Az esztétikai elemzés – ellentétben a szemiotikai elemzéssel - nem közvetlenül a jelentéshez kötődik. Valami többletet ad, elvonatkoztat. A lényeget emeli ki.
Az infó sérül az átvitel során.
Esztétikai fogalmak: szép, rút, groteszk, szatirikus, komikus, tragikus stb.
Szimbólumok.

A film formanyelve a film mozgóképi kifejezőeszközei. A formanyelv kifejezést stílusnak is nevezik.
Vannak olyan kifejezőeszközök, stílusjegyek, amelyek különösen jellemzőek egy-egy alkotó műveire.
Elsősorban a szerzői filmek világában találunk olyan műveket, ahol a kifejezőeszközök markánsan személyesek, akár egy filmalkotó egész életművében azonosíthatóak.(Pl.: Fellini, Bergman, Godard stb. filmjei.)

A szerzői filmeket ezért stílusfilmeknek is nevezzük.
A szerzői filmekkel ellentétben, azonban a tömegfilmeknek többnyire bevált kifejezőeszközei vannak és általában gyengébb stíluskaraktere.
A francia új hullám képviselői szerint a markáns személyes hang, ill. stílus, az egyéni kézjegy az, ami megkülönböztethet egy-egy filmet a nagyipari filmgyártás szériatermékeitől.
ők a film kifejezőeszközeit egyénien, szuverén módon használják. (Pl.: Godard filmjeire jellemző a kapkodó, szabálytalan vágás, a gyakran improvizatív, kiszámíthatatlan színészi játék, a kézikamerás felvételek, és a nem folyamatos komponálás elv használata stb.)

Itt még megemlíthető a töltőtollkamera-elmélet, amely a filmnyelv, a filmi kifejezőeszközök önállóságát hirdeti. Ez Alexandre Astruc –fr. kritikus, filmrendező - nevéhez kötődik, aki szerint „a szerző úgy ír a kamerával, mint az író a töltőtollával.”

A filmtörténetben – akár más művészetek történetében – is van arra példa, hogy olykor, bizonyos korokban, helyeken számos film stiláris rokonságot mutat. Ilyenkor korstílusról, stílusirányzatról beszélünk. (Pl.: német expresszionizmus, fr. új hullám, olasz neorealizmus stb.)