vagy kifejezések szófajilag különfélék lehetnek (határozószók, kötőszók, módosítószók stb.)
Olyan lexikai-szemantikai egységek, különböző fokban önállósult szavak, melyek a kijelentéshez való viszonyulást, a szövegösszekötő funkciót, egy rész kiemelését, vagy összefoglalását hivatottak bevezetni. Ezek önálló predikatív egységek a mondaton belül (pl. apropó, összegezve, mellesleg, helyesebben).

A mondatszók kategóriája világos, bár egyes külföldi grammatikák nem tartják szófajnak.

  1. Segédigenév (Lengyel Klára írta le először).

Pl.: De szeretnék gazdag lenni.
A segédigék mellett, az alapszófajok és az álszók között foglaknak helyet az ún. funkcióigék. A funkcióigék jellemzője, hogy egy határozós vagy tárgyragos esetben álló névszónál fordulnak elő, önálló jelentésük lényegtelen, gyakran helyettesíthető a szerkezet a jelentés magvát hordozó (ragos) névszóból képzett igével. Pl., kölcsön vesz (kölcsönöz), gyanúba fog (gyanúsít), parancsot ad (parancsol).

A partikula a nemzetközi szakirodalomban hétféle jelentésben használatos. A partikulákat a legegyszerűbben a határozószókkal és a módosítószókkal való szembeállítással lehet elhatárolni.

A határozószó a cselekvés, történés objektív körülményeit fejezi ki, önállóan betöltheti mondatrész szerepét, kiegészítendő kérdésre válaszol, állhat előtte tagadószó. Pl.: Érthetően magyarázta el a feladatot.

A módosítószók a cselekvés, történés szubjektív megítélései, a beszélőnek a szubjektív véleményét, állásfoglalását fejezi ki a történtekkel kapcsolatban, önálló kommunikatív egységek, látens mondatok, eldöntendő kérdésre válaszolnak, a tagadószó utánuk állhat csak. Pl.: Természetesen nem mondom el.

A partikulák csekély jelentéstartalommal rendelkeznek, pragmatikai-kommunikatív indikátorok, általában egy szóra vonatkoznak, mondatrész szerepét nem tölthetik be, semmiféle kérdésre nem válaszolnak, hordozhatnak emocionális tartalmat. Pl.: Csupán a városban voltam. Nem ügyes. De ügyetlen vagy!

Vas Julianna