Konzisztencia elméletek

A konzisztencia fogalma, az emberi racionalitást feltételezi és egyben azt is hangsúlyozza.

Heider egyensúly-elmélete

HEIDER-t az érdekelte, milyen konzisztenciák vannak jelen abban, ahogyan az emberek más emberekhez és a környezethez való viszonyukat látják. Az elemzést két személyre korlátozza – P-re és O-ra. P az elemzés tárgya, O pedig egy másik személy. X pedig egy személytelen entitás, amely lehet fizikai tárgy, gondolat stb. Heider azt kutatta, hogyan szerveződnek P, O és X egymáshoz fűződő viszonyai és feltételezhetők-e visszatérő rendszeres tendenciák. A viszonyok két típusát különböztette meg:

  • kiegyensúlyozott
  • kiegyensúlyozatlan

Három entitás esetében kiegyensúlyozott állapot, ha mind a három viszonylat pozitív, vagy ha kettő negatív és egy pozitív.

KIEGYENSÚLYOZOTT ÁLLAPOTOK

002

KIEGYENSÚLYOZATLAN ÁLLAPOTOK

003

A folyamatos nyíl a pozitív (szeretet), a szaggatott a negatív viszonyokat (nem szeretet) jelöli.

Festinger kognitív disszonancia-elmélete

A kognitív disszonancia lényegében véve feszültség állapot, ami mindannyiszor fellép, valahányszor az egyénnek két, egymással összeegyeztethetetlen tudattartalma (gondolata, attitűdje, nézete) van. Disszonáns egy attitűd akkor, ha két vagy több megismerési elem ellentmondásba kerül egymással. Az emberek arra motiváltak, hogy csökkentség a disszonanciát. Pl.: összeegyeztethetővé tesszük a tudattartalmakat.

Döntés:

Egy döntést követően az emberek majdnem mindig disszonanciát élnek át.

  • Akkor lép fel disszonancia, ha az elvetett közel olyan vonzó, mint a választott.
  • A nem választott negatív, leértékelő színezetet kap.
  • Annál nagyobb a disszonancia, minél
    • frissebb a választás
    • nagyobb a választási lehetőségek száma
    • kevésbé hasonlítanak a választási lehetőségek egymásra

Az elégtelen igazolás:

Társas élethelyzeteinkben pl. megdicsérjük valaki ruháját, vagy frizuráját, pedig az szerintünk förtelmes. Ilyenkor disszonanciát élünk át, hisz a közölt tartalom nem illik össze szavahihetőségünkkel. Ezt úgy oldjuk fel, hogy beiktatunk egy újabb tudattartalmat, miszerint nem illik megbántani másokat. Ez hatékony módja a disszonancia csökkentésének.

CARLSMITH és FESTINGER kísérlete:

Arra kértek egyetemi hallgatókat, hogy egy unalmas és többször ismétlődő feladatokat végezzenek el. a kísérletvezető ezután arra ösztönözte őket, hogy valótlanságot állítsanak a feladatról. Mondják azt a kísérletre várakozóknak, hogy tök jó, élvezetes a feladat. A diákok egy része 20 dollárt kapott a hazugságért, másik részük csak 1 dollárt. A kísérlet végén a vezető megkérdezte a „hazug” kísérleti személyeket, hogy milyen benyomásaik vannak a feladatról. Akik 20 dolcsit kaptak a hazugságért, azok most unalmasnak értékelték azt. Nem meglepő, mert az volt. Akik 1-et, azok érdekesnek titulálták.
Szóval, akik megfelelő külső igazolást kaptak a hazugsághoz, azok hazudtak, de nem hitték el amit mondtak. Tehát minden kísérleti személy belement abba, hogy hazudjon, akármennyit kaptak érte.