1. A privatizáció fogalma

Az állami vagy közösségi tulajdonban (szövetkezeti) lévő javak magánszemélyeknek, vagy gazdasági társaságoknak történő, teljes vagy részleges értékesítése, amelynek bevétele az államot, illetve az állam által kijelölt szervezetet illeti. Menetét törvények szabályozzák, felügyeletét a parlamentnek felelős állami szervezet látja el.

2. A magyar sajtó a rendszerváltás előtt

– A rendszerváltás előtt – 1988-ig kizárólagosan – a sajtó a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), és a párt által ellenőrzött országos és megyei állami vállalatok kezében volt, azaz ezeken a helyeken gondoskodtak a kiadás technikai (állami nyomdák) és pénzügyi hátteréről (állami terjesztés és hirdetés) éppúgy, mint az újságírók foglalkoztatásáról.

– Az országban viszonylag kevés lap – megyénként egy-egy napilap, témánként egy-két magazin, kevés hetilap – jelent meg.

– Az elektronikus médiumokat – Magyar Televízió (2 csatorna), Magyar Rádió (3 adó és vidéki adók), Magyar Távirati Iroda – a nyomtatott sajtónál is szigorúbb felügyelet jellemezte.

– A rendszerváltás hajnalán – 1988-ban – megnyílt a lehetősége a párttól független sajtótermékek kiadására (1988 őszén indul a Reform, a Hitel), 1989-ben pedig a Pesti Hírlap.

3. A nyomtatott sajtó privatizációja

a, Megyei napilapok privatizációja: 1989 őszén indul és az 1990-es parlamenti választások előtt lezárul; a megyei pártbizottságok lapjait előbb önálló kft-kbe szervezi az MSZP, majd ezeket adja el, így a korábbi megyei napilapok „Új” jelzővel folytatják megjelenésüket. A vevők főleg német (Axel Springer, WAZ), francia és angol befektetők. A 19 megyei napilap mára 4 nagy cég birtokába került.

b, országos napilapok privatizációja

– A Népszabadságot 1990-ben a szerkesztők közreműködésével a megyei napilapokhoz hasonlóan privatizálják

– Magyar Nemzet, Magyar Hírlap privatizációja az új pártok politikai csatározásai miatt nagyon nehezen indul, lényegében csak 1998-ra zárul le.

– A Népszava 1993-ban Fenyő János Vico birodalmának lesz a része.

c, Hetilapok privatizációja

– A HVG-t a szerkesztőség tagjai privatizálják, 100%-os tulajdonuk 2002-ig megmarad

– A Nők Lapja a Vico birodalomba kerül, és csak Fenyő János 1998-as meggyilkolása után kerül külföldi tulajdonú lapkiadóhoz.

– A korábbi hetilapok többsége – Magyarország, Ország Világ, Képes 7 – eltűnik, a megmaradók néhány év alatt külföldi kiadók kezébe kerülnek.

4. A médiatörvény megszületése és a kereskedelmi médiumok elindulása

– A médiatörvény megszületése előtt az MTV és a MR egyeduralkodó volt, csak a kábelen sugárzó tévécsatornák (TV3, Z+), a városi tévék és a kísérleti helyi rádiók jelentettek alternatívát.

– A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 1996. január elsején lép hatályba (A köznyelv ezt nevezi médiatörvénynek). Ezzel jön létre az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), és nyílik meg a lehetőség két országos földi sugárzású televízió, és két országos sugárzású rádió frekvenciáinak koncesszióba adására.

– Először az angol érdekeltségbe tartozó Danubius Rádiót privatizálják (ez a Magyar Rádió 1986-tól működő németnyelvű adásából nőtte ki magát), majd nem sokkal később elindul az amerikai tulajdonú Sláger Rádió.

– A kereskedelmi tévé csatornákra hárman pályáznak (MTM-SBS, RTL, TV3), végül az első kettő indíthatja el a TV2-t és az RTL Klubot (1997. október).

– Ezt követően folyamatosan kiosztják a lokális tévé és rádió frekvenciákat, aminek eredményeként mintegy 150-150 helyi tévé és rádió működik ma az országban.

5. A hazai sajtó átalakulása 1997 után

– A kereskedelmi tévék és rádiók alapvetően átrendezik a hazai médiaviszonyokat.

– A részvénytársasággá alakított Magyar Televízió elveszti hirdetői és nézői jelentős részét, az irányító kuratóriumon keresztül a parlamenti pártok martalékává válik, eladósodik, agóniája a mai napig tart.

– A szintén rt-vé alakított Magyar Rádió ugyancsak sok hirdetőt és hallgatót veszít, eladósodása azonban 2005-ig nem következik be.

– Átalakulnak a tévézési és rádiózási szokások. A rádiózás a reggeli idősávra tolódik, illetve a háttérrádiózás válik jellemzővé. Növekszik a tévénézésre szánt idő, az átlag magyar napi 4-4,5 órát tölt a képernyő előtt.

– A hirdetők jelentős része a kereskedelmi médiumokban reklámoz, a két nagy tévé az évi 160 milliárd forintos reklámpiac felét birtokolja.

– A kereskedelmi csatornákkal párhuzamosan indulnak a bulvár lapok (1998 ősz: Story), mára a Blikk a legolvasottabb magyar napilap.

– Az olvasni tudó magyarok fele soha nem olvas újságot, negyede pedig csak tévéműsort, drasztikusan csökken a lapok példányszáma és olvasótábora.

– A kilencvenes évek végén Magyarországon is megerősödik az Internet (első hírportál: Internetto), 1998-ban indul az Index, majd az Origo.

6. A közszolgálatiság fogalma és érvényesülése

– A közszolgálatiság fogalmát sehol nem rögzítik, a médiatörvény csak Közműsor-szolgáltatóról, Közszolgálati műsorról és Közszolgálati műsorszámról rendelkezik.

– „Közszolgálati műsorszám: a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatók, nézők tájékozódási, kulturális, állampolgári, életviteli szükségleteit, igényeit szolgáló műsorszám.” (pl. vallási műsorok, tudományos műsorok)

– „Közszolgálati műsor: az a műsor, melyben a közszolgálati műsorszámok meghatározó szerepet játszanak, és amely a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről.”

– „Közműsor-szolgáltató: olyan műsorszolgáltató, amely az ORTT által elfogadott saját műsorszolgáltatási szabályzata alapján saját műsorában többségében közszolgálati műsorszámokat szolgáltat.”

– A meglehetősen hiányos definíciók sok vitára adnak okot. (Pl. közszolgálati műsor-e a Fókusz?)

– A törvényalkotók szándéka valószínűleg az volt, hogy olyan műsorok is adásba kerüljenek, amelyeket nézettségük, hallgatottságuk, ezáltal piaci értékük a nyereségorientált kereskedelmi médiumokban egyébként nem tenne lehetővé.