Elszegényedett nemesi család sarja. Kápolnásnyéken született Fejér megyében, apja uradalmi gazdatiszt, de korán meghal, s a gyermekek neveléséről édesanyja gondoskodik. Vörösmarty nevelő lesz a Perczel családnál, beleszeret a család egyik leányába, Etelkába és később néhány művének leányszereplőjét róla mintázza meg. (pl.: a Szép Ilonkát. )
1825 -ben megjelent a Zalán futása -című nemzeti eposza, amellyel országos hírt szerzett és ezt még  növelte az 1830 -ban megjelent Csongor és Tünde -című mesejátéka.
A kritikusok elcsodálkoztak a költő gyönyörű stílusán, nyelvén és azt állították, így még nem zengett magyar lant, mert Vörösmarty egész zenekarra írta nagy műveit, mindent ki tudott fejezni, a legfinomabb érzéstől a legdrámaibb mondanivalóig.
Kisfaludy Károly halála után irodalmi vezér lett Bajza József és az irodalomtudós Toldi Ferenc mellett a reformkor legnagyobb költője.
Ha megjelenik a Csiga - vendéglőben, a magyar költőkirály ünnepelték benne. Már túl van 40 -en, mikor feleségül veszi a sokkal fiatalabb Csajághy Laurát, s több gyermeke születik tőle.
A szabadságharc idején Kossuth híve, követi a kormányt Debrecenbe és Szegedre, s ott van Aradon az összeomláskor. ő is összeomlik, azután vánszorog, leül a járda szélére pihenni az egykor elegáns férfi, s egyre komorabb lesz, Magába zárkózik, Nem tudta elviselni a szabadságharc elvesztését. Tisztelői, karosszékben vitték fel többször is az emeletre. Állítólag 20000 ember kísérte utolsó utjára a Szózat költőjét.