(1791 - 1830)

1791. november 11-én született Kecskeméten; iparos család sarja. Elemi tanulmányait 1798-1802 között a kecskeméti római katolikus iskolában végzi. A gimnáziumi éveket a pesti és a kecskeméti piaristáknál tölti. Az egyetemi tanulmányokra előkészítő filozófiai osztályokat a szegedi piaristáknál és a pesti egyetemen végzi. 1810-13 között jogot hallgat Pesten, de érdeklődését elsősorban a történelem és a színház felé irányítja. 1811-től bekapcsolódik a Második Pesti Magyar Játékszíni Társaság munkájába. Békési József néven segédszínész, darabokat fordít, dramatizál. Beleszeret Déryné Széppataki Rózába. 1815-ben feloszlik a társulat, állandó épület és a támogatás hiánya miatt: a színészek a vidéki társulatokhoz szegődnek. 1815-ben ügyvédi vizsgát tesz. Felhagy a színházzal: „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelméről gondoskodik és elhallgat.” 1820 végén - a szülővárosa tanácsának ajánlott Bánk bánnal - visszaköltözik Kecskemétre, ahol alügyész, 1826-tól főügyész. Anyagi körülményei rendeződnek, támogatja családját.

1830. április 16-án - ebéd után, hivatalába tartva - szívszélhűdésben hal meg.

A Pest-Budán működő magyar színtársulathoz társulva, Katona néhány év alatt járta be azt az utat, amelyhez a magyar drámairodalomnak több évtized kellett. 1811 a fordítások éve (Ziegler, Kotzebue), 1812-ben dramatizál, átdolgoz (A borzasztó torony, Monostori Veronika, Hédervári Cecília), 1813-ban pedig már eredeti, történelmi drámákat ír. Katonát egy drámai hőstípus, a második ember konfliktusrendszere érdekelte igazán (Aubigny Clementina, 1813; Ziska, 1813). Ezek a hősök már sokkal bonyolultabb jellemek voltak, mint az általa látott-játszott lovagdrámák belső vívódások nélküli vitézei. De írt Katona karácsonyi darabot (Luca széke, 1812), csalódott szerelmesként vígjátékot (A rózsa, vagy a tapasztalatlan légy a pókok között, 1814), melynek bemutatóját éppen a címzett, Déryné akadályozta meg az utolsó pillanatban, önmagára ismerve a címszereplőben. Átdolgozta a Német Színház által előadott történelmietlen Szent István-drámát (István, a magyarok első királya, 1813). Új dramaturgia kialakításának igényét jelzi az 1814-es Jeruzsálem pusztulása.

1814-ben következő évre szóló beadási határidővel az Erdélyi Múzeum pályázatot hirdet a leendő kolozsvári színház számára. Döbrentey Gábor fogalmazza meg a felhívást: a dráma eredeti és történeti tárgyú legyen. A lehetséges témák között megemlíti Bánk bán történetét is. „A tárgy históriai, hősi legyen. Választhatja a poéta vagy a magyar históriából, vagy akármely másból is.” A határidőt meghosszabbítják, 1818-ban hirdetnek eredményt. A fődíjat Tokody János A pártosság tüze című darabja nyeri. A díjazottak között szerepel Bolyai Farkas két drámája is. Katona műve nincs megemlítve sem.

1819-ben készül el a végleges változat. Katona figyelembe veszi a jogász- és színésztárs, Bárány Boldizsár Rostáját, hibajegyzékét, találó meglátásait. Nyomtatásban 1820-ban Kecskeméten jelent meg. Az ősbemutató 1833-ban Kassán volt, Melinda szereében Dérynével. A következő színpadra állítás 1834-ben Pesten történt. Az 1848. március 15-i előadás félbeszakadt; a Táncsicsot az előadásra váró nézőközönség nem tudta kivárni a darab végét, s Laborfalvi Rózát követelte a színpadra. Jókai írja: „A nagy napot fényesen kellett bevégezni, a várost estére kivilágították, s a színházban ingyen előadást tartottak; Bánk bán lett rögtön kitűzve. De az egyszer eksztázisba hozott közönségnek nem volt már türelme Petur bánt végighallgatni. Neki a „Talpra magyar” kellett! Mit lehetett tenni, II. Endre fényes udvarának, Bánk bánostul, királynéstól félre kellett állnia...” 1861-ben Erkel Ferenc megzenésítette; 1976-ban Illyés Gyula átigazította.

A szakirodalom a könyvtárjegyzékeket áttanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy Katonát elsősorban a már említett második ember, illetve ebből a konfliktusból következően az uralkodó elleni merényletek  foglalkoztatták a történelemből. Históriai tény, hogy II. András távollétében főúri összeesküvők 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőben megölték Gertrúd királynét; síremlékét meg is találták a pilisszentkereszti cisztercita apátság területén. Nem Katona az első, aki a Bánk bán-témát feldolgozta. Hans Sachs XVI. századi német író volt az első szépirodalmi feldolgozó, de írt drámát a Katona-kortárs, osztrák Grillparzer és Kisfaludy is. Katona a különböző történeti felfogásokat koncepciójának megfelelően egyesítette. Pray György szerint a királyné ártatlan, politikai összeesküvés áldozata lett. A Kézai-krónika szerint bűnös a királyné, és erőszakos csábítás is történt. Katonánál Bánk a gyilkos, de vannak összeesküvők is. A végleges változatban fölerősíti a gyanút Gertrudisszal szemben, anélkül, hogy az olvasó-néző egyértelmű bizonyosságot nyerne a csábításban való közreműködésről. A történelmi szereplők közül megváltoztatja a csábító személyét, Berchtold, kalocsai érsek helyébe Ottót teszi. Saját leleménye Tiborc, Biberach, Izidóra. A spanyol menekültekre, a bojóthiakra Kézainál már történik utalás.

Az expozíciót az Előversengés és az első felvonás jelenti. Katona tudatosságát jelzi, hogy fölvonultatja és bemutatja a tragédia legfontosabb szereplőit, és érzékelteti a lehetséges konfliktusokat: Ottó és Biberach kapcsolata, Ottó Melinda iránti érzelme, Gertrudis viszonya Ottóhoz az előversengésben mutatkozik meg. Az első szakaszban színre lépnek a bojóthiak. Petúr megjelenésével exponálódik a merániak és magyarok ellentéte, a békétlenek jelszava összekapcsolja a magánéleti és közéleti konfliktust. Tiborc színrelépése újabb perspektívából világítja meg a nemzet helyzetét, és ezáltal a közéleti konfliktust erősíti. Újra színre lépnek az előversengés szereplői, Ottó elutasítja Izidóra közeledését, Melinda visszautasítja Ottót; majd a királyné ambivalens kapcsolata mutatkozik meg öccsével szemben és az első szakaszt Bánk nagymonológja zárja.

Ettől kezdve az egyes szakaszok hol a közéleti, hol a magánéleti konfliktust erősítik, helyezik előtérbe. A Második szakasz elsősorban a közéleti, a Harmadik szakasz a magánéleti bonyodalmakat tárja elénk, ezt egészíti ki Tiborc nagymonológja. A Negyedik szakaszban összekapcsolódik a két szál; a tetőpont a királyné meggyilkolása. Az Ötödik szakasz Bánk tettének mérlegelése a király színe előtt.

Arany János Bánk bán tanulmányok című töredékes munkájában csoportokra osztotta a szereplőket: Bánk bán és köre: Melinda, Mikhál, Simon, Petúr a lázadókkal, Tiborc, Soma a fiacskájuk; Gertrudis és köre: Ottó, Biberach, Izidóra; Endre és köre: Myska bán és Solom mester.

A nemzeti dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem idegengyűlöletről van szó, hiszen a bojóthiak sorsa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót erősítik. A merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal egzisztenciális és erkölcsi érdekeket sértenek. Az értékrend másik összetevője a család, mely sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége. Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását is jelzi.

A két főszereplő személyiségének összetettsége a felvállalt szerepek sokrétűségéből, egymást kiegyenlítő hatásából fakad.

Bánk bán nádor, a király után az ország első embere. Endre távollétében ő a felelős az ország nyugalmáért, rendjének biztosításáért. Ez a szerep arra kényszeríti, hogy felülemelkedjen a konfliktuson, s személyében jelképezze az ország egységét. Mint magyar országjárása során megismerkedik a nemzet sorsával, a bizonytalansággal, feszültséggel, melyet a Merániak túlbuzgalma, hatalmi dominanciája és érzéketlensége okoz. Ezt az élményt erősíti fel Petúr, ki a nemesség elnyomatását, hatalomból való kiszorítását sérelmezi. Tiborc pedig a parasztság megnyomoríttatásáról beszél nagymonológjában. Ez a szerep a békétlenekhez köti, kötné Bánkot. De Bánk férfi, férj is, akit: Ottó terve illetve annak megvalósulása a legszemélyesebb mivoltában, szerepében sért, s ez ismét a merániak elleni fellépést sürgeti.

A bánki késlekedés oka tehát a szerepek egyensúlyt teremtő voltából fakad. Ez az egyensúly azonban rendkívül ingatag, feszültségekkel teli, s bármilyen váratlan mozzanat kibillentheti, felboríthatja. Lélektanilag tehát hiteles, hogy a 4. szakaszban látszólag indokolatlanul következik be a gyilkosság, Gertrudis és Bánk vitája felborítja a szerepek egyensúlyát.

Gertrudis királyné; bár nem közjogi méltóság, a szerep mégis megköveteli az önfegyelmet, a mérsékletet, az önkorlátozást. E szerepében el is utasítja Ottó tervét. Katona többször is királynőként aposztrofálja, ha nem elírásról van szó, jelzi Gertrudis szerepzavarát, hatalomvágyát. A nemzeti tragédia értékrendjéből következik, hogy a haza, mint legfontosabb érték, a merániak tetteit is motiválja, így érthető, hogy Gertrudis a hazájabeliekhez húz, az ő érdekeit képviseli. A gyilkosság közvetlen kiváltó oka, hogy Bánk a merániakra tesz sértő megjegyzést, erre ránt tőrt Gertrudis. A női, asszonyi, rokoni szerep Ottó mellé állítja.

A konfliktus azonban nem szűkíthető le a két főszereplőre, sőt nem egyszerűsíthető le a különböző körök összeütközésére. Katona legnagyobb művészi erénye, hogy shakespeare-i minta nyomán minden szereplő mögé teljes életet, életutat rajzol, megteremtve azt a drámai szituációt, melyben az egyes szereplők megnyilatkozhatnak, s így teljes személyiségükkel vehetnek részt a drámai cselekményben.

Petúr történeti alak. Egyes források szerint a királyné gyilkosa. Királypárti, Endre mellett áll. A békétlenek vezére, ő hívja vissza Bánkot. A hagyományos értelmezésben ő a rebellis, a „vértolulásos” magyar, aki csupán a nemesi osztályérdekeket képviseli. Valójában azonban reálpolitikus, az események őt igazolják, anélkül azonban, hogy Bánk egyéni tette megkapná a közösségi felhatalmazást. Ezért átkozza meg utolsó szavaival az „alattomos gyilkost”.

Tiborc fiktív személy. Nagymonológjából kiderül, hogy nem nincstelen, hanem telkes paraszt. Van mit veszítenie a merániak uralma alatt. Patriarkális viszony fűzi a címszereplőhöz, akinek már atyját is szolgálta, sőt ő mentette meg életüket (lásd: sebhely a homlokán). Öntudatát jelzi, hogy elutasítja Bánk adományát, hiszen a pénzzel mindenkin úgysem tudna segíteni.

A bojóthiak, Mikhál, Simon - menekültek Spanyolországból, belviszályok és az arab támadás miatt. Simonnak 7 fia van, ez a 7 törzset, nemzetséget jelképezi, a jövendő új honfoglalás jelképei. A bojóthiak sorsa, a befogadás gesztusa a Szent István-i befogadó nemzet koncepciót tükrözi, másrészt analógiás a sorsuk a lehetséges magyar nemzethalállal, a hazájában számkivetetté vált nemzet jelképével.

Biberach Ottó szövetségese. Dramaturgiai szerepe: az intrikus. Tetteit, világszemléletét két tényező motiválja: a hazátlanság; nem kötődik egyetlen közösséghez sem, számára „ott a haza, ahol a haszon”; illetve a család hiánya; anyja meghal, apja nem kedveli. A nemzeti dráma két legfontosabb értékét nem birtokolja.

Izidóra türingiai lány, Gertrudis hozza udvarába. Szerelmes Ottóba viszonzatlanul. Az uralkodó káosz láttán vissza akar térni hazájába, Gertrudis nem engedi. Valójában „cseregyerek”, Gertrudis lánya helyett van itt. (Gertrudis és Endre lánya: Árpádházi Szent Erzsébet.)

Ottó Gertrudis öccse. Fülöp király gyilkosa. Magyarországra menekül, nővére védelme alatt áll. Beleszeret Melindába. Tragikus vétsége, hogy a szerelem egyoldalú, erőszakkal valósítható meg, megsértve a család szentségét.

Melinda drámai szerepköre a naiva. Vidékről kerül föl az udvarba, természetes kedvessége félreérthető Ottó számára. Férje nem áll ki egyértelműen mellette, Bánk tragikus vétsége az is, hogy eltaszítja magától Melindát.

Az első 4 szakasz a nemzeti dráma hagyományos modelljét követi. A köz- és magánérdek megsértéséből fakadó konfliktus Bánk tettével megoldódik. Az ötödik szakasz azonban új dimenziókkal gazdagítja a művet, mely túllép a nemzeti dráma konfliktusán, s a görög tragédiákat idéző mélységet kap a mű. A szakasz elején kétségbe vonják Bánk tettének közösségi érvényét, Petúr szavai alattomos gyilkosról tudósítanak. A fokozatosan föltáruló múlt, az oknyomozás igazolja Bánk tettét, erre utalnak Endre drámazáró szavai.

Miért következik be Bánk összeomlása?

Erkölcsbölcseleti értelemben tett és következménye viszonyáról van szó. Bánknak nemcsak a királyné megölését kell vállalnia, hanem a következményeket is, a vérfürdőt, az anarchiát, az elszabadult indulatokat, melyektől meg akarta védeni országát. A király belső dilemma után igazolja a tett jogosságát, de nem menti föl a következmények felelőssége alól.

Összeroppanásának másik oka a görög tragédiák klasszikus motívuma, mely szerint nincs arányban a bűn a büntetéssel, nincs a kettő között racionális, megokolható viszony. Bánk a világot uraló isteni törvények kegyetlenségét okolja: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”.

A Bánk bán stílusát, nyelvét a szakirodalomban eltérően ítélik meg. Egyes vélemények szerint a mű befogadásának legnagyobb nehézsége a nyelv archaikus volta, színpadon ma már nem élő régiessége. Kétségtelen, hogy a Bánk bán a magyar nyelv fejlődése történetének átmeneti állapotában íródott: túl a Kazinczy-féle nyelvújításon, de innen még a Vörösmarty nevével fémjelezhető valódi nyelvi forradalmon, illetve az új magyar költői nyelv kanonizációján.

Más felfogás szerint a mű legnagyobb értéke a nyelve. Az egyes szereplők lelkiállapotuknak, habitusuknak megfelelő nyelven szólalnak meg. Alkalmassá teszi Katona a nyelvet az érzelmi különbségek visszaadására. A retorikus felépítettségű monológokat az érzelmi zaklatottságot jelző hiányos mondatok váltják. Jól él az író az alapvető közlésformák metaforikus jelentésével („Jó éjszakát!”), egyes megoldásai Vörösmarty erőteljes képeit idézik. „Azoknak, akik a 21. századba átlépő emberiség vélt szellemi fölényével tekintenek az elharapott mondatokra, a verssorról verssorra áthajló tirádákra, a régies szerzői utasításokra, próbát ajánlunk: ne olvasmánynak tekintsék, hanem mondják fennhangon, hogy kiderülhessen már néhány mondat után, mennyire élő-lüktető, drámai szöveg ez. Egy kirobbanó tehetségű író őserejű műve.” (Kerényi Ferenc)

A Bánk bán verselése blank verse, a nemzeti tragédiák kötelező metruma a 19. században.

Katona 1820-ban írja híres röpiratát: Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? A felsorolt és tárgyalt tények: az állandó kőszínház hiánya, a nemzeti dicsekvés, a könyvformában való megjelenés nehézségei, a cenzúra működése, a recenzió, az elvi bírálat hiánya. A szülővárosában töltött évtized további eredménye a Vágy című költemény, mely az új romantikus irodalom periodikájában, az Aurórában jelent meg 1823-ban; egy helytörténeti írás A kecskeméti pusztákról, valamint egy elutasított terv arról, hogy a kecskeméti mészárszéket színházzá alakítsák át.