Az írás - különösen a hangjelölő írás - története egyidős a helyesírás történetével.
Minden beszédhangnak külön jele van, de csak egy jele (kivéve a j és a ly)
A magyar helyesírásnak 4 alapelve van.

  1. Kiejtés szerinti írásmód
    • fonetikusan le tudom írni, amit hallok
    • a szóelemeket (szótövek, képzők, jelek, ragok) a lehetőséghez képest köznyelvi kiejtésük szerint írjuk
    • legnagyobb részük ezt az írásformáját tartja meg akkor is, ha több szóelemből álló szóalakba kerül.
    • Szavaink legnagyobb részének csak egyetlen, az általános köznyelvi kiejtést tükröző írott formája van.
  2. Szóelemző írásmód
    • szótövet, toldalékokat pontosan, eredeti alakjukban mutatjuk be
    • a több szóelemből álló szavak szóelemeinek érintkező hangjai kölcsönösen hatnak egymásra, s a szavak kimondásakor e hangok sokszor megváltoznak (részleges v. teljes hasonulás).
    • általában feltüntetjük a toldalékos meg az összetett szavak elemeit (kétség + telen = kéccséktelen)
  3. Hagyományos írásmód
    • a máig megőrzött írásmód sem a kiejtés, sem a szóelemzés elvével nem magyarázható; régebbi korok hangjelölésének, kiejtésének vagy szóelemzésének az emlékét őrizzük (régi szóösszetétel elhalványult alakja őrzi - pl. mindjárt)
    • vannak olyan családnevek, amelyekben megtartjuk a ma már egyébként nem használatos, régies betűket (pl. Cházár, Batthyány)
    • köznyelvünk hangrendszerében már nincs meg a régi "ly" hang, írásunk azonban megtartotta ezt a betűt
  4. Egyszerűsítés elve
    • a többjegyű betűk kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk; a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg (füttyent és nem fütytyent).
    • nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket (kulcscsomó, nagygyűlés)
    • három azonos mássalhangzót még akkor sem írunk le egymás után, ha a szó elemzése ezt megkívánná (címzett + től = címzettől)

Nyelv folyamatosan változik → ezt a helyesírás változásának is követnie kell.