Kultúra:

A „colere” szóból származik. A colere számazékaként a cultura főnév a művelést, eredetileg, mint földművelő tevékenységet jelölte. Később metaforikus jelentésre tett szert: elkezdték általános értelemben bármi kiművelésének vagy jobbításának jelölésére alkalmazni. Mai értelmezését illetően a döntő jelentésváltozás Cicerónál (Kr.e. 106-43) történt: Tusculanae Disputationes c. művében az iskolázatlan lelket a megműveletlen földhöz hasonlítja, s így jut az ismert megfogalmazáshoz: „cultura … animi philosophia est” – a filozófia a lélek művelése.

Antropológia:

Embertan tudománya., az embertannak az emberfajták jellegzetességeinek leírásával foglalkozó ága.

Kulturális antropológia:

Jelentése a görög antropos (ember) és logos (beszéd) alapján: „az emberről való beszéd”. A tárgyi és szellemi kultúra mintázatainak szelekciójával, elsajátításával és átörökítésével foglalkozik. Minden ember rendelkezik kultúrával, ez meg is különbözteti őket egymástól. A távoli primitív népek kultúráját vizsgálja (kulturális értelemben távoli, nem földrajzilag!), a saját kultúrájától minél távolabb eső kultúra vizsgálata a célja. A kulturális antropológia a fejlett népeket nem vizsgálja.

A kultúra fogalmának történeti szemantikai vizsgálata, Márkus György: A kultúra: egy fogalom keletkezése és tartalma c. írása alapján:

A hagyományos felfogás szerint minden társadalomnak megvan a maga kultúrája, mivel egyrészt az általában vett emberi élet általános és alapvető jellemzője az, hogy kultúrával rendelkezik, másrészt pedig elsősorban éppen kultúrájuk az, ami megkülönbözteti egymástól az eltérő, területileg és történelmileg elkülönülő közösségeket.

A kultúra fogalma a XIX. sz.-ig kizárólag filozófiai írásokban jelent meg. A XIX. sz. második felétől megjelentek olyan társadalomtudományok, amelyek már tudatosan foglalkoztak a kultúra fogalmával (szociológia  kultúrszociológia).
A „kultúra” terminus; mely a latin cultura szóból származik, s gyakorlatilag minden európai nyelvben jelen van, ma használatos értelmében modern kifejezés: ami jelentésének fő alkotóelemei nem alakultak ki és nem kapcsolódtak még össze a 18. sz. utolsó negyede előtt.
A „colere” szóból származik, mely maga igen széles jelentésmezővel rendelkezett és sok mai kifejezésünk gyökeréül szolgál a „kultusztól” a „kolonializmusig”. A colere származékaként a cultura főnév a művelést eredetileg, mint földművelő tevékenységet jelölte. Később metaforikus jelentésre tett szert: elkezdték általános értelemben bármi kiművelésének vagy jobbításának jelölésére alkalmazni. Ami terminusunk mai értelmezését illeti, a döntő jelentésváltozás Cicerónál történik meg. Tusculanae Disputationes c. művében az iskolázatlan lelket a megműveletlen földhöz hasonlítja, s így jut az ismert megfogalmazáshoz: cultura…animi philosophia est – a filozófia a lélek művelése.

Kora középkor:

Szent Ágoston egyik prédikációjában Istennek az emberi lélekről való gondoskodását hasonlítja össze azzal, ahogy a szántóvető a maga földjét megműveli. Szavaival Isten, mint ekével nyitja meg szívünket tanítása magvai számára, melyek az áhítat gyümölcsét termik. Művel bennünket, melyért cserébe nekünk imádó tisztelettel kell fordulnunk felé.
Mert, hogy ne legyünk hálátlanok szántóvetőnk iránt, kötelességünk gondozni „kultúráját szívünkben”, ami nem őt teszi gazdagabbá, hanem minket áldottabbá.
E nagyszerű hasonlattal Szent Ágoston elindítja a „cultura” és „cultus” szavak jelentésének ama középkori átalakulását, melyet mai „kultus” terminusunk őriz.

A 17. sz.-ban Hobbes a következőképpen fogalmazta meg a kultúra jelentését:

A kultúra olyan munkafolyamatot jelent, melynek „természetes következménye” az elvégzéséből származó – mint a „földre fordított munka” vagy a gyermekek nevelése esetében, mely utóbbit ezért „elméjük kiművelésének” nevezzük. A kultusz viszont annyit jelent, mint udvarolni, azaz valakinek kegyét jó szolgálatokkal megnyerni.
A 18. sz.-i szerzőknél a kultúra egy ellentétet kifejező fogalommá válik. Kultúrával rendelkezni, „műveltnek” vagy „civilizáltnak” lenni, ez esetenként a puszta udvariassággal, csupán külsődleges jómodorral van szembeállítva. Ennél fontosabb és gyakoribb azonban, hogy a közönségesség, a faragatlanság és a műveletlenség értelmében vett „kulturálatlansággal” állítják szembe.

A társadalmi dimenzió

Amikor a kifinomult és választékos gondolkodás- és életmód értelmében a „kultúra” szót arra kezdték használni, hogy általa egész társadalmi csoportokat jellemezzenek más csoportokkal szemben, az előtt is megnyílt az út, hogy jelentését egész társadalmak jellemzésére vigyék át. A „kultúra” ettől kezdve azt az általános társadalmi állapotot is jelenti, amely lehetővé teszi, hogy az emberek olyan szervezett és rendezett társadalomban éljenek, mely előrehaladott az anyagi jólét biztosításának tekintetében.
DICHOTÓMIA: kettősség, tagolódás.
Jóllehet a kultúra társadalmi fogalma mélyen gyökerezik a „vad/civilizált” dichotómiájában, amint azonban létrejön, lehetővé teszi azt is, hogy az egyes népek közötti különbségeket ne a kizárólagos ellentét értelmében, hanem kultúráltságuk fokának funkciójaként fogjuk fel, vagyis aszerint, hogy társadalmi létezésmódjuk a fejlődés és a tökéletesedés mely szintjén helyezkedik el. Megszületik tehát a kultúra differenciális fogalma. Ez Voltaire Essais sur les moeurs c. művében (18. sz.) tisztán megfogalmazódik:
„… a természet egységet teremt, mindenütt egy kisszámú változatlan alapelvet fektet le. A talaj tehát mindenhol ua. A különböző gyümölcsöket aztán a kultúra termi.”

Kultúra, civilizáció, Bildung

A 18. sz. második felében, a francia nyelvben a „kultúrának” egy még újabb keletű tudós jellegű terminussal, a civilisation-nal kellett az elfogadásért versenyeznie.
Mirabeu használta először a civiliser (kiművelni) ige származékaként. Ez maga végső soron latin eredetre, a civis (polgár) szóra vezethető vissza.
A civilitas eredetileg az állampolgár társadalmi erényeit jelölte, azokat a jellemvonásokat, melyekkel egy rendezett társadalmi térben békésen tudjon együtt élni másokkal s velük együttműködve képes legyen részt venni az ezt megalkotó társadalmi gyakorlatok nyilvános formáiban.
A terminus szélesebb újkori használatát Erasmus vezette be a 16-17. sz.-ban (civilté, civilty).
Míg nála a helyes viselkedés a lélek benső etikai tulajdonságainak kifejezéséül, külső megjelenési formájául szolgált, addig Franciaországban a 17. sz. során a civilté gyakran a magatartás és a jómodor konvencionális szabályaihoz való csalóka, külsődleges alkalmazkodás jelentésében negatív értelmet kapott.
A német nyelvben a Kultur a 18. sz. során olyan szemantikai mezőben jelenik meg, mely egészen másképp tagolódik, mint az, ami francia megfelelőjéhez tartozik. Fő szinonimája a Bildung, melynek nem felel meg egyetlen francia, vagy angol terminus sem.
A Bildung ó-német főnév, ami a bilden (alakítani, képezni, teremteni) igéből származik. A késő középkortól kezdve a Bildungot annak a szellemi folyamatnak felölésére használták, melynek során az ember saját tevékenysége révén Isten képére alakítja át lelkét. A szó vallási jelentését aztán a német felvilágosodás képviselői világiasították. Ennek révén a Bildung a 18. sz. második felében a veleszületett emberi hajlamok és képességek belülről irányított fejlődéseként, az önművelés pedagógiai folyamatának értelmét kapta.
A 19. sz. első évtizedéig a Bildung és a Kultur szavakat lényegében szinonimákként használták. A Bildung általánosan elfogadott értelme csak a 19. sz. második felétől korlátozódik fokozatosan magára a nevelési folyamatra.
Amikor a 18. sz. utolsó évtizedeiben, francia hatásra, a Zivilisation szó szintén megjelenik a német nyelvben, a jelenségeknek lényegében ugyanazon osztályát jelölő szóként értelmezik, mint amire a Kultur utal, azonban egészen más értelmet tulajdonítanak neki. Ezt a jelentésbeli ellentmondást Kant fogalmazza meg elsőként (XVIII. sz.):
„A művészet és a tudomány kultúrálttá tett minket. Civilizálódtunk, szinte túlságosan is; mindenféle illemben és modorban. De ahhoz, hogy úgy vélhessük, moralizálódtunk is, még nagyon sok hiányzik. A moralitás eszméje ugyanis még a kultúrához tartozik, ennek az eszmének a becsülés keresésében és külső tisztességben való használata pedig csupán hasonlít az erkölcsösséghez, s így pusztán civilizálódást jelent.”

Herder számára a kultúra jelölte mindazt, ami az ember életmódját az állati léttől megkülönbözteti. Ez a kultúra a múltból örökölt, s a jelenben használt és módosított teljesítmények, a tárgyiasult formában, társadalmilag átadott képességek és tapasztalatok összessége.
Herder: „A kultúra és a felvilágosodás eme láncolata… a föld legtávolabbi sarkáig elér. Még Kalifornia vagy a Tűzföld lakója is megtanult íjat és nyilat készíteni és használni; nyelvet beszélt és fogalmakat használt, gyakorlati eljárásokkal és ügyességgel rendelkezett, melyeket éppúgy megtanult, ahogy mi a mieinket. Ennyiben valóban művelt és felvilágosult volt, még ha a legalacsonyabb fokon is. A felvilágosult és felvilágosulatlan, a művelt és műveletlen emberek közötti különbség tehát nem specifikus, hanem csupán a fokozat kérdése.”

A kultúra és civilizáció kapcsolata Norbert Elias: A „kultúra” és a „civilizáció” fogalom szociogeneziséről c. írása alapján:

A civilizáció fogalma igen különböző tényekre vonatkozik: a technika szintjére, a viselkedésmód milyenségére, a tudományos megismerés fejlődésére, vallási eszmékre és szokásokra. Szigorúan véve szinte semmi sincs, amit ne lehetne civilizált vagy civilizálatlan formában megtenni; ezért mindig elég nehéz néhány szóban összefoglalni mindazt, amit civilizációnak jelölhetünk.

Német nyelvterületen a civilizáció valami egészen hasznos dolgot jelent ugyan, ám mint érték, mégiscsak másodrendű, csak az ember külső oldalát, az emberi létezés felületét fogja át. Az a szó viszont, mellyel németül az emberek magukat értelmezik, amellyel elsősorban kifejezik a saját teljesítményük és lényük felett érzett büszkeséget: a kultúra.

A civilizáció angol és francia fogalma politikai vagy gazdasági, vallási vagy technikai, erkölcsi vagy társadalmi tényekre vonatkozhat. A német kultúra fogalma lényegében szellemi, művészi és vallási tényekre vonatkozik, s használata egyfajta szigorú válaszfalat húz ezek, valamint a politikai, gazdasági és társadalmi tények közé.
A civilizáció folyamatot vagy legalábbis valamilyen folyamat eredményét jelöli. Olyasmire vonatkozik, ami állandóan mozgásban van, folyton „előre” halad. A német kultúra fogalomnak, ahogy jelenleg használják, más a mozgásiránya: emberek produktumaira vonatkozik, melyek egyszerűen megvannak, műalkotásokra, könyvekre, vallási vagy filozófiai rendszerekre, melyekben egy nép sajátlagosan fejeződik ki. A kultúra fogalom elhatárol.
A civilizáció folyamatában némileg háttérbe szorulnak a népek közötti nemzeti különbségek; az hangsúlyozódik benne, ami minden emberben közös, vagy aminek annak kellene lennie.
A német kultúrafogalom ezzel szemben különös erővel emeli ki a nemzeti különbségeket, a csoportok sajátlagosságait.

Franciaországban a polgári értelmiséget és a középrend csúcsán lévő csoportokat viszonylag korán bevonták az udvari társadalomba. Itt már a 18. sz.-ban sem voltak számottevő különbségek a szokásrendszer terén, legalábbis a polgárság csúcsán elhelyezkedő csoportok és az udvari arisztokrácia között.
Franciaország társadalmi szerkezete lehetővé tette, hogy a megközelítőleg a 18. sz. közepe óta lassan növekvő mérsékelt ellenzék még a legbelsőbb udvari körökben is bizonyos sikerről képviseltethesse magát.
A francia civilizációfogalom éppúgy, mint a kultúra megfelelő német fogalma, a 18. sz. második felének ebben az ellenzéki mozgalmában jött létre. Létrejöttének folyamata, funkciója és értelme ugyanúgy tér el a megfelelő német fogalométól, ahogy a két középréteg viszonyai és viselkedése tér el egymástól.
A francia civilisation fogalomban éppannyira tükröződik a francia polgárság sajátos szociális sorsa, ahogy a kultúra fogalomban a németé. Kezdetben a civilisation fogalom ellenzéki, középrendi körök, elsősorban az értelmiségi középréteg eszköze volt a belső társadalmi harcban. S a polgárság felemelkedésével ez is a nemzet foglalata, a nemzeti öntudat kifejeződése lett.

A KULTÚRAFOGALOM ÉRTELMEZÉS MÁSIK MEGKÖZELÍTÉSE: SZűK – TÁG ÉRTELMEZÉS:

Hankis Elemér szerint alapvetően kétféle kultúra létezik:

  • Magas kultúra: erre büszke lehet a magyar társadalom
  • Mindennapi élet kultúrája: emiatt szégyenkeznünk kell.

Heller Ágnes egy tanulmányában háromféle fogalmat különít el:

  • tágan értelmezett kultúra fogalom: antropológiai kultúra értelmezés
  • szűken értelmezett kultúra fogalom: magas kultúra értelmezés
  • a kultúra fogalmának az önreflexitása

Heller Á. szerint felértékelődött a kultúra fogalmának az az aspektusa, hogy a kultúra az önmeghatározás egyik eszköze.
A szűken értelmezett kultúra fogalom a felvilágosodásban jelentkezett először (magas kultúra, művészetek, tudományok, stb.)
Kant a kultúra alatt a szűken értelmezett dolgokat érti (pl. művészet), és annak mindig van valamilyen magasztos célja.

Immanuel Kant: A vallás a puszta ész határain belül

Bevezető:

Az emberi cselekvéseket általános természettörvények határozzák meg éppúgy, mint minden más természeti eseményt. Az egyes emberek, sőt akár az egész népek, nemigen gondolnak arra, hogy amikor mindenki a maga feje szerint, s az egyik gyakran a másik ellenére, a maga szándékait követi, akkor anélkül, hogy észrevennék, mint valamely vezérfonalon, a természet szándékai szerint járnak, s olyan célokért dolgoznak, amelyek, ha ismernénk is őket, nemigen felelnének meg érdekeinknek.

I. tétel:

A teremtmények minden természeti adottságának az a rendeltetése, hogy egyszer tökéletesen és célszerűen kifejlődjék. – Fejlődés-centrikusság, ebből lesz majd az a gondolat, hogy létezik kulturális hierarchia

II. tétel:

Az ész természeti adottság, ami csupán a nemben (közösség, emberiség) fejlődik ki teljesen, nem az individuumban. A valaminek a megléte és a valamivé válni közti utat kell megtennie minden embernek. – Rációcentrikusság, egyéni és nembeli megkülönböztetés

IV. tétel:

Az emberi nemben van egy antagonizmus. /Antagonizmus: ellentét, ellentétesség/
Ez az ember társiatlan társiassága, ami azt jelenti, hogy minden ember vágyik egyaránt egyedüllétre és közösségi életre.
Ez az ellenállás ébreszti föl az ember minden erejét, ez bírja rá arra, hogy rangot szerezzen társai között, akiket nem tud elviselni, de elhagyni sem. Ezek az első lépések a nyersességből a kultúra irányába, mely később egy morális egésszé változik.

VII. tétel:

A tökéletes polgári alkotmány elérésének problémája nem független az államok külső viszonyainak törvényességétől, s ez utóbbi nélkül nem oldható meg.
A művészet és a tudomány kulturálttá tett minket. Civilizálódtunk, szinte túlságosan is, mindenféle illemben és modorban. De ahhoz, hogy úgy vélhessük, moralizálódtunk is, még nagyon sok hiányzik. A moralitás eszméje még a kultúrához tartozik, s így csupán civilizálódást jelent. A moralizálódáshoz az szükséges, hogy minden közösség hosszú, belső munkálkodásban képezze polgárait. Az emberi nem mindaddig ebben az állapotban marad, míg túl nem jut az állami viszonyok zűrzavarán. – Kultúrának a magas kultúrát tartja, és elválasztja tőle a morált. Ha a kultúra nem kap egy funkciót, akkor Kant szerint Rousseaunak igaza van, amikor azt mondja, hogy a kultúra káros.

A tágan értelmezett kultúra a XVIII. sz. végén jelent meg de a XX. sz.-ban vált gyakorivá.

Herder, Kant kortársa kiterjeszti a kultúra fogalmát. Híres műve az „Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról”.
Herder megfogalmazása tehát a kultúra tág értelmezését képviseli:
Az emberiség kulturális fejlődésében különböző fokozatokat látunk és ezek változnak. Megkülönböztet művelt és műveletlen népeket és azt mondja, hogy ezek a kulturális szintek részei.
Elsődleges kultúra az, amivel egy nemzeti rendelkezik, másodlagos kultúra pedig az, amit a nemzet örökölt, és amit hozzáteszünk.
A kultúra az, amit az ember alkot, a kulturáltság záloga az emberi ész használata.
A tágan értelmezett kultúra az antropológiai értelemben vett kultúrát szokta jelenteni. Jelenti egyrészt az emberi cselekedeteket, másrészt ennek eredményeit.
A kulturális antropológia két forrásból táplálkozott régen. Különösen Közép-Európában a néprajz azzal a céllal indult, hogy összegyűjtse a népi kultúrát, azaz a folklórt (népdal, népmese) és a tárgyakat (népviselet, művészeti tárgyak, stb.), mert ezt a nemzeti kultúra megőrzése és továbbfejlesztése szempontjából igen fontosnak tartották. A gyarmatokkal bíró nyugat-európai országokban és az USA-ban viszont a gyarmatokon élő nem európai kultúrájú népek gondolkodásának és viselkedésének megértése volt a kulturális és szociális antropológiai kutatás elsődleges célja.
A kutatás módszere mindkét tudományágban a terepen végzett gyűjtés és megfigyelés volt. Újabban a kulturális és szociális antropológia figyelme a fejlett országok felé fordult. Ezekben a kutatásokban is előtérben áll a kisebb közösségnek az intenzív terepmunka módszerével való vizsgálata, valamint a kultúra sajátosságainak feltárása.

Helye a tudományok rendszerében:

A kulturális antropológia is társadalomtudomány. Interdiszciplináris diszciplína, tehát más tudományterületeket is felhasznál (régészet, történelemtudomány, pszichológia, szociológia, és más társadalomtudományok).
Interdiszciplináris: tudományközi, több tudományágra kiterjedő, több szakterületet közösen érintő.
Diszciplína: tudományterület, tudományág.

Kezdetben a kulturális antropológia az egyén és a kultúra kapcsolatát vizsgálta, de ma már egyre inkább a saját kultúra vizsgálatára tevődik a hangsúly, mert „elfogytak a primitívek”.
A mindennapi élet kultúrája egyre fontosabb lesz, s ez az oka annak, hogy az antropológusok hazatérnek és a saját kultúrájukat kezdik el vizsgálni.
Nincs homogén kultúrájú társadalom, így a kulturális válság egy társadalmon belül is megtalálható. Ezért nem érdemes távoli kultúrát vizsgálni.
A kulturális antropológia három híres képviselője: Edward Burnett Tylor (1871)- evolucionizmus; Franz Boas – terepmunka, relativizmus; Clifford Geertz – szimbolikus antropológia.

EDWARD BURNETT TYLOR:

Az első antropológus Tylor volt, akit az utókor „karosszékantropológusnak” nevez, mert soha nem terepen vizsgálta az adott kultúrát, hanem otthon a meglévő anyagokból dolgozott.
A módszer jellege tehát az adott kultúra rekonstrukciója volt.
A legtöbb esetben hasonlóságot talált, ezért azt gondolta, hogy a világ összes kultúrája azonos fejlődésen, lépcsőkön megy át.
Tylor elhagyta az ok és a folyamat vizsgálatát. Nem vizsgálta, hogy milyen okokra vezethető vissza az adott jelenség vizsgálata.
Módszerének előnye, hogy tágan értelmezi a kultúrát, hátránya viszont, hogy emiatt nehéz definiálni
Megkülönbözteti a „survival”-t (továbbélő, fennmaradó: minden kultúrában vannak a múltra utaló jelek és szokások) és a „revival”-t (újjászülető: amit a társadalmak maguk hoztak létre)

Evolucionista felfogásának lényege:

Az emberiség ugyanazon a kulturális folyamaton megy át, ugyanazon kulturális folyamat része, de az, hogy vannak különböző kulturális szintek, azzal magyarázható, hogy ezek a különböző kultúrák kivetülései.
Tylor kulturális menetrendje az, hogy meg kell határozni, hogy mikor melyik szint jön.

Három alapelve:

  • Haladás fejlődése
  • Egységesség elve (különböző kultúrák hasonló alakban jelennek meg)
  • Törvényszerűség (a menetrendtől nem lehet eltérni, fokról-fokra kell haladni)

Fő irányultsága a „primitív kultúrák” vizsgálata, kutatásának elsődleges célja pedig az emberiség kulturális fejlődésének, ill. törvényeinek kidolgozása volt.
Tylor kultúra fogalma: a kultúra v. civilizáció tágabb v. etnográfiai értelemben az a komplex egész, amely magában fogalja a tudást, a hitet, a művészetet , az erkölcsöt, a törtvényt , a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert. -> „zöldségleves” Tylor módra: kultúra rengeteg jelentése mégsem teszi egyértelművé a kult. Meghatározását

FRANZ BOAS:

Boas német származású, amerikai antropológus volt a XX. sz. elején. Az ő nevéhez fűződik a tudomány megszületése is.
Kidolgozta a terepmunkát, mely azért nagyon fontos, mert az antropológia empirikus tudomány, tehát tapasztalatra épül.
Tanszéket alapított amerikai egyetemeken, folyóiratot hozott létre. Tanítványai segítségével generációk folytatták munkáját.

A kulturális relativizmus képviselője:

Nem vethetők össze a kultúrák, mert mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Elveti az egyoldalú evolucionista antropológia elméletét.
A kutatásmódszerek problémáját a kemény- (természettudományok) és a lágy- (társadalomtudományok) ellentétében látta.
A lágy tudományok vizsgálatai során erős a szubjektivitás, nem lehet objektív eredménye a vizsgálatnak.
Fontos a distancia kérdése: a vizsgált kultúra és a vizsgált személy közti távolság.

Lehetséges módszerek:

  • A személy kívülről látja az adott kultúrát úgy, hogy ne avatkozzon bele. Ez a távolságtartó megfigyelő módszer, de ezzel túl enciklopédikus lesz a szerzett információ.
  • Résztvevő megfigyelés: a vizsgálódó megpróbálja belülről látni a kultúrát. Így lehet megvizsgálni, hogy az adott kultúrában élő hogyan gondolkodik önmagáról.

A kulturális elemzés eredménye akkor hiteles, ha mellőz minden irodalmiságot és tényeken alapul (ha kívülről nézi a kultúrát), és ha hozzáteszi a vizsgálódó a tapasztalatait is (résztvevő megfigyelés).

Tylor és Boas összevetése:

TYLOR

BOAS

Diakrón szemlélet (egymás utániság) – a fejlődéscentrikus szemléletben az egymás utániság a fontos.

Szinkron szemlélet (jelenidejűség) – az a fontos, hogy egyidőben milyen különböző kultúrák vannak.

Hierarchia

Relativizmus

Dedukció – általánosan vizsgálja a kultúrát.

Indukció – egyes kultúrákat vizsgál és aztán esetleg általánosít.

Összehasonlító

Történeti

Jelenség

Folyamat, ok

Karosszék

Terepmunka

Kulturális egység

Kultúrák differenciáltsága

CLIFFORD GEERTZ:

Geertz kultúrafelfogása szemiotikai alapú, leginkább az ún. Szimbolikus antropológiához áll közel: a kultúra közösségek által szőtt jelentések hálója, az ember pedig ebben a hálóban „vergődő állat”.
Szimbolikus antropológia: a kultúrát jelentések halmazaként fogja fel, amelyet a közösség tagjai szimbólumokon keresztül sajátítanak el, ill. kommunikálnak egymással.
Geertz szerint az eszköz, amellyel a jelentéseket feltárhatjuk, az interpretáció.
Értelmező módszer: a megfigyelhető jelenségek mögött rejlenek a különböző jelentésszintek. A kultúraértelmező feladata: az emberi viselkedés szövevényes hálóját feltárni
Fontosnak tartja a kultúra fogalmának „méretre igazítását”
Sűrű leírás: a kultúrális jelenségeket bemutató, vizsgáló módszer.
Tylor, Boas és Geertz munkáját lásd a név szerint elmentett mellékletekben!!!!

KUTATÁS

A kulturális antropológia tudomány kialakulásának mozgatórugója a természetrajz és a régiségek iránti érdeklődés volt.

KAPITÁNY ÁGNES ÉS GÁBOR: MÓDSZERTANI BEVEZETÉS. TECHNIKÁK A KULTÚRA JELEINEK ÉRTELMEZÉSÉHEZ C. FEJEZET (SZ.GY.):

Az emberek különbözősége az emberi fajra jellemző specifikum. Az emberiségnek nélkülözhetetlenül fontos, hogy egyes tagjai mást-mást nyújtsanak, mást tudjanak, máshoz értsenek. Az emberiség e másságok összességéből építkezik. Az egyének közti különbség számos eleméről kimutatták már, hogy az egyén sajátos megnyilvánulásai voltaképpen egy-egy csoport jellemzőit mutatják, melyhez az egyén valamilyen szempontból tartozik.
Minden viselkedésben, emberi megnyilvánulásban egyszerre lehetnek olyan jelek, melyek az egyén hovatartozására utalnak. Ezek a jelek egyenként kiolvashatók a viselkedésből, az egyéni megnyilvánulásokból, mint a viselkedés és az emberi megnyilvánulások egy-egy rétege, metszete.

Elemzési megfontolások:

Az egyes humántudományok, a különböző iskolák eltérő módszerekkel közelítenek az emberi lény elemzéséhez. A kulturális antropológia a kultúrát helyezi a középpontba, mint a társadalom és az egyén összekötőjét. Az egyén kultúráját meghatározhatja pl. foglalkozási csoportja, mint objektív adottság, személyes pszichikai sajátosságai, a környezetében uralkodó hagyomány, stb.
A kulturális antropológiai megközelítés az egyén vagy a csoport kultúrájából kiindulva ezeket a tényezőket sajátosan, mint kultúrát, jelenségeket közelít meg.
A társadalmi-kulturális rejtjelek fejtéséhez elsősorban az ún. lágy társadalomtudományi technikák kínálkoznak. Alapvető a tények egzakt regisztrálása. Az interjú – utólagos elemzéssel – alkalmas lehet, de a leghatékonyabb módszer a megfigyelés.

Megfigyelés:

  • Résztvevő megfigyelés: fölvállalja a jelenlét torzító hatásait, s ezeket úgy igyekszik csökkenteni, hogy a megfigyelt kultúra életébe való minél alaposabb-szervesebb beépüléssel próbál az egyébként csak az adott kultúra részesei számára megnyíló információkhoz jutni.
  • Akciós megfigyelés: a megfigyelő szándékosan beavatkozik a megfigyelt kultúra életébe, hogy így tapasztalhassa meg annak működését, reakcióit.
  • Külső megfigyelés: a jelenlét visszavonásával történik. Egyik fajtája, amikor nem vagyunk jelen, ablakon, távcsövön, stb. figyeljük az eseményeket. A másik fajtája, amikor beleolvadunk a háttérbe. Az ilyen megfigyelés pluszinformációkhoz juttathat, de nem zárhatjuk ki annak torzító hatását, hogy észrevettek minket. A tág értelemben vett megfigyeléshez tartozik a különféle objektivációk vizsgálata is (szövegek, képek, stb.).

A megfigyelés lehet leíró és elemző. A leíró tartózkodik az értelmezésektől, fő törekvése a minél tárgyilagosabb tényrögzítés. Az elemző megpróbál a sorok között olvasni, szimbólumokat fejteni.

Intuíció:

A társadalomtudományok sajátos, tudományos eszköze az intuíció. A vizsgálat tárgya lehet bármi, ami létezik a világon. Bármi felvehet szimbolikus tartalmat. Rejtjelfejtéssel mögöttes tartalomnak bizonyulhat bármi, amit szimbolizálni szeretnénk.

Regisztráció:

Mindent meg kell figyelni és aztán regisztrálni (mozgástér használat, tárgyi környezet, nemi szerepek, kulturális szignálok, fogyasztási szokások, stb). Hogy mi mindenre terjedjen ki a megfigyelő figyelme, részben attól is függ, hogy mi a kutatás kiinduló kérdése.
Bármely dolgot alapvetően két mozzanat emelhet ki a háttérből: az ismétlődés és a gesztusra utaló használatmód.
A hiány is figyelemfelkeltő lehet. A hiány is viszonyítandó valamihez (pl. Olaszországban sokkal többen használnak robogót, mint Magyarországon).
Bináris oppozíció: valami mindig valamihez képest jelentéssel bír, vagy valamihez képest nincs.
Előzetes ismeretek: amikor a jelenségek megfigyelésébe kezdünk, fel kell eleveníteni korábbi tapasztalatainkat. Ezekre a tapasztalatokra támaszkodunk, ha hasonlóságot, vagy eltérést veszünk észre. Fontos a kultúra vagy a kulturális jelenség történetének minél alaposabb ismerete is.

Rész és egész:

A vizsgált jelenség egyszerűen önmagát jelenti. Más esetben plusz jelentés adódik a körülményekből. Van olyan eset is, amikor a megfigyelt kultúrában valamit szándékosan jelezni akarnak az adott dologgal. A jelfunkcióban használt dolgok elemzésénél el kell különítenünk a szándékolt jelentést a szándék értelmezésétől. A megfigyelés ismertetésekor nagyon fontos meghatároznunk, hogy vizsgálatunk pontosan milyen közegben zajlott, hány esetet figyeltünk meg.

Érvényesség:

A következtetéseknél döntő fontosságú az érvényesség szigorú körülhatárolása. Ha valahol pl. a fehér gyásszal találkozunk, tisztáznunk kell, hogy egyetlen faluban érvényes jelenség, vagy esetleg népcsoport szokásról van-e szó.

A következtetés Kelley-féle hármas szabálya:
Az értelmezéshez, a következtetéshez célszerű a H. H. Kelley által megfogalmazott hármas szabályt alkalmazni:

  1. Ha egy jelenséggel foglalkozunk, mindig induljunk ki abból, hogy az adott tárgyat ki használja, az adott cselekményt ki végzi.
  2. Aki a tárgyat használja, cselekményt végzi, mikor teszi.
  3. Mit csinál és kivel, aki ezt a tárgyat használja, vagy a cselekményt végzi.

Kategóriaképzés, osztályozás:

Az elemzésértelmezés nagyon fontos összetevője a megfelelő kategóriák használata. Ha a megfigyelés összehasonlításon alapul, ki kell jelölni a típusokat. Általában 2-5 (max. 12) altípust különíthetünk el, ennél többet már nem tudunk áttekinteni. Elemi követelmény, hogy a részletek összehasonlításakor használt kategóriáink valóban egyneműek legyenek. Alapkövetelmény az is, hogy a kategóriák elemibbek legyenek, mint a vizsgált jelenségek.

Azonos mérce:

Ugyanazt a mércét kell alkalmazni a saját kultúránkra, mint a másokéra. Ha egy idegen jelenséget vizsgálunk, feltétlenül keressük meg azt is, hogy az ott megfigyelt sajátosságoknak milyen megfelelőik, helyettesítőik lehetnek egy másik szubkultúrában (pl. a magukéban). Teljesen tárgyilagosak nem tudunk lenni, de közeledni kell hozzá. A kategóriák teljesen „légből-kapottak, marslakósak” legyenek.
Az idegen kultúra megértéséhez nem kezdhetünk a saját kultúránk megértése nélkül, és fordítva: ha saját kultúránkat vizsgáljuk, annak csak az idegen kultúrák megfigyelésénél szerzett tapasztalatokból kiindulva érdemes neki kezdeni.

Ezekhez 3 problematika kapcsolható:

  • A teljes tárgyilagosság nyilvánvalóan illúzió. Egyrészt folyton közelíteni kell a tárgyilagossághoz, másrészt külön kell választani az elkötelezettséget a tudományos kíváncsiságtól, melynek jegyében elkötelezettségünknek ellentmondó tényeket is észrevehetünk.
  • Ha a különböző kultúránkra azonos kategóriákat alkalmazunk, ezzel éppen a lényegi különbségeket moshatjuk el. Ezért fontos, hogy az ilyen „közös nevezőket” ne a megfigyelt idegen és ne a saját kultúra értéktartalmú kategóriáiból válasszuk, amelyek egyként alkalmazhatók az összehasonlítandó kultúrák mindegyikére.
  • Előfordulhat, hogy a megfigyelt kulturális jelenségek semmiféle megfelelőjét nem találjuk saját világunkban, ilyenkor feltárhatjuk, hogy azt a funkciót, amit az adott jelenség az egyik kultúrában betölt, mi helyettesíti a másikban.

Önelemzés és team-munka:

A kontrol szempontjából célszerű a csoportmunka, amelynek során ugyanazt a jelenséget különböző kulturális meghatározók által befolyásolt résztvevők vizsgálják. A különböző nézőpontok egymást szerencsésen kiegészíthetik és kontrollálhatják.
Ha egy csoportot, szubkultúrát vizsgálunk, akkor a hangsúlyt az anyaggyűjtésre kell helyezni. Ha elemzésünk tárgya egy jelenség, akkor ennek jelenléte vagy hiánya szerint a társadalom tagjait jellemezhetjük.

ANTROPOLÓGUSOK ÁLTAL HASZNÁLT MÓDSZEREK:

Tylor: karosszék módszer (lásd művét a mellékletekben)
Boas: terepmunka (műve a mellékletekben)
Geertz:  résztvevő megfigyelés (műve a mellékletekben)