A szocializáció folyamatában az egyén megszerzi azt a tudást, azokat a képességeket, készségeket, melyek birtokában a társadalom eredményesen működő tagjává válhat.
A szocializáció két egymást kiegészítő folyamatot jelent: a perszonalizációt és a szociális tanulást.
A perszonalizáció során kialakulnak az egyénre jellemző személyiségtulajdonságok. A szociális tanulás a beilleszkedést jelenti, amely során úgy módosul az egyén viselkedése, hogy megfeleljen a csoport elvárásainak.
tarsadalom
Mivel társadalomban élünk, társadalmi szükségletek jelennek meg. Pl.: létfenntartás, termelés. Amikor arra a kérdésre válaszolunk, hogy a társadalom vagy annak egyes osztályai, rétegei számára mi a fontos, akkor jutunk el az értékekhez. A szükségletekre épülnek társadalmi szinten az értékek és ezek reprezentációi az értékek.

Az értékek jellemzői:

Motívumképző funkciói alapján befolyásolják az ember viselkedését, meghatározzák a valódi akarati cselekvést. Weber szerint az értékek két fajtáját különbözetjük meg.
  • Célértékek: a követendő cselekvést jelölik ki. Pl.: boldogság, szépség, szerelem.
  • Eszközértékek: a cselekvést minősítik. Pl.: intelligencia, segítőkészség, barátságosság. Az értékekből a konkretizálás során viselkedési előírások lesznek. Ezek alakítják a normákat és szabályokat. Megkülönböztetünk: nyílt normát, melyek kimondhatók, leírhatók; és rejtett normát, amely be nem tartása megbélyegzéssel jár.

A szerep:

Státusznak nevezzük a társadalmi munkamegosztás során létrejövő pozíciókat. A normák és a szabályok azok a viselkedési előírások, amelyeket a szociális tanulás során sajátítunk el.
A szocializációt a szereptanulás jellemzi.
A szerep a státusznak megfelelő normák által szabályozott viselkedés. Az emberek a társadalomban különböző pozíciókat foglalnak el. Egy adott pozíció a státusz. A státuszhoz tartozó viselkedésmód a szerep. A státusz csak a fontosabb normákat követendő értékeket foglalja magában.
Beszélhetünk alapvető szociális szerepekről. Ezek minden kultúrában léteznek, csak formájukban különböznek. Ilyen univerzális szerep: a nemi, az életkori, a foglalkozási és a családi szerep.
Attól függően, hogy a szerep egy adott pozícióval összefügg, megkülönböztetünk konvencionális és interperszonális szerepet.
Szerepelvárásnak nevezzük az adott szerep betöltőjével szembeni követelményeket. Erőssége alapján: muss, kann és soll szerepelvárásokat különböztetünk meg. (Dahrendorf)
A muss típusnál a törvények, szabályok által meghatározott legerősebb normák érvényesülnek.  
A soll a mussnál gyengébb. A szemünkbe mondják, hogy az elvárásoknak tegyünk eleget.
A kann a leggyengébb szerepelvárás. Rosszalló érzést vált ki ennek megsértése.

A szereptanulás tartalma és fázisai:

  1. Normák megtanulása, amely értelmi tevékenység. Pl.: köszönés.
  2. Utánzás és azonosulás. Az egyén utánzással megtanulja a szerepnek megfelelő viselkedést. Gyermekkorban a szerepjáték a szereptanulás fontos eszköze.
Az utánzott személy a modell.
A valódi modell élő ember, akivel közvetlen interakcióba tudunk kerülni. Ilyen a testvér, szülő stb.
A szimbolikus modellel nincs közvetlen interakció. Ez lehet egy mesehős, filmsztár stb. a modellkövető nem kap visszajelzést arról, hogy milyen az utánzás.
A teljes modell olyan képzelt, vagy létező személy, akinek a teljes személyiségét utánozzuk.
A kompetencia modellnél a számunkra lényeges tulajdonságok kiemelése és utánzása valósul meg.

A szereptanulás módjai:

Identifikáció:

Spontán történik, és akkor zárul le, amikor az ember már sajátjaként éli át az átvett viselkedési normák szerepét. Alapja mindig valamilyen érzelmi indulati feszültség. Pl.: szeretet és félelem.
Jerome KAGAN négy identifikációs folyamatot különített el:
  • A gyerek olyan akar lenni, mint a modell.
  • A gyerek azt hiszi, hogy ő olyan, mint a modell.
  • A gyerek ugyanolyan érzelmeket él át, mint a modell.
  • A gyerek úgy cselekszik, mint a modell.
DOLLARD és MILLER megerősítés-elmélete szerint az ember és az állat azt a viselkedést utánozza, ami számára jutalomértékű.

Empátiás modellkövetés:

Ez szándékos folyamat. Az egyén beleéli magát a modell érzés- és gondolatvilágába.
A szeretet, vonzódás.
A státuszirigység pl.: sztárok utánzása.
A félelem. Az utánzók félelmüket, szorongásukat úgy enyhítik, hogy átveszik a zsarnok viselkedésmintáit.

Szereptanulás zavarai:

Deviancia az, amikor az azonosulási készség a szocializáció zavara miatt nem alakul ki, az egyén fogékonnyá válik a lázadásra, tagadásra.
A szereptanulás zavarainak fajtái:

Szereptávolság:

J. HABERMAS szerint: a szereptávolság annak a mértéke, hogy az egyén milyen mértékben képes arra, hogy tettei ne az előre megszabott normák alapján szerveződjenek.
Ph. Zimbardo kísérlete: úgy tűnik, hogy a legtöbb szerepviszonyban az emberek kiszolgáltatottjaikká válnak szerepüknek. Zimbardo újsághirdetés alapján egyetemi hallgató fiúkat keresett egy börtönélettel foglalkozó kísérlethez. 75-en jelentkeztek, közülük 21-et választottak ki, akiket alkalmasnak találtak. Pénzérme feldobásával döntötték el, ki milyen szerepet kap. Tízen rabok, tizenegyen őrük lettek. Az első nap után a rabok fellázadtak az őrök ellen, amit ők sikeresen levertek. A feszültség egyre fokozódott. Az őrük mindent kegyetlenül megtoroltak, kínozták őket, szexuális játékokra kényszeríttették őket. Tíz rab közül az egyik a második napon elmenekült, a többiek lassan depriválódtak (beletörődtek jogaik elvesztésébe). A kísérletet végül a 6. napon le kellett állítani, mert a börtönőrük és a rabok olyan mértékben azonosultak a helyzet által sugallt szereppel, hogy korábbi személyközi viszonyaikat elfelejtve teljes figyelmüket az új szerepnek szentelték Ezt nevezzük dezindividuációs jelenségnek. Nem az egyéniség, hanem a kölcsönös szerepviszony szabja meg az egyén viselkedését, nagymértékben határt szabva a felek mozgási szabadságának. Így mindkét fél kiszolgáltatottá válik a szerepének.

Konformitás:

A kiscsoport életében a kölcsönös egymásra hatás, együttműködés folytán különféle képződmények, objektivációk keletkeznek, illetve a csoport fejlődésére kiható folyamatok zajlanak. Ezeket közös néven csoportjelenségeknek nevezzük. E kategóriát alkotják a csoportnormák, a csoportlégkör, csoportértékek, csoporthatékonyság, konformitás, illetve az interakció.
Csoport nem jöhet létre egyének nélkül. Személyes céljaik megvalósulását kollektíva segítségével érhetik el, a csoport biztosítja az ezekhez szükséges feltételeket, és fejti ki azokat a hatásokat, amelyeket az egyén csoportnyomásként él át, amelyhez igyekszik alkalmazkodni. Ezt az „engedékenységet” nevezik konformitásnak. Konformista tehát az, akinek életvezetésében fontos a többséghez és a hatalomhoz való igazodás.
Hogy ki mikor konformista, az helyzettől függ. Konfromista magatartás tanúsítanak az emberek olyan esetben, amikor kedvező megítélésben kívánnak részesülni. A konformitás mértéke nem függ az intelligenciától. A konformistáknak kisebb a feszültségtűrő képességük, hajlamosak a lekicsinylő önértékelésre.
A konform, illetve konform viselkedési módra vonatkozólag végzett kísérletet Stanley MILGRAM 1963-ban az USA-ban. Újsághirdetés alapján átlagos emberek toborzott egy pedagógiai kísérlethez. A kísérleti személy a tanár szerepét játszotta. Feladat az volt, hogy szópárok sorozatát olvassa fel egy másik helyiségben lévő személynek, az a „tanulónak”. Amikor a tanuló hibázott, a tanárnak minden egyes alkalommal meg kellett nyomnia egy gombot, amellyel a tanulónak enyhe áramütést adott. A „tanár” látta, hogy a tanulót beszíjazzák egy székbe, és elektródákat szerelnek a csuklójára. A kísérlet során utasították a tanárt, hogy minden egyes hibát követően egyre magasabb fokozatú áramütést adjon. A „tanuló” azonban nem kapott tényleges áramütést. ő olyan személy volt, akit előzőleg kiképeztek a szerepre. Amikor az áramütés erősebbé vált, kiabált és káromkodott. 300 voltnál rugdosta a falat. Várható módon a kísérleti személy elkezdett tiltakozni, kérte a kísérletvezetőt, hogy abbahagyhassa. ő azonban ösztökélte a folytatásra.
Milgram azt találta, hogy a kísérleti személyek 65%-a végig engedelmeskedett, kiállva a legmagasabb 450 volt feszültséget és egyikük sem ment 300 volt alá. Milgram szerint négy tényező győzi meg az egyéneket arról, hogy feladják autonómiájukat, tehát konform viselkedést tanúsítanak. Ezek: szociális normák, a felügyelet, az áttétel és az ideológiai igazolás.
  • Szociális normák: azáltal, hogy válaszoltak a hirdetésre, és beleegyeztek a kísérletben való részvételre, a kísérleti személyek önként jóváhagytak egy implikált megállapodást a kísérletvezetővel való együttműködésre.
  • Felügyelet: megismételték a kísérletet úgy is, hogy a kísérletvezető elhagyta a helyiséget. Ekkor az engedelmesség 65%-ról 21%-ra esett vissza.
  • Áttételek: Milgram kísérleti személyei tudták, hogy erőszakos cselekedetet követnek el, de az áttételek gyengítették ezt a tényt. Pl.: a tanuló a másik szobában volt és nem volt képes kommunikálni. Milgram arról számolt, be hogy az engedelmesség 65%-ról 40%-ra esett vissza, ha a tanuló a kísérleti személlyel egy szobában volt. Minél kevesebb az áttétel a személy és cselekvésének következményei között, azaz minél közvetlenebb a személy kapcsolata az áldozattal, annál kevésbé engedelmeskedik a kísérleti személy.
  • Ideológiai igazolás: pl.: háborúban a katonák végrehajtják azt a parancsot, hogy ellenséges civileket lőjenek le, vagy kegyetlenkedjenek velük. A katonák előzőleg már elkötelezték magukat amellett, hogy a nemzet biztonsága a katonai parancsoknak való szigorú engedelmességet követel meg tőlük.

Szerepkonfliktus:

  • Szerepkonfliktus az, ha a megvalósított szerepviselkedés nem felel meg a szerepelvárásoknak. A tartósan fennálló szerepkonfliktusok felborítják szervezetünk egyensúlyi állapotát. Az ember stressz hatására az egész szervezetével reagál, de mindig van egy olyan kitüntetett szervünk, amelynél a válaszreakció intenzitása kiemelkedő. Vannak olyanok, akiknek ugyanattól a rossz igazgatótól magas lesz a vérnyomásuk, másoknak gyomorfekélyük lesz.
    A szerepkonfliktusoknak három típusát különböztetjük meg.
  • Szerepek közötti konfliktus: ha két, vagy több egymással összeegyeztethetetlen szerepelvárásokat jelentő státuszunk válik aktívvá. A munkahelyi és a családi szerepek gyakran okoznak ilyen konfliktust.
  • Szerepen belüli konfliktus: a szerepen belüli konfliktusnak két esete van.
    Ellentétes elvárások különböző szereppartner részéről. Pl.: a főiskolás lánytól a tanárai azt várják el, hogy idejét a tanulással töltse, a barátja pedig azt, hogy inkább vele foglalkozzon.
    Komplementer szereppartner ellentétes elvárásai. Pl.: Watergate-ügy. Nixon a tanácsadóitól olyan információkat kért, amelyhez törvényes úton nem juthattak hozzá, ugyanakkor elvárta tőlük, semmiféle jogtalanságot ne kövessenek el, mert azzal kompromittálnák őt.
  • Személy-szerep konfliktus: a szerep teljesítéséhez a személynek valamilyen fontos értékét, hitét, meggyőződését kell feladnia. A túlterhelt vezető csak „testileg” tud egy megbeszélésen ott lenni, mert befejezetlen határidős feladatain gondolkodik közben.

A szerepfeszültség csökkentésének módjai:

  • Társadalmi védőmechanizmusok: a társadalom védőmechanizmust dolgoz ki olyan emberek számára, akiknek hivatásbeli állampolgári kötelezettségeik konfliktust eredményezhet. Pl.: orvos, ügyvéd, pap nem köteles minden körülmények között kiszolgáltatni adatokat a hatóságnak.
  • Rítusok: pl.: felnőtté avatás.
  • Szerephierarchia: kialakult a szerepnek az a hierarchiája, amely az ember számára automatikussá teszi a választást. Pl.: gyerek születésénél munkaidőben is elhagyhatja munkahelyét a nő.
  • Egyéni védőmechanizmusok: a pszichoanalízis az énvédő mechanizmusokat tekinti a belső feszültség csökkentő eljárásainak.
  • Figyelem megosztása: azt jelenti, hogy kiszorítjuk a tudatunkból az egyik szerepet, míg a másik neki ellentmondó szerep elvárásainak felelünk meg. Pl.: megcsalásnál nem törődünk azzal, hogy házasok vagyunk.
  • Szerepkompenzációk: ha segédeszközök és jelek segítségével ellensúlyozzuk szerepfeszültségünket, akkor szerepkompenzációt végzünk. Pl.: bürokrata lezser öltözéke.
  • Racionalizálás: logikus elméletet gyártunk arra vonatkozólag, hogy miért nem tudunk egy adott szerep elvárásainak megfelelni és ezzel nyugtatjuk meg lelkiismeretünket.
  • Kompromisszumképzés: ilyenkor, a feszültséget okozó szerepet átalakítjuk úgy, hogy megfeleljünk neki. Pl.: matekból jó a kettes is.
  • Kábítás: a szerepkonfliktusok okozta kínzó feszültséget az alkohol, drogok segítségével oldjuk.