Az inlay -lenyomat alapján laborban készített, szilárd állapotban a szájba ragasztott tömés.

Anyaga lehet fém, kerámia, ezek kombinációja és műanyag.

Előkészítés: Cavitas előkészítés elvei alapján, kivéve a retenció elvét! Occlusalisan széttérő irányba kell előkészíteni. Ha a cavitast a csücskökre is kiterjesztjük, akkor onlay-nek nevezzük.

Elkészítés módjai:

1.       Direkt (fogorvos mintázza a szájban)

2.       Indirekt (laborban mintázzák lenyomat alapján)

3.       Indirekt-direkt (lenyomat alapján labor megmintázza, a mintázatot orvos bepróbálja, labor megönti)

1.                   A fogorvos előkészíti az üreget, ő maga megmintázza viaszból a betétet (speciális callakrilból, piros), a mintázatot úgy veszi ki, hogy ferdén beleszúr egy csapot, majd parafa dugós üveg dugójában a csap másik végét rögzíti és lezárja. Így lehet biztonságosan szállítani. A laborban beágyazzák, megöntik, kidolgozzák és visszaküldik a rendelőbe. Az orvos próbálja, adaptálja, kontaktpontokat, antagonistákhoz való viszonyát, széli záródást ellenőrzi, majd beragasztja.

Beragasztás: izolálás, fertőtlenítés és kiszárítás után cementtel fedhetjük csak az üreget, csak az inlay-t vagy mind a kettőt.

2.                   Előkészítés után lenyomatot vesz az orvos az üregről, laborban kiöntik, mintát készítenek, megmintázzák (ügyelve a széli záródásra, kontaktpontokra és az antagonistákhoz való helyzetére), beágyazzák, megöntik és kidolgozzák. A rendelőbe küldik, ahol az orvos adaptálja és beragasztja.

3.                   Előkészítés után lenyomatvétel, melyet a laborban kiöntenek, mintát készítenek, az inlay-t megmintázzák és a mintában visszaküldik a rendelőbe. Az orvos próba után visszaküldi a laborba, ahol megöntik, kidolgozzák, majd a rendelőben adaptálja, beragasztja.

II. osztályú inlay-knél úgynevezett nyeső (slice) szeparálást alkalmazunk, szeparáló koronggal az approximális záróléceket lecsapjuk.

Elkészítés módja:

·         Fémnél: öntjük

·         Kerámia: égetjük

·         Akril: polimerizálunk (hővel vagy fotopolimerizációval). Akril betétet készíthet a fogorvos is. Ha nagy méretű cavitasba tömést készít, az egész tömés zsugorodása olyan nagy mértékű, hogy rossz lesz a széli záródás.

Ragasztás módja:

Fémet általában foszfátcementtel, kerámiát glas-ionomer ill. resincementtel (műanyag alapú), műanyag inlay-t a saját anyagával. Ragasztás után összeharaptatjuk a beteget, ragasztó megkeményedése után a felesleget szondával lepattogtatjuk. Kidolgozásnál előnyben van az arany inlay, mert ez olyan puha, hogy rá tudjuk polírozni a cavitas szélére (finomszemcsés vörös kővel, nem hagy elszíneződést a fogon) és így a széli záródás a lehető legtökéletesebb lesz. A későbbi polírozás miatt kell a zománcszéleket 45°szögben lecsapni a fém inlay-knél, a másik kettőnél nem. Nem szabad cement csíkot látni az inlay és a fog között, nem akadhat meg a szonda. Apró pontatlanságokat még el lehet polírozni, de több tized millimétereset már nem.

Előkészítés direkt inlayhez:

·         érzéstelenítéshez

·         üregalakításhoz

·         alginát az antagonistához

·         piros színű, speciális viasz

·         gyökércsap vagy gémkapocs a rögzítéshez

·         parafadugós üveg

·         ideiglenes tömőanyag (guttapercha IT)

Indirekt:

·         érzéstelenítés

·         üregalakítás

·         precíziós lenyomathoz (lenyomatanyag, gyári kanál, ….)

·         alginát az antagonistához

·         ideiglenes tömőanyag

Állcsonttörések ideiglenes ellátása

1.       A helyszínen

Az első ellátást illetően az orvosnak nem sok teendője van az állcsonttörött beteggel. Lágyrész-sérülés esetén a sebet steril gézlappal fedjük, törvégeket nyugalomba helyezzük – mandibulatöréskor az állcsúcsra parittyakötést helyezünk – fájdalomcsillapítót adunk és gondoskodunk a sérült intézetbe szállításáról. Polytraumatizált betegnél elsődleges teendő a közvetlen életveszély elhárítása, ami legtöbb esetben szabad légút biztosításából áll (fogsor, véralvadék, nyelv).

2.       Intézetben

A légzés és a keringés stabilizálása az elsődleges a politraumatizált, sokszor eszméletlen betegen, viszont szabálynak kell elfogadnunk, hogy amennyiben a beteg általános állapota megengedi a narkózist, a végleges kezelést olyan gyorsan, amilyen gyorsan az lehetséges, el kell végezni.

Az állcsonttöröttek sürgősségi ellátását az teszi szükségessé, hogy az állcsontok anatómiai helyzetéből eredően a törések nagy része nyílt törés és ezért a fertőzés, vérzés veszélye mindig fennáll. Nyílt törésnek tekintjük azt a töréstípust, amikor a törésvonal a külvilággal közlekedik. Az arc lágy részeinek ellátása mindig primer sebellátást igényel. Ha lehetséges, akkor ezeket a töréssel együtt látjuk el, mégpedig belülről kifelé haladva (szájnyálkahártya sebvarrata, törvégek rögzítése és végül az arc bőrének egyesítése). Az arc különlegesen jó vérellátása miatt az arcsebek nagyon jól gyógyulnak és ezért nem kell elsődleges sebkimetszést végezni, elégséges a lágyrész-sebek gondos kitisztítása hidrogén-peroxiddal, Betadinnal. Súlyosabb, zúzott sérülések esetén, különösen közúti balesetek kapcsán gondoskodni kell a tetanusz-prevencióról.

A törés diagnózisát a klinikai tünetekből és a röntgenvizsgálatokból állítjuk fel. Az állcsonttörésnek vannak bizonytalan és biztos jelei.

Bizonytalan jelek:

·         fájdalom, amely lehet spontán, nyomásra, működésre (pl. rágás) kiváltható

·         duzzanat a törvégek közötti bevérzések és oedema, esetleg arcközéptöréskor ritkán előforduló emphysema miatt

·         lágyrészsérülés, pl. ínyszakadás

·         működési zavarok (functio laesa) - a folytonosságukban megszakított állcsontok gátolják a működést, elsősorban a rágást. A működési zavarokhoz soroljuk a trismust (szájzár) is.

Biztos jelek:

·         látható alakváltozás, occlusiós eltérés (deformitás)

·         rendellenes mozgathatóság

·         csontrecsegés (crepitatio) - a törvégek mozgatásakor sajátos recsegő hangot észlelünk

A biztos jelek közül bármelyiket észleljük, a fractura diagnózist is biztosra vehetjük. Ezt megerősítik a röntgenfelvételek, amelyeknek elkészítése fontos a kezelés szempotjából, mivel tudnunk kell a törésvonalak helyét, lefutását, a törvégek elhelyezkedését.

Végleges ellátás csak fekvő osztályon!!!

Repositio: dislokált törtvégek visszahelyezése anatómiai helyzetükbe!

Fixatio: reponált helyzet rögzítése!

Retentio: fixált helyzet fenntartása a csontgyógyulásig!

A fixáció történhet konzervatív ill. sebészi módon!

Konzervatív (rögzítő sínekkel, mandibulo-maxilláris rögzítés 4-6 hét)

§         Dróthurokkal (drótligatúrák: 8-as, fordított 8-as, Ivy hurok) – kérdezni fogják!!!

§         Gyári sínekkel

§         Tamponálással

§         Ballonnal (maxilla törésnél)

Sebészi egyesítés (osteosynthesis):

§         Drótvarrattal

§         Fémlemezzel és csavarokkal (lemezes osteosynthesis)

§         Tűzéssel

§         Külső percutan rögzítés (külső íves készülékkel)