Csokonai Vitéz Mihály

A XVIII. Század második felének legnagyobb és legjelentősebb költője. Balassi után ő az első a magyar irodalomban, aki világirodalmi rangú költőnek nevezhetünk. ő volt az első költőnk, aki csak poéta kívánt lenni, s csak ebből akart megélni, de sajnos hazánkban, ebben az időben még nem volt nagy kereslet az írói tehetségre, ezért terve meghiúsult.

Nagyon sokszínű költő volt, több stílusirányzat is hatott rá, ilyen volt például a klasszicizmus, a rokokó, a szentimentalizmus és a népies műfajok is.  Témáiban is sokoldalú volt, sok minden foglalkoztatta, mint például a társadalomkritika, a magány vagy a szerelem. Nagy műveltségre tett szert, eredetiben olvasta a francia felvilágosodás nagy alakjainak műveit, melyek nagy benyomást gyakoroltak rá.     

Nem nemesi családban született. A debreceni kollégiumban tanult, ahol megismerkedett Kazinczyval. Már diákként megírta legnagyobb verseit. A gimnázium után Sárospatakra ment jogot hallgatni, ám tanulmányait megszakítva Pozsonyba ment az országgyűlésre mecénást keresni, de nem talált. Nem adta fel küzdelmét, hogy verseit kiadathassa, így egy lapot indított, melynek címe a Diétai Magyar Múzsa volt. Néhány számot élt csak meg a folyóirat, de aztán kudarcba fulladt.

Ezt követően Komáromba ment, ahol megismerkedett Vajda Júliával, akit veseiben Lillaként emlegetett. Jómódú kereskedő lánya volt, így apja annak fejében ígérte lányát, ha Csokonai állást vállal. El is ment, s a Dunántúlon kapott is munkát. Ám mire visszatért a lány apja már máshoz adta Lillát.

Csurgón kapott állást egy évre. Tankönyvet írt a versírás művészetéről. Ebben az időszakban színműveket is írt, melyeket diákjai adtak elő. Egy év múlva visszatért Debrecenbe, ahol háza leégett és a nyomor szélére jutott. Tüdőbaja is kiújult, s már csak alkalmi versek írásából próbált megélni. A nagy nehézségek a sírba taszították.

A francia felvilágosodás alakjainak, mint Voltaire-nek és Rousseau-nak munkái eredetiben jutottak hozzá, s ezek a művek formálták gondolkodását. Már 20 éves korában nagy erővel szólalnak meg ezek az eszmék gondolati költeményeiben. Az egyetemen két stílusban folyt a versírás. Az egyik a szentencia, mely egy antik költő bölcs mondásainak részletező kifejtése, a másik, a pictura pedig a természet, tájak, emberek leírása. A két verstípusból nőttek ki a felvilágosodott költeményei. Az estve és a Konstancinápoly című művei a felvilágosodás két irányzatát képviseli. 

Konstancinápoly

A vers Voltaire egyházellenességét, racionalizmusát hirdeti, a műben a felvilágosodás általános győzelmének hite szólal meg. A vallási fanatizmus bírálata közben felidézi a rousseau-i ősállapotot. Az emberi társadalom megromlásának következményének tartja a vallást.

A vers a pictura és a szentencia váltakozására épül, a vers első harmadában a pictura térbeli rendező elve érvényesül. Kívülről a tenger felől közelít a városhoz, majd a konstancinápolyi utcák belsejébe jutunk. Ezután egy benső, intim helyre vezet minket, a szultán háremébe. Ezt a részt a játékosság jellemzi, mely felváltja az előző részek leíró, komoly hangulatát. A zárt térből ismét a szabadba jutunk, ahol égig érő templomok sokaságát pillantjuk meg.

A leírást követő elmélkedő részben az időbeli szerkezeti elv érvényesül, mely a szentencia sajátosságait hordozza. A templomok bemutatási filozófiai általánosításba vált át. Itt a vallást kritizálja, kritikája a mohamedán vallás ellen irányul, de általánossá válik és a keresztény egyházra is kiterjeszti.

Elítéli a keresztény vallás elvakultságát, mely száműzi az észt és a virtust, s nem fogadja be az emberséges embert. Szembe állítja Rousseau elveivel, mely szerint vissza kell térni a természetben, az ősállapotba.  A költeményt jövendölés, boldogító látomás zárja le az új világról, melyben megvalósulhat a testvériség eszménye. Csokonai hisz az eljövendő kor boldog utópiájában, de ennek megvalósulását csak a késő századoktól reméli. Verselése ütemhangsúlyos, magyaros. 

Az estve 

Rousseau felfogását képviseli, aki a romlott társadalommal szemben a természetes állapot idilli harmóniáját hirdeti, s szembe is állítja őket. Az alkony rokokó leírásával indul a költemény. A napszaktól való búcsúzás szomorkás hangulatát jeleníti meg. Idilli hangulat jellemzi.

A legelső sorokban a színhatások vizuális élménye az uralkodó. Az alkonyban nyugovóra készül a természet, s az erdő búcsúzik a fénytől. Ebben a részben a hanghatások zenei elemei jelennek meg, ám nem csak a táj, hanem maga a költő is hozzájárul a hanghatás teljességéhez: alliterál.

A következő rész aktív sorral indul, a költő ebbe az idealizált világba menekül vigasztalásért, lelki enyhülésért. A fájdalom, a szomorúság ismeretlen a természeti környezetben, s már itt előrevetítődik a későbbi éles kontraszt. Az alkony egyre szebbé és vonzóbbá válik, a vizuális élmények most illathatással is kiegészülnek. Mitológiai elemek is megjelennek, a Gráciák táncot lejtenek az idilli környezetben.

A harmadik szakaszban a teljes fény hiányt jelzi, megjelenik az előző világ ellentéte. Az egész sötét, komor és hideg lesz, a színek a hangok ellentétei jelennek meg. Kellemetlen hangok hallatszanak, a Gráciák tánca helyett, tömeg tolongása tapasztalható. A szépséget elpusztította a durvaság, a közönségesség, a harmóniából diszharmónia lett. Az összes költő eszközzel: képpel, hanggal egy megromlott világ képét rajzolja elénk.

Megkeresi a felelőst ezért az állapotért, aki a bódult emberi nem, mert eltért a rousseau-i gondolatoktól. A múltba álmodott aranykort a negatív festés módszerével idézi fel, mely során gyakran utal a Magyarországi viszonyokra. Szembe állítja a természetet és a zsarnok társadalmat. A jogi, vagyoni egyenlőség megszűnésével megjelent a romlott világ.

A befejezés egy rezignált sóhaj, melyben elmondja, hogy a közös csupán a természet áruba még nem bocsátott szépsége, mint például a holdfény. Nyíltan sorsközösséget vállal a szegényekkel. Az utolsó sorokban ódai szárnyalásúvá válik a mű. S kimondja, hogy a természet szerint minden ember egyenlő.

A Reményhez

  • 3 műnem sajátosságait ötvözi
    • dal
    • elégia
    • óda
  • A megszemélyesített Reményt szólítja meg, de az néma marad. Így í mű egy fájdalmas monológ.
    • A Reményt rokokó képekkel mutatja be.
  • A tartalom és érzelem párhuzamot alkot. Hangulati ellentéte éles kontrasztot szül.
  • Kínai filozófia is jelenik meg benne.
  • A pusztító természet képét mutatja be. Ez egy elképzelt táj, mely a saját lelki állapotát tükrözi: teljes reménytelenség, lemondás, halálvágy. Elbúcsúzik mindattól, ami életét tartalmassá tette.
  • Olyan, mintha két vers lenne. Tükrösen visszatérnek a képek; optimista – pesszimista.
  • Az érzelmi és gondolati tartalom – látszatra – ellentétbe kerül a vers formájával. A mű mindvégig trocheikus lejtésű. 16 soros versszakok, keresztrím.
  • A meglehetősen bonyolult strófaszerkezetnek a kialakulása összefügg azzal a ténnyel, hogy Csokonai a szöveget egy már kész, adott dallamra írta.
  • A mű születése közben enyhült a költő fájdalma.

A tihanyi Ekhóhoz

  • A füredi parton c. zsengéből alakult ki.
  • Az elégia megszólítottja a visszhang. Saját sorsát állítja szembe a Füreden mulatozókéval, panaszát Ekhó istennőnek mondja el. Monológjára csak a visszhang válaszol.
  • A szentimentalizmus elemei nem pusztán átvettek, hanem mélyen átérzett és megszenvedett érzések.
  • A reményeitől megfosztott ember életének kisiklását, költői pályájának zátonyra futását sírja el. A panaszáradat oka nem Lilla. A magányba kíván menekülni. Magát Rousseau mellé emeli. Egyéni sorsát rokonnak érzi az övével.
  • Az a biztos hit zárja le ezt az elégiko-ódát, hogy a távoli jövő felismeri benne az előfutárt.
  • Az utolsó versszak a fájdalmas búcsú. A költemény lemondást, reménytelenséget, halálvágyat szólaltat meg, és a fájdalom felül fog kerekedni rajta.
  • Nem igazi echós vers. A strófaszerkezet újszerű és bonyolult. Az eredeti ekhós versekben a visszhang más-más értelemben ismétlődik meg.
  • Trocheikus lejtésű. Rímei kereszt- és páros rímek (ababccdd).