Peter Handke: Végre egy kínai

- téma hasonló A kapus félelme tizenegyesnél c. művével: a főhős váratlanul gyilkosságot követ el, „action gratuite”
- főhős: egy tanár, aki elköltözött a családjától, az iskolából is elszabadságoltatja magát tudományos kutatás miatt. „Küszöbök”-et tanulmányozàő is határon: szemlélődés és cselekvés válaszvonala. Családja és munkája kirekesztette a világból, váratlan agresszív cselekedete újra beavatja az éeltbe
1) A szemlélőnek elterelődik a figyelme (E/1 elbeszélés)
Salzburg külvárosában egy telepen este jönnek haza a munkások. Az üresség alakokkal népesül be. Két szobában lakik egy bérházban a Spar fölött: egyik szobát nem használja, másikban: hibiszkuszt, asztalon: fia faragványa + egy lyukacsos földrög. Régi nyelvek tanára, de nem tanít, szabadságon van, „küszöbtudós”. Nevének magyarázata: nem „vesztes”, nem „valamitől megszabadult”, hanem „hallgatózás”, „fülelés”. Eszik, szemléli az ártalmatlan kaszáspókokat, hirtelen otthagy mindent és eltrolizik. Trolin: buszvezető, egy lány, ő: leszáll: a lány utánaszól, hogy „indián” (visszaemlékezik, hogy egy kisfiú is mondta rá, hogy indián)àteniszcsarnok, meleltte kocsma: négy kártyázó, és 3 nő; a szokásos helyére ül: senki nem figyel rá, de mégis tartanak a jelenlététől. Bejön egy fiú és a nagybátyja: bort vesznek. Loser a külföldiek helyzetéről elmondja: „színes osztály” Hazafelé: köd. (Képesnek tartanák-e gyilkosságra? Nem, de gyilkolhatnékra igen.) hazaér, megeszik egy almát, csillagokat nézi. Csillgbarát összejövetelek: egy vélemény? Rögtön látni akar ahelyett, hoyg nézne. Éjszaka: egy gyermek üvölt, szólít valakit, de az „alvó” világ részvétlen.
2)A szemlélő beavatkozik

Nagycsütörtök előestéjére van kitűzve a kártyaparti. Korán indul el, bemehetne még a városba, inkább felmegy a hegyra: előtűnik a városi kórház képe, céllövölde, diákotthon, egy bükk törzsén két horogkereszt (most festhették fel): felkap egy követ, elkezd futni – közben emlékszik, hogy mi mellett halad el, dobás közben saját arcát látja, és tudja, hogy a dobás halálosan pontos lesz. Odamegy a haldoklóhoz, öreg, fehér haja van. Leejti a holttestet a sziklaperemről (nem a város felőli oldal, nem fog feltűnni a gyilkosság). Visszamegy, lekaparja a félbemaradt horogkeresztet. Leül egy gyökérre, egy diadalt érez, amiért öltàigazságot szolgáltatott. Futónő alakját szemléli, majd elmegy kártyázni. Kártyások: pap, politikus, festő, házigazda – a játék nem megy jól, vacsoráznak, beszélgetnek. „Küszöb” a vallásos hagyományban: oltalom, védettség, mi a küszöbàzavar, mindannyian elhallgatnak, megjön a feleség, majd a vendégek elmennek. Loser nem haza indul, hanem a lapályra, találkozik a festővel. Elindul hazafelé, álldogál az úton, majdnem elütik. Átmegy a lapályon, leül a lakásával szemben, szemlélődik. Felmegy, lefekszik, de nem tud aludni: hiányzott valami, üresség volt benneàszeretet hiánya
3)A szemlélő tanút keres

Nem megy el hazulról, nem veszi fel a telefont, hallgatja az alatta levő bolt zörejeit, nem csinál semmit. Álmodik: társasutazás a holdrepülőtéren, kínai, vendéglő igazából vágóhíd, mindenki apátiában vár. Felébred: meglátja, hoyg kinyílt a hibiszkuszvirág. Felkel, lezuhanyozik, reggelizik, kinyitja az igazgató levelét: szünet utántól visszavárják az iskolába. Húsvét: üresek az utcák, de érezhető a szeretet. Másnap kitakarít, rendbeszedi magát, elmegy misére, utána a repülőtérre – nézelődik. Utasok: egy nő akiért nem jön senki. Megszólítja, szobára mennek, mikor találkoznak máskor. „Viszontlátásra szenvedő kínaim” – elmondja egy beteg és barátja történetét, de újabb randi nincs. Nő jellemzése Losenről: valami nyomja a lelkiismeretét. Elmegy az anyjához, „apád és te, ti olyan fűrészfélék vagytok: ide-oda jártok, hol itthon, hol másutt, de sem itt, sem ott nem találjátok a helyeteket”. Másnap elmegy Olaszországba, Milánó, Mantova, szardíniai Alghero (itt nemzette gyermekét). Haza, jelentkezik tanításra (késik néhány napot), boldog, hogy újra taníthat. Szupermarket: tükör – sebzett a nézése. Következő hétvégén elmegy a családjához: lánya, anyja jön haza, vendég a szakács, fiaàeste felmegy a fia szobájába: szeretne elmodnani valamit: „A történetem címe: küszöbtörténet.” Vége: „Szükségem van árd mint tanárra.” Álma: az elbeszélő a küszöb: el kell hallgatnia és erőt vennie magán.
Epilógus
Híd a csatornán: jelentéktelen, nem rombolán le senki, de mégis fontos, emrt összeköti a csatorna két partját. Jönnek-mennek rajta az emberek. A hídon átmenő alakok: kerékpározó lány – megáll, nézelődik, terhes nő – fiatal férfi. A csatornában is folyik a víz, ősszel mindig kikotorják a mocskot belőle. „A középkori csatornából…most nyugalom árad, firfangosság, hallgatagság, ünnepélyesség, lassúság és türelem.” Híd = küszöb

Thomas Bernhard: Korrektúra

- hosszú mondatok, belső, körkörös monológok; mintha az olvasó a saját megszakíthatatlan gondolataival szembesülne
- kilátástalanság, depresszió, borzasztó magány mocsara
- hősei bezárkóznak, közben egy másikra, pl. idegenre próbálják kiosztani a megváltó szerepét. Öngyilkosságok előtt a kétségbeesett megváltóként viszonyul valakihez. A megváltók is öngyilkosok lesznek. Öngyilkosság más módja. Önsorvasztással, beletörődve abba, hogy a társadalom és Ausztria megtegye a dolgát.
Történet: a főhős két gyermekkori barátja (Roithamer, Höller) öngyilkos lett. A főhős feladata kiadás alá rendezni Rothaimer jegyzetetit (önéletrajzi ihletés). Rothaimer tudós volt, a természettudományokkal foglalkozott Cambridge-ben, ott tanult és tanított. A szülői ház, Cambridge és Höller, gyerekkori barátja ausztriai házának padlásszobája között ingázott szinte állandó jelleggel. A padlásszobában, amit Höller, aki állatpreparátor volt, a maga kezével épített egy zúgó folyó partján. A szobát Roithamernek szánta, aki gondolkozdának nevezte a szobát. Aztán midnezt feladta, hogy otthon, Ausztriában megépítse a körpiramist nővérének. Visszavonult a padlásszobába, és ott milliónyi fecnin megtervezte a körpiramist. Ez egy személyre szóló építmény, amit egy erdő közepén épített meg. Mikor nővérének megmutatta a teljesen kész épületet, az öngyilkos lett – megbetegedett és meghalt, mert belepusztult abba, hogy egyáltalán meg lehetett valósítani (a tervezett épület tökéletesen megfelelt volna nővérének, lett volna benne egy szoba a meditáláshoz). A családjából Roithamer tulajdonképpen csak nővérét szerette, a bátyjai utálták, és viszont. Két teljesen eltérő életfelfogás. A testvérek a nővére kivételével mind anyjára, egy hentes lányára ütöttek, apja nagy bánatára. Apja gyűlölte anyját, apróságoknak tűnő dolgok miatt halálra gyötörték egymást, pszichikai értelemben. Roithamer menekült a szülői házból. Anglia is a menekülés egy állomása, Ausztriában képtelen lett volna élni. Anyja gondoskodott arról, hogy ne kapjanak könyvet a kezükbe, ezt csak R és nővére vették zokon. Apja halála után Roithamerre hagyta birtokát, tudván, hogy ő majd tönkreteszi (így lett). Gyermektelenül halt meg ő is, nővére is.
Roithamernek sajátos véleménye volt Ausztriáról – megvetette tájait, és azt a vonző turisztikai képet, amit fest magáról, amivel eladja magát. Elítéli az úgynevezett építészeket, akik csak arra jók, hogy elfuserált kőhalmokkal rondítsák el a földet, az építő művészet jegyében. Adakozik az ítéletüket letöltött rablók, gyilkosok és a társadalom egyéb szennye részére, mert meggyőződése az, hogy őket a társadalom tette ilyenné. Nővére öngyilkossága után ős is öngyilkos lett, egy tisztáson felakasztotta magát. Gyerekkori eset: a három barát felfedezte az öngyilkosságot elkövetett tanítót, aki az osztályteremben himbálózott. Végrendelete szerint a körpiramist ott kell hagyni, és a pusztulás eméssze el, vagyona pedig az említett szennyé legyen. Rendelkezett arról, hogy gyerekkori pajtása rendezze át iratait, ráhagyta az egészet.
Barátja a visszaemlékezés során a közösen megtett iskolába vezető utakra emlékszik, R családjához és tudományhoz való viszonyára. Közben úgy érzi, hogy a Höller-családban teljesen úgy viszonyulnak hozzá, mint R-hez annak idején. Megpróbálja kideríteni, hogy pontosan mikor és hogyan halt meg R, mert Höller volt az, aki utoljára beszélt vele egy keveset. R nővére temetése után bezárkózott a padlásszobába, és mikor pár nap múlva lejött, kért egy pohár vizet, azt egy hajtásra kiitta, és elment felakasztani magát. Höller találta meg. Aznap éjjel, mikor Höller elmeséli ezeket, a visszaemlékező nem tud aludni, az ablakból bámulja, milyen hatalmas fekete madarak sorát tömi ki Haller a műhelyben, mert szintén nem tud aludni. Nagyon hátborzongató. Kiderül, hogy a körpiramis elgondolása során, és R egész élete során felépített gondolatmenet megfordítható és tetszés szerint kicsavarható.
A visszaemlékezés írója súlyos tüdőbeteg, s mielőtt nekilát a munkának saját felelősségre felhagy az orvosok utasításaival. A munak során felmerül, hoyg elemgy innen, mert nem jó az itteni levegő az egészségének, és emmegy valahova gyógyulni, de marad először azt gondolja, hogy meghalni, aztán, hogy az ittlét jelenti neki az életet, aztán, hogy ezzel az embertelen munkával R őt is a sírba tudja vinni.

Cristoph Ransmayr: Az utolsó világ (1988)

- a német címben a letzt: lehet tében és időben valaminek a vége; minősítésmint utolsó, silány, rossz
- matematikai gondossággal átgondolt és felépített regény: rétegek egymásba illeszkedése, utalási rendszer
Három fő réteg
1.Antikvitás: 15 fejezet, részben az Átváltozások parafrázisaként. Európai kultúra gyökereinek felmutatása és bizonyos fokig újraértelmezése – visszatekintve a 20. sz. végéről. Augustus kora. Cselekménye: Cotta, Ovidius római barátja  aköltő nyomába ered a száműzetésbe, hogy kiderítse, él-e még, és hogy valóban elégette-e fő művét az Átváltozásokat. Cotta rettenetes hajóút után érkezik meg Tomiba, melyet az Átváltozások alakjai népesítenek be, mitikus-ovidiusi történetük van, ami beleszövődik Cotta és Ovidius kerettörténetébe. Figurái többségükben mitológiai alakok vagy történelmi személyek. A könyv végén Ovodiusi szöveggyűjtemény áll. Két hasábban, egymás meleltt práhuzamosan, „párhuzamos életrajzokként” mondja el a szereplők történetét és saját változatát. Egye salakok nem lettek mítossz: a két császár, Pythagoras, Cotta. ők nem szólalnak meg, az író szemével látjuk őket. A császárság világát, a császárokat és Ovidiust főleg Cotta gondolataiból ismerjük meg. Naso (Ovidius neve a regényben) nincs jelen, Cotta álmainak tárgya, ürügy az elutazásra, a menekülésre.
Alapprobléma a művész és hatalom viszonya, művész és mű kapcsolata, művészi lét alapkérdései. Főalak Ovidius. Cotta a rezonőr, barátja nyomdokain haladva próbál létezni egy elviselhetetlen világban.
„Semmi sem őrzi alakját.” – a regény filozófiai tartópillére ez a modnat. Kétszer hangzik el: először, amikor Cotta kétségbeesetten keresi Nasót vagy legalább maradványát Trachilában, és amikor Cotta emlékeiben felötlik az idő, amikor úgy érezte, hogy megértette a költőt. Átváltozás: visszavonhatatlan mulandóság.
2.A 19-20.sz-i, speciálisan osztrák, monarchikus létproblémák. A világ kifejezhetőségének dilemmája. A legfontosabb szereplők közül néhányan némák, szavukat vesztettek, vagy nem akarnak beszélni. Arachne (a mitológiában Ovidiusnál a colophonibíborfestő lánya, messzeföldön híres szövőművészet) szövőnő, süketnéma. Történeteket sző bele szőnyegeibe, amelyeket Naso ajkáról olvasott le. Szőnyegei teljes pompájában és szörnyűségében ábrázolják a világot, úgy, ahogy azt szavakkal nem lehet kifejezni, csak látvánnyal.
Echo csak mások hangját képe utánozni, néma. Mitológiában ezt Jupiter nejétől, Junotól kapta büntetésként, amiért hosszú beszélgetésekkel tartotta fel az istennőt, hogy ne vegye észre, hoyg a férje megcsalja. A regényben Echo vonzó és taszító, ő Cotta bizalmasa. Pythagoras, Naso szolgája szinte teljesen szótlan, nem tartja érdemesnek megszólalni.
Fama, a szatócsné a mitológiában a híresztelés istennője, itt a szavak megtestesítője. Cottának ő meséli el Tomi lakóinak életét, történetei felszínesek, silányak, semmitmondóak. A száműzetésben, távol a centrumtól, ahol a dolgok történnek, a száműzött megszűnik értelmiségi lenni. Ransmayr a mindenkori száműzetések szimbolikus helyévé tette Tomit, ahol csak lassan elpusztulni lehet.
3.réteg: 1945 utáni kelet-európai diktatúrák félelmetes látlelete. Tárgyak és emberek pusztulása, széthullása.
A könyv a szocializmus metaforája. Reménytelenséget sugall. A helyszín, Tomi vagy Constanta a mai Romániában van, ahol a regény emgírásának idején minden idők egyik legszörnyűbb és legalattomosabb zsarnoksága dúlt. A város minden kitörési kísérlet, minden szabadságeszme, szépség és öröm temetőjének a modellje. A művésznek it nem az a konfliktusa, hoyg meddig mehet el önmaga feladásában, hanem az, hoyg létezhet-e egyáltalán művészet.