- korrespondencia elmélet: a kijelentéseink akkor igazak, ha megfelelnek egy tényállásnak

- koherencia elmélet: az emberek által általában igaznak tartott elmélet'

- pragmatikus elmélet: ha valamely hipotézis egy meghatározott probléma megoldásában legalább olyan hatékony mint más lehetséges hipotézisek, akkor az pragmatikusan igazolt

Igazságelméletek: Az igazság értelmezése: A megismerés során az objektív valóságról kialakult szubjektív kép akkor igaz, ha hű képe a tükrözött valóságnak, ha az ismeretek úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint ahogy a valóságban összefüggnek.

Az ismeretelméleten belül tehát igaz ismeret jelölésére használjuk az igazság kifejezést, de ez a szó más összefüggésben is szerepel a filozófiában.

Az igazság jellemzése (jellege): Az igazság, mint minden emberi visszatükrözés formájában szubjektív, ugyanakkor az ismeret valóságtartalma objektív, azaz nem függ az ember véleményétől, megítélésétől. Az igazság ezen sajátosságát kifejezve mondjuk, hogy az igazság objektív.

Van-e abszolút igazság? Tisztázni kell, hogy milyen követelmények teljesítését várjuk el az abszolút igazságtól:

  • Egyrészt legyen „örök”, azaz később se derülhessen ki róla, hogy nem volt igaz.
  • Másrészt tárgyának minden részletét, összefüggését a maga totalitásában (teljességében) visszatükröző, azaz teljes legyen

A tényigazságok az idővel nem feltétlenül módosulnak, de már most sem elégítik ki a teljesség igényét.

A tudomány igazságai túlmennek a tényigazságokon, általában törvényszerűségeket kívánnak megállapítani. A törvényszerűségek szintézisével elméleteket alkotnak, amely a valóság egy-egy területének leírására alkalmas. Az a kifogás merülhet fel, hogy nem teljes, esetleg pontatlan, a későbbiekben korrekcióra szorulhat, de a tudomány igazságai a megismerés fejlődésével pontosodnak, fejlődnek.

Az abszolút igazság 2. feltétele egyáltalán nem valósítható meg egyetlen, bármily átfogó elméletben sem. Ennek eredendő oka az objektív valóság extenzív, illetve intenzív végtelenségében rejlik.

Minden igazság, amely a valóság részleteit leírja, részigazságnak, relatív igazságnak bizonyul, ugyanakkor minden részigazság része a feltételezett, teljes igazságnak. Egy-egy kialakított ismeretünk a dolognak csak egy-egy oldalát, részterületét tükrözheti vissza, tehát csak része a dolgot a maga teljeségében visszaadó abszolút igazságnak. Az objektív valóság egyidejűleg abszolút és relatív jellegű is.

  • abszolút: helyesen tükrözi vissza a valóság valamely oldalát és összefüggését
  • relatív: ez a tükrözés soha nem teljes.

Az igazság annyiban konkrét, hogy az a valóság konkrét területét tükrözi.

Az objektivitás, az abszolút és relatív jelleg, valamint a konkrétság az igazságnak egymással összefüggő területei.

Bizonyítás. A gyakorlat, mint az igazság kritériuma: A bizonyos előzetes tapasztalatokon nyugvó, de még nem bizonyított feltevéseket, következtetéseket hipotéziseknek nevezzük. A hipotézis akkor válik megbízható ismeretté, ha a bizonyítás során igaznak bizonyul.

A bizonyításra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a kapott ismeretet bátran felhasználhassuk eredeti céljának megfelelően, a valóság átalakításában a gyakorlatban, azonban nem csak ez a funkciója, hanem az objektív igazsághoz való eljutásnak is szerves része.

A megismerés egy olyan folyamat, amely során a kapott részeredményeket szembesítenünk kell a tükrözött valósággal a gyakorlatban, vagy az azt tükröző, már bizonyított elméleti tételekkel elméleti bizonyítás során. Az így nyert eredmény kiindulópontja a folytatódó megismerési folyamatnak. Az ember a „gyakorlaton” keresztül halad az objektív igazság felé. Az igazság kritériuma a gyakorlat, de fel kell hívni a figyelmet a gyakorlati érvek korlátozottságára is. A mindenkori gyakorlat végessége és ebből adódó megismerésbeli induktív jellege miatt logikailag csak valószínűsítheti az igazságot, de mindig nyitva hagyja a más feltételek közötti érvénytelenség lehetőségét. 

Pragmatista felfogás: igaznak nevezi mindazt, amit hitként, továbbá világos, megállapítható módon jónak bizonyul. Fontolóra vesz bármely hipotézist, figyelmet szentel bármely bizonyítéknak. Nem ismer el abszolút igazságokat, hiszen az ismeretek a cselekvési helyzettől függően hasznosak, vagy károsak és ezért minden igazság relatív jellegű. 

Koherencia-elmélet: Az igazság egymással összeegyeztethető kijelentések együttesének tulajdonsága, pontosabban valamely egyedi kijelentés csak akkor tekinthető igaznak, ha része egy jól megalapozott kijelentésrendszernek, mint egésznek. Minden olyan kijelentés, amely integrálható egy ilyen rendszerbe ellentmondás-mentesen, igaznak tekinthető. 

Korrespondencia elve: Gondolataink, ismereteink és a valóság, amiről szólnak, összhangban vannak. Az igazság olyan ismeret, amely korrespondenciában van azzal a valósággal, amiről szól.

Igazságelméletek II:

Megfelelési elmélet

Az igazság megfelelési elmélete szerint egy kijelentés akkor és csak akkor igaz, ha az a világ ügyei tényleges állapotának, egy ténynek megfelelő állítást tartalmaz. Legtöbben ezzel a hittel nőttek fel: Ha valaki valamit állít, mi megyünk és kivizsgáljuk a dolgot: megfigyeljük, műszerekkel méréseket végzünk, hogy az állítás igaz-e. Megjegyzendő, hogy Bertrand Russell ez elméletének nehézséget jelent annak megmagyarázása, hogy mi a tény és hogy az állítások hogy viszonyulnak hozzá.

Azonossági elmélet

Az igazság azonossági elmélete szerint ha van egy igazsághordozó, akkor van egy azzal azonos igazságadó (tény) is, és a hordozó igazsága az adóval való azonosságban létezik. Ilymódon ez elmélet a Megfelelési Elmélet hiányosságából adodó intellektuális nyomásra való válasznak tekinthető, mely az elme és a világ közötti rést eltünteti, s megoldja a Frege által kifejezett problémát:

”A megfelelés, továbbá csak akkor lehet tökéletes, ha a dolgok egybeesnek…Csak akkor hasonlíthatnánk egy gondolatot egy tárgyhoz, ha a tárgy is egy gondolat lenne. Akkor, ha az előző tökéletesen megfelelne a utóbbinak, akkor azok egybeesnének. De szándékunk egyáltalán nem ez mikor az igazságot egy gondolat valami valóságnak való megfeleléseként határozzuk meg. Mert ebben az esetben az pontosan lényegszerű, hogy a valóság eltérő legyen a gondolattól. De akkor nem lehet teljes megfelelés, sem teljes igazság. Igy egyáltalán semmi sem lenne igaz, mert ha valami csak félig igaz, akkor igaztalan az. Az igazság nem enged többet vagy kevesebbet.”

Frege ezután egy körkörös okoskodással (circulus vitiosus) védekezik egy olyan lehetséges vád ellen, hogy a megfelelési elmélet csak bizonyos értelembeni megfelelést igényel. Bár ő maga levonta azt a következtetést, hogy az igazság azonosítható, mégis némelyek számára célszerűnek mutatkozott egy azonossági elmélet kidolgozása…

Jelentéstani elmélet

Az igazság jelentéstani elmélete az Alfred Tarski (1902 -1983) lengyel származású amerikai filozófus a Megfelelési Elmélet védelmére 1933-ban kidolgozott formális logikai tétele, melyet a Az igazság fogalma a formális nyelvekben című művében adott ki. A későbbi, 1944-ben kiadott Az igazság jelentéstani elmélete és a jelentéstan alapjai munkájában mind a "megfelelés", mind a "tény" használásának kihagyásával elméletét általánosítva őrizte meg a korábbi megfelelési elmélet magját. Tarski szerint különbséget kell tennünk a formális nyelv és annak egy adott tartományban való értelmezése között. Ilyen módon egy adott nyelven tett állításnak az igazsága a meglévő külső körülményeknek megfelelően értékelhető. Tarski írásainak gyüjteményét 1948-ban Az alapfokú algebra és geometria egy döntésmódja címen adta ki, majd 1956-ban jelent meg a híressé vált összefoglaló munkája Logika, Jelentéstan, Metamatika címen. Itt csak elméletének egy illusztrációjaképpen említjük meg egyik példáját. Tarski kérdése: “Milyen körülmények között igaz az a német mondat hogy “Schnee ist weiss” (~hó fehér)”? Másszóval: “Hogy kell kiegészíteni a következő mondatot: ‘A "Schnee ist weiss" német mondat által kifejezett állítás igaz akkor…?”. Tarski egyszerű válasza a következő volt:

‘A "Schnee ist weiss" német mondat által kifejezett állítás akkor és csak akkor igaz ha a hó fehér’.

Ez első pillantásra tautológiának tűnő kijelentés példáján keresztül Tarski részletesen írja le az tárgynyelv és a metanyelv alkalmazásait. Tarski célja az volt, hogy az állítás és annak tárgya közötti viszonyt nyelvészetileg általánosan állapítsa meg. Ennek érdekében nem elemzi hogy egy név egy tárgyra, vagy egy állításra utal-e, elmélete ezt adottnak tekinti, és onnan indul ki a meglehetősen szakszerű okfejtésével, melyben a Gödel-számozástól kezdve az igazságnak a kielégítéssel való felcserélésén keresztül és rekurziós következtetési gondolatsorokat is használ. Pl. a kielégítés használatával Tarski a következőképpen kezel egy olyan egyszerű kijelentés igazságát, hogy “Szókratész halandó”:

Tarski azt mondja: “Ha ‘Szókratész’ egy név, és a ‘halandó’ egy állítás, akkor a ‘Szókratész halandó’ egy igaz állítást fejez ki akkor és csak akkor, ha létezik egy olyan x tárgy amit ‘Szókratész’-nak nevezhetünk és ha a ‘halandó’ állítás kielégíti ezt az x -et”

Tarski munkájának haszna egyrészt abban áll, hogy elmélete a kontingens és nem-kontingens állításokra egyaránt alkalmazható (a kontingens állítás egy logikailag nem szükségszerű, de nem is lehetetlen kijelentés melynek igaz, vagy hamis volta csak érzékelés útján való megfigyeléssel dönthető el. A nem kontingens állítás pedig egy logikailag szükségszerű kijelentés), azaz lehetővé teszi olyan állítások pontos kezelését, melyek igazságértéke az emberiség számárá elvileg megismerhetetlenek. Ez elmélet másik nagy értéke pedig az, hogy ez alapján a nem-kontingens matematikai igazságok a fizikai elméletekkel együtt a világunk (mint minden más lehetséges világ is) logikailag pontosan leírható az igazsság nyelvészeti elméletevel ellentétben.

Összefüggési elmélet

Az igazság összefüggési elmélete szerint egy állítás annyiban igaz, amennyiben más igaz állításokkal összefügg. A megfelelési elmélettel ellentétben itt a hangsúly a független valóságon van, s Bland Blanshard e szemlélete feltételezi, hogy megbízható hitek egymással összefüggő rendszert alkotnak, melynek minden eleme összefügg minden másikkal. Olyan idealisták, mint Bradley, Bosanquet, és Blanshard vannak ezen a véleményen. Ez elméletnek talán legfontosabb értéke az, hogy megvilágítja, hogy igazságképzeteink, és ismereteink mi módon alakulnak ki.

Ugyanakkor pedig meg kell említeni, hogy a 20.század második felében a szocialista világban elterjedt szociális konstruktivista igazságnak (ld. Az igazság társadalmi szerkesztés elmélete) az első világbanAz igazság közmegegyezési elmélete. elterjedt változata ezt az összefüggési elméletet jelentősen továbbfejlesztette. A posztmodernista filozófusok hívták fel a figyelmet arra, hogy a legmeggyőzőbb és befolyásosabb emberek kijelentései “közös igazság”-gá alakulnak. Bár ez a jelenség megfigyelhető, a vita tárgyát képező kérdés az, hogy a személyes vélemények mások általi elfogadása csupán a személyek szervezeti, és/vagy személyes kiválóságának elismeréseként értelmezhető-e. A szélsőségesebb posztmodernisták ugyanis nem tesznek különbéget az igazság és az igazságként való elfogadás között. Szerintük a befolyásos emberek közötti társadalmi tárgyalások igenis igazságot “szerkesztenek” (konstruálnak), azaz a tárgyilagos valóság nem több és nem kevesebb annál, amit mi annak mondunk. Mi, emberi lények, vagyunk az igazság végső meghatározói. A igazság az, amiben mi egyetértünk (ld

Társadalmi szerkesztési elmélet

Az igazság társadalmi szerkesztés elmélete szerint az igazságot szociális folyamatok szerkesztik és így az igazság egy adott közösség hatalmi küzdelmeit képviseli. Ez elmélet a posztmodernizmus terméke, és filozófuasai arra hivatkoznak, hogy a befolyásos személyiségek (mint Rákosi Mátyás, vagy Adolf Hitler) hatása alatt “közös igazságok” alakulnak ki, azaz igazságot “szerkesztenek”, s nem különböztetik meg egy “igazság” elfogadását annak igaz (vagy hamis) voltától. Szerintük az igazság nem valami objektív valóság tükröződése, hanem egy kollektív döntéshozási folyamat terméke. Ez elmélet alapján beszélhettünk a "szocialista valóság"-ról mely főleg a művészet “szoc-reál” irányzataiban nyílvánult meg a proletárdiktatúra ideológiájának szolgálatában.

Közmegegyezési elmélet

Az igazság közmegegyezési elmélete -melyet Charles Sanders Peirce dolgozott ki és később pragmaticizmusnak nevezett- szerint az igazság egy csoport (mint pl hozzáértõ kutatók) egy adott dologban való megegyezése. Ez elmélet kritikusai kétlik, hogy minden állítás értékelésére egy szakértői bizottság felállítható lenne és hogy egy olyan bizottság kellő mértékig képes lenne az igazság nyomozásában elég messzire jutni egy elfogadható időszakon belül. Mindenesetre ez elmélet nem tévesztendő össze sem a szubjektivizmussal, sem a relativizmussal.

Megjegyzendő, hogy ezek a posztmodernista szemléletek inkább a társadalomtudósok körében terjedtek el. ők pl. készséggel elfogadják azt, hogy az emberiség „szuperego”-jának létezése, bizonyos befolyásos pszihológusok szerkesztett igazsága és ennek eredményeként igaz(ságnak tekintendő). Ezzel szöges ellentétben, fizikusok soha nem fogadnának el egy állítást igazságként közmegegyezési alapon. Szerintük egy olyan állítás igazsága mint pl. hogy "a protonok három kvarkból állnak" attól függ, hogy az a tárgyi valóságnak megfelel-e. Egy névtelen és egy előljáró, híres fizikus kijelentése közötti különbség csupán a figyelem mértékére és soha nem annak igazságára vonatkozik. A reál-tudományokkal foglalkozók (általában) nem hiszik, hogy a társadalmi befolyás, vagy presztízs a valóság felett lenne.

Pragmatista elmélet

Az igazság pragmatista elmélete az igazságot egy gondolat gyakorlati következménye sikerének tekinti, azaz egy gondolat igazságát annak gyakorlati haszna alapján itéli meg. Másszóval, egy állítás akkor igaz, ha az azon alapuló tettek kielégítő gyakorlati eredményhez vezetnek (valami akkor igaz, ha hasznos benne hinni). A Hugo Münsterberg-gel a Harvardon való együtműködése során William James1842-1910) által formált elmélet igérete az, hogy hosszú távon az emberiség véleményei egy, a gyakorlat által sikeresnek bizonyult emberi tevékenységek a tudományos ismeretek stabil halmazába konvergál (James nem ment el addig, hogy az igazságot társadalmi-vallási kultúraként értékelje). Egyik jeles képviselője Richard Rorty szerint egyáltalán nem létezik semmi olyasmi amit abszolút igazságnak lehetne nevezni. Szerinte az igazság nem valami amit felfedezünk vagy találunk, hanem valami amit csoportok kialakítanak maguknak. Ennek megfelelően a különböző csoportok eltérő elvárásai alapjan több különböző igazságok léteznek – az igazság relatív - az igazság egy ideológia, s csak történelmileg dönthető el, hogy pl. a fasizmus vagy a szabad demokrácia igazsága "jobb-e". Ez elmélet egyik érdekes (és a gondolatszabadság szempontjából veszélyes) következménye az, hogy a “tudás = hatalom” ténylegesen megfordul és a “hatalom = tudás”-sá válik. Ez elmélet kritikusai kétlik, hogy az emberiségnek elég ideje lenne az igazság ilyen módon való felfedezésére. Mások arra mutatnak rá, hogy bizonyos helyzetekben különböző embereket egymással ellentétes hitek vezetnek általuk meghatározott sikerre, ami az igazság általánosságát kérdésessé teszi. Végül csaknem mindenki arra hivatkozik, hogy egyes, kétségtelenül hasznos hitek az objektív valósággal esetleg nem egyeznek meg: pl. hasznos azt hinnünk, hogy környezetünk szerető és odaadó velünk szemben, annak ellenére, hogy esetleg ez nyílvánvalóan nem igaz (ami természetesen az igazság definiciójával ellenkezik)… (

Deflációs elméletek

Az eddig említett igazságelméletek közös jellege az a feltételezés, hogy egy állítás csak abban az esetben igaz, ha valamilyen tulajdonsága megfelel a tényeknek, azonos, vagy összefügg a tényekkel, hasznosnak mutatkozik, valaki tekintélyes nyílvánított ki, vagy jelentéstanilag hibátlannak tekinthető. A következő három un. deflációs elméletek tagadják e feltételezést: Feleslegességi-, Előadási- és Mondattani elméletek.

Feleslegességi elmélet

Az igazság feleslegességi elmélete szerint egy állítás igazságának kijelentése MINDIG logikailag felesleges, mert az semmivel nem járul hozzá az állítás igazságához. Fő képviselői Frege, Ramsey és Horwich voltak. Frege 1918-ban a következőképpen fejezte ki ez elmélet lényegét:

”Megjegyzésre méltó hogy ‘A violák illatát szagolom’ mondatnak ugyanaz a tartalma mint ‘Az igaz hogy én a violák illatát szagolom’ mondatnak. Szóval úgy tűnik, hogy az igazság tulajdoságának kifejezésével semmit nem adtam a gondolathoz.”

Mászóval “Az igazság az, hogy én kövér vagyok” kijelentés állításának igazságtartalma pontosan annyi mint hogy “Én kövér vagyok”. Ugyanakkor egy közvetett utalás esetén "az igaz" állítás hasznosnak mutakozik egy esetlegesen végtelen felsorolás általánosítással való tömörítésére. Pl. ha azt mondjuk, hogy “Amit holnap mondani fog az igaz” mondatban “az igaz” kifejezés a következőt jelentheti: “Ha holnap azt mondja hogy havazni fog, akkor havazni fog, ha holnap azt mondja hogy 7+5=12, akkor 7+5=12 …stb,stb.”, azaz “az igaz” helyettesítheti az esetleges végtelen kapcsolatsort.

Előadási elmélet

Az igazság előadási elmélete szerint Tarski elmélete alapjaiban téves. Strawson rámutatott arra, hogy az igazságnak az állításhoz való csatolása valójában nem mágát az állítást jellemzi, egyáltalán nem felesleges, hanem a beszélő szándékáról mond valamit. A beszélő ugyanis az állításával való egyetértésen, helyeslésen, azt való dicsőítésen keresztül az állítást elfogadja, vagy talán abba beleegyezik, mindenesetre engedélyét adja, hogy az állítást (vagy a belé vetett hitet) magunkévá tegyük. Másszóval tehát mikor valaki azt mondja hogy “Az igaz, hogy a hó fehér” azt is érthetjük, hogy “Magamévá teszem azt az állítást, hogy a hó fehér”. A kulcsgondolat itt az, hogy egy állításról azt mondani hogy az igaz, egy bizonyos burkolt formában valami olyasmit jelent, hogy “Ajánlom neked, vagy jóváhagyom…az állítást”. Másik példával: “Az igaz hogy Pest Budától keletre van” a halgatónak engedélyt ad arra, hogy higgyen abban és aszerint járjon el, hogy Pest Keletre van Budától. Az igazság előadási elméletének kritikusai –mint Geach- azzal érvelnek, hogy ez logikánk túlságosan jelentős átformálását igényli, mivel az érvek igazak, vagy hamisak, de nem tartjuk őket cselekvéseknek. Mások azt mondják, ha Strawsonnak igaza van és “az igaz” kifejezés csupán az egyetértésnek egy mozdulata, akkor a “Légyszíves csukd be az ajtót” is igaz, mert mi egyetértünk az ajtó becsukásának igényével. Huw Price szerint ez képtelenség és valami nincs rendjén ezzel az elmélettel…

Mondattani elmélet

Az igazság mondattani elmélete szerint “az igaz” nyelvtani állítmány jelentéstanilag, vagy logikailag nem számít állításnak. “Az igaz…” minden előfordulása csupán egy mondattani jelenség, pl. ha valaki kijelenti hogy “Az igaz hogy havazik.” csupán arról van szó, hogy a kijelentő a hallgatót megkéri hogy vegye figyelembe azt, hogy “havazik”. Ahogy az “...ő volt az…” kifejezésben az “ő” névmás a személy nevét helyettesíti, hasonlóan “az igaz” a kérdéses állítást helyettesíti. Kritikusai szerint ez elmélet nem magyarázza meg “igaz” jelentését minden esetben.