ujsag A közvetlen emberi kommunikáció folyamatait a kölcsönösség, a szabályozó visszajelentések állandó működése jellemzi. A másik ember válaszkommunikációja egyben feedback, amelyhez a kommunikációs cél megközelítésének sikerét viszonyítani lehet, és amely alapján a kommunikáción változtatni lehet. A modern tömegkommunikációs eszközök - elsősorban a rádió, a film és a televízió - technikai lehetőséget találtak arra, hogy a közvetlen kommunikációt elevenen és életszerűen továbbítsák nagy távolságokra. Így a mindennapi kommunikáció leglényegesebb közlési csatornái léphetnek működésbe a tömegkommunikációs műsorban, a rádióban a hang és a beszéd, a televízióban pedig ezeken kívül a nem verbális közlési módok egész rendszere, talán egyedül a proxemikus megnyilvánulások kivételével. A modern tömegkommunikáció tehát igen hűen utánozza a közvetlen kommunikációt, azonban mint közvetlen kommunikáció, jellegzetesen egyirányú, a közlést befogadó visszajelentései a kommunikátort nem érik el, nem befolyásolják, a rádióhallgató és a televíziónéző így lényegében passzív kommunikáció befogadó. Ez a körülmény a tömegkommunikációt mint közvetlen kommunikációs eseményt sajátossá teszi. Ugyanígy hozzájárul a sajátossághoz az egyes kommunikációs csatornák kikapcsolódása, például a rádióban a vokális kommunikáción kívül minden nem verbális jelzés hiánya. A tömegkommunikációra is azonban - e sajátosságok befolyását tekintetbe véve - ugyanazok a pszichológiai szabályszerűségek érvényesek, mint a kommunikációra általában, ha vizsgálódásunkat a közvetlen hatásra korlátozzuk, személyiségcentrikussá tesszük, tehát a rádió és a hallgató vagy a televízió és a néző vonatkozásában gondolkodunk, és nem szociológiai nagyságrendet választunk, amikor is a műsort determináló társadalmi erők és folyamatok, valamint a műsor hatásának kitett nagyobb társadalmi csoportok az érdekesek.

Tömegkommunikáció kritériumai:

Média fogalmán a tömegkommunikáció eszközeit és intézményeit értik. Kommunikáció alatt azt értjük, amikor különbözõ jelrendszerek segítségével az emberek információt cserélnek (közlés), és (kulturális) közösség részeseivé válnak (kommuna, közösség). A tömegkommunikáció ismérve, hogy - kevesek szervezõ munkájával, technikai közvetítõk segítségével nagy tömeghez, nagy tömegû információ jut el. Az információ útja ma még egyirányú, a visszajelzés késleltetett. Ilyen tömegkommunikációs funkciót lát el a modern média, az elektronika közvetítésével

A tömegkommunikáció rendszere és technikái

A társadalom kommunikációs rendszerében különleges és egyre fontosabb szerepet  játszik a tömegkommunikáció. A "tömegnek" itt kettős értelme, jelentése van: egyrészt arra utal, hogy a kommunikációnak ez a formája nagyszámú emberhez, tömeghez juttat el üzeneteket, másrészt azt fejezi ki, hogy a szétsugárzott üzenetek, napjaink fogyasztási cikkeihez hasonlóan, tömegcikk jellegűek, a tudatipar termékei.

A jelenségről azonban a maga teljességében csak az első ipari forradalmat követően beszélhetünk. A könyvnyomtatás feltalálása és elterjedése nyomán jelentősen   emelkedett az írni-olvasni tudók száma, s ennek következtében az általános műveltségi színvonal. A műszaki alapot a nyomdaipar fejlődése, s különösen a rotációs nyomdagép feltalálása biztosította. A kedvező feltételeket felismerték mind a haladás, mind a reakció   erői. Egyik oldalról a nyomtatott szót is harcba indították a haladásért, a másik oldalon pedig igyekeztek a közvéleményt, a társadalmi tudatot a "helyes irányba" terelni. Mintegy száz éven át a sajtó, (helyi, országos és világlapok) jelentették a tömegkommunikációt. Századunk első évtizedeiben azután megjelent a rádió, majd húsz év múlva a televízió, s kialakult a modern társadalom tömegkommunikációs rendszere.

A tömegközlés sajátos jegyei:

- a közlemények áramlása egyirányú, a közlő és a befogadó a közlés során sohasem cserél szerepet, visszacsatolás nincs (ha van is visszajelzés, az a rendszeren kívül, más időben és térben megy végbe);

- a közlemények továbbítása a modern hírközlő eszközök útján történik;

- közlő és befogadó között térbeli és vagy időbeli távolság van;

- valamely adott információ sugárzása viszonylag egységesen történik (ellentétben a személyközi kommunikációval, amelynek során a hírek gyakran eltorzulnak, szóbeszéddé, rémhírré fajulnak);

- a szétsugárzott közlemények elsősorban társadalmi jelentőségű eseményeket tartalmaznak (a személyközi kommunikációban túlsúlyban vannak a személyes érdekű hírek);

- jellemző a tömeges jelleg, a szó mindkét, fentebb említett értelmében. 

A tömegkommunikációs rendszer funkcióját (információáramlás) három alrendszer biztosítja:

1.       információgyűjtő: információ lehet társadalom, csoport illetve személyes érdekű, az adatgyűjtést rendszerint hírügynökségek, hírközlő szervek végzik.

2.       Az összegyűjtött nyers és kész (riportok, interjúk) információk a korszerű átviteli csatornákon (távíró, telex, rádió, műhold) a feldolgozó részrendszerekbe kerülnek, a szerkesztőségekbe, stúdiókba (befogadó rendszer). Itt válogatják azokat – befolyásolási szándék: A feldolgozó részrendszerekben a hírek legtöbbször módosulnak. Nagyobb jelentőséget tulajdonítanak egy eseménynek (ez például abban nyilvánul meg, hogy az újság címoldalán, nagybetűs címmel közlik, hosszabb cikket írnak róla, részletesebben ismertetik), vagy éppen fordítva, csökkentik a jelentőségét (eldugott helyen, néhány szavas hír formájában ismertetik), negatív vagy pozitív "előjellel" mutatják be, vagy teljesen elhallgatják. A módosulás, torzulás a közvetlen adásoknál is bekövetkezhet. A rádióriporter úgy kommentálja az eseményt, olyan kérdéseket tesz fel a riportalanynak, az operatőr úgy fényképezi, hogy mi is az ő, illetve az intézmény szemszögéből lássuk.

3.       A harmadik részrendszer a kisugárzó, az adó: az újság technikai szerkesztősége, a nyomda, az expedíció, a rádió- és tévéstúdió, az adóállomás. Ebben a részegységben kódolják a csatornának megfelelően a közleményeket. Itt már nem módosulnak az üzenetek, legfeljebb a zaj okozhat zavart (sajtóhiba, nyelvbotlás, műszaki hiba stb.).

A véleményvezér: A kommunikációkutatók elsősorban azt állapították meg, hogy az adó és a vevő közé a véleményvezérek egész hierarchiája ékelődik be. Vannak olyan közvetítő láncszemek, amelyek a véleményvezérek különböző szintjeit kapcsolják össze.

  Amikor nem történik semmi rendkívüli, az emberek a híreket, újdonságokat csak saját szintjükön, saját környezetükben vitatják meg. A véleményvezérek szerepe akkor kerül előtérbe, mikor szokatlan dolgok történnek, amikor az élet intézményesített rendje, keretei meglazulnak.

Interjúnál: riporteralany a primér kibocsátó és az adó; a véleményvezér a vevő.

Amikor az interjú v. riport megjelenik pl. a képernyőn: a véleményvezér az adó, a közönség (néző) pedig a vevő.

Milyen a véleményvezér: hatalmi helyzetben van, újító szellemű (kreatív), szakértő speciális témában, rendkívül kommunikatív, nyitott; azonban ragaszkodnia kell a csoport normáihoz.

Célokat illetően a közlemények irányulhatnak a befogadó közvetlen befolyásolására, s lehetnek "semlegesek". Természetesen kisebb vagy nagyobb mértékben nyíltan vagy burkoltan, bevallottan vagy titokban minden műsor részt vesz a befogadó világképének formálásában, a társadalmi tudat, a közvélemény alakításában.