Caries

A fogak szájüreggel érintkező felszínén és innen a mélybe hatoló, krónikus folyamat.
Kezdetben reverzibilis, késöbb irreverzibilis destrukció alakul ki.
Létrejöttében demineralicációs és remineralizációs folyamatok játszanak szerepet.

Caries keletkezésének alapvető tényezői:

  • Fogfelszínek-zománc minősége
  • Táplálkozás
  • Mikroorganizmusok
  • Idő faktor

A primer fogászati prevenció célja elsősorban a caries és a parodontophatiák, fogászati anomáliák és a szájüregi malignus folyamatok kialakulásának meggátlása, a beható káros tényezők távoltartása, kiküszöbölése.

Elsődleges caries megelözés:

  • Már gyermekkórtól el kell kezdeni a felvilágosítást, egészséges életmódra, megfelelő szájhigiénére való nevelést. Különböző egészségnevelő, felvilágosító programokkal, foglalkozásokkal  elsősorban a családban, az óvodákban, iskolákban, védőnő, háziorvos, gyermekorvos, gyerekfogászat segítségével, így már az első perctől automatizálni lehet a gyermekekben a helyes, preventív magatartást.
  • Fontos tényező a rendszeres szűrővizsgálatokon való megjelenés, mind gyermek illetve felnőtt korban. Alkattól függően el kell menni fogkőeltávolításra, félévente, de minimum évente egyszer, hiszen a fogkő az egyik alapvető tényező ami a caries kialakulásához vezet.
  • Az elsődleges tényezők közé tartozik  a fogszuvasodás kialakulásában a táplálkozás. Előnyben kell részesíteni  a rostdús erős rágást igénylő ételeket, melyek tisztító hatást fejtenek ki az ínyre és a fogazatra. Akadályozzák a dentális plakk felhalmozódását, lerakódását. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezek az ételek csak a rágófelszínen hatnak, fogközökben, ínyszéleken nem, ezért elengedhetetlen a megfelelő tisztítás. A puha tapadós konzisztenciáju ételek, elősegítik a plakképződést, annak lerakódását, felhalmozódását, amely fogkőképződéshez, majd fogszuvasodáshoz vezethet.
    Előnyben kell részesíteni a cukorpótló anyagokat, a szénhidrátokkal szemben, melyek szájban történő lebomlásuk során savakat termelnek.
    A zsíros ételek, védő hatást fejtenek ki a fogakra, bevonják a szénhidrát tartalmú részecskék felszínét,így azok hatása kevésbé tud érvényesülni.
    Az étkezések rendszeressége is fontos tényező. Az étkezéseknél bekövetkezett pH csökkenésekor remineralizációs folyamatok játszódnak le, étkezés után, viszaáll a pH érték és elindulnak a remineralizációs folyamatok. Rendszertelen étkezéssel, illetve az étkezések közötti „nassolással” gátoljuk a remineralizáció létrejöttét,a száj savas pH-ja hosszú időn keresztül fennáll, ez a tényező nagymértékben befolyásolja a fogszuvasodás létrejöttét.(nyalóka, cukorka)

A caries profilaxis elsődleges lehetősége a megfelelő szájhigiéne!

A szájhigiéne alapvető eszközei:

FOGKEFE

A fogkefe mechanikai lepedékeltávolításra szolgál. Legömbölyített végű,műanyag sörték alkotják.

Fajtái:

  1. KÉZI FOGKEFÉK:
    • Kemény/Hard: nem javasolt, íny és fognyaki sérülést okozhat
    • Közepes/Medium: leghatékonyabb
    • Puha/Soft: parodontális műtétek után, fognyaki érzékenység esetén ajánlott a használata
    ESTI-REGGELI FOGKEFE: Az esti fogkefe nem tud kiszáradni reggelre, a baktériumokat visszavisszük vele a szájba, ezért érdemes  2db fogkefét használni, egyet reggelre, egyet estére, így biztosan van ideje a kiszáradásra.
    A fogkeféket kb.  háromhavonta cserélni kell, a szétnyílt sörtéjü fogkefének romlik a tisztító hatása, rossz hatással van az ínyre, illetve könnyebben felrakódik baktériumokkal! Vannak indikátor csíkkal ellátott fogkefék, mejek jelzik, ha a fogkefe vesztett hatékonyságából.
    GYERMEK-FELNőTT FOGKEFÉK: A gyerek fogkefék feje kisebb, sörtéjük puhább, nyelük vastagabb, hogy jól meg tudják markolni.
    Kézi fogkeféknek van speciális helyekre kifejlesztett változatuk is:
    • ORTHODONCIAI FOGKEFE: fogszabályzó készülékekhez, a kefe külső sörtéi magasabbak, mint a belsők.
    • EGYCSOMÓS FOGKEFE: megnyílt fogközök tisztítására
    • INTERDENTÁLIS TISTÍTÓK, KEFÉK: egycsomós kefék, cserélhető fej
    • PROTÉZISTISZTÍTÓ KEFÉK:”L” alakban helyezkednek el a sörték
  2. ELEKTROMOS FOGKEFÉK: Elsősorban mozgássérülteknek fejlesztették ki. Jobb a tisztító hatásuk a kézi fogkeféknél, kapható gyermekeknek is, de nem annyira ajánlott, mert nem rögzülnek a kézi fogkefe helyes használatának mozdulatai.

A Fogmosás járulékos eszközei:

  • FOGSELYEM: lehet viaszolt, fluoriddal átitatott, ízesített. A fogközök tisztítására szolgál. Minden fogközt át kell tisztítani vele, legalább kétnaponta, de lehetőleg minden fogmosás előtt(úgy hatékonyabb)
  • SUPERFLOSS: hidak, fogművek alatti területek tisztításához, brekettek tisztítására szolgál.
  • FOGPISZKÁLI-INTRDENT: puha balsa-fából készül, de nem ajánlott, sértheti az ínyt.
  • SZÁJZUHANY: Nem ajánlott, a víz bepréselheti a baktériumokat a sérülésekbe, íny alá.

Fogmosás menete: Naponta minimum kétszer, de lehetőleg minden étkezés után, időtartama 4-6 perc.
Lazán masszírozzuk a fogkefével és a fogkrémmel a fogakat, külső fogfelszíneken körkörös, belső felszíneken, sepregető mozdulatokat végezzünk. Lehetőleg minden fogmosáskor használjunk fogselymet, mellyel minden fogközt tisztítsunk át.
A fogmosást a nyelv tisztításával fejezzük be. Ehhez használhatunk fogkefét, vagy nyelvtisztító húrt. Mindig belülről kifelé haladjunk, hogy ne vigyük vissza a baktériumokat, mert úgy a folyamat hatástalan.

FOGKRÉMEK

Gyerek fogkrémek: kevesebb mennyiség kell, ízesített, kisebb fluorid tartalom
Felnőtt fogkrémek: Magasabb fluorid tartalom, általában mentolos, vagy borsmentás ízesítés, zselés fogkrémek, fogfehérítő fogkrémek, kombinált-12órás fogkrémek, szájszárasság elleni fogrémek, fluorid mentes fogkrémek.
Fogpor: mechanikai dörzsölést végez, nem hatékony, karcolhatja a zománcot.
Öblítők: nem helyettesítik a fogmosást, elszineznetik a fogaket, kiszáríthatják a nyálkahártyát!
Elmex zselé: fontos az adagolást betertani!!!

PLAKK KIMUTATÁSA

Lehet festékkel, vagy annélkül. Festék nélkül a szonda oldalával kaparjuk le a fokakról. Festékkel való plakkimutatáshoz, különböző plakkfestő anyagokat használhatunk. Lehet tabletta formájában (RYTROZIN-vörös, FUKSIN-vörös, NEUTRÁLVÖRÖS-vörös, BAZIKUS FUKSZIN-UV-val mutatható ki) amit szét kell rágni és lehet öblögető formájában.

FOGKő ELTÁVOLÍTÁS

A fogkő a dentális plakk elmeszesedett változata. Létrejöhet íny alatt, illetve íny felett. Állaga igen kemény, a foghoz igen erősen tapad. Front fogak belső felszínén, illetve a 6-os fogak nyálkivezető nyílásainál alakul ki legfőképpen. Eltávolítása csak fogorvosi rendelőben lehetséges, fogmosással már nem.

FLUORIDOK ALKALMAZÁSA:

  1. SZISZTÉMÁS: szervezetbe való felszívódás útján hatnak
    • ivóvíz, ásványvíz, tej, só –fluoriddal való dúsítása
    • fluorid tabletták (Dentocar, Dentocar Forte)
    DENTOCAR: 0,23 mg Fluoridtartalom
    DENTOCAR FORTE: 1mg Fluorid tartalom
    200 napon keresztül kell alkalmazni, minden nap 1 tablettát, vigyázni kell az adagolással, finom íze miatt a gyerekek rájárhatnak, és túladagolás léphet fel, melynek következménye a FLUORÓZIS-káros hatás, fehér elváltozások jönnek létre a fogakon.
  2. LOKÁLIS :-helyi fluoridálás:
    • Otthontörténő kezelés: fluoridos fogkrémek, zselék, öblögetők alkalmazásával. Gyermek fogkrémeknek kevesebb (250-500ppm) a fluorid tartalma, mint a felnőtt fogkrémegnek(1000-1500ppm)Gyermekeknél, borsónyi mennyiséget alaklmazunk, szülői felügyelet szükséges, hogy ne nyeljék le a krémet.
    • Rendelőben történő kezelés: fluoridos lakkok, ecsetelők, blögetők alkalmazása (pl.: BIFLUORID)
      A lakkok nagyon magas fluoridtartalommal rendelkeznek 50.000ppm!Izolálás mellett, be kell ecsetelni az adott fogat, hogy megkell-e világítani, az, az anyagtól függ. Minnél tovább marad a fogakon, annál tovább fejti ki hatását. Nem jó enni-inni utána, mert ledörzsöli, lemossa róla az anyagot!

BARÁZDAZÁRÁS

Ez egy caries megelőző beavatkozás, általában 6 éves kor, 6-os fogak, 18-19 éves korban a 8-as fogak bújnak ki, ezeket nehezen tisztítják, könnyen szuvasodik. Fő rizikocsoport, ahol a szülőknek sok volt a szuvas foga!
A fog nem lehet 6 hónapnál idősebb,ekkor a leg idálisabb a kezelést elvégezni. Kofferdam izolálásban, fluorid mentes fogpasztával megtisztítjuk a fogat, majd lemossuk, leszárítjuk, kondicionáljuk, bondozzuk, barázdazáró anyaggal feltöltjük a mély barázdákat. Általában a fogtól eltérő színü anyagot használunk, hogy jól láthatóvá váljon és ezáltal látszódjon, ha kikopott a fogból. Félévente vissza kell járni újra lezárni.