A középkorban az irodalom is izgalmasan gazdag virágkort ért el. A vallásos szellemet terjesztő, a túlvilági áhítatot propagáló, változatos műfajokat létrehozó egyházi (latin nyelvű) irodalom mellet ez a két évszázad teremti meg a világi jellegű lovageposzt, a lovagregényt, a trubadúrok és a minnesängerek szerelmi líráját, a harsány életkedvet árasztó, szabadszájú, az egyházi és a világi hatalmat nyíltan támadó diákköltészetet: a "tekergők", azaz a vágánsok (vagy goliárdok ) poézisét.

Ezekben a századokban a Kárpát-medencébe sodródott magyarság is bekapcsolódott. A kereszténység felvétele utáni első századokban a mi irodalmi alkotásaink is az akkori világirodalom nemzetközi nyelvén, latinul szólaltak meg, a XIII-XIV. századtól kezdve pedig egyre határozottabb magabiztossággal jelentkezett a magyar anyanyelvünk. A magyarországi irodalom az európai kultúra szerves része lett. A sok szálból összefonódó, gazdag témájú és változatos formájú középkori irodalomnak, művelődésnek a legfontosabb központjai a kolostorok és a főúri várkastélyok, királyi udvarok voltak.

Vallásos irodalom:

A kolostorok vagy rendházak szerzetesek otthonai voltak. Zárt vallási közösséget alkottak. A kolostorokból kisarjadó irodalom mindenestül az egyház céljait szolgálta, a vallásos világszemléletet hirdette. S ez a vallásos szellem az egyház hódító terjeszkedése idején volt a legszigorúbb. A keresztény szemlélet központjába a világ megvetése, a haláltudat és a túlvilág került. A pokol iszonyú kínjai riasztották, s a mennyország csodálatos örömei vonzották a középkori szerzetest, hívőt. A szegénység, az alázat és a testi gyötrelmek biztosíthatják a halál utáni boldog életet. Az ember legnagyobb ellensége a saját teste, ez a bűnös vágyak forrása, ezért böjttel, önkínzással kell sanyargatni. A test bűnös voltából következett a higénia szinte teljes hiánya, s ez is egyik magyarázata a nagy középkori járványos betegségeknek. A középkori vallásos irodalomnak legnépszerűbb műfaja a himnuszok, a legendák és a példák voltak.

Himnuszok:

Ezek templomi éneklésre szánt s a hívők áhítatos érzelmeit kifejező költemények voltak. A himnuszokkal az európai verselés történetében egészen új korszak kezdődött.

A középkori vallásos líra legszebb s a hivők számára is legkedvesebb darabjai a Mária-himnuszok voltak. Ezekbe a himnuszokba valóságos földi érzések, evilági gondok, emberi fájdalmak, megrendülések nyomulnak be. Mária, isten anyja, földi asszonyként éli át a legnagyobb emberi csapást, egyetlen fiának megszégyenítő halálát.

A legmegrendítőbb Mária-siralomnak, a Stabat Mater-nek a szerzője Jacopo da Todi (1236-1306)

A középkori himnuszokban született meg a modern verselés.

  • A leginkább szembeötlő, füllel hallható újdonság az antik klasszikus verseléshez képest a rím megjelenése ( a verssorok végének hangzásbeli összecsengése ). Rímet az eddigi műköltészet nem ismert, s valószínűleg népi költészetek hatására került a latin versbe. A rím ettől kezdve hosszú időn át szinte elválaszthatatlan volt a vers fogalmától. A himnuszok népszerűségéhez minden bizonnyal hozzájárult a rímek által felfoghatóbbá, érzékelhetőbbé váló versdallam is.
  • Átalakul, módosul a klasszikus időmérték is, megnő a hangsúly ritmuskeltő szerepe, s ezzel együtt kialakulnak a szótagszámláló sorok. A himnusz latin szövegét lehet ugyan még az időmértékes trocheusok szerint is ritmizálni, de ezekben a verslábakban már a hangsúly az úr. A hangsúlytalan szótag igen gyakran akkor is rövidnek számít, ha rövid magánhangzó után két mássalhangzó következik, és fordítva: rövid is számíthat hosszúnak, ha hangnyomaték esik rá; tehát ezek a verslábak már hangsúlyos trocheusok.

A "legelső" magyar vers az Ómagyar Máriasiralom, 1300 körül írhatta egy névtelen, tehetséges költő. Volt ugyan latin nyelvű mintája, de nem "fordította", hanem annak elemeit felhasználva „újraköltötte” azt. Végig kétütemű sorfajtában írta meg a maga költeményét, de szótagszámban egyáltalán nem ragaszkodott eredetijéhez. Legelső versünkben már fejlett rímek, nagyszerű alliterációk találhatók. Változatos a rímelhelyezés is: találunk páros rímeket, félrímes megoldásokat és rímtelen sorokat is.       

Legendák, példák:

A legenda a szentek, vértanuk, remeték érdekesen megírt, regényes életrajza. A jámbor szerzők egyesítették a hasznosat a kellemessel, az épületest a szórakoztatóval, s a földi életet, a világot megvető, az istenes életet propagáló történeteket a regényből vett motívumokkal tették érdekesebbé. A legtöbb legenda izgalmas, a képzeletet megmozgató, érdekfeszítő regény.

A legendák, mint latin elnevezésük is jelzi, kezdetben latin nyelven árasztották el Európát. Később anyanyelvén szólaltak meg. A magyarországi anyanyelvű irodalom kezdeteit is a XIII. század elejére vagy közepére kell tennünk.

A Margit-legenda, IV. Béla szomorú sorsú, szentté avatott lányának története is a laikus vallásos mozgalmak eredményeképpen megnövekedett olvasási igényt szolgálta. A XIV. század legelején, 1310 körül keletkezhetett. Margit domonkos rendi apáca volt, s a Nyulak szigetén, a mai Margitszigeten lévő kolostorban élte le rövid, aszkézisben eltelt életét. A legenda a jámbor élet, emberideál propagálását összekapcsolja saját korának kemény bírálatával. Az utolsó részletből a feudális anarchia képe bontakozik ki.

A legendákkal rokon műfaj a középkorban annyira kedvelt példa erkölcsi tanulsággal vagy allegorikus értelemmel ellátott rövid, anekdotikus történet. A középkori lelkipásztor ilyenekkel szerette fűszerezni prédikációit és elmélkedéseit, s a legendák szerzői is gyakran iktattak a szentek életrajzába efféle érdekes "novellákat".

Világi irodalom:

A keresztes hadjáratok idején főúri várkastélyokban és királyi udvarokban alakult ki az un. lovagság. A lovagi ideál volt az európai ember első állásfoglalása, amely már ezen a világon találta meg értelmét és nem a másvilágon. A lovagban a középkori felfogás a lelki nemesség, az erkölcsi tisztaság, a becsület és a harci bátorság példáját látta, az igazság fáradhatatlan védelmezőjét tisztelte. Az udvariasság, a testi ápoltság, a vidámság és az udvari szerelem tartoztak még a lovag jellemző vonásai közé. Ez az udvari, lovagi kultúra teremtette meg a lovagi epikát: a lovageposzt és a lovagregényt. Elsősorban francia és német nyelvű művek maradtak ránk a középkorból. A XIII. század folyamán osztrák és bajor földön számos költemény keletkezett. A legjelentősebb ezek közül a Nibelung-ének.

A középkori lovagvilág jellegzetes szerelmi költészetének, a trubadúrlírának Délkelet-Franciaországban, Provence-ban volt a bölcsője. A trubadúrok a latin nyelvből kialakult sajátos provence-i (provenszál) nyelven énekeltek. A Minnesang a trubadúrköltészet német változata.

Vágánsdalok:

A vallásos himnuszokkal s a lovagi szerelmi dalokkal egy időben élte virágkorát a XII-XIII. században a világi lírának egy harsányabb plebejus ága is, a művelt városi vándordiákok, azaz vágánsok vagy goliárdok költészete. Lázadó költészet ez, minden hangja az egyéniség és az ösztönök szabad kibontakozásáért száll síkra a feudális kötöttségekkel és az egyházi világnézettel szemben. Európa nagy egyetemei között vándorló diákok, kóbor lovagok és szökött papok, szerzetesek írják latinul a himnuszok ritmusában, versformáiban és dallamára széleskedvű dalaikat.

A humanizmus előfutárai, a vágánsok nem ismernek születési nemességet, csak virtuson (erényen) alapulót, és lenéznek mindenkit, aki műveletlen. Haragjuk a pénz hatalma és ereje ellen megragadó. Legfőbb témájuk azonban az életöröm hirdetése.