1921–1961

Újságíróként kezdte a pályát, majd elbeszéléseivel, drámáival, kisregényeivel vált jelentős íróvá, a gyors ütemű történelmi változások sodrában több alkalommal is kezdeményezővé. Rövid életútján többszörös az újrakezdés is, az eltévedés is, ezért sok a töredékben maradt műve. Intellektuálisan és a gyakorlati élet szintjén átélte és művekbe örökítette azokat a drámai konfliktusokat, amelyekbe a századközép valósága kényszerítette az embert.

Életpályája

Debrecenben született 1921. augusztus 13-án, értelmiségi családban. A város református kollégiumában érettségizett, majd 1939–1943 között joghallgató volt a helyi tudományegyetemen. 1942–1945 között debreceni lapoknál dolgozott, majd 1946 elején Budapestre költözött. A Nemzeti Parasztpárt Szabad Szócímű lapjának munkatársaként járta az országot. Riportjaiban, publicisztikájában, majd szociográfiáiban a falu forradalmi átalakulását vizsgálta a népi demokratikus átalakulás elkötelezett híveként. Távlatilag elfogadta a szövetkezetesítést is. 1947-ben a Válasznak is szerzője lett, és megjelentek első elbeszélései.

A fordulat éve (1948–1949) megszüntette újságírói fórumait. Fokozatosan, de gyorsan leküzdötte félelmeit, s radikális írói szemlélet- és személyiségátformálást hajtott végre. Korai elbeszélései egy kegyetlen világot s benne értelmetlenül szenvedő embereket ábrázoltak, az újabb írások középpontjába a cselekvő ember került. A szövetkezeti gazdálkodás útjára lépő, annak nehézségeivel birkózó parasztság helyzetét elemezte szociografikus részletezéssel, legjobb munkáiban a Móricz-féle utat folytatva (Gál János útja, 1950, kisregény; Szeptember, 1955, dráma; Kútban, ez utóbbi alapján készült Fábri Zoltán Körhinta című filmje). Őt is megérintette a sematizmus, a felületes ábrázolásra csábító irodalmi közhangulat. Művei elismerést arattak, 1956-ig háromszor kapott József Attila-díjat, s 1955-ben a Kossuth-díjat is megkapta.

1949-ben megnősült. Feleségének előző házasságából való fiát saját gyermekeként nevelte, később egy lányuk született. A legkülönbözőbb munkakörökben dolgozott: volt lektor, szerkesztő, balmazújvárosi tanár, 1960-tól gyári munkás.

1955-ben újabb szakasz kezdődött munkásságában. Az 1949-es gyors szemléletváltás mögött húzódó megoldatlan kérdések felszínre kerültek, amelyet a társadalomépítés újabb ellentmondásai tovább mélyítettek. Sarkadi elsősorban nem a nagypolitika felől közeledve vizsgálódott, nem a hatalom és az erkölcs kapcsolatrendszere foglalkoztatta, hanem az életforma kérdése. Hogyan kell élni? – kérdezte legelsők között, s ezzel egyik elindítójává vált a változó társadalomban változó életforma irodalmi elemzésének. Műveinek közvetlenségében e kérdés inkább így hangzik: hogyan nem szabad élni? 1955 utáni legfontosabb műveinek hősei az életforma síkján képtelenek beilleszkedni a létező szocialista társadalom mindennapjainak rendjébe. Többre vágyó nyugtalanság vibrál értelmiségi alakjaiban, személyiségük teljesebb megvalósítását keresik, de éppen a legalapvetőbb emberi szükséglet, a munka lesz tartalmatlan számukra, így a többre vágyás célt téveszt, tragédiákat okoz. Az ezzel viaskodó művek sorát a Viharban című kisregény nyitotta meg (1955), majd a Bolond és szörnyeteg (1960), A gyáva (1961) című kisregények, továbbá az Oszlopos Simeon (1960) és az Elveszett paradicsom című drámák mélyítették el.

Az Elveszett paradicsom főhőse Sebők Zoltán, a krisztusi korban lévő orvos. Abban az időben tiltott műtétet – terhességmegszakítást – hajtott végre a szeretőjén, aki belehalt ebbe. A férfi elutazott idős édesapjához, s közben akarta eldönteni, hogy jelentkezzen-e a rendőrségen, vagy öngyilkos legyen. Foglalkoztatja hivatásának elvesztése, hiszen ha ki is szabadul néhány év múlva, orvos soha többé nem lehet.

Édesapja a megszerzett tudásra s a még megszerezhetőkre hivatkozik, azok mindenképpen kamatoztathatók, biológus például még lehet belőle. Közben Sebők megismerkedik egy ifjú erdélyi rokonlánnyal Mirával, s kölcsönösen vonzódnak egymáshoz. A lány közli, hogy vár Zoltánra. A dráma nyitottan hagyja a kérdést: nem dől el egyértelműen, hogy a főhős mit is fog tenni, megkísérli-e „az elveszett paradicsom” visszaszerzését.

1960–1961-ben írott munkáit Sarkadi – okkal – élete fő műveinek tekintette. Megjelent folyóiratban A gyáva, várta az Elveszett paradicsom színházi bemutatójának engedélyezését, amikor 1961. április 12-én váratlanul meghalt. Máig eldönthetetlen, hogy a kalandot, a veszélyt kedvelő, súlyosan idegbeteg, ugyanakkor alkoholizáló ember véletlen balesetben vagy öngyilkosként halt meg, bár az előbbi a valószínűbb.