Szociológia: A társadalmi élet törvényszerűségeit kutató tudomány. Vizsgálatának tárgya az ember, akit a társadalmon belül kell figyelni, hiszen az ember társadalmi lény, az emberi élet elképzelhetetlen társadalom nélkül. Vizsgálja, hogy milyen törvényszerűségek mozgatják a társadalmat. Vizsgálja, hogy milyenek a különböző társadalmak, hogyan működnek, miként változnak.
A szociológia az empirikus tapasztalatokat átalakítja elemző látásmóddá. Fő kérdése: Mitől van rend a társadalomban? A társadalom nem egyszerűen a társadalom tagjainak összessége, mert van struktúrája, intézményei, kultúrája.

Társadalmi struktúra: az egyének és társadalmi csoportok közötti tartós viszonyok (pl. alá- fölérendeltségi viszony).

Társadalmi intézmények: a társadalom tagjainak többsége által végzett tevékenységek alapvető módja, mintája. Az intézményekhez normák és értékek tartoznak, amelyek az intézményesült viselkedést előírják, továbbá megszegését büntetik.

Kultúra: anyagi javak, normák értékek együttese.

A szociológia elsősorban arra jó, hogy elősegítheti a társadalom megértését az egyén számára. Ezáltal hozzájárulhat egy jobb társadalom kialakulásához, vagy legalábbis gátolni tudja azt, hogy a társadalomban az elnyomás, önkényuralom uralkodjék. A szociológia képes előre jelezni bizonyos jelenségeket.

A KULTÚRA SZOCIOLÓGIÁJÁNAK NÉZőPONTJAI ÉS JELLEGZETES KÉRDÉSFELTEVÉSEI:

A kultúra profitszerzésként jön létre. A tömegkultúra átveszi a magaskultúra helyét. Szociológia szubjektuma szerinti identitás: nem az egyén a fontos, hanem az egyén és a társadalom interakciója. A környezet határozza meg, hogy milyenek vagyunk. A saját identitás állandó, így alakult ki a nemi szerep.
Wessely Anna: A kultúra szociológiai tanulmányozása c. írása:
A 18. sz. végén az európai nemzeti nyelvekben meghonosodott 3 latin szó – societas, civilisatio, cultura.
Societas: korábban rendekbe, testületekbe szerveződő társadalom tagjainak az önkéntes társulásokban szerzett tapasztalatait rendezi és általánosítja.
Civilisatio: a földrajzi felfedezések és a gyarmatosítás során megismert „vadaktól” és „természeti” népektől való különbözés felsőbbrendű tudatát, az európai tudományos és technikai tudás teremtette biztonság, ill. a személyközi érintkezésben a spontán indulati megnyilvánulásokat féken tartó udvariassági formák.
Kolónia, kultúra, kultusz: mindhárom közös tőről ered (colere), és a letelepedett embercsoportok lakhelyére, létfenntartásuk érdekében a természeti folyamatokat gondozó, befolyásoló vagy átalakító tevékenységére s a közösségük összetartó azonosságát szavatoló hiedelmeket megerősítő gyakorlatokra utal.
(Cicero, Kant, civilizáció és kultúra szembeállítása, - az előző tételben benne van.

Alfred Weber (1868-1958) a társadalom vizsgálatában 3 analitikus dimenzió  - társadalmi struktúra, civilizációs folyamat, kulturális arculat – elkülönítését tartotta szükségesnek.
Weber és társai a „társadalom” „kultúra” kifejezést gyakran használta szinonimaként.
A II.V.H. után, az akkor uralkodó strukturális funkcionalista szociológiában a kultúra értékrendszerré, normakészletté tárgyiasult. A kultúra csak akkor került szóba, ha a társadalmi struktúra tartósságára, ill. megváltozására kellett magyarázatot találni.
Az új kultúrszociológia a ’70-es években ölt formát. Társadalomszervező tényezőkényt vizsgálja az egyes társadalmi nagycsoportok kultúráját. Azokat a társadalmi tevékenységeket elemzi, amelyekkel az emberek elfogadják, igazolják és alakítják együttélésük gazdasági, hatalmi és érintkezési viszonyait.
Raymond Williams (1921-1988) kultúrakutatása alapján az érdekélődés az életformák és kulturális közösségek felé fordult.
A kulturális tagoltság, az ismeretek és készségek differenciális megoszlása a tradicionális társadalmakban magától értetődő volt. Magyarázatra szoruló problémává az urbanizált, iparosodó társadalmakban vált, amikor az egymással mind sűrűbben érintkező társadalmi osztályok kulturális távolsága nemcsak a közrendet fenyegette, de az előrehaladó modernizáció és a hozzá szükséges társadalmi mobilitás gátjának is bizonyult.
Walter Benjamin (1892-1940) szerint az új sokszorosítási technikák és médiumok (fénykép, film) megjelenésével érvényüket vesztették mindazok a kategóriák (egyediség, stílus, stb.), amelyekben egykor a művészetről gondolkodtunk, s amelyeket a fasiszta hatalom önmaga dicsőítésére kisajátított. A művészetet felváltotta valami más, ami magától értetődően él mindazokkal a technikákkal, amelyeket az elmúlt századoktól örökölt, csakhogy más rendeltetéssel és szándékkal használja őket.
Az új képrögzítési technikák nem ismerik az egyszeriséget, az eredetiség értékének helyhez és időhöz kötött élményét.
Adorno (1903-1970) szerint a magaskultúrából körülrajongható fétist csinálnak hívei, akik voltaképp csak a kultúrára költött pénzüket imádják. A tömegkultúra hamis szükségleteket ébreszt, fogyasztói pedig kábítószerfüggők módjára habzsolják önnön szellemi leépülésük szerét.
Clement Greenberg (1909-1994) felvázolta az avantgarde egyetlen hitelesként megmaradt lehetőségét. Ha az uralkodó osztálynak már nincs szüksége kultúrára, s ha az alávetett tömegek beérik az igazi kultúra látszatával vagy pótszereivel, akkor a kultúra folytonosságáért felelős művészek nem választhatnak mást, mint a radikális elkülönüléssel biztosított autonómiának, a kulturális alkotás következetes és kizárólagos önreflexiójának a programját.
XX. sz. – kulcsiparág a tudattermelés. A tömegkommunikációs technológiákra támaszkodó tudatipar már nem is kulturális árukat termel, hanem csak véleményeket, ítéleteket.
A ’70-80-as évekre sorra születtek a kulturális ellenállás viselkedési és kommunikációs formáit vizsgáló tanulmányok. Egyforma súllyal szerepelt bennük a munka és a szabadidő világa, ugyanazok a szempontok érvényesültek a munkahelyi feszültségek és a futballpályákon tömegverekedésbe torkolló csoportközi konfliktusok szociológiai magyarázatában.

NORMÁK ÉS ÉRTÉKEK:

Minden emberi közösségnek van kultúrája.
A kultúrának a szociológia szempontjából különösen fontos elemei a normák és értékek. Ahhoz, hogy az egész világtárs. működőképes legyen, tárgyainak követniük kell bizonyos viselkedési szabályokat, normákat, máskülönben viselkedésük a társ. többi tagja számára kiszámíthatatlanná válik, és ezáltal lehetetlenné válik az együttműködés.
A norma megszegését valamilyen szankció bünteti. A társadalomban sokféle norma érvényesül egymás mellett.

Normák hierarchiája:

Jogi normák: megtartásukról az állam végső esetben kényszer alkalmazásával gondoskodik, ill. megszegésüket kényszereszközökkel torolja meg. Erkölcsi szabályok: megszegését a társ. általában megvetéssel bünteti. Ezen belül vannak valláserkölcsi normák, amelyeknél a szankció nemcsak a többi ember ítélete, hanem valamilyen természetfeletti, esetleg halál utáni életben bekövetkező negatív következmény is. Vannak szokások, illemszabályok, divatszabályok. Megszegésük általában a társ. tagjai részéről megnyilvánuló helytelenítés.

Öt nagyon fontos tényre kell figyelni:

  1. Egy adott társ.ban is lehetnek ellentmondásban a normák. Pl. a büntetőjog büntet olyan cselekményeket, amelyet a népesség többsége nem helytelenít erkölcsileg (BKV-n jegy nélkül utazni). Továbbá ellentétbe kerülhetnek a különböző osztályok és más csoportok által elfogadott normák (pl. vallási).
  2. A normák a társ. fejlődése során változnak, pl. a homoszexualitás megítélése.
  3. A különböző társadalmakban egymástól eltérő normákat fogadnak el, ilyen pl. a vérbosszú, ami egyes helyeken kötelező, máshol büntetendő.
  4. Az elfogadott normák nem biztos, hogy előnyösek a társ. fennmaradása és fejlődése szempontjából. Pl. a tehenek levágásának tilalma a hindu vallásban, pedig a lakosság nagy része éhezik.
  5. A normák változhatnak. Ezért a szociológusnak óvakodnia kell attól, hogy negatívan értékeljen egyes jelenségeket csak azért, mert az adott társ. normáival ellentétes, vagy azért, mert a büntetőjog szabályaiba ütközik.

Vannak olyan normák, amelyek minden társ.ban és minden korszakban érvényesek (pl. gyilkosság, súlyos bántalmazás, a szülői és gyermeki szeretet).
Vannak olyan erkölcsi normák, amelyeket minden világvallás a magáénak mond: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, Ti is ugyanezt cselekedjétek velük.” (Máté 7,12)
Az értékek olyan kulturális alapelvek, amelyek kifejezik azt, hogy az adott társ.ban mit tartanak kívánatosnak és fontosnak, jónak vagy rossznak. Az értékek és azok sorrendje társadalmanként és korszakonként eltérő lehet. Pl. Európában a feudalizmus idején a nemesség a kézitusában való ügyességet, erőt, bátorságot igen magasra értékelte. Az iparosodás és kapitalizmus idején ez háttérbe szorult, és az üzleti ügyesség vált a leginkább értékelt tulajdonsággá.
Társ-i osztályonként is nagy különbségek lehetnek. Pl. a műveltség vagy a művészi tehetség a korábbi évszázadokban csak egy szűk rétegben számított nagy értéknek.

Somlai Péter: Szocializáció:

Az egyének magatartását és szociális identitásának kialakulását is nagyban megszabja a szociális integráció módja és ereje. A magatartás normatív szabályozása több elemből és szakaszból áll. Minden norma:

  • tartalmaz valamilyen + vagy – formájú előírást,
  • megnevez vagy utal szankcióra, amely az előírás teljesítésekor vagy megsértésekor lép életbe,
  • megnevezi a végrehajtás természetes vagy jogi személyeit, csoportjait vagy más ágenseit.

A szabályok megalkotását is figyelembe kell venni ahhoz, hogy tájékozódni tudjunk érvényesülésükről és hatékonyságukról, ill. betartásuk és megsértésük kérdéseiről, komformitásról és devianciáról.

KULTÚRA ÉS MODERNITÁS:

Ha a kultúra és modernitás fogalmát vizsgáljuk, akkor 3 fontos fogalmat kell definiálnunk:
Premodern: A középkortól a felvilágosodásig tartó időszak, melynek világképe Isten körül szerveződött (Ciceró, Szt. Ágoston). Lényege az állandóság.
Modern: A felvilágosodást követő gondolkodásmód, világlátás, mely a 20.sz. második feléig tart. Világképe az ész és a ráció körül szerveződött (Kant, Herder). A modernitás az európai fejlődés terméke, az indusztriális társadalmak kialakulásával függ össze. Az iparosodás következménye a társadalmi osztályok létrejötte, a tömegtermelés kialakulása. A modernitás eredményeként létrejönnek a világvárosok és a vallási világkép is felbomlik (deizmus megjelenése). A modern lényege a változás - előre lehet haladni, a világ megváltoztatható. A modernitás korában jellemző volt a tudományokba vetett hit, melyek eredményei szintén a világ megváltoztatására irányultak. A modernitásban mindig létezett egy elérendő cél. Épp ezért Jürgen Habermas szerint a modernitás egy befejezetlen program.
Posztmodern: jellemzője, hogy nincs egységes világképe (cserepeire hulló világkép). A kifejezés használata az 1960-70-es évekre tehető. A posztmodernben a tudás státusza megváltozik. Nem az lesz érdekes, hogy az igazságot megtudjuk a világról, hanem, hogy olyan tudást szerezzünk, amivel konvertálhatjuk magunkat a piacon. A tudás áruvá válik, aminek piaca van. A postmodern gondolkodás nem az egyenes vonalú fejlődést hirdeti, mellérendeltségi viszonyokban gondolkodik. Jellemzője, hogy mozaik jellegű, nincs egy nagy igazság, amiben hisz, hanem sok kicsi igazság van. Csak cserepek vannak, de ezeket nem lehet összerakni, vagyis nincs magyarázat a világ működésére. A posztmodern jellemzője a globalizáció (a fontos dolgok kihatnak az egész világra, tér-idő sűrűsödés. Különválik a hely ahol élünk, és a tér amit belátunk = a terület jelentősége háttérbe szorul, a kultúrák összemosódnak. Technikai, politikai, kulturális globalizáció).

A modernitás a kultúra világméretű felhalmozásával kezdődött.  A múlt század ’70-es éveitől kezdve a világ kultúráiban is nagyméretű változások, mindenekelőtt óriási felhalmozási folyamat kezdődött el. Kiváltságos centrumok koncentrálták a világ gazdasági és kulturális javait. A centrum országok fokozatosan magukhoz szólították a világ kulturális erejét, intézményeit, tudását, művészetét (USA, Ny-Európa).

Eredmények:

  • megerősödött és kiszélesedett a kulturális intézményhálózat,
  • új intézménytípusok (tudományos intézetek, múzeumok, könyvtárak) jöttek létre,
  • bővült az iskolarendszer (egyre többen végezték el az alsó-, közép- és felsőiskolát)
  • kulturális központok jöttek létre,
  • új tudományos elméletek láttak napvilágot (Einstein), felfedezések a mindennapi életben (telefon),
  • növekedett a „szabadon lebegő értelmiség” száma (olyan értelmiségi réteg, amelyik a szellemi áramlatokból él).

Feszültségek:

  • centrum – perifériák elmélete: kis számú réteg birtokolja és használja el a szellemi és gazdasági javak nagyobbik részét,
  • a magaskultúrából csak töredék jut el az emberekhez, inkább a tömegkultúra válik jellemzővé,
  • a „dologtalan osztály” (akik nincsenek alávetve a munka kényszerének) uralták az alsóbb népeket,
  • ebben az időszakban vált el az autonóm (magaskultúra) és a heteronóm kultúra,
  • mélyreható változások a magaskultúrában. avantgarde mozgalmak, új művészi felfogások, a társadalom radikális megújításának gondolata tükröződik vissza,
  • a művészet forradalma.

Kultúra a II. V.H. után (első modernizáció):

  • Az erőteljes gazdasági fejlődés erőteljes kulturális fejlődéssel járt;
  • Több pénzt fordítottak a kultúrára;
  • Oktatási rendszer igen magas színvonala (a felnőtt korosztály többsége közép- vagy felsőfokú végzettséget szerez);
  • Művészi intézmények a csúcspontjukat érik el;
  • Az autonóm magaskultúra változatlanul a társadalom kisebb részére terjed ki (társadalom 10-15%-a)
  • A tömegkommunikáció, információ forradalma: új nyomdai eljárások, fotó, film, rádió és TV térhódítása;
  • Masszív tömegkultúra kialakulása: a Guttenberg galaxist egy új média váltotta fel, az emberi viszonyokat kezdetleges szintre állítja vissza, a társadalom iránti passzivitásba menekülnek az emberek. A TV elterjedése széleskörű, a közös kultúra lehetőségét hozza: a mass média folyamatát erősíti;
  • Ellenkultúra: életmódban, viselkedésben, öltözködésben, irodalomban, zenében, táncban, képzőművészetben egyaránt. A beat zenével indul, majd kiterjed egész Európára. Az ifjúságot ragadta magával osztálykülönbség nélkül, önállóságra törekvés, a társadalom kultúrájával való szembeszegülés;
  • A fizikai munka mellett megnő a szerepe a szellemi munkának, az emberi és kulturális tőke, emberi tényező szerepének jelentősége nő.

A kulturális tőke elmélet szerint az ember háromféle tőkével rendelkezik (Bourdieu):

  • pénztőke (gazdaságban hasznosítható),
  • kulturális tőke (gazdaságban hasznosítható). Két alfaja: klasszikus tudás, gazdasági, politikai jellegű,
  • szimbolikus (szociális)

Megváltozik a társadalom összetétele:

  • munkásság aránya folyamatosan csökken
  • nő az értelmiségiek aránya
  • új szociokulturális osztályrendszer alakul ki.

A kultúra és a szellemi élet alakulása a ’70-es évektől:

  • filozófiában, művészetben, közgazdaságban a posztmodernizmus uralkodik (egyetemes érvényűvé teszi a pluralizmust)
  • megnő a vallásos hit és az irracionalizmusra való hajlandóság,
  • a TV elterjedése megváltoztatta a kommunikáció és a nyilvánosság társadalmi szerkezetét,
  • szabadidős lehetőségek megnövekedése – rekreációs igények megerősödése,
  • gyengül a család szerepe.

Márkus György: Kultúra és modernitás

A kultúra fogalmába sorolja mindazt, ami:

  • Az emberi örökség részének lehet nevezni és
  • Ami alapvetően megkülönbözteti életmódunkat az állatokétól és értelem hatja át.

Ezen megfogalmazásba visszaköszönnek Herder és Kant gondolatai. Herder volt aki elsőként megfogalmazta, hogy a kultúra öröklődik. Megkülönböztetett első kultúrát (amibe beleszületünk, amivel a nemzet rendelkezik) és második kultúrát (amit egy nemzet kialakít). És eme megfogalmazásban kivehető Kant ész és ráció központúsága is, hiszen mindent, ami megkülönbözteti életmódunkat az állatokétól és "értelem" hatja át, azt kultúrának tekinthetjük. Az értelem nem más, mint az ész hasznosítása.

Napjaink kultúrafelfogásában is fel lehet fedezni a német felvilágosodás kiemelkedő filozófusai által megfogalmazottakat. A természet és a kultúra még napjainkban is összefügg. A természet egyfelől anyag, amely formálható a céljainkra, az emberi termelőképesség tartaléka. Másfelől egy általános elnevezés, egy olyan dolog, amely számunkra nem ellenőrizhető, felfogóképességünket meghaladja. A felvilágosodás az állandó előrehaladást, a természet megszelídítését hirdette. Ez a felfogás még napjainkban is él. A probléma Márkus szerint az, hogy a kulturális modernitást egy ellenirányzat is végigkíséri. Mégpedig az, hogy minél inkább közelítünk a célhoz (a természet feletti ellenőrzéshez), annál inkább nő a be nem látható következmények veszélye. És ez a veszély koránt sem elhanyagolható.
A megoldás az, hogy át kell alakítanunk a természethez fűződő viszonyunkat, meg kell békélnünk a természettel, rugalmasan kell alkalmazkodnunk hozzá.  
A kettősség más szempontból is jellemző a modernitás gondolkodásmódjára. A kulturális modernitásban egyfelől tovább él az, ami a felvilágosodásban vette kezdetét, miszerint az a kitűzött cél, hogy a társadalom fokozatosan a magas kultúra szintjére emelkedje. Másfelől folyamatosan azok a törekvések, melyek a megosztottság elkerülése végett megkísérlik szétrombolni a kultúrát. Pl: dadaizmus: a dadaisták erkölcsi, politikai és kulturális téren is tagadtak minden örök elvet, rendet és logikus értelmet. Elvetettek mindent, mai a múltban gyökerezett és nem bíztak a jövőben sem és csak a jelenben való gátlástalan cselekvés jogosultságát hirdették.

MULTIKULTURALIZMUS:

Multikulturalizmus: kulturális pluralizmus, sokszínűség. Egy társadalmon belül több kultúra is megtalálható. Ezek között alakulhat ki ellentét, aminek az a tipikus emberi tulajdonság az alapja, hogy megkülönböztetjük magunkat és a többieket. A modern társadalmakban a többségi kultúra mellett egyre több kis kultúra jelenik meg.

A multikulturális társadalom fogalma azt sugallja, hogy el kell fogadni, hogy a modern társadalmakban különböző kultúrákhoz tartozók élnek együtt és kell, hogy békésen együttműködjenek.

Szociológiai értelemben a kultúrafogalom a hétköznapi fogalomnál sokkal tágabb. A szociológia a kultúra fogalmába tartozónak tekinti nemcsak és nem is elsősorban az irodalmi, művészeti, zenei alkotásokat, azok ismeretét és élvezetét, hanem egyrészről az emberek alkotta tárgyakat, másrészről és főképpen a társadalom viselkedési szabályait, normáit, az azokat alátámasztó értékeket, a hiedelmeket, a vallást, továbbá a hétköznapi és tudományos ismereteket, végül magát a nyelvet.
Fontos különbség az is, hogy a hétköznapi beszédben szokás egy-egy népről azt mondani, hogy műveletlen vagy művelt, ezzel szemben a szociológiai felfogás szerint minden emberi közösségnek van kultúrája, mert szükségképpen vannak ismeretei, használ bizonyos tárgyakat és követ bizonyos viselkedési szabályokat.

A társadalmi környezet kultúráját, azon belül a normákat és értékeket a szocializáció során sajátítja el az egyén.
A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek.

Szubkultúra: a társadalom többségének kultúrájától eltérő kultúra (pl. különböző anyanyelvű, különféle etnikumhoz tartozó, különböző vallású társadalmi csoportok, életkor szerinti, nemek szerinti szubkultúrák, deviáns szubkultúrák).

Kulturális relativizmus: a különféle kultúrák létjogosultsága, fogalmi egyenlősége. A modern társadalmak népessége erősen keveredett más kultúrából érkezett emberekkel.

A multikulturalizmusban az idegen a társadalom tagja lesz, de mégis kívülálló marad. Más az életmódja, kulturális értékei, s ez gyakran konfliktus forrása.

A bevándorló lehetőségei az idegen kultúrában:

Asszimiláció: Szakítanak a hagyományokkal és azonosulnak az új társadalmi renddel, feloldják addigi kulturális identitásukat. Ez negatív megoldás.
Integráció:
az eltérő hagyományokból egy új születik, a befogadó társadalom nem tagadja meg az idegentől a kultúrát, de a befogadó is változik. „népek olvasztótégelye” pl. az USA. EU. Integráció?

Szegregáció: az idegen elkülönül, elzárkózik. őrzi saját hagyományait, nem vesz tudomást arról a kultúráról, amiben él. Ez a megoldás a fejlődés ellenében hat, elkülönült viszonyrendszerhez vezet.

A jövő oda vezet, hogy több szubkultúra fog együtt élni, de a bevándorlók mindig hátrányosan lesznek az ott élőkkel szemben (pl. foglalkoztatásban). A modern társadalmak megtartják az ott élők az elit munkahelyeket, míg a bevándorlóknak be kell érniük a „maradékkal”.

Kultúraértelmezés a multikulturalista diskurzusban:

Kétféle értelmezésről beszélhetünk:

  • az egyik értelmezési mód szerint a kultúra nem más, mint adottság: egy közösség jellemzője. Az emberi tevékenység minden területén egyfajta lehetőséget nyújt. Közös nyelven alapul, közös intézményeket, gyakorlatot, értékeket jelent. Zártság és statikusság, elszigeteltség és homogenitás jellemzi.
  • a másik értelmezési mód a kultúrát folyamatszerűen, állandóan újratermelődőnek és létrehozandónak – tehát folyamatosan változónak tekinti. Hangsúlyt fektet a sokszínűségre, a kultúra sokféleségére. Elfogadja a „másság” létjogosultságát.

A multikulturalizmus irányzatai, központi kategóriái:

Deskriptív (leíró) irányzat: a multikulturalizmust ténynek, adottságnak tekinti. Ebben az értelemben a multikultúra a javak kulturális sokféleségére utal a fogyasztói társadalomban, elsősorban a kultúripar a kommunikáció és a szolgáltatások területén.
Központi kategóriái:

  • kulináris-cinikus multikulturalizmus és
  • fogyasztói multikulturalizmus: a javak „kulturális” sokfélesége a fogyasztói társadalomban, főleg a kultúripar, a kommunikáció és a szolgáltatások területén (globalizáció).
  • multikulturális társadalom (demográfiai-instrumentális multikulturalizmus)

Normatív irányzat: a multikulturalizmus a társadalmi és kulturális különbségekre vonatkozó korábbi szabályok és diskurzusok kritikájára támaszkodva új normák érvényesítését sürgeti. Központi kategóriái:

  • pedagógiai multikulturalizmus: morális érvekre támaszkodva alakítja ki a különböző kultúrák kölcsönös tiszteletét. Több országban állami ideológia lett (pl. Kanada, Ausztrália).
  • reakciós-fundamentalista multikulturalizmus: központi kategóriája a különbség, mely tovább erősíti a kisebbségi kultúrák hagyományait, nacionalizmusát.

Kritikai irányzat: cél a demokratikusabb, nyitottabb közös kultúra. A kulturális sokféleség tényéből kiindulva felülvizsgálja az uralkodó és kisebbségi kultúrák által használt fogalmakat, diskurzusokat azzal a céllal, hogy egy nyitottabb és demokratikusabb közös kultúrát alkosson meg.
Központi kategóriája:

  • heterogenitás: céljuk a korábbi normatív diskurzusok és fegyelmező gyakorlatok átalakítása.
  • felülvizsgálja az uralkodó és a kisebbségi kultúrák által használt fogalmakat a célja érdekében.

Mo. multikulturális társadalomnak tekinthető-e? Deskriptivban igen, normatívban megkérdőjelezhető, kritikairól nem is beszélhetünk.