Márai Sándor (1900Kassa-1989)

- 1919-ben emigrált, majdnem 10 évet élt külföldön, hazatérve jobboldallal szembekerül, 1848 újabb emigráció, 1956-ban eljön a határig, de nem térhet haza, San Diegoban öngyilkos lesz 1989-ben
- Kassa: polgári környezet
- 1925-től jelennek meg írásai
Egy polgár vallomásai

Párizsban jön az ötlet, hogy szülővárosáról, gyerekkoráról írjon. De nem csak a szubjektív emlékeiről, hanem osztálya, a polgár életformájának megváltozásáról is ír. 7 év alatt érlelődött meg benne: külföldi tapasztalatai + polgár magyar változata
- Polgári ideál: Márai Sándor kassai tapasztalataiból ófővárosi: nem eleven légkör, annak csak karikatúrája
- Polgárnak lenni = az olvasóval való kapcsolatteremtés lehetősége. Az író légüres térben marad, ha nem ismeri olvasói arcát, de ez nem személyes találkozás, hanem az irodalom a találkozás eszköze.
- A múltból csak egy-egy embert ír meg à jellemzőek, tipikusak à köréjük az emlékfoszlányok
- Műfaj: „vallomás” ~ Augustinus: Vallomások = 1)megvall 2) magasztal
~ Marcus Aurelius: sztoikus felfogás, spontaneitás
- Márai ~ nagy remekírók, de ő a fikció felé: vallomás + emlékirat + regény
Szubjektivitás – a szerkezetet megbontó „vezérmotívumok” (R.Wagner zeneszerző)
- Bécs - „cukros”, „tejszínhabos” – békesség, állandó zene à megtartó erő, aranykori békesség sziget; játékosság, önfeledt vidámság
~ Leipzig: „”tradícióból hiteleztek”: tudták, hogy a polgári fiatalember megadja
- egységes polgári réteg: kereskedők, ügyvédek, orvosok, gyárosok fiatal nemzedéke; hagyományok birtokosai. Márai ősei is ezt az idilli életformát élték:

- patriarchális polgári életideál ó „magyar úrhatnám élet”
- Ez a réteg „nagy urbanitású” városokban pl. Kassa ~ Bécs, Drezda, Weimar. De Franciaországban nincsenek meg az idilli vonások. Biztonságot adó kötöttségei, „éppen csak éltek az emberek egy életformán belül, különösebb osztálybecsvágy nélkül”
- Németországban (feleségével, Lolával mennek el innen): idegen, dermedt, pénzromlás virtustáncában, ami egykor „az ismerős egzotikum” volt
- Ez a polgári nemzedék utolsó tagjait küldte ki a frontra, Németország = „rend” világa
óEurópa többi állama: „általános rendetlenség”. De még élhet rend az „agyakban”
- a háború utáni Németországban nem volt idegen: a könyv = jó irodalom mindig többet mond az életről. A „valóság” = „végtelen lecke” – a polgár komolyan vette az életet (építkezés ösztöne alkotó munka szeretete, aszketikus realizmus, ráció szabályozta tettek)
- aki elhagyta hagyományait, az elveszett
- az erős + biztonságos polgári hagyomány ellen lázadt Márai is. Vándorló attitüd, szellemi nyugtalanság, hogy megismerje Európát, de vándorlásai magányosak
- a háború + forradalom kora után a „kaland” korszaka: az individuum méltósága, minden ember „egyedi példány”. Egyéni kezdeményezés, individuális világszemlélet – nem lázad a társadalom törvényei ellen, de egy sajátos „belső törvényrendet” akar
- a bácsi = a szocializmus egyik dilettáns előfutára
- a különc „ős-lény”, a „hatalmas, súlyos ember” a pesti nagybácsi is világhírű jogász, de nem akart állami + politikai tisztséget (ó dzsentrik)
- Márai az íróban találja meg ezt a szabadságot, függetlenséget A „múlt századi nő”: Zsüli néni: regényeket ír, franciául beszél. Háború után emancipált nő: kedves, tehetséges: „néha szült + szoptatott, néha flörtölt + néha szeretett.” „Görlöle” – egészségesebben éltek, de nem családfenntartó érzés
- Önálló, független gondolkodásmódra való törekvés. Pl. a vallás „vallásosak vagyunk odahaza?” – imádkoznak, böjtölnek stb. „de hiszünk-e? Az iskola, a vallás, nevelés elfojtja bennünk az eredendő vágyat a misztérium iránt.”
- Márai is buzgó vallásos gyermekből lett „kitaszított bűnös
- Európai : „sértődött magány”, konvenciók elleni lázadás, szövetségesek, bandákba verődés. Márai is ilyen, csoportja elég terrorista volt. ő nem akart „behódolni” az intézeti formaságnak, taszította a rendszer, vonzotta a kaland.
- Márai (~ Kolozsvári Grandpierre Emil): a magyar iskola hibája: nem egyéneket nevel, hanem arc nélküli embereket, amely nem tanulja meg, hogy „dolgunk van a földön
- A háborús szörnyűségek után a kultúra átalakult, „valami elmondhatatlanul fontos meg becses megszűnőben volt körülöttem.” „látni akartam még valamit eredeti állapotában” à „útrakeltem” . De mindenki csak „az értékek átértékelésének gyanús időszakát, a jelen szavak divatját” találta.
- Az irodalom: „akkor még nem tudtam, hogy az élet az író számára gyanús anyag, csak módjával, preparált állapotban lehet felhasználni belőle valamit” => az életet nem lehet a maga nyers, naturális valóságában megjeleníteni: új jelentéstartományba kell helyezni mindent. A „preparált élet” eszköz, elkerülni a világtól teljes idegenséget + a korszak szemléletmódját is. Az igazi írónak ismernie kell a zűrzavart is.
- Műalkotás születése: pillant, melyben az élet kusza zavara egy pillanatra megvilágosodik
- Egyéni történelmi idő feszültsége ~ fenomenológia – Scheler: felülemelkedni az ember társadalmi-történelmi függőségén, megtalálni a világ értelmét, a független szellemet.
- Márai: két féle világtörténelem, s én a magamét fontosabbnak érzem, mint azt a másikat, amely végzetével beárnyékolta
- Az író ne legyen egészen részese az életnek, imitálja azt. Pl. 1 színésznővel való berlini kalandját mondja el, aki Georg Kaiser hatása alá került – a nő a megélt tehetségre esküdött, Márai szerint mikor Kaiser börtönbe került à törés a pályáján.
- Az író: zárja ki magát a hétköznapok áradatából à érzelmek nélkül, távolságot tartva. Teljesen át kell adnia magát a műnek. Az írás életmód, „confessió”: egy teljesen magára orientált lélek.
- Naturális életszerűségek a műben, személyes élményei Berlinben, Párizsban
- Szimbóluma: álarcosbál, álarc – visszatérő motívum; zene: túlsegíti az embert a pusztuláson: „minden földi lármán túl”. Zene = elmúlás. Magány à a félrehúzódó, idegenkedő polgár szemével jeleníti meg az embereket, vágyaikat
- Az életet irodalommá tenni. Nem az élet tényeiből fakadó megoldandó feladatokra összpontosít, hanem a mögöttesre, = „látomás” ó közvetlen éleslátás
- Az írás = erkölcsi magatartás. Adott magából valamit a világnak. Proust ~ „ősélmények” kifejezési módja. Az irodalom nem változtatja meg a világ menetét, de befolyásolhatja az emberekre tett hatása révén. Az író helyett már a politikusok.
- ’20-as évek: a polgári tradíció még nem meghatározó Mo-n. Az irodalom a parasztság felé (a társadalmi változásból kiutat)- „tollal” változtatni a földkérdésben tanúsított közömbösségen. - ’Válasz’ folyóirat – Zilahy Lajos
- Márai az új irodalmi műfaj, a szociográfia mellett időszerűtlennek látszott. Mégis ő teremtette újjá a polgári irodalmat Mo-n: polgártól való elszakadás + a polgári életeszményhez való ragaszkodás. ~ Kosztolányi Pacsirta, Aranysárkány; Babits: Kártyavár; német + francia polgári regények jó recepciója: Thomas Mann
Márai hatással később is: Thurzó Gábor; újra jelentkezik európai igény. Hazai polgárság: megőrizni a kultúra hagyományát + erőt meríteni a nyugati kultúra egységes elemeiből

Szinbád hazamegy

- Krúdy = jelkép: az író híven megőrizheti magában azt a világot, amiből származik + amit aztán eltemetett az idő múlása
- Prózájában a legmagasabb fokú zeneiséget valósítja meg
- Saját világa van, vallása nincs, csak mítosza. „csak az irodalmat tisztelte. Minden másra köpött.” – csak az ilyen író tudja megmutatni a történeten túl levőt: a cselekmény mögött a mítoszt. Tőle tanulta az elbeszélés ritmusának lassítását, új táj, asszociációs mezők beépítése – hasonlatokkal
- „Krúdyzmus”: az élettel való kapcsolat álomszerű megvalósulásának lehetősége, abban a világban, amit az író teremt fantáziájával
- „Hol van a régi ország, Szinbád úr? – kérdezte Ede úr, a pincér, az öreg hajóstól. Miközben az békésen emésztett, csendesen így válaszolt: - A lelkekben.”
- Krúdy ezt a lélekbeli fiktív teret megszólaltatni igyekszik a regényeiben, abban a megváltozott, idegen környezetben, ahol az írók már nem írnak, maximum szerződéseket. A háború alatt Krúdy is a fikció védelmébe megy.
- Márai sok anyagot gyűjtött, eljárt Krúdy óbudai lakására, mert a tárgyak őrzik múltjukat.
- A mű városa: bűn + romlás ó Szinbád benne: függetlenedni tud a romlottságtól + zűrzavartól, „szívében a napkeleti békével + bölcsességgel” – szemlélődő távolságtartás
- Az emlékvárosban még minden érintetlen: soroksári kenyér illata, prügyi torma zamata, szegedi szalámi íze, Csikájó díszletei életre keltették benne a hőskort, mikor az írók tekintélye még nagyobb volt, mint a hivatalnokoké. Krúdy emlékében ez a világ: verset is író Karinthy, a Bucsinszky-kávéházban ülő „jó magyar” Attila, „aki különösen viselkedik”, Ambrus Zoltán + a ködlovagok. 7 független, önmagáért való irodalom, „mikor még igazi volt, az írás ügy volt, a magyar műveltség volt. ó most pénz, robot: Zoltán, „az elátkozott”, francia regényeket fordít alkalmi kiadóknak; Dide Dandysen, „mintha álmában is raccsolva beszélgetne az Olümposzon”, sebesen írt verseket, elbeszélést, fordított, stb. = frivol, nagyképűm szívtelen világ à a másik Mo. kell, „mely a térkép mögött él.” Régi lakok, lopóval leszított sárgás borok = békebeli korok
- A búcsúzó Krúdy: azért írt, mert sajnálta a magyart à hazaszeretet => irodalom nemzetépítő szerepe
- Márai az ’Ál-Petőfi’ bevezetőjében: Krúdy műfajt teremtett: az élet álomszerű cselekményéből párolta le a hús-vér valóságot. Könyvei nem regények, nem belső monológok, nem olvasmányos művek. Többdimenziós hősök. Az embert kíméletlen valóságában ábrázolja, de a legegyszerűbb embert is mitikus fénnyel vette körül – aurával ~ keletiek
- A „magány bátorsága” à felismerni az élet eszményei mögött a zenét – ezért vándorolnak hősei az élet + halál két pontja között
- Sors + szerep. Krúdy alakja mögött Márai: a kivételes beleélés közben is folyton „átsiklik” az ifjúságba – milyen az ró helyzete, sorsa, mi a hivatása a világban?
- Gyakori ismétlések: „Elhozta az otthon illatát… Elhozta a vidéki szobák naftalin + almaszagát…Elhozta az istenedet… Elhozta a békét…”
- Szavai ~ Krúdy: sejtelmes hatást keltő igék ~ szellemidézés (Krúdyé): „apró neszek a csendben”, „sötétedő szobában.”

Kabdebó Lóránt: Vers és próza a modernség második hullámában

Ferencz Gyõzõ
A versolvasás szüntelen önvizsgálatra késztet. A jó vers szétzilálja a megrögzött elõítéleteimet. Mégis, nehéz tõlük megszabadulni: akár azért, mert nagyon is tudom, mit keresek a versben és csak azt veszem észre benne, amit látni akarok; akár azért, mert egyáltalán nem tudom, és olvasói megszokásaimra hagyatkozom. Egyik esetben tudatom túlzott ébersége, a másikban kényelmessége határolja be választásaimat. Félõ persze, hogy ezzel magánhasználatra leszûkítem a költészet sokféleségét. Olyan köteteket vizsgálok most, amelyek iránya erõsen széttartó. Vajon meddig tudom követni õket, megtalálom-e azt a réteget, amely minden költészetben közös?

Márai Sándor: Összegyûjtött versek
Márai születésének századik évfordulójára szolid európai hírnévnek örvendõ író lett, olasz, spanyol, katalán és német nyelven jelennek meg regényei, s nem is feltétlenül azok, amelyeket az irodalomtörténet itthon a legjobbnak ítél. De hogy az európai szellem konok védelmezõjének munkásságából mi kell az európai szellemnek, azt sem õ, sem a hazai irodalmi gondolkodás nem mondhatja meg. Annál kevésbé, mert Márai már emigrációja elõtt is tudta, hogy amit képviselni szándékozik, aligha létezik. Írásai legfeljebb a szellem Európájának emlékét, esetleg lehetõségét õrzik.
Gyûjteményes verseskötetének olvastán ott motoszkál bennem a gonosz kérdés: vajon a költemények önértékükön is oly becsesek, vagy csak kiváló prózájának visszfényében? Márai lírikusként indult, Mint a hal vagy a néger címû kötetében (1930) feltûnõ a Kosztolányin iskolázott hang: "Egyszer decemberben megálltam Pesten / Az Emke elõtt és szédülve álltam / S gondoltam: ez is a hazám itt". Az író bizalmatlan volt az orpheuszi költészet lélekjárásával szemben. Neki elég körülnéznie Budán, hogy a pokolba vezetõ utat megpillantsa, ez a Verses könyv (1945) rövid darabjainak tanúsága. Fölényes retorikai biztonsággal kezeli anyagát, és ez elfedi, hogy olykor olcsóbb anyagot használ képeihez. De valahogy ez is része vershangjának, ez az egyensúlyozás, mint a hatvanegyedik versben: "Az eszelõs zaj felveri magányod / Barlangod elõtt nyögnek a sakálok / Bûzös nyál és frecskelõ lepedék / Rondítja az írástudók kezét / Kereszténység! - rikoltják, - Haza! Fajta! / Két telt pofára lakmároznak rajta / És - úgy fáj, hogy nem mondod ki azóta - / Szennyes szájukban jelszó Európa". Márai késõbb, az emigrációban igen kevés verset írt. A delfin visszanézettben (1949) az emigráció kezdetén keményen szembenézett lehetõségeivel. A Halotti beszédet (1950) azokban az években, amikor hozzáférhetetlen volt, a legenda Dsida Jenõ Psalmus Hungaricusa mellé emelte. A fél évszázada született versnek ez a sora: "A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli oké", ma nem hat olyan elemi döbbenettel, a gyerek nemcsak Ohióban, hanem a Tiszaháton is ezt feleli.
Alig írt többet. A Mennybõl az angyal címû versében megemlékezett az ötvenhatos forradalomról, de ez a biedermeier érzelmességû vers sem lett a forradalom emblematikus megörökítése. Karácsonyi üzenet "Az üszkös, fagyos Budapestre. / Oda, ahol az orosz tankok / Között hallgatnak a harangok. / Ahol nem csillog a karácsony, / Nincsen aranydió a fákon". Márai hangja nem volt alkalmas efféle közéleti feladatokra. A Manhattani szonettek (1964) ciklusában nem is próbálkozik ilyesmivel, s a kötet tanúsága szerint egyik utolsó verse, a Szorzat (1977) ezzel a szép gondolattal zárul: "jó volt megfogni a kezed / És tudni, hogy az Energia - mint a Szerelem, a vers és a madárdal - / Egyenlõ az Anyag és a Fénysebesség négyzetének szorzatával". De én mégis azt hiszem, Márai verseiben a gondolat tisztaságához ritkán ért fel a költõi képzelet.
(Helikon, 2000. 408 oldal, 1880 Ft

Szentkuthy Miklós

Fejezet a szerelemről: objektív történet + lírai személyes meditáció
- séma: egy gondolatmenetet hordozó cselekményfajtát + soha le nem zárt szemléletet
- filozófiai + morális ellentmondások
- objektív szemlélet + szubjektív létélmény
- öreg, felelős társadalmi funkciókat betöltő szereplők
- fiatal szereplők: életfeladás, éles + célratörő vizsgálódás elhagyása
- Itália, Bizánc, Velence, Német-római császárság + a kora reneszánsz olasz városok
- Soha be nem fejezhető katedrális + egy rafináltan dekorált, előkelő bordélyház
- Metaforából az indulatig
a regény öncélú műalkotás is” – érdekeset + szórakoztatót akarunk olvasni
- az eseményesség, ami az archetípusokat idézi be a regénybe + a gondolatiság, ami a létezés alapellentmondásaira irányítja a figyelmet
- az európai keresztény kultúra neveltje, erkölcsi „megszokásokkal” – ennek a világnak a határhelyzetét éli át Szentkuthy. Minden alakja megszeg valami törvényt, de ezek bűntudattal is eltöltik – a szerelem ez: feleség + szerető à szerepekre hullás az emberben
- szociológia, egzisztencializmus, fenomenológia kérdései: a polgármester, pápa, kurtizán, beteges ifjú meditációiban. A polgármester: gyakorlati gondolatai à elmélyültebb: a beteg szeretőtől + haldokló feleségtől à saját végső veszélyeztetettségének tudatáig; a szexuális szokások átgondolásától à létfilozófiai végrendelete fogalmazásáig. Innen a pápa viszi tovább a meditáció fonalát.
-tettek végletessége, sorshelyzetek drámaisága
~ action gratuite (logikai és lélektani szempontból indokolatlan, megmagyarázhatatlan cselekedet) - Camus-től Dosztojevszkijig: céltalan tett megszenteltségéhez à a még élő pápa + a kivégzett briganti szellemnek párbeszédéhez.
- Pápa: az ember kétféle optikája:
nappali lény, szerepet betöltő, jelenben tevékenykedő ember
éjszakai világ, időtlen
- relativizmus: nincs egységes nézőpont
- két főszereplő: a polgármester (polgárság) + a Pápa (kereszténység)
- A pápa halála à a kereszténységet is megkérdőjelezi
- A polgármester a várossal együtt pusztulásra szántan várja a sok be nem fejezett katedrálisban a császári katonaság gyilkos rohamát: ők vállalják meghatározó szerepüket
- Fejezetek címei: A polgármester, A pápa
- biztonság + bizonytalanság: a polgármester + a pápa mint magánemberek szembenéznek a létezést megrendítő élményekkel = funkciójuk: ítélkezés (nappali tevékenység)
- színésznő-kurtizán + idegbeteg, aberrált ifjú már a létezés kételyeinek mélységeit nem tudják igazán átélni, mert a közösségi szerep méltóságát nem teljesíthetik be ~ Orpheus-regények: a feje tetejére áll a világ – ha nincs rend à ember védtelenségében váltakozó szerepekbe kerül. Túlélés érdekében: egész életükön át bújócskára kényszerülnek személyes létezésük megtartása végett + ezáltal egész életükben kiszolgáltatottá
- egy-egy álarc mögé példaszemélyiséget. Hitvallás szerepét (pápa)
Orpheus (1939-42)
- kiszolgáltatottság, céltalanság
- 1934. „2000 éves rend” szilárd biztonsága – most erre gondolni + történelmi rendszert kérdőjelezte meg
Fejezet a szerelemről (1936). Utolsó jelenet: a császári hadsereg rátörni készül egy itáliai város katedrálisában a megölt pápáért rekviemet tartó polgárokra: a korporációs rendszerek végveszélybe sodorták a hagyományos európai kultúrát; humanizmus
II. Szilveszter 2 élete (1972), Kanonizált kétségbeesés (1974)
- Szent Hugo meditációi + európai történelem nagy válságai, VII. Gergely, V. Károly
Véres szamár: jellegtelen királyok, lezüllött keresztesek. Kereszteshadjárat, jelentéktelenné váló pápai hatalom. IV. Miklós – haldokló + V.Celesztisz – lemondó pápa. Körülöttük álarcos, maszkos hívő és orgiázó kavalkád.
A Szent Orpheusz breviáriuma: 4 kötet:
Alapsémára variációsor; Különb, egymást kiegészítő arculatuk

Kiegészítés Szentkuthyhoz

1934 Prae (=előtt)
- az alkotást megelőző folyamatokat jeleníti meg
- térben és időben szabadon mozgó véletlen asszociációláncokban, abszurdumig fokozott fantáziálással, a kompozícióból kihagyja az idő tényezőit
- szereplői nem karakterek, hanem jelenségek, a helyzetek önálló mozaikjaiban
- első kísérlet a folyamatszerűség felfüggesztésével végrehajtott metaforikus regény megalkotására
- a regény a létező világ elemeit és teljes leképezhetetlenségét szemlélteti
Szent Orpheus breviáriuma (1939-42 6 kötet, majd 30 év után +3 kötet)
- főhőse Orpheus: maga az emberi szellem, „a valóság titkai közt bolygó emberi agy
- térben és időben kötetlen, szeszélyes utazást tesz az európai kultúrákban, különböző változatokban - éli át az örök jelen színpadán játszódó világkomédiát.

Határ Győző (szintén Kabdebótól)

- emigrációban élt. Építészmérnök. Sokat fordít (Tristam Shandy, Rabelais, Sterne). Zenei tanulmányok. Filozófus. Műveiért kerül börtönbe, Márianosztrára, éhségsztrájk à hallucinációk: Világdrámája: Golgheloghi - Londonban BBC-nél. Weöres Sándor temetésén mond búcsúbeszédet.
Értelmiségi tudatregények ß tájékozatlanság,
ßmegoldáskeresés
őspatkányok kórjai
Prae (Szentkuthy), Utas és holdvilág (Szerb Antal), Hajnali háztetők’ (Ottlik)
- tájékozatlanság = állásfoglalás = világ tagadása, elvetése
- Németh László: Faun, Szerb Antal: Hétköznapok és csodák, Eötvös-kollégium, Szegedi Fiatalok mozgalma, Gaál Gábor és Korunk, Szekfű Gyula – 3 nemzedék
- Szellemi törésvonal: elvetett formák helyébe új megoldások
- Tájékozódni vágyó fiatalok, értelmiségiek, akik fantasztikus kalandokon mennek keresztül világ- és önmegváltó céljaikat keresve
~ spanyol pikareszkregények, Sterne
- romantikus-realista regény
- kaland + ironikus filozófiai elmélkedés
- Késő ókor világa: despotikus hatalom + kiközösítő szektáriánizmus
- Vas István: Római pillanat: „Óvj meg minket a hatalomtól!”
- történelmi + futurológiai regényt egybe ~ Orwell
Az őrző könyve, Bábel tornya, Köpönyeg sors
Liturgikon verseskötet – szürrealizmus

Héliane (1947)
- szürrealizmus, de ő inkább a nyelv feletti uralmat, a nyelv játéknyelv alapján világteremtő elvvé ~ Joyce, Pound, Musil
~ Candide, Tom Jones, de neki nem az ember nevelődési folyamatának a leírása a célja, hanem a különb helyzetekbe kerülő különb szereplők mozgatásával, egymáshoz való viszonyulásukkal az emberi létezés körülményeit vizsgálja. Tudományos-fantasztikus történetek. Közösségi viselkedés: az ember lefokozódásának, kiszolgáltatottá válásának problémája; a megaláztatással való szembefordulás
Szentkuthy ~ Határ, de:
Sz: magában vizsgálja a kereszténység Határ kívülről bontja szét
szakítószilárdságát
nem moralizáló hívő nem hívő moralizáló
nem került szembe a hit tényével szembekerült: a hívés állapota váltotta ki
ellenérzését, ezután vizsgálja annak
történelmi, filozófiai változatait
Éjszaka minden megnő –absztrakt regény Archi Dumbarton ügynök, átlagember.
A „megváltók” szokásos kigúnyolása
~Juhász Ferenc: Az éjszaka képei
Köpönyeg sors– Julianosz császár gyerekkorát. Lélekrajzi regény. Egy véletlen sorsban az emberi történelem
Özön közöny, Szélhárfa
Költő is: Halálfej
Drámái: Mangúri kötet

Határ Gyõzõ: A Karkasszban
Határ Gyõzõ életmûve olyan szerteágazóan terjedelmes és akkora késéssel érkezett vissza a kortárs magyar irodalomba, hogy a kritika csak jelentõs lemaradással képes követni. Néhány regénye, a Heliáne és az Anibel, misztériumjátéka, a Golghelóghi, filozófiai mûvei közül elsõsorban az Özön közöny már eleven hatóanyag. Lírája, attól tartok, kevésbé. Pedig Határ minden mûfajában költõ is, ahogyan azt a nyelvhez való alkotó viszonya és megszólalásainak intenzitása mutatja. Költészetének áradó melódiáira virtuóz hajlékonysággal épülnek rá a magyar nyelv játékosan egymásba játszott stílusregiszterei. Versei a magyar irodalmi nyelv egészét magukba oldják: Balassi formakultúrája, Pázmány szókincse Határ lírájában nem felelevenítendõ múlt, hanem élõ jelen. Vajon azért, mert költészete - leszámítva korai, 1948-ban még Budapesten kiadott Liturgikon címû kötetét - emigrációban, idegen nyelv közegében született? Ahol az irodalom diakronikus rétegezettsége hirtelen megszûnik, és ahonnan a magyar irodalom egésze szinkróniában látszik? Határ tobzódik a nyelv lehetõségeiben. Álomblõdli címû versét, mintha csak finnugristák örömére, például így zárja: "sír a nyíl és nyíl a sír".
Költészetének legfõbb szervezõelemei a kísérletezõ kedv és a lobbanékony indulat. Határ technikailag virtuóz költõ, gazdagon ontja magából a veretes strófaalakzatokat, amelyek állandóan próbára teszik a nyelvet is. A könnyed dalforma és a bölcseleti tartalom örök feszültségforrása. Határ ugyanis filozófus költõ, méghozzá szenvedélyes filozófus. A megszokott romantikus képlettel szemben benne inkább a költõ az, aki szakmai igényességével megzabolázza a bölcselõ lobogó haragját. Igazságkeresõ indulata szatirikus hangfekvésben szólal meg. Verseiben szüntelenül ott vibrál a játékos és komoly, csúfondáros és emelkedett stílus groteszk kettõssége. Nyelvi rétegek, kultúrhagyományok és filozófiai törmelékek kaleidoszkópikusan kavarognak, állnak egybe pillanatnyi egésszé, hogy szétesve ismét összerendezõdjenek. De Határ nemcsak a formai fegyelemnek alávetett nyelvi kifejezéssel kísérletezik, hanem prózaverseiben magának a lírafogalomnak ellenõrzi szüntelenül a teherbírását.
Mintha ez az öntörvényû mozgásforma tükrözõdnék abban a sajátos tényben, hogy Határ Gyõzõ költészetének keresztmetszetét három teljesen más szempontból válogatott kötet együttese adja ki: A léleknek rengése: Válogatott versek 1933-1988 (1990), a Válogatott versek: H. Gy. levelesládája (1998) és ez a mostani kötet. A Karkasszban álomversciklussal indul. Határ nemzedéktársai közül Jánosy István és Jékely Zoltán használták lírai alapanyagnak álmaikat ilyen szakszerû módszerességgel. Az álom természeténél fogva a szubreális és szürreális közé fogja a realitást. Nem minden álomleírás válik automatikusan verssé, kiválasztásához és megformálásához a legnagyobb pontosság kell. Határ, a filozófus, nem a mítoszi mélyréteget ássa elõ, õt inkább mintha a létezés individualitása érdekelné jobban. Akkor is, amikor kabaréversekben vagy könnyed dalokban dolgoz fel mitológiai-vallási motívumokat. Mint Utolsó vacsora címû fanyar versében, amely megindító öniróniával így kezdõdik: "még mûködik a kis motor / valami érthetetlen módon / ez már a nyolcvankettedik / napév ha nem csalódom // még mûködik és üzemel / miközben dolgom végzem / s az is figyelmet érdemel: / mindenre jól emlékszem". Határ Gyõzõ két- (angol-magyar), sõt, háromnyelvû (angol-francia-magyar) versekben feleleveníti a makarónivers hagyományát. Az angol és magyar szavak rímeltetése igazi kuriózum, de mint a költõ minden játéka, több is annál. Old Fool címû versében a bravúron átüt a kétnyelvû hang fájdalma: "by whom shall I be sigh'd for / by whom shall I be wept / ki rossz emléket ápol / és egy összetört szivet".
Utóiratként jegyzem meg, hogy Határ tiszteletlen szellemének tisztelõi értékes könyvritkasághoz jutnak, ha beszerezik A Karkasszban egy példányát. A költõ ugyanis egy kétszázhetvenöt változatos tételbõl álló hibajegyzéket juttatott el e sorok írójához, hozzáfûzve, hogy a kiadó hamarosan megjelenteti a kötet javított kiadását.
(Littera Nova, 2000. 670 oldal, 1990 Ft)

Déry Tibor: A befejezetlen mondat

- a magyar regény a két világháború között: Erdély, Halálfiai, Egy ember élete – inkább csak a parasztság, dzsentri, hivatalnok, művész értelmiség életét
A befejezetlen mondat –végre a polgárságról, munkásságról – ’30-as évek magyar társadalmának alapvető konfliktusait: burzsoázia + proletariátus. Magyar kapitalizmus: feudális rendszer, társadalmi elmaradottság
- polgárság: bomló, hanyatló társadalmi osztály: léha + dekadens élet
- A regénybeliek: életuntak, különcök, anarchikus lázadók
Parcen-Nagy Károly: nem a csőd, vagy erkölcsi meghasonlás miatt (hogy sok embert elbocsátanak) lesz öngyilkos, hanem unalomból
Laura: önző, kicsinyes
Wavra tanár: politikai szélkakas
A rokonság a pénz körül
Vidovics Miklós: munkásgyilkos, fasizmus képviselője
Desirée: anarchikus lázadó, erotikus kalandjaival a polgárok erkölcsei ellen
Bánó Kornélia: megöregedett színésznő, a különc szerepét vállalja a polgár züllöttsége ellen
Parcen-Nagy Júlia: nagymama, a klasszikus polgári, az első „buddenbrooki” nemzedék önérzete – (Kornélia és ő viszonylag értékesek)
munkások: bíznak és hisznek benne, hogy a történelem úgyis az ő győzelmüket készíti elő. - Összetartás erkölcsökben is, eszmék biztonságában is különböznek a polgárságtól
Rózsa Lajosné: proletárok legjobb tulajdonságai: „júnói” lélek: erős, tántoríthatatlan, de gyengéd, segítő
A férje, és fia Péter
Kutsár Gábor = „István elvtárs” – kommunista párt vezetője, csepeli munkások
Köllő Gábor: gödi társadalom
Vellesz bácsi: borbély – proletár + kispolgár között
Kesztyűs: ultraradikális lumpenpolgár
Wend: besúgó
- polgárság ó proletárok: a Csáky utcai kocsma csak ideiglenes találkozási pont; a polgár megveti, a proletár gyűlöli
- eleven + hiteles proletár alakok, valódi egyéniségek. Ugyanazokban a szituációkban lépteti fel őket, vagy ugyanazokat a szavakat, mozdulatokat ismétli megváltoztatott körülmények között: Vidovics Elza mondatai, Wavra hamuja, Rózsa Péter + István ismételt mozdulatai – realista ábrázolás + modern lélektan (Bergson, Freud) + modern jellemábrázolás (Proust)
- A polgárnak nincs személyisége, csak szerepeik ó proletárok: Rózsáné ~ „egymásban illő orosz fababák”: szembeötlő, de esetleges tulajdonságok, alatta azok, melyek az ember lényegét alkotják
- Parcen-Nagy Lőrinc az öngyilkos …vezér fia. Szürke ember, mindenki szereti, mert udvarias, megfontolt, visszahúzódó, alig beszél, mosolyog. ő érzi, hogy élete üres. Rokonai szerepekben à neki lelkiismeretfurdalása van à a proletárok közé => megerősítse személyiségét. Elhagyta a burzsoáziát, de a proletárok nem fogadják be. Menekülésében két kísérője: Rózsa Péter és Krausz Évi
Rózsa Péter: a maga elvetélt lehetőségeit, megnyomorított integritását keresi, ő maga szabadságát már nem. Konok szabadság, könyörtelen tudatosság.
Krausz Évi: mozdulatművésznő, mozgalmi szervező, a párt az élete. Biztonság, töretlen akarat benne is.
- Lukács György: a regény szektásan ábrázolja a szektás korszakot (1934-35) => idealizálássá: áldozatkészség, nem illeti kritikával Déry
- Déry csak osztályösztönüknél ragadja meg őket, de elmulasztja világnézeti fejlődésük bemutatását. Osztályösztön mitizálása. à anti-intellektualizmus (nem meggyőződésből, csak kényszerből = ösztönösen választják a proletár kommunizmust
- Déry vállalta a szektariánus polgár aszketikus fegyelmét. Rózsáné mindenről lemond a mozgalomért, Krausz is Bécsben hagyja az igaz szerelmét.
- Újítások: nincs lineáris eseménysorozat, nem a cselekményesség van előtérben, nincs anekdotákba épülő jellemrajz
- A magyar társadalom képét és fejlődő lélek vizsgálatát adja
- Szakaszos rendben épül:
levelek (Parcen-Nagy K. öngyilkosság),
naplórészletek (Parcen-Nagy L. egyénisége),
monológok,
természeti leírások (Csáky utcai köd),
párbeszédek statikusak, az író bennük közli gondolatait (nem monologizálva);
Álom, emlékezés: dinamikusak. Parcen-Nagy L álmodik többször is egy legyekkel teli szobáról = betemetett magány – innen menekül (ide kerül, ha nem talál valakit, akihez ragaszkodhat)
Emlékezés: Parcen_Nagy L::gyerekkor, napsütés dubrovniki pihenés – ezekből merít erőt ~ Proust
- nincs külső lineáris idő, hanem a szereplők belső ideje: 1933-37, de a visszaemlékezésekkel: Parcen-Nagy K: 1898, Parcen_nagy K.: 1957
Párhuzamos szálak:
1. Vidovics lelövi Markot Bélát – munkásokat érő terror
2. Parcen-Nagy K. öngyilkossága – polgárság dekadenciája
1. Parcen-Nagy K. búcsúlevele
2. István elvtárs búcsúlevele
1. Ilma néni nagy polgári szalonjában
2. Vallesz bácsi proletár lakásában
Egri Péter: „rondó-forma”: visszatérő motívumok (~Proust) pl. Csáky utcai kocsmai jelenet