A reneszánsz pontos meghatározása nem lehetséges, mert a korok egymásba mosódnak. Kb. 1450-1640-ig szoktuk számítani, bár már korábban is születtek reneszánsz alkotások. (pl.:Petrarca, Boccaccio) A reneszánsz nyitja meg az újkori Európában szélesebb körben elterjedt irányzatok sorát. E mozgalom és életszemlélet kialakítója a 14-15. században létrejött nagy szellemi megújulás, amit a kor gondolkodói „újjászülető irodalomnak” neveztek. Ez azt jelenti, hogy a középkor vallásos világnézetével szemben példaképük az antikvitás, és az antik kultúrát újították fel. Ezáltal döbben rá a reneszánsz, hogy a középkor nem teljesen sötét kor, hanem törvényszerű folyamat (az ókor és a reneszánsz között). Nem csupán az antik kultúrát, hanem az antik filozófiát is feleleveníti, amely szerint „minden dolgok mértéke az ember”.

Térhódítása Itáliába tehető. Társadalmi alapjára jellemző, hogy a 14-15. században megerősödnek az itáliai városok, amely már a 12. században kialakult polgárság fejlődését segíti elő. Ez magával hozza az árutermelés megnövekedését, a pénzgazdálkodást, a kereskedelmet. Mindez azt eredményezte, hogy a feudális kötöttségek széthulltak, a földbirtok mozdíthatatlanságát tükröző középkori vallásos világképet egy újszerű, reneszánsz vallásos életforma váltotta fel. Ezt jelzi a pénz felértékelése. Ebből alakult ki az a szemlélet, hogy az ember képes arra, hogy mindent irányítson, aminek hatására elkezdik az egyéniséget vizsgálni, másrészt hirdetik az ember, a természet és a világ harmóniáját. Rádöbbennek, hogy az ember tevékeny, sokoldalú, képességeit maximálisan kibontakoztató egyéniség. Ez a felfogás hozta létre a reneszánsz polgár eszmerendszerét, a humanizmust, ami a reneszánsz szerves része. A művészetekre is hatott.

Humanizmus: A polgárság olyan szellemi áramlata, amelyben jelen van az antik világ kultusza, az emberközpontúság, és a tudós magatartás együttese, amely a nemzeti nyelvű irodalom létrehozását segítette.

A világirodalomban is az olasz reneszánsz a kiemelkedő.

Francesco Petrarca (1304-1374)

Költészete már kimondottan reneszánsz felfogást tükröz, bár neveltetése által vonzódik a vallásos művekhez. Ugyanakkor nagy hatással van rá az antik kultúra (Cicero-levelek felkutatása). Szerelmi érzése is igazi reneszánsz költőről tanúskodik. Másik reneszánsz vonása a természet imádata.

A hagyomány szerint 1327. április 6.-án reggel az avignoni templomban látta meg azt az asszonyt, kit Laurának nevezett. Nem hozzá, nem róla, hanem önmagáról, a vágy hatalmáról, lelki szenvedéseiről, boldog boldogtalanságáról szólnak híres versgyűjteményének, a Daloskönyvnek szerelmes versei (a 366 költemény nem mind szerelmes vers).Catullus „gyűlölök és szeretek” ambivalenciáját idézi fel, s Laura valódi hús-vér nőként jelenik meg verseiben. Ezekben a versekben az elégikus hangulattól eljut az önmegfigyelő líráig. A ti szerencsés füvek…című versében szerelme nagyságát a természethez fűződő ambivalens érzésével szemlélteti. A Pó, gyorsfutású… címűben pedig szintén a természet kap főszerepet,(Pó, a folyó), de negatív értelemben. Ugyanis elrabolja kedvesétől, de végül a humanista költő emelkedik felül a műben, mert bár a halandó test eltávolodik szerelmétől, a halhatatlan szerelem ott marad.

Kedvenc formája a szonett (a XIII.sz. közepe táján született műforma), amelyet ő fejlesztett tökéletessé. A szonett 2 db négysoros, 2 db 3 soros versszakból áll, ezek a sorok 11 szótagszámúak. Az első 3 versszak invokáció, megszólítás. Rímképlete: abba abba cdc dcd.

      A Daloskönyv 35. költeménye a Magamban, lassan, gondolkodva járok… kezdetű szonett. Az első strófában a magány és a csend uralkodik, s ezt egészíti ki, ehhez idomul a külső és belső csendet nem zavaró lassú, vontatott mozgás. A természeti környezet riasztó magánya, az elhagyott pusztaság árulkodik arról, hogy zaklatott belső gondolatokat titkolni vágyó menekülés ez. A 3. strófában robban ki a panasz, a költő csak a természetre bízhatja titkait, melyet az emberek közt rejtenie kell. Az utolsó versszak a végső kibontakozás, s minden mozzanata a legelső szakasz tagadása. A versindító motívumok önmaguk ellentétébe csapva térnek vissza, tökéletes, lezárt szerkezetet adva így a szonettnek. A magány nem egyedüllét, a csend már izgatott, s nincs menekülés: Ámor mindenütt a nyomában jár nyugtalanságot keltő kérdéseivel és válaszaival. A természet sem tudja biztosítani a lélek csendjét, hiszen a szenvedés forrása a lélekben van.

     Vágy és valóság, a szellem szabadsága és a hányatott, nyugtalan élet kényszere közötti ellentmondás rányomta bélyegét Petrarca sorsára is. Kiváló művészi erények, és nagy emberi bűnök, jellemhibák keverednek életében.

Giovanni Boccaccio (1313-1375)

Ezen az úton halad a prózában Giovanni Boccaccio (1313-1375), Petrarca barátja, Dekameron (jelentése „tíz nap”) című művének megírásával, mely 100 novellát tartalmazó gyűjtemény, és amely nagy meglepetést okozott témája nyíltságával, őszinteségével. A mű regényt alkot, de a történetek laza egymásmellettiségét csupán a kerettörténet és egy tágabb csoportosítás köti össze.

A kerettörténet

1348, pestisjárvány. Hét ifjú lány és három fiatalember egy firenzei villába költözik. Úgy mulatják az időt, hogy minden nap kijelölnek egy királyt, vagy királynőt, aki megad egy témát, és mindenkinek kell mondania egy történetet hozzá. Így minden nap 10 novella hangzik el (ezt jelöli a cím is, 10 nap, napi 10 novella).

Tartalmilag-hangulatilag két csoportra oszthatók ezek a novellák:

  1. lovagi-nemesi. Hangulatuk érzelmes, központi témája a virtus, szeretet, gyöngédség, áldozatkészség.
  2. polgári-népi. Ez a pikánsabb. Hangulata ironikus-szatirikus, központjában a hatalomvágy, a pénz, a papi álszenteskedés és a testiség áll.

A minden perc örömét leszakító életvidámság a korai reneszánsz sajátsága, amelynek jelenét még nem nyugtalanítja a holnap. Az egész későbbi reneszánsz irodalom hősei együttvéve sem élnek annyi boldog percet, mint Boccaccio szereplői.

Boccaccio hatására írta meg Geoffrey Chaucer a Canterbury mesék című művét, amelyben az utazók a hosszú utón szórakoztatják egymást, itt azonban az egyes történetek nem önállóak, szorosan összetartoznak.

Szintén Boccaccio hatására született nem sokkal a Dekameron után Navarrai Margit Heptameron című műve. Itt azonban a szerző inkább az erkölcsiséget hangsúlyozza, míg Boccaccio nem kíméli kora társadalmát, egyházát, jókedvű humorral mutatja be sajátos erkölcseit.

Novella: a szó maga újdonságot jelent, érdekes hírt, pletykát. A novella (elbeszélés) az epika egyik műfaja, cselekménye egyetlen meghatározott esemény körül összpontosul.