Az életmóddal kapcsolatos ismeretek, fogalmak:

A magyar szociológiában használt definíció szerint az életmód a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek rendszere, konkrétabban az, hogy a társadalom tagjai mindennapi életükben

  • milyen tevékenységeket végeznek,
  • hol végzik ezeket,
  • mennyi időt fordítanak átlagosan ezekre,
  • kik vesznek részt benne,
  • miért végzik őket,
  • s mit jelentenek számukra.

Az életmód feltételrendszerét mindig az adott társadalmi, gazdasági beállítottság adja.
Az életmódról az időmérleg-felvételek adják az alapvető adatokat (ld. később), azonban a különböző tevékenységek tartalmának, jelentőségének, hatásának feltárásához finomabb vizsgálatok szükségesek.

Az életmóddal rokon fogalom az életstílus.
Ez az adott társadalmi körülmények között viszonylagos szabadsággal megválasztott tevékenységeket vizsgálja, s az ezzel kapcsolatos preferenciákat helyezi vizsgálatainak középpontjába. Az életstílus az életmód része.

Az életvitel fogalom Max Weber műveiben szereplő " Lebensweise " fogalom fordítása. Rokon fogalom az életmóddal, a mindennapi élet azon elemei tartoznak bele, amelyek körülvesznek bennünket.

Életminőség. emberi kapcsolatok, önértékelés. Mérésekor gyakran az életszínvonalat vizsgálják, mert az számszerűsíthetőbb. Skála módszerrel mérik, hogy az ember mennyire elégedett az anyagi vagy a lakás vagy más egyéb helyzetével.

A társadalmi rétegződéssel kapcsolatos fogalmak, ismeretek:

A társadalmi rétegződés a különböző ismérvek alapján - mint foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség - alapján definiált társadalmi kategóriák helyzetének, életkörülményeinek, életmódjának különbségei, a rétegek hierarchikus sorrendje különböző dimenziókban. (Egyszerűbben: foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, jövedelem nagysága, foglalkozás jellege alapján megkülönböztetett kategóriák.)

Marxi értelmezés alapján 3 kategóriát különböztetünk meg:

  • termelőeszközöket nem birtokló munkások,
  • csak a saját maguk foglalkoztatásához elegendő termelőeszközzel rendelkező kispolgárok, vagy önállók,
  • tőkések, akik bérmunkásokat alkalmaznak.

Társadalmi osztálynak nevezzük a termelőeszközökhöz való viszony alapján definiált társadalmi kategóriákat. A marx-i értelmezés alapján 3 osztályt lehet megkülönböztetni.
A termelőeszközöket nem birtokoló munkásokat, a csak saját maguk foglalkoztatásához elegendő termelőeszközökkel rendelkező kispolgárokat vagy önállóakat és azokat a tőkéseket, nagybirtokosokat, akik annyi termelőeszközt birtokolnak, hogy azokkal bérmunkásokat foglalkoztatnak.

Társadalmi rétegnek nevezzük a foglalkozás, iskolai végzettség, lakóhely, jövedelem nagysága alapján definiált társadalmi kategóriákat.
A státuszcsoport fogalmát egyes szerzők az előbb megadott rétegfogalommal azonosan használják.
Elitnek szokás nevezni a társadalmi hierarchia csúcsán elhelyezkedő kis létszámú csoportot.
A szociológiában legtöbbször hatalmi elitről beszélünk.

AZ ÉLETMÓD ÉS A TÁRSADALMI RÉTEGZőDÉS ÖSSZEFÜGGÉSE:

A szociológusok egy része nagy érdeklődéssel fordul a különböző osztályok és rétegek életmódjának eltérései felé, illetve többször merült fel az a gondolat, hogy az életmód alapján lehetne vagy kellene a modern társadalomban a társadalmi kategóriákat megkülönböztetni.

Max Weber szerint az életmód nemcsak egyszerűen a társadalmi szerkezetben elfoglalt pozíció függvénye, hanem lényeges szerepet játszik abban, hogy kijelölje az egyénnek a társadalmi struktúrában elfoglalt pozícióját. A társadalom tagjai nem csak a gazdasági helyzet és a hatalom szerint rendeződnek a társadalom hierarchiájában, hanem az életmódjuk és az ennek az életmódnak következtében kialakuló megbecsültségük szerint is.
Weber úgy fogalmazta meg, hogy a társadalmi pozíció meghatározza az emberek életesélyeit.
Az életesélyek annak a valószínűségét jelentik, hogy az egész élete folyamán magas vagy alacsony jövedelemhez jut, milyen iskolai végzettségek szerez.
A különböző társadalmi kategóriák tagjainak várható élettartama eltér egymástól.

A társadalmi helyzet nagymértékben meghatározza, hogy az egyén kikkel barátkozik, kivel házasodik össze.
Az életviszonyok és az életmód változását sokféle tényező befolyásolta: a munkakörülmények, a jövedelem, a technikai fejlődés, a szokások és a kormányintézkedések.
Az elit életmódja és életkörülményei teljesen különbözi a szegények vagy a tartósan munkanélküliek életmódjától. Az elitek életét nem keserítik meg a gazdasági alakulások, rájuk nem hat érzékenyen a változás.
Az eliteknek több lehetőségük van életmódjuk változtatására, nyaralásra, kikapcsolódásra, tanulásra, továbbtanulásra. Még ezzel szemben a hátrányosabb helyzetű egyéneknek, csoportoknak a változtatására nincsen esély. Lehetőségük korlátozott és ezen tényező kihat az egész életükre.
Az életviszonyok általánosan ható változása jelentős mértékben közelítette a különböző rétegek életmódját. Különösen a városokban volt ez így, a legerőteljesebben azoknál a rétegeknél érvényesült, amelyek bizonyos köztes helyzetben voltak, le és felfelé volt érintkezésük.

Thorstein Veblen (1975) szerint a gazdagoknak a társadalom nagy tömegeitől való elkülönülésében szintén nagy szerepet játszik az életmód és a fogyasztás. Ezt a gazdag osztályt „dologtalannak” nevezte el, és azt hangsúlyozta, hogy tagjait a hivatalos fogyasztás jellemzi, mert meg akarják mutatni, hogy megengedhetik maguknak a fényűzést, hogy ezzel is kifejezésre jutassák, mennyivel fölötte állnak a dolgozó tömegeknek.

ÉLETMÓD - ÉLETSTÍLUS – ÉLETMINőSÉG - ÉLETVITEL:

Általános megközelítésben a stílus a tartalom szervezésének olyan formája, amelyet egy paradigma határoz meg. Ez biztosítja a forma szervezésének automatizmusát, és tükröződik jellemzően a tartalomban. Az életstílus-fogalomban az élet formai és tartalmi jegyei sajátos minőségben egyesülnek.

A szociológia irodalmában részletesen kifejtett életstílus- (életvitel-) koncepcióval elsőként Max Weber munkáiban találkozunk. Weber kétféle rétegződést különböztet meg: osztály- és rendi, azaz státusz-rétegződést, s ez utóbbival hozza összefüggésbe az életstílust.

Weber az osztályokat az anyagi viszonyok alapján, míg a rendeket vagy státuszcsoportokat a kulturális attribútumok, főleg a fogyasztás mikéntje szerint definiálja. Az egyes rendek a kulturális attribútumok alapján sajátos életstílust valósítanak meg. A hasonló életstílus egységet hoz létre, „kört” alakít. Körön belül az élet stilizálása azonos elvek szerint történik még akkor is, ha a rend tagjai eltérő gazdasági körülmények között élő emberek. Az emberek mindenkitől, aki a körhöz akar tartozni, meghatározott életvitelt várnak el. A rendi tagsághoz előnyök, s a legkülönfélébb materiális monopóliumok is járulnak.
Weber nem beszél differenciált életvitelekről s életstílusokról, az életvitelt kizárólag a hatalmon lévő státuszcsoport elkülönülési, uralmi eszközeként elemzi, mely a csoport-kultúra révén erősíti a hatalmat.

Veblen (amerikai közgazdász, szociológus volt). Ugyancsak a társadalmak elitjét vizsgálva jutott el az életstílus, életvitel fogalmáig. ő úgy gondolta, hogy kezdetben a hősiesség biztosította a tiszteletet az elit számára. Az ősközösségi kultúrákban a bátorságot, a hősiességet közvetlenül lehetett igazolni az agresszív cselekedetekkel: háborúban az ellenség legyőzésével. Így a közösség előtt a fizikai fölény kifejezte a bátorságot, s a bátorság tiszteletreméltóvá tette a fizikai erejével kitűnt személyt. A kiemelkedésnek ez a módja racionális volt, hiszen az ellenség legyőzése a közösségérdekét, gazdagítását szolgálta.
A későbbi társadalmakban a bátorság demonstrálására más eszközök szolgáltak.
Veblen szerint a gazdasági egyenlőtlenségek megjelenésével elsősorban a tulajdon, a nagyobb vagyon megszerzése, birtoklása jelentette a sikeres, „bátor” tevékenységet, ez vált a tisztelet elsődleges alapjává. A vagyon azonban önmagában, látható-érzékelhető tevékenység nélkül nem biztosít tiszteletet. Így a kiválóság szimbolikus kifejezőjévé vált a látványos dologtalanság, mint a vagyon által biztosított kiválóság jelzője.
Az ipari társadalmak fejlődésével már kevésnek bizonyult a látványos dologtalanság. Újabb kifejező szimbólum jelenik meg: a különleges ízléssel választott fogyasztás. A gazdagok megkülönböztető szimbólumokat vásárolnak maguknak, s ezekkel igazolják érdemeiket, biztosítják önmaguk számára az elismerést, a tiszteletreméltóságot. Ez eredményezi a gazdagok sajátos, exkluzív fogyasztással megvalósított életstílusát.

Weber és Veblen megközelítése több szempontból hasonló. Az életstílust megfigyelhető megnyilvánulásaiban szemlélték, s a fogyasztást szimbólumként tekintették. Mindkettőjükre jellemző a csoportjelleg hangsúlyozása az életstílusokkal kapcsolatban, ami a közös értékek elfogadtatását, elfogadását és felvállalását jelenti.

Hasonló Bourdieu megközelítése is, noha ő nem beszél életstílusról, csupán olyan „expresszív eljárásokról”, amelyekkel az egyes csoportok, egyének a társadalmi struktúrában elfoglalt helyüket szimbolizálják. Bourdieu-nél a praxis jelenti a mindennapi tevékenységeken kívül ezeknek a tevékenységeknek a cselekvő egyének számára megnyilvánuló értelmét, továbbá a gyakorlatban megnyilvánuló értékeket, „ízléseket” tartja.
A habitus pedig a mindennapi tevékenységek és ízlésválasztások mögött meghúzódó alapvető beállítódásokat, attitűdöket jelenti, vagyis pl. azt, hogy az egyén a XIX. sz.-i vagy a modern irodalmat kedveli.
Bourdieu hangsúlyozza a fogyasztási modellek és a viselkedés differenciáltságát. Elsősorban a „szimbolikus fogyasztásban” jelentkező különbségeket emeli ki.
A szimbolikus fogyasztás a javakat jelekké, a ténykülönbségeket jelentéssel felruházott megkülönböztetéssé lényegíti át, a különbségekhez értéket rendel azáltal, hogy nagyobb fontosságot tulajdonít a módnak, a tevékenység vagy a tárgy formájának, mint funkciójának. Következésképpen a különbségek közül azoknak van a legnagyobb presztízse, amelyek a legvilágosabban szimbolizálják a társadalmi struktúrában elfoglalt helyet.

Bourdieu írásában nem nehéz felfedezni Veblen által kifejtett gondolatokat. Ugyanakkor Bourdieu nem maradt meg a „kiváltságosok” életstílusának, magatartásának, szimbolikus fogyasztásának vizsgálatánál, hanem a társadalmi struktúra hierarchikus pozícióit szemlélve eljut a „leghátrányosabb helyzetű osztályokig”, akik a fogyasztással megvalósított „kulturális játék e modern formájában” a negatív kontrasztot, a „természetet” jelentik.

Életstílus változatok:

Utasi Ágnes (1984) életstílus-csoportokat különített el a magyar társ. felnőtt tagjai között. Utasi az életstílusnak 9 dimenzióját definiálta, és ezekben határozott meg minden egyes megkérdezett személy számára indexpontszámokat. A 9 dimenzió és a megfelelő index megszerkesztésénél felhasznált alapinformációk néhány példája:

  1. háztartási (étkezési, öltözködési, testápolási, fogyasztási) szokások
  2. lakberendezés (könyvespolc, függöny, szőnyeg, stb. a lakásban)
  3. lakáskultúra (lakás komfortossága, telefon)
  4. tárgyi környezet (bútorok állapota, könyvek, hanglemezek, kulturális eszközök, háztartási gépek száma)
  5. második gazdaságbeli tevékenység
  6. intellektuális tevékenységek (TV, mozilátogatás, olvasás, könyv- és hanglemezvásárlás)
  7. rekreáció (üdülés, kirándulás, testedzés, szabadidős tevékenységek, járműtulajdon)
  8. szokások (különórák, születésnapok, karácsony, ebéd- és vacsoravendég)
  9. az emberi kapcsolatok intenzitása

Az ezekben a dimenziókban meghatározott pontszámok alapján az alábbi 10 életstílus-csoportot különböztette meg: 

  1. Elit (5,5%)
  2. Intellektuális orientáció (10,7%)
  3. Családorientált (7,5%)
  4. A hierarchiában magasabb helyzetű rétegek mintáját követők (10,3%)
  5. Tárgyorientált, a lakásberendezés és tartós fogyasztási javak megszerzésére törekvők (10,4%)
  6. Emberi kapcsolatokban gazdag (11,1%)
  7. Emberi kapcsolatokban szegény, elmagányosodott (3,2%)
  8. A hátrányos helyzetét a második gazdagságban tett nagy erőfeszítésekkel kompenzáló (17,1%)
  9. Robotoló (13,1)
  10. Elesett, szegény (11,1%)

Tehát az életstílusra vonatkozó adatok alapján is kimutatható volt, hogy a magyar társ. jelentős részének életére a második gazdaságban végzett nagy erőfeszítések és a mindennapos robot nyomta rá a bélyegét, továbbá, hogy a magyar társ. több mint 1/10-e súlyosan elesett, szegény volt. Másrész az is kitűnik, hogy az anyagi szempontból legkedvezőbb helyzetű „elit” és a magas szintű intellektuális érdeklődésű csoport elkülönült egymástól.

Életmód: ( lásd e tétel elején )
Az életmódot, mint összefoglaló kategóriát úgy tekintettük, mint a szükségletek kielégítésének módját. Ugyanakkor az életstílus, az életforma, az életszínvonal, az életminőség közös jellemzője, hogy mindegyik az ember szükségletkielégítésének mikéntjére utal.
Az életmód fogalom I. dimenziójához az életszínvonal kapcsolódik.
Az életmód az adott gazdasági- társadalmi formációra jellemző szükségletkielégítési mód.
Az életmód is és az életszínvonal is az egész társadalomra vonatkozó kategóriák, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a társadalmi, - gazdasági feltételekkel, ugyanakkor kölcsönhatásban vannak egymással.

Az életminőség az életmód 3. dimenziója
Ezen a szinten gazdasági akadályok mint szükségletkielégítés korlátai már elvileg nem jelentkeznek. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kaphatnak a gazdasági szükség által nem gátolt, hagyományos közösségektől függetlenedett individuális emberi szükségletek kielégítésének lehetőségei.

A KULTURÁLIS RÉTEGZőDÉS PARAMÉTEREI. AZ ÉLETMÓD ÉS A MűVELőDÉS VISZONYA

Minden társadalomnak van saját kultúrája, amely meghatározza, hogy a társadalom tagjainak a társadalmi érintkezésben, együttműködésben hogyan kell viselkedniük. A kultúra tehát központi fogalma a szociológiának.
A szocializáció során az interakciós képességek megszerzése révén lesz a biológiai egyedből szociokultúrális szubjektum. A társadalmivá válás folyamata során egy-egy sajátos kultúra mintázáata révén egyetemes értékeket is elsajátítanak az emberek
A művelődés szociológiai vizsgálódásai körének intézményei:

  • iskolarendszer (teljes hálózat, színvonal, mélység)
  • felnőtt nevelés rendszere (felépítés, jelleg, célkitűzés, működés)
  • tömegkommunikáció eszközei, intézményei és szervezetei
  • a közművelődés intézményei

Sokan aggódnak a magyar kultúráért. Féltik az elsorvadástól, a modernizációtól.
Minden hagyományos nemzeti kultúrát fenyeget a globalizáció.
Ha a modern világban körülnézünk, rádöbbenhetünk, hogy teljesen mesterséges, csinált világban élünk.

A globalizáció hatására elvesznek az egyéni identitások.
A globalizáció jelenségét érzékelhetjük a kultúrában, az öltözködésben, a zeneszeretetben és a viselkedésünkben. A globalizáció olyan jelenség, amely nem ismer földrajzi határokat, mindenhol jelen van és mindenütt kifejti a hatását. Megkülönböztetünk elit- magas és tömeg-alacsony kultúrát.
A magaskultúra feladata a felvilágosodás korában fogalmazódott meg: miszerint a magaskultúra feladata, hogy elvezet egy magasabb rendű, morális állapotba.
Az életmód és a művelődés összefüggésben van egymással.
Utasi Ágnes tanulmányából olvasható a különböző társadalmi rétegek művelődéshez való viszonya.
A városi elit, a szellemi dolgozók törekednek a magaskultúra művelésére, míg a középosztály és a kevésbé értelmiségi osztály tömegművelődik.

Az életmód fogalom dimenziói:

  1. dimenzió: az életszínvonallal kapcsolatos. Az életmód az adott gazdasági, társadalmi formációira jellemző szükséglet-kielégítési mód. Ezzel párhuzamosan az életszínvonal az adott gazdasági, társadalmi formáció gazdasági hangsúlyú szükséglet-kielégítésének szintjét, fokát jelzi.
  2. dimenzió: az életmódfogalom csoportjellegét jelzi. Az életmódon belül a szükségletek kielégítésének csoportonkénti eltérő lehetőségére utal az életforma, míg a választható szükségletek kielégítésének csoport meghatározottságát jelzi az életstílus.
  3. dimenzió: az életminőség. Ezen a szinten a gazdasági akadályok már nem jelentkeznek, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kaphatnak a hagyományos közösségektől függetlenedett individuális emberi szükségletek kielégíthetőségének lehetőségei. Ezek módjait jelzi az életminőség.

A MAI MAGYAR TÁRSADALOM KULTURÁLIS ÁLLAPOTÁNAK FőBB JELLEMZőI

A magyar társadalom kulturális rétegződésére vonatkozó felmérések 1968 óta folyamatosan készülnek. A kutatás metodikáját az idő általános felhasználásának vizsgálatára építették.
Nem időmérleget használnak, hanem egy külön módszertan került kialakításra:

  • Először megvizsgálták, hogy ki milyen tevékenységet végez, milyen gyakran, kikkel, milyen közösséggel.
  • Ezután matematikai módszerekkel (korrelációszámítás) azt vizsgálták, hogy mely tevékenységek mely más tevékenységgel járnak együtt, és milyen szerepeket alkotnak.
  • Az így kapott típusok nem egyszerűen a kulturális magatartást jellemzik, hanem a megkérdezettek életmódját, életvitelét, általános társadalmi magatartását.

Így a társadalom szociokulturális szerkezetéről lehet érvényes képet nyerni, ez pedig meghatározó alkotóeleme magának a társadalmi struktúrának.

Vitányi Iván és munkatársai 1992-ben vizsgálták a magyar társadalom lakosságának kulturális magatartását, érdeklődését és kulturális beállítódását.

A vizsgálat eredményeként Vitányi a magyar társadalmat 4 szociokultúrális csoportra osztotta.

  1. Passzív típus: semmilyen kulturális tevékenység iránt sem mutat érdeklődést. Elvégzik a munkájukat, s otthon legfeljebb a TV-t nézik, de azt sem figyelik. Különösen sokan vannak a mezőgazdaságban, falun, a munkásság és az irodai dolgozók kevésbé képzett csoportjaiban. A csoport aránya 35%.
  2. Kapaszkodó, rekreációs típus: keményen dolgoznak, helyet keresnek maguknak, jövőorientáltak. A munka után pihenést akarnak, rekreációt, ehhez adott esetben elfogadják a kultúrát is de nincsenek megfogalmazott igényeik. A munkásság és a parasztság jobban képzett rétegei, és a szolgáltatásban dolgozók vannak köztük legnagyobb számban. A csoport aránya: 26%.
  3. Nyitott, felhalmozó típus: ugyanaz, mint az előző, de már igénylik a kultúrát, noha még nem érték szerint differenciáltan. Társadalmi hátterük ugyanaz, mint az előző csoporté, de több köztük a szolgáltatásbeli. A csoport aránya 24%.
  4. Autonóm-autentikus típus: a magaskultúra hívei, fogyasztói alkotó közege. Mindenekelőtt értelmiségiek tartoznak ide, de más rétegek és osztályok elitje is. Érték és minőség szerint válogatnak. A tévézés náluk már jelentőségét vesztette. Főként irodalmi, tudományos, művészeti műsorokat választanak. Közülük kerülnek ki a koncert, színház, múzeumlátogatók. ők tanulnak leginkább idegen nyelveket. Stabilitás jellemzi őket (család, lakás, biztonság). A csoport aránya 15%.

Magyarország hagyományos kulturális helyzetét az jellemezte, hogy van egy jelentős európai és világszínvonalú értelmiség, egy magaskultúrára fogékony közeg. Ezáltal volt lehetséges, hogy az élvonaltól való elmaradottságunk a kultúrában mindig kisebb volt a gazdasági és társadalmi élet elmaradottságánál. A különbség abban van a nyugati eredményekhez képest, hogy nálunk jóval nagyobb a kultúrából kimaradt passzív, és jóval kisebb a középső rétegek aránya.

Az 1996-ban (Vitányi) végzett vizsgálat a következő típusokat mutatta ki:

  1. Passzív 43%
    • otthonülő, nem olvasó 26%
    • átlagos férfiviselkedés 10%
    • átlagos női viselkedés 7%
  2. Otthonülő olvasó 15%
  3. Fiatalos 24%
  4. Kultúraorientált 15%
  5. Értelmezhetetlen 3%

Az értékes kultúra iránt elsődlegesen érdeklődő réteg nagyjából a helyén maradt. Ugyanabban az arányban, mint korábban és körülbelül ugyanabban az összetételben.
Azonban most sokkal inkább ebben a 15%-ban összpontosul minden magasabb kulturális tevékenység, mint korábban. Csak ők járnak komolyzenei hangversenyre, ők adják a színházak közönségét, ők olvasnak szépirodalmat. A fiatalos érdeklődésű csoporttal együtt ők kirándulnak, sportolnak, adják a könnyűzenei koncertek közönségét. Szociokulturális szempontból az alsó és középső rétegek aránya alsók „javára”, a társadalom kárára tolódott el.

A passzív típust több csoport is képviseli. Az elsőt „könyvet nem olvasó otthonülőknek” nevezik. A házimunkán és a legmindennaposabb pihenésen kívül jobbára semmit sem csinálnak szabadidejükben. (26%).
A passzívok közé kell sorolni a vizsgálat két másik csoportját is:
Az egyiket „átlagos férfi” viselkedésnek nevezzük: vendéglőbe, kocsmába, sportmeccsre járnak, otthon pedig barkácsolnak és kertészkednek.
A másik az „átlagos női” viselkedés, ők vendégségbe járnak és kézimunkáznak. A három passzív csoport együtt 43% tesz ki, ez tehát növekedett.

Ez a vizsgálat is két középréteget talált, amely azonban nem a tevékenység jellege szerint különböztetett meg, hanem korosztálynak megfelelően.
A „fiatalos tevékenység szerkezeti típusba” tartozók rendszeresen járnak moziba, könnyűzenei koncertre, többet járnak vendégségbe, kirándulni, az átlagnál többet tanulnak nyelvet. Minden más csoportnál kevesebbet nézik a televíziót. Arányuk 24%.
Az „otthonülő, könyvet olvasó típus” mindezt most nem csinálja, de a múltban csinálta- és ez is megkülönbözteti az otthonülő, nem olvasótól. Olyan emberek tartoznak ide, akik fiatalabb korukban aktívabb kulturális életet éltek a nekik megfelelő szinten, de most már helyzetük, munkájuk, körülményeik ezt nem engedik meg. Azt végzik, amit otthon tudnak. Arányuk 15%.

A kultúraorientált, a „névváltozás” nem egészen véletlenszerű. A korábbi vizsgálatokban nagyjából hasonló korú embereket kérdeztek meg, inkább a társadalmi különbség domborodott ki. Most viszont jobban kidomborodnak a korosztályok különbségei. Ez jól megtalálható a televíziós befogadási típusok között is. Az az alapja, hogy most éppen a fiatalok között bontakozik ki egyfajta jól körülhatárolható új kulturális-szabadidős magatartás. Elsősorban szórakozásra orientálódnak ugyan, de másfajtára, mint az öregebbek. A feszültebb televíziós műsorokat kedvelik, bánni tudnak az új technikai eszközökkel. Velük szemben a középrétegek középkorú és öregebb csoportjai a hagyományos formákat, mindenekelőtt az olvasást részesítik előnyben. A két csoport együttes aránya 39%, noha a nyolcvanas években már elérte az 50%-ot.