Pozitivizmus: megoldhatatlan problémának tartja a valóság létalapjának a meghatározását. Megismerésünk kizárólagos tárgyainak a tapasztalat tényeit, a közvetlenül adott jelenségeket és ezek egymáshoz való viszonyát tartja. Az emberi tudásnak korlátjai vannak. A filozófia alapjainak a tapasztalati tudományokat (fizika, biológia történettudomány) tekinti. Lényeges problémaköre a nyelv, önálló problémakörré fejlődött. Az ember ismereteit kétféle módon nyerheti:

- érzéki

- gondolati megismerés

A pozitivizmus a latin positivus (elhelyezett, állított, tényleges) szóból ered, a polgári filozófia egyik legelterjedtebb szubjektív idealista irányzata, amely tagadja a filozófiai világnézeti tudomány jellegét, elveti a hagyományos filozófiai problémákat (lét és a tudat viszonya, stb), a metafizika körébe utalja és a gyakorlatban ellenőrizhetetlennek tartja őket. A pozitivista filozófia fő törekvése olyan tudományos logika, vagy módszertan létrehozása, amely fölötte áll a materializmus és idealizmus ellentétének. A pozitivista tudomány-módszertan egyik fő elve a szélsőséges fenomenalizmus: a tudomány feladatát nem a tények magyarázatában, hanem a puszta leírásában látja. A filozófia „pártatlansága”, „pártonkívülisége” pozitivista jelszavának mélyen rejlő társadalmi gyökerei vannak. Ezek közé tartozik a burzsoázia ellentmondásos viszonya az egyes tudományokkal? Egyrészt érdekelt a természettudományok fejlesztésében, ezeknek a termelésben betöltött szerepe miatt, másrészt azonban visszautasítja azokat a világnézeti következtetéseket, melyek túllépik a természettudományos elméletek kereteit, és aláássák a burzsoá társadalom állandóságába vetett hitet.

A pozitivizmus fejlődését három történeti szakaszra osztják fel:

- „első” képviselői:

- Auguste Comte (1798-1857): az első pozitivista rendszer kidolgozója, akitől az irányzat elnevezése származik. A pozitív szó jelentése: valóságos, ellentétben a negatívval, míg a hasznos: értelemmel teli, ellentétben az értelmetlennel, haszontalannal. 3 foka van, melyekkel magyarázza a világ jelenségeit:

- teológiai szakasz /természet. feletti erőkkel/

- metafizikai szakasz /elvont filozófiai erőkkel/

- pozitív szakasz /tudománynyal/              

Az egyes tudományok a történelem során a következő sorrendben jöttek létre: matematika, csillagászat, fizika, kémia, biológia, szociológia.  Minden egyes tudomány a következő módszertan előfeltétele.

- Életfilozófia: Az életfilozófia elsősorban a társadalmi életre és a kultúrára figyel, s mindent átfogó világnézetet törekszik létrehozni.

- Schopenhauer (1788-1860): szerinte a világ az én képzetem, a jelenségeket a tudat határozza meg, de a dolog az akarat révén ismerhető meg, s nem az értelem által. Az ember mindig akaratlagosan cselekszik, függetlenül attól, mennyire tudatos a cselekvése. Az akaratlagos cselekvés lényege az egyén életösztönét, létét kifejező életakarat. A bennünk uralkodó „élni akarás” ellenére az élet szenvedéssorozat s a vége a halál. Az élet csak arra jó, hogy túl legyünk rajta, mégis az életre kell törekedni, nem a halálra. Az élet szenvedés, az élvezet, a boldogság csak negatívum, a fájdalom megszűnése. Az okos ember a fájdalommentességet keresi, nem a gyönyört. Mert a gyönyör csak a fájdalom elmúlta. Az élet ingaként leng a fájdalom és az unalom között.

- Kierkegaard (1813-1855) azt kutatja, mit kell tennie, hogy megtalálja a számára való igazságot, azt az eszmét, amiért élni és meghalni tud. Kierkegaard teljes emberi életet akar, nemcsak a gondolkodás, megismerés életét. A valódi individualitás megvalósulása különböző egzisztenciális magatartásformákban, stádiumokban történik.

-          esztétikai stádiumban az individuum az esztétikai létet választja, azaz saját életét műalkotássá teszi, az ember nézőként tekinti a világot

-          az etikai stádiumban az ember saját lehetőségét mint feladatát választva kifejezi önmaga fölötti szuverenitását, ami biztonságot nyújt

-          vallási stádium úgy jön létre, hogy a bűntudat ismét választásra készteti az egzisztenciát: vagy marad a bűntudatban, vagy Istent választja

- Nietzsche (1844-1900): szerint abszolút érték, abszolút igazság nincs. A megismerés az élet eszköze. Az élet az emberben akaró hatalom. Az akarat teljesen független a külső normáktól és önmaga alkotja meg az életértéket.

- John Stuart Mill: a polgári demokrácia filozófusa, az egyén szabadságát védelmezte az állammal és az uralkodóval szemben. Látta az empirizmus korlátait. Tagadta a valóság megismerhetőségét.

- Herbert Spencer: szerinte a világban mindenütt és mindenkor fejlődés van. Azt vallotta, hogy semmit sem lehet megismerni: a lét megismerhetetlen. A valóság dinamikus elve a fejlődés. Törvénye: az integrációt jelentő, különböző részek egyesülése, ill. felbomlása. Az integráció érvényesül a vallásban is.

- Popper: a világ folyása nem meghatározott, nem teljesen megismerhető.

- „második”, empiriokriticizmus,

                - kialakulása 1870-1890-es évekre tehető, és elsősorban Mach és Avenarius nevéhez fűződik

- „harmadik”, logikai pozitivizmus kialakulása és fejlődése a „Bécsi kör” (Neurath, Carnap, Schlick, Frank és mások), valamint az empirikus filozófia berlini társasága (Reichenbach, Kraus és mások) tevékenységéhez kapcsolódik, több irányzatot ölel fel, nevezetesen a logikai atomizmust, a logikai pozitivizmust, az általános szemantikát, közel áll hozzá az operacionalizmus és a pragmatizmus. A logikai pozitivizmus, általában szólva, átvette a hagyományos pozitivizmus és az empiriokriticizmus bizonyos elemeit; de tanítását a modern matematikai vagy szimbolikus logika eszközeinek segítségével fejtette ki. A logikai pozitivizmus a filozófia feladatát a tudomány nyelvének elemzésébenlátszatproblémák csupán, így hát nem is megoldani, hanem kiküszöbölni kell ezeket. látja. A nyelv logikai szerkezetének feltárása részben negatív, kritikai céllal történik: azt van hivatva megmutatni, hogy a hagyományos filozófiai problémák a nyelv logikailag hibás használatában gyökereznek, nem valódi, hanem