Transzcendens: transzcendencia: érzékelésen túli, empirikus tapasztaláson túli

A metafizika mindeddig analitikus ítéletekkel foglalkozott, s ezért spekulatív tudománnyá vált. A metafizika kilátástalan helyzetének kiküszöbölésére dolgozta ki Kant a "transzcendentális filozófiát": "Transzcendentálisnak nevezem azt a megismerést, mely nem annyira a tárgyakkal foglalkozik, mint a tárgyak megismerésének módjával, amennyiben a priori lehetséges." (A tiszta ész kritikája)

Kant megfigyelte, hogy az értelem a priori formái (A tapasztalatot megelőző, attól független ismeret illetve a megismerőképesség jelzője), az idő és a tér adják meg a természettudományos ismeretek bizonyosságát, azaz az értelemben lévő két szemléleti forma megelőzi a tapasztalást, s így még mielőtt megtapasztaltuk valamit, már -eleve- tudhatjuk, hogy a megtapasztalandó dolgot időben és térben létező jelenségként fogjuk érzékelni. A tér nem empirikus fogalom, hanem a priori képzet (egyfajta velünk született képesség), a külső érzékek minden jelenségének formája. Az idő szintén nem empirikus fogalom, apriori adott, szükséges képzet, végtelen, a változás fogalma csak általa lehetséges. A tér és az idő - mint szemléleti formák - az emberi értelem számára rendezik a dolgokat, képzeteket, s emiatt az emberi értelem nem passzív, hanem aktív formáló szerv, mely az emberi elmére ható ingerek közül szelektál. A térben és időben szemlélt dolgok a jelenségek, azaz a puszta képzetek, amikkel a transzcendentális esztétika foglalkozik. A képzeteknek "egy közös képzet alá rendezése" a fogalom, melyet a transzcendentális logika vizsgál. A metafizika a valóság teljességével foglalkozik, azokat a kérdéseket taglalja, amelyek a fizikán túl vannak. A lét egyetemes igazságait próbálja megállapítani, s ezekből levezetni a létezőkre vonatkozó igazságokat.

A vallásos világmagyarázat általában véges világképet alakított ki, ez a véges és időbeli kezdettel bíró világkép lelhető fel a Biblia Teremtéstörténetében is. A középkori vallásos világkép bizonyos értelemben megkövült, amikor a teológia „magáért valóvá” vált. Ebben a korban a tarnszcendenciát senki sem vitatta, így az ekkor keletkezett istenérvek nem rendelkeznek bizonyítékokkal. Arra törekedtek, hogy a hívő embereket értelmi úton vezessék Istenhez, vagyis természettudományos módszerekkel nem is lehet az istenérveket vizsgálni, csakis saját rendszerükön belül beszélgetni róla. A reneszánsz világkép döntötte meg az istenérveket, amikor a természettudósok már nem voltak vallásosak, megkezdődött az elhajlás a régi hittől (dialektikus materializmus). A XIX. Század végére a tudósok többsége materialista nézeteket vallott és nem vallásosat. A XX. Század végére a tudomány igazolta a materialista nézet jogosságát., és naivitásnak veszik az istenhitet.