I. Előzmények:

    1. az első hazai nyomtatott újságlevél német nyelvű volt - (1587): Newe Zeitung ausz Ungern

Hans Mennel (Manlius) ljubljanai vándornyomdász készítette Monyorókeréken

~a szigetvári pasa vereségéről

- (1593, Németlövő): Newe Zeitung und Wundergeschicht

~a Konstantinápoly felett feltűnt üstökösről

    2. a 17. sz.-ban még csak alkalmi újságlevelek jelentek meg:

az első magyar újságlevél – (1634): Roevid, de igen bizonyos Relatio

Brewer Lőrinc lőcsei nyomdász

~Wallenstein tábornok árulásáról és kivégzéséről

A reformáció, az ellenreformáció, a politikai és vallási küzdelmek, ill. a Habsburg-ellenes mozgalmak élénk publicisztikát eredményeztek – röpirat műfajban.

    3. A magyarországi sajtó megindulása II. Rákóczi Ferenc szabadságharcához kapcsolódott:

Mercurius Hungaricus (1705-1710) -> Magyarországi Igazmondó Mercurius

-A szabadságharc leverése visszavetette a sajtó fejlődését. Egy évtized telt el, míg újabb lap jelent meg Magyarországon: Nova Posoniensia (1721-1722, Pozsony) – Bél Mátyás.

-Pressburger Zeitung (1764-1929): lapalapító: Windisch Károly Gottlieb; kiadó és kezdetben szerkesztő: Landerer Mihály

~a kortársak is a bécsi hivatalos lap, a Wienerisches Diarium függvényének, kivonatának tartották

    4. Az első magyar nyelvű újság megindítása Rát Mátyás nevéhez fűződik: Magyar Hírmondó (1780) – Szerkesztette: Rát M., Mátyus Péter, Révai Miklós, majd Szacsvay Sándor (ő lett a legszókimondóbb politikai újságíró). 1788-ban székhelyét Pozsonyból Pestre tették át, nevét Magyar Merkuriusra, majd Magyar Merkurra változtatták (1790-ben megszűnt).

A Magyar Kurír megindítása -1786, Bécs, Szacsvay. Önálló melléklapja: Pozsonyi Magyar Múzsa.

Szintén bécsi magyar lap: Hadi és Más Nevezetes Történetek (1789) -> Magyar Hírmondó (1792-1803).

Miközben Bécsben 2, majd 3 magyar újság is megjelent, egyetlen hazai magyar lap létezett: Erdélyi Magyar Hírvivő (1790-1791) – alapító: Hochmeister Márton, szerkesztők: Fábián Dániel, Cserei Elek.

A Bétsi Magyar Merkurius (1793-1798) – Pánczél Dániel.

    5. A magyar folyóirat-irodalom megindulása: a 18. sz. utolsó évtizedei, a magyar felvilágosodás korának első fele.

~erkölcsi hetilapok szerepe

- első magyar folyóirat: a Magyar Museum (1788-1793) – Kazinczy, Batsányi, Baróti Szabó Dávid.

Orpheus (1789-1790) – Kazinczy.

Uránia

Magyar Újság

Ezen időszakban nemcsak megszületett a magyar nyelvű sajtó, hanem mind a hírlapok, mind a folyóiratok esetében a kor színvonalán álló, a referáló fázistól elszakadó, felvilágosult szellemű, kulturális és ismeretterjesztő igényű újságok és folyóiratok jöttek létre, melyek között különböző irányzatok is képviseltettek. A fejlődést 1793-tól a megváltozott politikai és cenzúraviszonyok gátolták, majd a jakobinus mozgalom elfojtása csaknem teljesen megbénította. A cenzúraügy -> rendőri ügy.

    6. Új korszak: Hazai Tudósítások (1806-1840) – az első folyamatosan megjelenő fővárosi újság. Két évig a helytartótanács nem engedélyezte a külföldi hírek közlését, 1808-ban mégis hozzájárultak a vármegyék tiltakozására -> Hazai és Külföldi Tudósítások

Kultsár István szerkesztette, ő fizetett először tiszteletdíjat a költőknek.

„Nem lázította fel vérünket, de lassanként előkészítette átváltozásunkat.”- mondta róla Toldy Ferenc.

A cenzúra olyan akadályokat emelt az újságok elé, amely nem tette lehetővé továbbfejlődésüket. A folyóiratok cenzúrázása enyhébb volt, így a 19. sz. második évtizedétől azok veszik át sajtónkban a vezető szerepet:

Erdélyi Muzéum (1814-1818)

Tudományos Gyűjtemény (1817-1841)

Felső Magyar Országi Minerva (1825-1836)

Élet és Literatúra (1826-1833) – első esztétikai és kritikai folyóiratunk

    7. Reformkori sajtó (1830-1848):

A reformkori viszonyok jelentős változást eredményeztek.

A ref.mozgalom kialakulása a megyékben, a politikai szervezetekben és az országgyűlésben ment végbe. Az új pol. sajtó kialakulását a Habsburgok és a magyar rendiség is ellenezték.

Jelenkor (1832-1848): Széchenyi István, szerk: Helmeczy Mihály.

Országgyűlési Tudósítások, Toldalék (1832-1836): Kossuth Lajos -> Törvényhatósági Tudósítások -> Kossuth pere: 1837.

Pesti Hírlap – Kossuth Lajos: a vezércikk meghonosítása

   b, Folyóirat-irodalom a reformkorban:

Kritikai Lapok (1831-1836)

Athenaeum

Ismeretterjesztő folyóiratok:

Garasos Tár (1834) - kiadó: Otto Wigand, szerk.: Vajda Péter

Fillértár (1834)

A 40-es évek sajtójának jellemző termékei az irodalmi divatlapok:

Regélő (1833-1841) -> Regélő Pesti Divatlap (1841) -> Pesti Divatlap (1844-48) - szerk.: Vahot Imre, segédszerk.: Petőfi. -> bevonult a politika: Budapesti Divatlap (1848 júliusától) -Nemzetőr melléklettel.

Életképek (1843-48)

Honderű (1843-48)

Magyar Szépirodalmi Szemle (1847)

    8. A forradalom és a szabadságharc

~a sajtószabadság törvénybe iktatása – 1848. április 11.

~konzervatív lapok: Pesti Hírlap új sorszámozást kezdett, Közlöny, Nép Barátja, Kossuth Hírlapja

~radikális lapok: Marczius Tizenötödike, Reform -> Népelem, Munkások Újsága.

    9. A szabadságharc bukása után (1849-1867)

Utólagos ellenőrzés – „rendőri felügyelet”

Korlátozott terjesztés

1857. okt. 23-ai császári rendelet bevezette a bélyegadót a köv. évtől.

   b, a hivatásos újságírói pálya kialakulása az 50-es években

~a sajtó igen jól fizetett, így magas színvonalra emelkedhetett

~az újságírás mércéje a szándék, az érzelmi töltet, az „ihlet” lett, a felkészültség és a kidolgozott megoldások helyett

   c, a polgári publicisztika stílusának megteremtői:

        Török János, Kecskeméthy Aurél, Falk Miksa.

   d, az új politikai sajtó az aktív nemzeti politikát, a lehetőségek megragadását sürgette

Pesti Napló

Budapesti Hírlap -> Sürgöny (1860-1867)

   e, önálló hírszolgálat megszervezésének kísérletei:

Österreichische Correspondenz, Wiener Zeitung, helytartóság + külföldi levelezők, kapcsolat a londoni Times-szal

   f, egyre nagyobb teret kapott a művelődés és a szórakoztatás

      a sajtó folyamatosan gyarapodott és az összes szakterületen bebizonyította életképességét

   g, a kiegyezés hírlapi megvitatása:

Pesti Napló (Deák-párt hírlapja 1858-tól) – Deák vitacikke

Erre Kossuth „Magyarország sírásójának” nevezte (Helfy Ignác szerkesztette Negyvenkilenz c. havilapjában) -> vita alakult ki Kemény Zsigmond és Kossuth között

    10. A pártpolitikai sajtó uralma (1867-1890)

A kiegyezéssel ismét szabad lett a magyar sajtó. Folytatódott a kiegyezés sajtóvitáinak gyakorlata, pl. megvitatták az ogy. napirendi pontjait.

1867. márc. 17-én visszaállították a XVIII. tc.-et.

1870-ben hírlapi bélyeg eltörlése.

A terjesztés módja is a sajtószabadság egyik fokmérője: 1867-ben megindul az utcai árusítás. (1867. június 26-ai 1731/R. számú BM rendelet)

Benyomultak a rövid híradások: tények és hírek fontossága.

A kiegyezés után alakult ki az intézményesített hírszolgálatokra épülő hírközlés.

„hírlaptudósító újság”: Budapester Correspondenz (1875) -> Budapesti Tudósító

A minisztertanács 1880 végén az Országgyűlési Értesítő szerkesztőinek, Maszák Hugónak és Egyesy Gézának megadta a hírszolgálat jogát, és biztosította a távirati díjmentességet -> MTI

A politikai lapok szerkesztői túlnyomórészt ogy-i képviselők közül kerültek ki, vagyis politikai rangjukat újságíróként szerezték. A sajtóéletet teljesen áthatotta a napi pártpolitika.

Az 1870-es évek végén fontos változás körvonalai bontakoztak ki a budapesti napisajtóban. A pártsajtó már csak ellenzéki oldalon tudott megélni, a kormánypárti lapok sorra megbuktak.

Megfogalmazódott az igény, hogy a lap a közvéleménynek készüljön.

Légrády testvérek könyv- és lapkiadó vállalata: Pesti Hírlap (1878-1944) – Légrády Károly.

- azonos helyen a rovatok

- a kiadó szabta meg a lap szellemiségét, nem a szerkesztők

- legnagyobb hirdetési rész – megjelenik az üzleti szempont

II. A magyar sajtó aranykora

    1. A tömegsajtó felemelkedése

- a politikai nyilvánosság kiszámíthatóan működött

- gazdasági fejlődés

- az olvasni tudó lakosság száma növekedett

=> lapkiadás gyors fejlődése:

1867: 80 magyar hírlap és folyóirat

1894: ennek 9-szerese: 735.

Egyre kisebb arányt képviseltek a politikai lapok: 1867 – az összes magyar nyelvű periodika 22,9%-a politikai lap volt; 1890-ben már csak 10,4%-a. (1906: 14,5%; 1910 után ismét fokozatosan csökkent 1919-ig)

A politikai lapok száma 1868 és 1894 között 2,5-szeresénél többre nőtt. Napilapok Budapesten csak 11-ről 15-re, viszont vidéken csak 1 jelent meg, 1894-ben pedig már 18.

Hetilapok száma: 20-> 58, de Budapesten változatlanul 10 maradt. Tehát kezdett csökkenni Bp. túlsúlya.

Először megjelent a tömegsajtó, majd kialakult belőle a bulvársajtó, amelyben a politikai hírek elvesztették kiemelt szerepüket, és visszaminősültek a hétköznapok bármelyik más jelenségével egyenrangúakká.  Érdekesebbek lettek a bűnügyek, a századforduló és az azt követő másfél évtized közéleti botrányai.

A századforduló után a bulvárlapok példányszámai százezer fölé emelkedtek.

1906-ban Budapesten 44, vidéken 106 napilap és 33, ill. 143 hetilap működött.

   b, A sajtóüzlet feltétele: a hirdetés

A hirdetés az elsőrendű feltétele, hogy egy lap nyereséges üzleti vállalkozás lehessen. Az 1850-es évektől rendszeresen jelentek meg hirdetések, ám ezek többsége a lap kiadójának, vagy nyomdájának egyéb termékei voltak. Az 1870-es években számuk megnövekedett, és árukínáló hirdetésekké alakultak át. Viszont iparunk és kereskedelmünk nem volt elég fejlett a hirdetési kultúra kialakulásához. Gyakran összekeveredtek a propagandával.

A századfordulótól kezdve rohamos növekedés: 1907. karácsonyi lapszámoknál a hirdetési arányok:

Az Ujság 160 oldalból 65

Pester Lloyd 108 oldalból 64

Alkotmány (katolikus Néppárt lapja) 34 oldalból 10.

Hirdetések fajtái:

-          átalány: pl. a MÁV, a bankházak kötöttek ilyen átalányszerződést, amennyiben rendszeresen kellett értesíteniük a közönséget, mivel így jóval kedvezőbb volt számukra.

-          egyedi sajtóhirdetések: a nagy lapok saját ügynököt alkalmaztak hirdetésgyűjtésre.

   c, Az üzleti sajtónak is fő hivatkozási alapja a sajtó objektivitása.

Az érdekesség és az igazság kívánalmának megjelenése teremtette meg a modern sajtó kulcsalakját, a riportert.

A sajtó üzleti jellegének vitája a Nyugatban, 1912-ben.

Véleménysajtó -> hírszolgáltató sajtó.

   d, Tömegsajtó, bulvársajtó

Az 1880-as években megjelentek a sajt sikeres üzletemberei, nagyvállalkozói, pl. Rákosi Jenő, Wodianer Fülöp, Bródy Zsigmond, Légrádyék.

Budapesten megnégyszereződött a közlekedés, napi 200ezer fő körül -> számukra lapot készíteni, a város új kihívása lett.

Bulvársajtó: az a laptípus, amelyet a forgalmas nagyvárosi helyszíneken (főútvonalak, bulvárok, pályaudvarok, kávéházak) árusítottak, és csak másodsorban lehetett rá előfizetni. Később olyanok is megjelentek, amelyekre egyáltalán nem lehetett előfizetni.

Az első igazi bulvárlap: az Esti Ujság – Rákosi Jenő. „gyorsan, tömören, teljes képét fogja adni a napnak”

Friss Ujság (1896): sokoldalúbb, populárisabb volt az Esti Ujságnál, sikere így nagyobb volt.

   e, A modern magyar publicisztika

Mikszáth Kálmán: Szegedi Napló, Ország-Világ, Pesti Hírlap

A politikai szatírát modern karcolattá fejlesztette.

Bartha Miklós: politikus, szónok és újságíró

Ellenzék c. lap megindítója és főszerkesztője

Magyar Hírlap, majd a Magyarország vezércikkírója

Az első újságíró, akinek szobrot állítottak.

Bródy Sándor: a századvégi irodalom kiemelkedő vezéralakja.

Thury Zoltán: a magyar publ. egyik jelentős újítója, tárcanovella meghonosítója

Ignotus, azaz Veigelsberg Hugó: a Nyugat egyik alapítója.

Ady Endre: publicisztikája a radikális sajtó bibliája.

Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Kosztolányi Dezső.

    2. A magyar sajtóüzlet csúcsa: Az Est

1910. április 16-án jelent meg. (1938-ig)

Bulvárlapnak nevezték, de annál sokkal igényesebben szerkesztették. A vh. idején politikai ambíciói is alakultak. Nagy reklámhadjárat előzte meg megjelenését. Falus Elek tervezte a lap markáns betűfejlécét. Tudatos laptervezés, pontos igényes működtetés.

Laptulajdonos-szerkesztő: Miklós Andor – klasszikus karriertörténet.

1919 májusában a Tanácsköztársaság betiltotta a lapot.

Megindulásának évének végén elérte a napi 80ezer átlagpéldányszámot, az I. vh. közepén megközelítette a félmilliót.

   3. Politikai vicclapok, heti- és havilapok.

1873: Borsszem Jankó

Üstökös

Bolond Istók

Kakas Márton

Mátyás Diák

Fidibusz (1905-1921)

Képes Családi Lapok

Magyar Lányok ifjúsági hetilap

A Hét

Uj Idők irodalmi-családi lap

Magyar Figyelő

   4. A tömegmédia megjelenése: a Magyar Rádió megindulása: 1925. december 1.

A magyar sajtó aranykora II:

A múlt század nyolcvanas éveit követő három és fél évtizedben kiszámítható keretek között működött a nyilvánosság, nagy iramú gazdasági fejlődés erősítette a technika és a városok szerepét, és tankötelezettségen alapuló, tervszerűen működő közoktatási rendszer növelte az olvasni tudó lakosság számát. Ezek a feltételek együttesen megalapozták a sajtó gyors fejlődését, s lehetővé tették, hogy a lapkiadás üzletté váljék. A magyarországi sajtó robbanásszerű gyarapodását néhány szám is érzékeltetheti: 1870-ben a postán szállított hírlapok száma 15,5 millió volt, 1905-ben több mint 154 millió. Ez azt jelentette, hogy míg 1870-ben az ország egy lakosára nem egészen egy hírlappéldány jutott, 1905-re viszont mindenkire több mint hét. Egy másik számítás szerint 1909-ben Magyarországon már minden írni-olvasni tudó emberre évi 50 lappéldányjutott.  
        Amit Ignotus a huszadik század elején észlelt, hogy a magyar sajtó fejlődési iránya: " ...eltávolodás az irodalomtól s mintegy harmadik roppant közlekedési eszközzé válása, a vasút s a posta mellett... - az valójában már az 1880-as évek táján bekövetkezett. A sajtó többé nem irodalmi műfaj; kiadók, laptulajdonosok és néha szerkesztők nevéhez kapcsolódik. Elképzelhetetlenek többé időtlenül író újságírók és nincsenek irodalmilag maradandót alkotó publicisták; akik ilyenek, azok elsősorban szépírók, költők, Jókaitól és Mikszáthtól Adyn át Krúdyig vagy Kosztolányiig, Szabó Dezsőig és Németh Lászlóig, életművük az irodalomtörténet és nem a sajtótörténet része. A sajtópublikációk másik, tartalmuk miatt maradandó része a politikai történetírás forrása, s a politikus (vagy egyházpolitikus) alkalmi sajtóközlései közé tartozik. Tisza István vagy Jászi Oszkár ilyen jellegű írásai nyilván éppúgy nem elsősorban a sajtótörténet keretébe tartoznak, mint Prohászka Ottokáréi sem.  
        A politikai pártsajtó közel fél évszázados uralmának az üzleti érdeken alapuló független sajtó megerősödése vetett véget. A változás nagy jelentőségű volt. A politikai pártszempontok uralma és a politikai szempontoktól való függés egzisztenciálisan is kiszolgáltatott helyzetben tartotta a hírlapokat, hiszen működtetésüket, irányukat, munkatársaik összetételét és foglalkoztatását külső, hatalmi szempont határozta meg, és beavatkozásaitól semmi sem mentesítette a lapokat. A politikai szándék változása minőségtől és népszerűségtől függetlenül labdázott a sajtóval, mint az például a Magyarország vagy A Hon esetében történt.

        Amikor megjelenik az üzleti szempont érvényesülésének lehetősége, az adott ország, nyelvterület sajtótörténetének egyik határkövéhez érkezünk: a politikai szempont esetlegessége és önkényessége helyébe mozgatóerőként a kalkulálhatóság, az áttekinthetőség kerül, melynek elvileg érdeke az emberek minél nagyobb körének igényeire figyelni, s ezért a pártelfogultságoktól óvakodni.

        Az üzleties sajtó megjelenésének idején a váltás jelentőségét nem a későbbi kinövések, hanem az előzményekhez viszonyított pozitívumok szerint kell megítélni. A nyers pártérdekek gátlástalan szolgálata, az olvasóközönség manipulálása - amelynek egyik szélsőséges példáját, Csernátony Lajos működését és az Ellenőrt már említettük - olyan fokot ért el a Tisza-korszakban, hogy az üzleti szellem ténylegesen a közéleti erkölcs, a nyilvánosság megmentőjeként jelent meg. Ha nem hódíthatott volna teret az e szempontokon alapuló, független pártállású tömegsajtó, akkor a közélet a fokozatos kitágulás helyett teljes mértékben klikkek belügyévé záródott volna össze.

        A sajtó üzleti jellegének és az ebből következő hatásoknak vitatása mindennapos lett a 20. századra. 1912-ben például a Nyugat is vitát indított ezekről a kérdésekről. Aki nem a szépirodalmi szempontok és a sajtó összekeveredése, sem a pártpolitikai függés visszaszerzésének vágya felől, hanem az öntörvényű sajtó és modern kori kötelességei felől közelített, azért ítélte el a magyar sajtóélet üzletiességét, mert az "okos, tisztességes üzlet", "tisztességes szolgáltatás becsületes ellenértéke" helyett különféle ürüggyel, jogcímeken és összeköttetések révén "ingyenes szolgálat"-ot nyújt és vár el. S ekkorra már teljes mértékben kifejlődött az üzleti sajtó vádhajtása, a szenzációsajtó. "Lépésről-lépésre eltávolodott a magyar sajtó hírlapjainak nagy része a véleménysajtónak eredeti típusától és rátért a hírszolgáltató sajtó típusára - tekintett vissza Vészi József. Ezzel pedig meg volt adva egy nagyon veszedelmes kísértés: a boulevard-sajtó nem éppen örvendetes és nem épp kívánatos típusának meghonosodására. Divatba jöttek amerikai és párizsi módra az ökölnyi címfeliratok, divatba jött a közölnivalóknak abból a szempontból való kiválogatása, hogy a csupán hasznos, de szenzációs benyomással nem kecsegtető tudnivalók helyett inkább a szenzációssá feldolgozott anyag számára jutott a lap rendelkezésre álló teréből."