E művelet célja az, hogy meghatározzuk a mandibulának a maxillához viszonyított horizontális és vertikális irányban a centrális okklúziónak megfelelő helyzetét, a centrális relációt. Harapási magasság meghatározására mindig szükség van a fogművek készítése során. A módszer attól függ, hogy milyen típusú a páciens foghiánya.

Egyszerű harapásvétel: Ha a még meglévő fogak száma és elhelyezkedésük biztosít annyi és olyan érintkezést az antagonista fogívek között, hogy az egyértelműen meghatározza a CO-t, akkor egyszerű harapásvételt alkalmazunk. Ehhez olyan anyagot használunk, amely plasztikus állapotban a szájba tehető és ott megszilárdul (felmelegített viasz, lenyomatanyagok).

Részleges foghiánynál:

§         Ha a betegnek van annyi és olyan helyzetben lévő foga, hogy egyértelműen meghatározzák a CO-t, akkor a fémlemezt felmelegítve, arra viaszsáncot helyezve haraptatjuk össze a beteget, vagy a már elkészített harapási sablon segítségével vesszük a harapást. Addig haraptatjuk össze a beteget, amíg a maradék fogak centrális okklúzióban érintkeznek.

§         Ha az alsó és felső állcsonton nincsenek találkozó fogpárok (okklúziós egységek), akkor a CO meghatározása ugyanúgy történik, mint teljes foghiány esetében.

Teljes foghiány esetén:

1.       Harapási sablon ellenőrzése: pontosan fekszik, nem billeg, jól kidolgozott-e, szélei nem érnek-e túl, a felesleges hátra terjesztett részt el kell távolítani, viaszsáncok az állkapocsgerincen fekszenek-e

2.       Nasion és gnathion pontok bejelölése: papírlapon bejelöljük a kettő távolságát és egy pontot teszünk a beteg állára is. A beteg távolba néző szemmel, nyugalmi helyzetben van, ez a fiziológiai harapási magasság. Ebben a helyzetben a metszőfogak között 2-8 a molárisok között 1-4 mm távolság van.

3.       Fiziológiai harapási magasság beállítása: a felső viaszsáncot befaragjuk úgy, hogy laza ajaknál 3 mm-el érjen túl az ajakpíren. A fogak egyenességét a BP vonalhoz igazítjuk. Majd az alsó viaszsáncot addig faragjuk, amíg a két viaszsánc egyenletesen lapszerint érintkezik és a korábban lemért fiziológiás harapási magasság mérhető a nasion és a gnathion között.

4.       Fizikai harapási magasság beállítása: a fiziológiai és fizikai harapási magasság különbsége az interokkluzális térköz. Gyakorlati tapasztalatok alapján elegendő 2-3 mm interokkluzális térköz biztosítása úgy, hogy az alsó viaszsáncból 3 mm-t lefaragunk.

5.       Rágósík beállítása: az alsó és felső viaszsánc közé pl. egy szondát helyezve ellenőrizzük, hogy a szonda párhuzamos-e a Camper-féle síkkal (a két porion és baloldali nasion által meghatározott sík) valamint a BP vonallal.

6.       Spatulapróba: Centrális relációban a viaszsáncok okkluzális felszínei közé spatulát tolunk, majd hossztengelye körül próbáljuk elfordítani. Ha ekkor a viaszsáncok között rés keletkezik, akkor pozitív, ha nem keletkezik rés akkor negatív spatulapróbáról beszélünk. A pozitív spatulapróba az alaplemez elemelkedésének a jele (Christensen-jelenség), ekkor a viaszsáncok okkluzális felszínének érintkezése csak látszólag korrekt, mert érintkezésük úgy jön létre, hogy egyik vagy mindkét alaplemez elemelkedett helyéről.

7.       Harapási sablonok egymáshoz rögzítése: forró viaszkéssel összeolvasztjuk vagy felmelegített gemkapoccsal rögzítjük