Domináns kultúra:
Egy adott társadalomra, társadalmi csoportra jellemző normák és értékek, mindennapi és tudományos ismeretek, irodalmi, művészeti, zenei alkotások és az ember alkotta tárgyi környezet. A szociológia a kultúra fogalmába sorolja az emberek által alkotott tárgyakat, ill. a társadalom viselkedési szabályait, normáit, értékeit, a hiedelmeket, a vallást, a hétköznapi és tudományos ismereteket és magát a nyelvet is. Tehát a kultúra anyagi, kognitív és normatív elemekből, vagyis tárgyakból, tudásból és értékekből áll, ami átörökíthető és örökölhető. Minden emberi társadalomnak van kultúrája. A kultúra a külső környezethez való alkalmazkodás eszköze.  
Heterogén: másfajta, másnemű, különböző részekből álló, egymástól elütő.
Hegemón: döntő, hatalmi, fölényben lévő.

A kultúrakutatás két szociológiai szempont alapján jelöli ki az érdeklődésre számot tartó területet.
-    Azokat a kulturális termékeket, praxisokat, jelentéseket kell vizsgálni, amelyek csak úgy vannak, vagyis nagy számban fordulnak elő.
-    A másik szociológiai szempontot az a felismerés motiválja, hogy vannak olyan kulturális gyakorlatok, amelyek vizsgálata mennyiségileg nem lenne szükségszerű, de a sajátos szubkultúrák megismerése mégis elengedhetetlen. Indokául az az érv szól, hogy a többségi kultúra, a hegemón diskurzus sajátosságaira is fény derül, ha a szubkultúrákhoz való viszonyukat vizsgáljuk.

A heterogén társadalmakban, főképpen, ha a történelem folyamán erősen keveredett, vagy ha a vándorlások miatt nagy tömegű más kultúrából származó személy él, a kultúra távolról sem egységes. A társadalmon belül többé-kevésbé szubkultúrák élnek.

Szubkultúra: a társadalom többségének kultúrájától eltérő kultúra. A legegyszerűbb esetek a különböző anyanyelvű, különféle etnikumhoz tartozó, különböző vallású társadalmi csoportok szubkultúrái.
A mai fejlett társadalmakban más elválasztó vonalak mentén is differenciálódnak a különböző csoportok kulturálisan: pl. életkor szerint (ifjúsági szubkultúrák), nemek szerint (női szubkultúrák). Egészen különlegesek a deviáns szubkultúrák (a bűnözők bizonyos csoportjai, kábítószer-fogyasztók, stb.).

Minden korosztály, nem faji és etnikai kategória, minden foglalkozás, gazdasági réteg és társadalmi osztály olyan emberekből áll, akikben társadalmunk kialakította a maguk vonatkoztatási hálózatát, s akiket társadalmunk olyan szituációk elé állított, amelyek nem azonos módon jellemzőek más szerepekre.
Pl: A nők és a férfiak problémái és gondjai eltérőek, mert önmagukat, mások meg  őket különböző normák alapján ítéli meg, s mert a törekvéseik realizálásához rendelkezésükre álló eszközök is különbözőek.

Nagy általánosságban nyilvánvaló, hogy a környezetünkben élők mélyen gyökerező érdekeibe vagy erkölcsi nézeteibe ütköző mindennemű megoldás retorziót vált ki. A teljesen elfogadható megoldás legelső követelménye tehát az, hogy elfogadhatónak bizonyuljon azok számára, akiknek együttműködésétől és jóakaratától függünk. Ez nyomban szűk határok közé szorítja az alkotó készséget és az újító szellemet. Társadalmi környezetünktől való függés erősen ösztönöz, hogy a már kialakult megoldások közül válasszuk ki a magunkét, amelyről tudjuk, hogy embertársaink szemében rokonszenves.
Nemcsak a valamely társadalmi kategóriához tartozásunk elismerése, hanem a mások részéről irántunk megnyilvánuló megbecsülés is függ az általunk vallott nézeteknek, az általunk követett normáknak az ő normáikkal, az ő meggyőződésükkel való egyezéstől. A velünk azonosan gondolkodó és érző emberek társaságában feloldódunk.

Minden egyén számára léteznek csoportok, amelyek hathatósabbnak bizonyulnak másoknál az egyén nézeteinek érvényességét vagy elfogadhatóságát meghatározó tekintélyként. Ezek az ő „referenciacsoportjaik”. Erős ösztönzők tartanak vissza attól, hogy ne térjünk el a csoportjainkban kialakított utakról. Ha problémáink nem oldhatók meg a csoportunk számára elfogadható módon, akkor keresünk más szubkultúrával rendelkező csoportot, amelynek vonatkoztatási hálózatát elfogadhatóbbnak találjuk. A társadalmi folyamat egyik leginkább magával ragadó aspektusa a csoportok szakadatlan átrendeződése, az egyének átvándorlása egyik csoportból a másikba, mert az egyének öntudatlanul is olyan társadalmi környezetet keresnek, amely kedvez alkalmazkodási problémáik megoldásának.

Albert K. Cohen: Szubkultúra
Amikor felmerülnek a közös vonatkoztatási rendszerek csoportnormái, akkor új szubkultúra merül fel. Kulturális, mert minden cselekvő személy részvételét ebben a normarendszerben befolyásolja az a körülmény, hogy ugyanezeket a normákat más cselekvő személyekben észleli. Szubkulturális, mert a normák csakis azon cselekvő személyek esetében közösek, akik előreláthatóan valamilyen formában profitálhatnak belőlük, és akik egymásban olyan rokonszenves morális klímát fedeznek fel, amelyben ezek a normák valóra válhatnak és fennmaradhatnak. Ilyen módon szüntelenül megteremtik, újjáteremtik és módosítják a kultúrát.

Az effajta szubkulturális rendszer, mihelyt létrejött, fennmaradhat, de semmiképpen sem pusztán a tehetetlenségi erő folytán. Túlélheti a megteremtésében részt vett egyéneket, de csupán amíg kielégíti a megteremtők utódainak szükségletét.

A KULTURÁLIS MÁSSÁGHOZ VALÓ VISZONYULÁS:
A különböző kultúrákhoz tartozó embere között mindig voltak ellentétek. Szélsőséges esetekben a kisebbségek üldözéséhez, háborúhoz is vezettek. A nagyméretű társadalomban, ahol több kultúra él egymás mellett, a konfliktus lehetősége még gyakoribb és nagyobb. A jövőben meg kell tanulni békésen egymás mellett élni.
A multikulturalizmusban az idegen a társadalom tagja lesz, de mégis kívülálló marad. Más az életmódja, kulturális értékei, s ez gyakran konfliktus forrása.

A bevándorló lehetőségei az idegen kultúrában:
Asszimiláció: szakítanak a hagyományokkal és azonosulnak az új társadalmi renddel, feloldják addigi kulturális identitásukat. Ez negatív megoldás.
Integráció: az eltérő hagyományokból egy új születik, a befogadó társadalom nem tagadja meg az idegentől a kultúrát, de a befogadó is változik. (népek olvasztótégelye, mint pl. az USA)
Szegregáció: az idegen elkülönül, elzárkózik. őrzi saját hagyományait, nem vesz tudomást arról a kultúráról, amiben él. Ez a megoldás a fejlődés ellenében hat, elkülönült viszonyrendszerhez vezet.
A jövő oda vezet, hogy több szubkultúra fog együtt élni, de a bevándorlók mindig hátrányosan lesznek az ott élőkkel szemben (pl. a foglalkoztatásban). A modern társadalmak megtartják az ott élők számára az elit munkahelyeket, míg a bevándorlóknak be kell érniük a „maradékkal”.

A SZEGÉNYSÉG SZUBKULTÚRÁJA
A szegénység fogalmát inkább a hagyományos fajtájú hátrányos helyzet megjelölésére, és inkább az alacsony jövedelem és ebből adódó egyéb hátrányok, mint pl. a nem megfelelő táplálkozás, rossz lakásviszonyok stb. megjelölésére szokták használni.
A deprivált személy vagy család nélkülöz valamit, ami az adott társadalomban a nagy többségnek rendelkezésére áll, vagy amit az adott társadalomban mindenki számára elérendő minimumnak tartunk.
A történetírás során az irodalomban, a közmondásokban és a mindennapi beszédben a szegények természetének két ellentétes értékelésével találkozunk. Egyesek úgy jellemzik a szegényeket, mint akik szerencsések, erényesek, becsületesek. Mások úgy, mint akik hitványak, gonoszak, erőszakosak, becstelenek.

A szegénység kultúrája túllép a területi, a falusi-városi és országhatárokon, és hasonlóságokat mutat a családszerkezetben, a kapcsolatokban, az értékrendszerben és a fogyasztási szokásokban. Ezek a hasonlóságok az összetartozás közös jegyeit példázzák: az egyforma alkalmazkodás a közös problémához.
A szegénység kultúrája alkalmazkodás és válasz is a szegények marginális helyzetére a kapitalista osztálytársadalmakban. Abban segít, hogy megbirkózzanak a reménytelenség és kétségbeesés érzésével, amikor kiderül, hogy nem képesek sikereket elérni a többségi társadalom értékei és céljai szerint.

A szegénység kultúrája – ha egyszer létrejön – a gyerekekre gyakorolt hatásán át generációról generációra öröklődik. A szegénység kultúrája akkor jön létre, ha egy rétegzett társadalmi és gazdasági rendszer hanyatlásnak indul, vagy egy másik váltja fel. Előfordul, hogy gyarmatosítás eredményeként jön létre, vagy a törzsi társadalmak felbomlása miatt.

A szegénység kultúrája több szempontból vizsgálható: a szubkultúra és a többségi társadalom kapcsolatának szempontjából; a slum-közösségek természetének szempontjából; a családok jellemzőinek szempontjából; az egyének magatartásának, értékeinek és személyiségjegyeinek szempontjából.
1.    A szegénység kultúrájának alapvető vonása, hogy a szegények nem vesznek hatékonyan részt, és nem illeszkednek bele a többségi társadalom fő intézményeibe. A szegénység kultúrájában élő ember nagyon kevés értéket termel, és nagyon keveset kap érte. Általában alacsonyan képzett és iskolázott, nem tartozik szakszervezetbe, nem tagja politikai pártnak, többnyire nem vesz részt jótékonysági szervezetekben. Kritikus magatartást tanúsít az uralkodó osztályok alapvető intézményeivel szemben. A szegénység kultúrája fogékony az ellenzékiségre, és könnyen felhasználható a fennálló renddel szembeni politikai mozgalmakban.
2.    Ha a szegénység kultúráját a lakóhelyi közösségek szintjén akarjuk leírni, a szegényes lakáskörülményeket, a zsúfoltságot, a kiscsoportokat és mindenekelőtt a nukleáris és tágabb családokon túli minimális szervezettséget kell felsorolni. A szegénység kultúrája az alacsony szintű szervezettség miatt marginális és anakronisztikus jellegű a rendkívül bonyolult és specializált, szervezett társadalmunkban. A szervezettség alacsony szintjének ellenére mégis létezik valamifajta közösségi tudat és egymáshoz tartozás a városi slumok körzeteiben.
3.    A családi élet szintjén a szegénység kultúrájának fő jellemzői a következők: a gyerekkornak, mint speciális védettséget élvező életszakasznak a hiánya, a korai szexuális érdeklődés, a szabad vagy megegyezésen alapuló együttélés, a nő vagy anyaközpontú családok kialakulása, és ezzel együtt szorosabb kapcsolat az anyaági rokonsággal.
4.    Az egyén szintjén főleg a marginalitás, a reménytelenség, a függőség tudata a legjellemzőbb. További vonások még a következők: gyakori anyahiány, kialakulatlan személyiségstruktúra, az érzelmek kontrolljának hiánya.

A szegénység kultúrájában élőket az adott hely és környék problémái érdeklik, gyenge a történelemtudatuk. Csak a saját problémáikat ismerik, a saját helyi körülményeiket, általában nincs fantáziájuk. Nincs osztálytudatuk, bár rendkívül érzékenyek a rétegkülönbségekre.

A szegénység pozitív vonásai: A jelennek élés kifejlesztheti a spontaneitásra, érzéki élvezetekre, ösztönös érzelmekre való képességet.

A szegénység kultúrájának jövője:
1. Megpróbálják az életszínvonalat lassan felemelni és beilleszteni őket a középosztályba. pl:USA-ban
2. Forradalmibb megoldás => a forradalmaknak, ha nem is sikerül magát a szegénységet eltüntetniük, gyakran sikerül megszüntetniük a szegénység kultúrájának egyes alapvető vonásait azáltal, hogy gyökeres szerkezeti változást idéznek elő a társadalomban, a jövedelem újraelosztásában, a szegények megszervezésében és azáltal, hogy a valahova tartozás és a vezetés tudatát nyújtják nekik.
A szubkultúra fönnmaradásának legfőbb oka az a nyomás, amit a többségi társadalom gyakorol a tagjaira és magának a többségi társadalomnak a struktúrája.


Az egyenlőtlenség és a szegénység okai:
Az egyik álláspont szerint a társadalmi egyenlőtlenségek az emberek közötti alapvető különbségekből származnak. Sokan a biológiai adottságokban látják, és azt feltételezik, hogy ezek többé-kevésbé öröklődnek.
A radikálisan társadalomkritikus szociológusok szerint a szegénység oka – legalábbis az iparosodott társadalmakban – a gazdasági-társadalmi rendszer jellege, működése, ezért az elsőrendű feladat ennek megváltoztatása.

Az 1960-70-es években sok képviselője volt annak az irányzatnak, amely a műveltség és az iskolai végzettség terén fennálló hátrányokban látta a szegénység fő okát. Eszerint az iparosodott társadalmakban a mindennapi élethez meglehetősen széles körű tájékozottság, sok ismeret és gyakorlati jártasság elsajátítása szükséges. Akik ezzel nem rendelkeznek, azok menthetetlenül hátrányos helyzetbe kerülnek a jövedelemszerzés területén, és ennek következtében minden más területen is.
Ezért az oktatást látják annak a területnek, ahol a szegények gyermekeinek speciális támogatásával a legeredményesebben lehet a szegénység, különösen annak öröklődése ellen küzdeni.

Egy másik álláspont a szegények rossz testi és különösen lelki egészségi állapotára hívta fel a figyelmet, és azt hangsúlyozta, hogy krónikusan beteg, rokkant emberek egyszerűen képtelenek nagyobb erőkifejtésre, rendszeres munkavégzésre.

Van olyan álláspont, amely szerint elsősorban a csonka családok válnak szegénnyé, és képtelenek ebből a helyzetből kiemelkedni.

A szegénység kultúrájának egyik vezető képviselője Amerikában Oscar Lewis volt, híres könyve a Sanchez gyermekei. A kutatásai során a mexikói családok, ill. egy kiválasztott család életmódját vizsgálta. Azt bizonyította, hogy ennek a rétegnek egészen speciális életmódja van (különféle alkalmi munkából élnek, háztartási gazdálkodásuk kevéssé ésszerű, a holnapra kevéssé gondolnak, nem takarékoskodnak, családi kapcsolataik meglehetősen zavarosak és gyakran változnak). Ezt nevezte a „szegénység kultúrájának”.

Hasonló módszerrel írta le Budapesten Fábián Katalin a Makoldi család c. könyvében. Eszerint a szegény rétegbe tartozónak egy egészen különös viselkedési norma- és értékrendszere, vagyis kultúrája van. Ez megakadályozza őket abban, hogy a szegénységből kiemelkedjenek, viszont megkönnyíti számukra, hogy a szegénységgel járó terheket elviseljék.

CIGÁNYKULTÚRA
Etnikai csoportnak nevezzük az adott társadalmon belül azoknak a csoportját, akik olyan közös kulturális identitás tudatával rendelkeznek, amely elkülöníti őket a többségtől vagy a többi etnikai csoporttól.
Cigány az, aki annak vallja magát, akti a többség annak ítél. A 90-es évek népszámlálásakor 140.000 ember vallotta magát cigánynak. A mai Magyarországon a legnagyobb etnikai kisebbség a roma etnikumhoz tartozó népesség. Létszáma kb. félmillió. 2010-ben a magyar népesség 8,5 millió lesz. A 0-14 éves korúak között több lesz a cigány, mint a magyar. A cigányok 1,5-2 millióan lesznek.
Többsége súlyosan hátrányos helyzetben él. A romákkal szembeni előítéletek erősek, de úgy látszik, nem nőttek, hanem inkább csökkentek a rendszerváltás óta. A 15-59 éves cigány férfiak 31 %-a, a 15-54 éves cigány nők 18-a volt foglalkoztatott. A cigányok 24-a kap rendszeres jövedelmet és 42% kap valamilyen rendszeres nem munka jellegű jövedelmet. Nagy részük munkanélküli. Tárgyi életkörülményeik elhanyagoltak.
A cigánnyá válás folyamata: - intézményrendszerrel találkozik,  - bikulturális szocializáció, probléma, nehézség.
Cigány jellemzői: - testi megjelenés: barna, testszag, - társadalmi elhelyezkedés: gettóban él, - családnév, - szociálpedagógiai dimenzió: a cigány minősítés fő forrása a másodlagos tapasztalat (cigány zene, hencegés, intonáció).
A két világháború között a legnagyobb létszámú kisebbség a zsidóság volt.
IFJÚSÁGKULTÚRA:
Nagyjából 1978-tól kezdődően a gazdasági nehézségekkel összefüggésben az ifjúság ehlyzetében több egyértelműen hátrányos tendencia jelentkezett:
-    a gazdasági fejlődés leállása, a reálbér csökkenése a fiatal felnőtteket nagy mértékben sújtotta
-    az iskolai végzettség emelkedése megállt.

A rendszerváltás hatására a közgazdászok esélyei javultak, de más főiskolai, egyetemi végzettségűeké nem. Negatív befolyásoló erő volt továbbá a munkanélküliség.
A hátrányos helyzetűek a 15-29 évesek.
1980-tól kezdve csökkent a felsőoktatásban tanulók száma, a foglalkozási összetétel is kedvezőtlenebbé vált.
A legnagyobb probléma a lakáshoz jutás, ami mára már csak szülői segítséggel érhető el. Családalapításkor nő a munkával töltött idő, csökken a művelődésre, sportra, társas életre fordított idő. Jellegzetes a világképük.
Ifjúsági szubkultúrák: azokat az alsó-osztálybeli fiatalok lépnek a szubkultúrába, akiknek a tapasztalatai alapján nem illenek össze a társadalmi célok és az ehhez vezető lehetőségek. Így válik lehetővé számunkra, hogy alternatív kritériumok alapján (pl. megfordított társadalmi normák szerint) magasabb státuszt érjenek el.
Előítélet: valamely csoport tagjaival szembeni negatív érzelmi viszonyulás, amely azon alapul, hogy ezek az emberek a csoport tagjai. Van pozitív előítélet is.
Sztereotípia: általánosításon, túlzáson alapuló negatív elképzelések, előítéletek együttese valamely csoporttal szemben.
Diszkrimináció: egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy azok valamely meghatározott csoport tagjai.
Faj: az emberek olyan csoportja, amelyet biológiailag örökölt vagy örököltnek gondolt testi jellemző, elsősorban bőrszín alapján különítenek el.
Nemzet: azokból áll, akik egy nemzet tagjának tartják magukat, s akiknek közös a nemzeti identitásuk.
Nemzeti identitás: közös nyelvet, közös kultúrát, szokásokat, közös lakóterületet és közös történelmet jelent.
Nemzeti kisebbség: egy adott társadalom azon tagjainak csoportja, akik nem a többségi nemzettel identifikálódnak, hanem egy olyan másik nemzettel, amelynek van állam, vagy egy olyan másik nemzettel, amelynek nincs állama, de saját állam létrehozására törekszik.

Mi okozza egyéni szinten az előítéletes gondolkodást és a diszkrimináló viselkedést?
•    Olyan egyéneknél erősödik meg, akik súlyos frusztrációkat szenvedtek, sikertelenek voltak és a sikertelenség okát másokra akarják hárítani.
•    Az autoritárius személyiségű emberek hajlamosak az előítéletes gondolkodásra és agresszív viselkedésre a más csoportba tartozókkal szemben. Az autoritárius személyiség meghatározott nevelési módszer eredményeként jön létre.
•    Az előítéletek és a diszkrimináció hatalmi és anyagi érdekeket szolgálnak. Azok hirdetnek előítéleteket és alkalmaznak diszkriminációt, akik gazdasági helyzetüket akarják javítani a kisebbség elnyomása révén.
•    Az előítéletek mélyen be vannak ágyazódva a társadalom kultúrájába és a szocializáció során sajátítja el őket az egyén.