1929. október 30-án születtem Egyházasharasztin, Baranya megyében egy Siklós melletti kis faluban. Apám ott volt akkoriban adóügyi jegyző, nagyapám pedig református lelkész. Gyerekkoromat ormánsági falvakban Sámodon és Sellyén töltöttem. A háború előtt a kőszegi katonaiskolába jártam, majd a pécsi állami Széchenyi István gimnáziumban érettségiztem. Ezt követően egy-egy évet végeztem a frissen alakult pécsi pedagógiai főiskolán, a pécsi egyetem jogi fakultásán és a budapesti református theológiai akadémián. Ezek után kerültem az ELTE könyvtár-magyar szakára, s itt szereztem tanári és könyvtárosi diplomát. Az Országos Széchényi Könyvtárban dolgoztam tíz esztendeig, majd a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében.

Első novelláskötetem (Albérleti szobák) a Szépirodalmi Könyvkiadónál jelent meg 1966-ban, majd 1983-ig hat kötetet - kisregényeket, novellásköteteket, regényt - adtam közre úgyszintén a Szépirodalmi Kiadónál. 1983-ban jelent meg a Magyarország felfedezése sorozatban Emelt fővel című szociográfiám, amelyben a 20. századi kényszerű magyar migrációról, a ki- és betelepítésekről, a bukovinai székelyek sorsáról, a felvidékről elűzött, internált, a határon átdobott magyarok megpróbáltatásairól írtam. 1948 óta ez volt az első híradás az agyonhallgatott, hírhedt kassai programról és a Bene-féle dekrétumokról.

A nyolcvanas évek második felében a Magyar Írószövetség közgyűlései minden alkalommal a politikai harc színtereivé váltak. Az 1986-os közgyűlésen mondtam el azt a Kádár-rendszert elítélő beszédét, amelynek majdnem az írószövetség megszüntetése lett a következménye. Az Írószövetség ugyan nem szűnt meg, de szerkesztés alatt lévő könyveim (az Emelt fővel második kiadása, a Zsákutcák hősei című történelmi esszéregény) évekig nem jelenhettek meg.

1988-ban Tőkéczki Lászlóval és néhány protestáns értelmiségivel együtt megalakítottuk a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek első elnöke Szentágothay János lett. Szentágothay János halála után engem választották meg elnöknek.

A rendszerváltozást követően az 1991-ben induló Új Magyarország alapító főszerkesztője voltam. Kilenc hónapig álltam a lap élén. 1992-től 1995-ig a főként a határon kívül élő magyarságnak szóló Magyarok Világlapját szerkesztettem.

Miután a Magyarországi Református Egyház visszakapta a szárszói konferenciatelepének egy részét - amelyen annak idején 1942-ben és 1943-ban a nevezetes szárszói konferenciát rendezték -, 1992-től a Református Egyház minden évben megrendezi értelmiségi konferenciáját. A konferenciákon kezdetekben előadóként, később a konferenciák egyik szervezőjeként vettem részt. Kezdeményezésemre jelent meg az a hatszázötven oldalas kötet, amelyben az 1992 és 2001 között elhangzott legfontosabb előadásokat adtuk közre (Szárszó 1992-2001. A Református Értelmiségi Konferenciák előadásai. Szerkesztette: Albert Gábor - Tenke Sándor - Tőkéczki László. Bp. 2002.)

A Magyar Írószövetség választmányának tagja vagyok, évekig (1998-2001) az Írószövetség elnökségének is tagja voltam. 1989-től 1994-ig az Írószövetségen belül működő Arany János Alapítvány kuratóriumának voltam elnöke.

A Művészeti Alap irodalmi díját 1986-ban kaptam meg, 1990-ben az Év Könyve jutalmat, 1996-ban a József Attila-díjat, 2003-ban az Arany János-díjat és a Péterfi-díjat. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki, s a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé fogadott.