Gyermekkora:

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, Gát utca 3 szám alatt. Apja József Áron, bánáti szappanfőző munkás volt, anyja Pőcze Borbála, szabadszállási születésű, a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónő. József Attila a családban hatodik gyermekként született, de három testvére még az ő születése előtt meghalt. A gyermek csupán három éves volt, mikor az apa elindult szerencsét próbálni Amerikába s elhagyta a háromgyermekes családot. Végül Romániáig jutott, de családját végleg magárahagyta. Az édesanyjának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartani, végül úgy döntött, hogy két kisebb gyermekét a Gyermekvédő Liga révén Öcsödre adja nevelőszülőkhöz.

Csaknem három évet töltött József Attila egy parasztcsaládnál, mikor anyja visszavette a két testvért. Pesten továbbra is a Ferencvárosban éltek, gyakran költözködtek egyik bérletből a másikba. József Attila már gyermek korában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön:

        „Kivettem a részemet az üzletek előtt való álldogálásokból – volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem előtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom előtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban.” (József Attila: Curriculum vitae, részlet)

1914 első felében egy Jolán nővérével történt vita után Attila először próbált öngyilkos lenni: lúgkővel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésből keményítőt ivott. Még ez évben édesanyjuk súlyosan megbetegedett – méhrákos volt.

1918 nyarán a „Károly király gyermeknyaraltatási akció” keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában (ma Opatija). Ekkoriban már írogatta költeményeit is.

1919-ben Jolán nővére feleségül ment Makai Ödönhöz. Enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila a szabadszállási rokonokhoz utazott, de decemberben ott kapta a hírt, hogy anyja elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott. Az asszony halála után Jolán vette magához két testvérét, Attilát és Etust, Makai pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett. József Attilát polgári iskolába járatták, majd később a makói gimnáziumba került internátusba. Itt ismét költeményeket írt, méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához.

A költészet útján:

Egyik nyáron költeményeit elolvastatta a Szegeden élő Juhász Gyulával, aki felismerve József Attila költői tehetségét, melléállt. Költői pályája 1922-ben, 17 évesen kezdődött igazán, amikor Juhász Gyula bíztatásával megjelent az első verseskötete, a Szépség koldusa, melyet Szegeden adtak ki Juhász előszavával. Verseit megjelentették a helyi lapok, illetve a Nyugat is. "Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam". – írta később önéletrajzában.

Közben az ifjú költő ismét öngyilkossági kísérletet követett el, így az iskolát el kellett hagynia. Végül magántanulóként érettségizett Budapesten. Közben a bíróság istenkáromlás vádjával perbe fogta Lázadó Krisztus című költeménye miatt.

1924-ben kezdte a tanulmányait a Szegedi Egyetem magyar–francia szakán. Szegeden jelent meg második kötete, a Nem én kiáltok (1924). Horger Antal professzor eltanácsolta őt az egyetemről a Tiszta szívvel című verse miatt. A költő ezt a fontos epizódot önéletrajzában a következőképpen örökítette meg:

        Nagyon büszkévé tett, hogy Dézsi Lajos professzorom önálló kutatásra érdemesnek nyilvánított. De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt - ma is tudom a nevüket, ők már tanárok - kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert "olyan emberre - úgymond - ki ilyen verseket ír" s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, "nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését". (József Attila: Curriculum vitae)

1925-ben kiment Bécsbe az egyetemre tanulni. Itt ismerkedett meg Kassák Lajossal, Lukács Györggyel, Déry Tiborral, Balázs Bélaval, Németh Andorral és Hatvany Lajossal is. A következő esztendőben ugyanilyen céllal Párizsba, a Sorbonne-ra ment. A francia fővárosban barátkozott Marx, Hegel, Lenin tanaival és tagja lett az Union Anarchiste-Communiste-nek. Pár költeményét közreadták a kinti lapok is.

1927 őszén tért haza Budapestre, költeményeit ekkor már ismerik és megjelentették a különböző napilapok, irodalmi folyóiratok is (Népszava, A Toll, Pesti Napló, Nyugat, Korunk...). Barátságot kötött Illyés Gyulával. Állandó munkája azonban nem volt. Megrázkódtatást jelentett számára a Vágó Márta – szerelem is, a jómódú polgári családból származó lányt hosszú londoni útra küldték szülei, így végleg megszakadt az ifjú pár kapcsolata. József Attila a köztük lévő társadalmi különbséggel magyarázta magának az eljegyzés felbomlását: „Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tőlem” – írta Végül című versében (1930). Ezután került először neuraszténiával a kórházba.

Közösségi útkeresése és tevékenysége:

1928-ban kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, és részt vett 1929 februárjában a Magyar Föld-estjén. 1929-ben munkatársa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre Előörs című lapjának. 1930. szeptember 1-jén részt vett egy budapesti munkástüntetésen és még az ősz folyamán tagja lett az illegális kommunista pártnak.

1929 elején jelentette meg harmadik, Nincsen apám, sem anyám című kötetét. Majd 1930-ban megjelent a negyedik kötettel, a Döntsd a tőkét, ne siránkozz cíművel, melyet a rendőrség elkobzott. Következő kötete, a Külvárosi éj 1931-ben látott napvilágot, ez már az érett, kiteljesedett József Attila műve volt. 1932-ben a párt folyóiratot indíttatott vele, a Valóságot, de az új lapot betiltották. Sallai Imre és Fürst Sándor tárgyalásának idején Illyés, József Attila és Szimonidesz Lajos röplapot írt a halálbüntetés ellen. Emiatt és Lebukott című költeménye okán bíróság elé idézték, házkutatásokkal zaklatták.

Ilyen körülmények között, a mozgalomban ismerte meg élettársát, Szántó Juditot is. Anyagi helyzetük sokszor válságos volt, az alkalmi munkából élő költő és a fizikai munkát végző Judit fizetése sokszor még a létminimumot sem súrolta.

Az illegális párttal való kapcsolatában is nézeteltérések adódtak, méghozzá "az antifasiszta népfrontpolitika" osztotta meg nézetüket. 1933 nyarán a költő megjelentette Az egységfront körül című cikkét, melyben bírálatot mondott a párt felett. 1934 elején kapcsolata megszakadt a kommunista mozgalommal.[1] a pszichoanalízis felé fordult. Ekkor írta híres Eszmélet-ciklusát is.

Az utolsó évek:

1933 nyarán részt vett az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi rendezvényén, ahol megismerte Marton Márta művészettörténészt, kibe beleszeretett. ő az ihletője az Óda című költeménynek. Szántó Judit a féltékenység miatt öngyilkosságot kísérelt meg. 1934-re a költő és Judit már olyannyira elhidegültek egymástól, hogy József Attila Hódmezővásárhelyre utazott.

A költő már korábban, 1930-tól pszichoanalitikus kezelésnek vetette alá magát, dr. Rapaport Sámuel pszichiáterhez járt két éven keresztül. Egy időre a kezelések abbamaradtak, ezt a költő nehezen tűrte. Ebben az időszakban állította össze és adta ki gyűjteményes kötetét, a Medvetáncot.

1935-től már nem Rapaport kezelte, hanem Gyömrői Edit, aki iránt a páciens költő szerelme lángra lobbant. A pszichoanalitikus "hasadásos elmezavart" diagnosztizált József Attila esetében.

Egy évvel később a megalakult Szép Szó című polgári folyóirat szerkesztője lett, ez volt első igazi álláshelye. 1936-ban megjelent utolsó kötete, a Nagyon fáj, melyből azonban mindössze néhány példány kelt el a könyvesboltokban; ezzel ismét nagy lelki megterhelés érte. A Baumgarten-díj helyett csak segélyben (1936), illetve jutalomban (1937) részesült annak ellenére, hogy kibékült Babits Mihállyal.

1937 elején újabb szerelem kerítette hatalmába a fiatal gyógypedagógusnő, Kozmutza Flóra iránt, ismét viszonzatlanul. Törékeny egészségi állapota egyre inkább romlott, s már a szanatóriumi ápolás sem tudott segíteni rajta. Nővéreihez került azok balatonszárszói panziójába. 1937. december 3-án vesztette életét, amikor egy tehervonat elé esett. Vélhetően öngyilkos lett, bár néhány elemző véletlenről ír. Csak halála után kezdődött igazi ismertsége, általános közönségsikere. Utolsó verse szinte a búcsúzás hangján szólal meg:

        „Ime, hát megleltem hazámat,
        a földet, ahol nevemet
        hibátlanul irják fölébem,
        ha eltemet, ki eltemet...”

        „Szép a tavasz és szép a nyár is,
        de szebb az ősz s legszebb a tél,
        annak, ki tűzhelyet, családot,
        már végképp másoknak remél.” (József Attila: Ime, hát megleltem hazámat, 1937. nov., részlet)

A költőt először Balatonszárszón temették el, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi temetőbe került örök nyugalomra.