A felnőttkori tanulásnak három útja lehetséges:

  • Irányított tanulás: célokat, döntéseket a tanár hozza, ő jutalmaz vagy büntet, és a tanuló ezt az utat követi. Ez akkor sikeres, ha a tanári célkitűzések és a tanulói ambíciók találkoznak.
  • Kísérletező tanulás: a szabad túrázásához lehet hasonlítani. A cél az, hogy jól érezzük magunkat. Semmi sem kötelező, lehetőség van saját útvonalak kiválasztására.
  • Tevékeny tanulás: a felfedezés folyamatához hasonlítható. Alapja a céltudatosság, a célokat a tanuló maga tűzi ki. A tanuló aktívan részese a folyamatnak. Felfedezés központú, belsőleg motivált, reflektív, vagyis képes vagyok magamat kívülről szemlélni. Nem feltétlenül kell a külső értékelő, de jó, ha van vezető.

A felnőttkori tanulás lényegesen különbözik a gyermekek tanulásától.

Ennek okai:
  1. élethelyzeteik különböző
  2. tankötelezettség
  3. élettapasztalat
  4. tudás és nem-tudás kérdése
  5. kudarchoz való viszony
  6. tanár jelenléte
  7. tanár-diák viszony

1. Élethelyzeteik különböző:

A gyermek függő helyzetben él, nem tud ebből kiszakadni, mivel a felnőtt, a családi környezet határozza meg, hogy mit tesz, mit és hogyan tanul. A gyermek helyzetéből adódik, hogy ezt a függőséget elfogadja.
A felnőtt bármilyen függőségből ki tud szakadni, mivel van döntési lehetősége. Számára azonban a függőségi helyzet a társadalomban elfoglalt helyzetéhez mérten teher lehet.

2. Tankötelezettség:

A gyermek 6-16 éves korig tanköteles. A tanulás során elvárja az irányítást.
A felnőttnek van választása: tanulhat, illetve nem tanulhat. Menetközben is meggondolhatja magát, ha akarja megkezdett tanulmányait befejezheti. Az irányított tanulás ellen, ellenérzéseket tanúsíthat.

3. Élettapasztalat:

A gyerek kevés élettapasztalattal rendelkezik, ezért képes és hajlamos befogadni, elhinni, amit a pedagógustól hall. A gyermekeknek éppen ezért nem elég egy témáról egyféle megközelítésben beszélni, mert nincs kellő tapasztalati háttér, amelyre felépülhet az újabb tudás.
A felnőtt már meglévő élettapasztalatai alapján alkot véleményt a kapott tudásról. A felnőtt meglévő és elvárhatóan meglévő alaptudására tud támaszkodni az új ismeretek befogadásakor.

4. Tudás és nem-tudás kérdése:

A yerek számára a „nem-tudás” természetes állapot, éppen ezért nem tartja kellemetlennek, ha valamit nem tud. Ilyenkor kérdez, vagy segítséget kér.
A felnőtt szerepeiben nem teheti meg, hogy valamit nem tud (szülőként, vezető beosztásban). Nekik ezekben a helyzetekben a mindent tudó szerepet kell játszaniuk.

5. Kudarchoz való viszony:

Gyermek számára természetesnek tűnik, ha bizonyos dolgokat nem tud, vagy nem képes még elvégezni, korlátozott cselekvőképessége miatt.
A felnőtt a kudarcot nehezebben viseli. Az iskolás kori kudarcélmények miatt, már kisebb eredménytelenség esetén is hajlamos feladni a tanulást. A felnőttek az egymás előtti kudarcot is nehezen élik meg, főleg ha függőségi viszony van köztük. Ezért nem jár a főnök a beosztottakkal közös tanfolyamra, hiszen ő a mindent tudó szerepet kell, hogy játssza előttük.

6. Tanár jelenléte:

A gyermeknél a pedagógus személye meghatározó, neki mindent elhisz, az ő magatartása, személyisége, világképe követendő példa lehet. Sok esetben a szülői háttérnél is erősebben befolyásolja a személyiségük fejlődését.
Felnőtteknél a személyes kapcsolatnak nincs nagy jelentősége, a felnőtt képes személytelenül tanulni. (lásd: távoktatás, számítógép, könyv, stb.)

7. Tanár-diák viszony:

Gyermeknél szükségszerűen aszimmetrikus. A tanár fizikailag és szellemileg is fejlettebb, a gyermek számára ő a hatalom. ő osztályoz, kikérdezi az anyagot és fegyelmez.
Felnőtteknél egyenrangú a tanár-diák viszony. A saját területén mindenki komoly tudással, kompetenciákkal rendelkezik. A tanár is tanulhat a felnőtt diákjaitól.