Hermann Hesse

Utolsó nagy regénye 1943-ban jelent meg. Nem sokkal később megjelent két emigráns mű, Broch: Vergilius halála és Thomas mann: Doktor Faustus. Mindhárman az európai társadalmak pusztító háborúba torkolló értékvesztésével néztek szembe. Jelenkori világvégéhez viszonyítva mérik meg a veszélyeztetett szellem és humanizmus esélyeit és kötelezettségeit. Mindhárom regény hőse 1-1 írástudó, a szó ősi, biblikus értelmében: a kultúra fölkent papjai. Broch hőse nemzeti költő, Manné német zeneszerző és egyben virtuóz mutatványos.

Üveggyöngyjáték

- az utópista regények közé szokták sorolni
- történés ideje kb 2200 tájára tehető
- helyszín: képzeletbeli tudósállam: Kasztália, ahol az üveggyöngyjátékosok rendje, egy kiválasztott szellemi elit hierarchikus és arisztokratikus szervezete működik. Tagjai szinte szerzetesi közösségben élik a szellemnek, a gondolkodásnak szentelt életüket. Nagy középkori szerzetesrendekre, kolostorokra emlékeztet
- csak korlátozott értelemben nevezhető utópisztikusnak. A főhős Knecht. A szó felvilágosodás-kori értelmében vett nevelődése, fejlődése képezi a cselekmény eszmevilág egyik funkcionális rétegét. Társadalmi-politikai szempontból sem testesít meg utópiát. Kasztália modelljéül leginkább a liberális, semleges, a háborúban szigetnyi menedéket jelentő Svájc szolgálhatott.
- a civilizáció tökéletes kiküszöbölése a regényből már-már a múltba forduló utópia gyanúját kelti. Téren és időn kívüli világ
- visszapillantás a távoli jövőbeli elbeszélő szerepét felöltő Hesse részéről saját korára, jelenére, a tárcairodalom korszakára. Erről, mint távoli múltról a bevezetésben olvashatunk. (Kísérlet egy közérthető bevezetésre a játék történetébe.) E korszak jellemzője, hogy nemigen tudott mit kezdeni szellemével, az élet és az állam rendszerén belül nem tudta a neki megfelelő helyhez és szerephez juttatni. Ennek előzményei a középkor végére nyúlnak vissza. A korzsak szellemének legtipikusabb termékét és új keletű élősdijét a napi sajtó tárca műfajában fedezi föl Hesse. (Iparszerűen pártolt cikkek, melyek a művelődni vágyó olvasókat látták el könnyen emészthető táplálékkal. A hessei értelemben vett tárca, tömegárú, felszínes szórakoztató ismeretterjesztés, melynek jellegzetes kísérőjelensége a keresztrejtvényfejtés játéka, a szellem beolvasztásának, megvásárolhatóságának, önfeladásának példája.
- Végvonaglás, hitetlenség, a szellemi értékek tragikus devalválódása némileg irónikus távlatból nézve. Hesse és a 2.világháború idején publikált regénye olvasójának jelenére utal, a világvégébe sodródott emberek állapotára.
- 1927: A pusztai farkas. Itt még a klasszikus elitkultúra és a modern tömegkultúra ellentétét tüntette fel hőse meghasonlottságának egyik okaként. Harry Haller, a pusztai farkas, többek között azért idegenedik el a világától, mert abban már nincs helye Goethenek, Bachnak, Mozartnak legfeljebb leszállított, tárcásított formában, annál népszerűbb a mozi, a dzsessz, a tánc. Hesse nem azonosítja magát Hallerral.

- Az Üveggyöngyjátékban már a szellem felelősségéről és felelőtlenségéről van szó, elbizonytalanodásról, elárvulásról, illetve a hanyatlás elleni tudatos ellenállás szórványosságáról.
- Julien Benda tanulmánya (Az írástudók árulása) nyomán írja Babits: A kor lelkét az írástudókban kell keresni, ők mozgatják a század lépteit. A modern újságírás mindjobban felmenti a tömeget a gondolkodástól, kész gondolatokat szállítva nekik. Ez hasonló Az üveggyöngyjáték bevezető kultúrkritikai traktátusához. Az üveggyöngyjátékosok elődei, a tárcairodalmi korzsak áruló írástudóival és szellemi értékvesztésével szembeszálló, felelős, lelkiismeretes értelmiségiek, akik a kultúra legnemesebb forrásaiból merítenek (zeneesztétika, matematika, ősi keleti kultúrák). Kasztália neveltjeinek legfőbb becsvágya, hogy mesterré váljanak a szellem e legelvontabb, legnemesebb megnyilvánulásaiban. A tárcairodalmi, s ennek bizonyos fokig ellentéte, az üveggyöngyjátékos korszak: látszólag éles ellentétek, melyek közt valójában rejtett s jelentős összefüggés van
- Joseph Knecht élettörténete: kitűnő zenei érzék, jó nevelésàa tudásállam nagy tekintélyű játékmestere lesz. De váratlanul bejelenti lemondását, kivonulását Kasztáliából. Körlevélben figyelmeztet a kasztáliai szellem és gyakorlat veszélyeire. A nemességgel együttjáró veszélyek: hübrisz, önhittség
- az üveggyöngyjáték elsősorban absztrakt eszme, fennkölt, tiszta, évente megrendezett „fesztiváljainak” látszólag semmi köze az elsekélyesedett tárcairodalomhoz
- megírja Knecht élettörténetét, a fellelhető adatok alapján, de személyes véleményt nem nyilvánít
- Hesse megállapítja a tárcairodalmi korszak jellemzésekor, hogy annak idején túltáplálták az embereket tudásanyaggal (pl. keresztrejtvény, fejtörők). Az üveggyöngyjáték tulajdonképpen virtuóz bánni tudás az emberiség telejs kultúrkincséval, keresztrejtvényfejtés, vagy más szellemi játékok módjára, csak jóval magasabb fokon. Knecht rájön, hogy merő szellem és merő öncél, valóság nélkül való. Felismerésében fontos szerepe van iskolatársának Designorinak, aki világi felfogásával nem tudott beilleszkedni a rendbe. Knecht Designori fiának nevelője kíván lenni, jeges vízbe ugrik, hogy versenyt ússzanak a fiúval, de meghal. Halála jelképes, nem bírta már ki a valóság szorítását.
- Knecht biográfiája jóval halála után készül a rend megbízásábólàbizonyos mozzanatok legendaszerűnek tűnnek. Éreztetni kellett Knecht döntésének helytelenségét. Fájdalmas, elégikus búcsú a mindenhatónak hitt európai szellemtől. Eltemeti a polgári világot (részdiszciplínákra szabott tudomány, darabokra bomlott világkép). Ezzel szemben Kasztáliára jellemző az univerzális, minden tudományágat, művészetet magas szinten egyesítő tudomány, bölcsesség. Ezzel kifejezhető minden függés, gondolkodás. Ennek szimbóluma az Üveggyöngyjáték.

Camus (1913-1960)

- Algériában született, apja francia földműves, anyja írástudatlan parasztasszony; nyomorúságos életkörülmények, de nagyon szeretett tanulni
- Sartre egzisztencialista körének tagja, bár nem vallotta magát egzisztencialistának. Első regénye a Közöny (1942); filozófiai művek: Sziszüfosz mítosza, A lázadó ember
- novellái: lét értelmét, saját azonosságukat kereső hősök,
- szerinte az ember egy elidegenedett, értelmetlen, abszurd világban él magára hagyatva, és az ez ellen induló kísérletek kudarcra vannak ítélve. Ennek ellenére nem jellemző rá a teljes nihilizmus. Nem az öngyilkosság a helyes megoldás. Méltósággal kell tudomásul venni helyzetünk kilátástalanságát, de mégis küzdeni kell ellene.
- Nobel-díjából származott pénzen vett autóban száguldozva veszti életét

A pestis (1947)

- moralista regény. Az algériai Oran városában játszódik. Rieux doktor és társai küzdenek a ragály ellen, bár tudják, hogy saját életük is veszélyben van s valójában tehetetlenek az ismeretlen betegséggel szemben, de a kitartó küzdés, a segítés szándéka adja meg az emberi élet méltóságát, szépségét
- Rambert újságíró kezdetben szökni akar, de rájön, hogy nem menekülhet el, hiszen szégyellné magát, és lelkiismerete nem hagyná nyugodni. Rieux tudta, hogy apestis bacilusa sosem pusztul el, ezért nem tudott igazán örülni, mikor véget ért a vész
- részletesen ki akar fejteni egy mítoszt, valóságos világba helyezve. Valósághű akar lenni minden leírásban
- lassú érlelődés: 1938-tól a Noteszlapokban. 1939-ben a háború miatt konkrétabb értelmet nyer. 1941-42-ben Algírban és Franciaországban tífuszjárvány van
- jelmondatát Defoe-tól, a londoni pestis írójától kölcsönözte
- Noteszlapok 1942: Pestis
1.Kínzóan fojtogató érzés, melytől úgy szenvedtünk, mint vészjósló légkör, amelyben élünk
2.Szenvedéstől, haláltól való rettegés, bezártság, számkivetettség
- előtanulmányok: nyugodt beszédmód, a narrátor nem fedi fel kilétét, diszkréció. Kerüli az „én” szócskát, mindenki nevében szól. A nők hiányoznak.
Varga László nyomán:
Folyamatos időrend, világosan tagolt cselekmény, egyetlen helyszín, jól egyénített szereplők. Ugyanakkor nézőpontok többszörös váltakozása, irodalmi és művelődéstörténeti utalások és az elbeszélés ritmusának hullámzása bonyolultan rétegzett, jelentésárnyalatokban gazdag művé formálták. Az elbeszélő önmagát az események résztvevőjeként mutatja be, s egy orvos tanúra hivatkozik. Csak a regény vége felé derül ki azonosságuk, s az addigi személymegkettőzés indoka: az orvos tárgyilagos mértéktartással akart beszámolni mindarról a szenvedésről, amit hivatása réén tapasztalt. A narrátor gyakran közbeiktatja egy másik szereplő, tarrou feljegyzéseit is.
Öt fejezet, a járvány egyre súlyosbodó fokozatait követve. A történetek áttekinthetőek, de az eseményekhez kapcsolódó asszociációk, rejtett és nyíltabb utalások összetettebb képet mutatnak. A szereplők magatartását, kapcsolataik alakulását az ismétlődő és a váratlan helyzetekben az ellentétes tulajdonságok változatossága jellemzi.
Mottója Defoe-tól: „Valamely bebörtönzést másfajta bebörtönzéssel ábrázolni éppoly ésszerű, mint bármilyen valóban létezőt valamilyen létezővel.”àszerves része a regénynek ez a mondat. Betegség = fogság, börtön (Foglyok cím tevben volt)
Regény első mondata: hely, idő, történet, műfaj tömören: „Azok a különös események, amelyekről ez a krónika szól, 194*-ben játszódtak le Oranban” Krónika: hitelesség, tárgyilagosság, pontos ábrázolás. A narrátor a tapasztalatairól számol be: járvány, katasztrófa. A helyszín részletező bemutatása következik. Megtudjuk, hogy Oran átlagos, unalmas, érdektelenül álmosító, ugyanakkor olyan odavetett információkat is elejt a szerző, amiknek majd kséőbb értjük meg fontosságát. A járvány diején a szolidaritás, a másikkal vlaó kielemlt törődés válik kiemelet fontosságúvá.
A pestistörténet kezdete és vége szimmetrikus szerkezetet alkot. Döglött patkányok jelennek meg, egyre több. Sorsuk előrevetíti az emberekét. Gyógyuláskor egy, majd több ember váratlanul gyógyul, utána feltűnnek az egészséges patkányok, életben maradásuk a végső bizonyíték a gyógyulásra.
1.fejezet: járvány kialakulása. Bernard Rieux asszociációja a vérző, döglött patkányok és a ragályra nem is gondoló emberek sorsa közt. Kicsordult véràszanatóriumba utazott beteg feleség gondolata. Feleségét a vesztegzár, majd az asszony halála elszakítja tőle. Sokáig nem nevezik néven a járványtàfelelőtlen fertőzések. Újságokban titkolózás, majd képmutató megnyugtatás. Hallgatva próbálnak túlélni, nem sikerül. Végül kihirdetik a pestisállapotot, elrendelik a vesztegzárat.
2.fejezet: teljes bezártság, fogság, reménytelen kiszolgáltatottság. Kezdetben bénultság és tehetetlenség, majd a vesztegzár ambivalenciái: féelelm, düh és elkeseredés mellett szolidaritás, együttműködés esélye. E/1 helyett T/1.
3-4.fejezet: az uralomra jutott pestissel szembeni két alapmagatartás: aktív, cselekvő reagálás a tudatosan vállalt mentőszolgálattól a dühödt tiltakozásig, a lázadás őrjöngéséig. Kifogynak az eszközök a halottak eltemetéséhez. A passzivitás a kifáradás jele. Szembekerülnek egymással a lehetséges viselkedésmódok. Egyetlen materiális, részletes haldoklásleírás a bíró kisfiának haláltusája. Midnen szereplő jelen van, és végigszenvedi.
Befejező rész. Járvány megszűnése és veszteségek számbavétele. A betegség visszavonulása közben váratlan csapások: Tarrou – a mentőszolgálat megszervezője is meghal, elevsztését a narátorszereppel önmagát azonosító Rieux személyes fájdalma kíséri. A fizikai veszély meleltt: a rendőrök kiméletlen agresszivitása az elfogott Cottard-ral szemben. A pestis bacilusa nem pusztul el, megbújuik, és felbukkanhat évtizedek múltán is.
A pestis alaphelyzete az emberi jellem próbája. Bernard Rieux jellemzése a legrészletesebb, sajátos fényben tünteti fel, hogy a regény végén kiderül, hogy azonos a narrátorral. Önmeghatározása: belefáradt a világba, amelyben él, embertársait kedveli, igazságtalanságot, megalkuvásokat visszautasítja. Külsö jellemzése Tattoutól. Rieux szisziphoszi jellem: kötelességből, majd erkölcsi helytállásból vállalt tevékenysége által. Lankadatlanul gyógyít, pedig tudja, hogy győzelmei csak ideiglenesek.
Jean Tarrou ellentmondásos személyiség. Szabad elhatározásból szervezte meg a város egészségügyi védelmét. Egykor forradalmár, majd az erőszak látványától megrendülve „ateista szent”.
Rambert, az átutazó újságíró véletlenek áldozataként maradt a vesztegzár alatt a városban. Kezdetben szökne is, majd mikor mehetne, nem megy el.
A jezsuita Paneloux atya Isten büntetésének tartja a pestist. A bíró kisfiának szenvedése fordította a szenvedők közösségéhez, második prédikációja az eretnekség határát súroló kételyét mutatja. A járvány visszavonulásakor hal meg, a pestis jelei nélkül, talán a meghasonlásba halt bele.
Othon úr, a bíró ellenszenves, rideg, önző, a kisfia halálakor tör meg. A járvány gyengülésekor hal meg.
Cottard hasznot húz a pestisből, el tud bújni a börtön elől a felfordulásban, és szabadon csempészhet. A járvány elmúltával retteg a letartóztatástól, félőrülten lövöldözik, elfogják, összerugdossákàa városra leselkedő veszedelem: az emberben rejtőző rossz, bűn, bármikor képes kitörni.
A egyszerű emberi jóságot elkerüli a pestis: Rieux anyja, Castel doktor felesége éeltben maradnak.
Gyakorliak az utalások Camus saját műveire, és más alkotásokra is. Vontakoztatható a pestis az emberiség történelmére konkrét és általánosabb értelemben is: fasizmus; német megszállás; humánumot fenyegető totális, diktatórikus rendszerk… Filozófiai absztarkció szintjén: a rossz kifejeződése, a létezéstől elválaszthatatlan romboló erő. Határhelyzet. A halál elfogadhatatlansága. A „pestis rendje” a remény megszűnéséhez vezet.

Sartre

- apját kisgyermekkorában elveszítette, fiatal, művelt anyja és anyai nagyapja irodalmi és filozófiai érdeklődésű körében nevelkedett
- szabad élettársi viszonyban élnek Simone de Beauvoire-ral
- az egzisznetcialist abölcseleti magatartást ő találta ki
- kapitalizmus indulatos bírálója, polgári magatartás tagadója
- 1938-1949-ig írt regényeket. Az undor (1938), A lét és a semmi, A legyek (1943), Zárt tárgyalás (1944)
- regényeiről szűkszavúan szólnak a kritikusok
- Az undor hőse Antoine Roquetin. A csömör Sartre értelmezésben nem pillanatnyi elmezavar vagy egyetlen ember állapota, hanem téren és időn kívül egyetemes éeltérzés
- A sartre-i világkép domináns eleme a szubjektivizmus. Regényeiben két jól elhatárolható szereplőtípussal találkozunk:
1. Akik a társadalomba beilleszkedve, annak rendjével megalkudva bizonyos rangot vívnak ki maguknak, elhiszok, vagy elhitetik magukkal, hogy fontos személyek, alávetik magukat a megcsontosodott társadalmi szabályoknak: gazemberek. Elítélendők, mert nem látják helyzetük fonákságát és nincs bátorságuk azt végiggondolni, cselekedni.
2.Minden pillanatban átalakítják magukat, jellemüketàa sartre-i szabadság fogalma: a csalás. A szabad ember visszautasítja az átlagos normákat, megkérdőjelezi az együttélés szabályait.
- Sartre az egyént csak mint egyént hajlandó felfogni. Ez az egzisztencializmus alaptételéből fakad. Az undor magát a jellemet mint fogalmat kérdőjelezi meg.
- Az egyéni tapasztalat filozófiaivá billen át: a világ olyan, amilyennek az egyén látja. A dolgoknak két lényeges tulajdonsága van: 1. fluiditásukàcsömör, 2. önállóságukàesztétika
Az ember és külvilág tárgyai tökéletesen szétválasztva, minden történelmi-társadalmi összefüggésből kiragadva léteznek egymás mellett, mert az emberi lét sem több, mint a dolgoké. Saját testrészétől elidegendik a hős. Az önmagát is idegennek aláló hős nem új az irodalomban. Rilkénél ugyancsak a kezét találja idegennek a gyermekhős. Kafkánál az arc nézésének különös interpretálásával találkozunk.

A szavak

- nem lehet műfajkategóriába sorolni. Több mint szokványos emlékirat. A szerző pályáján belül új, de kapcsolódik a nagy franica moralisták és emlékírók klasszikus remekeihez. Kegyetlenül forgatja a hajdan volt kisfiúban a szikétàmiért lett író az ügyefogyott, bandzsa kis könyvmoly, aki maradi nagyapja dédelgető majomszeretetét élvezte.
- az író midnen festőiséget, babusgató visszaemlékezést mellőz ebből a hidegen szerkesztett, régvolt énjétől szándékosan eltávolodó önvizsgálatban, amely azonban dialektikus ellentétbe csap át. S hiába mondja: gyűlölöm gyermekkorom – gyönyörűen ír róla.
- legnemesebb francia stílushagyományok örökéből merít
- érzést, gondolatot mindig a megfelelő kifejezőeszközökkel tolmácsol
- felszívja  alegújabb nyelv legérdemesebb elemeit
- az okos és okosodó író mindenben összefüggést lát: minden életjelenséget igyekszik társadalmi és egyéni előzményekbe ágyazni
- milyen kisfiú volt:
a szavak bűvöletében, a könyvek tárgyi varázslatában nőtt fel
szomorúan szemlélte az önfeledten játszó igazi gyerekeket
miniatűr felnőtt volt
neki a szó volt a valóság, a könyvre épült a világ, de ezt ő kártyavilágnak érezte. Élet így az élet, van haszna az olvasásnak?