Művelődésgazdaságtan: a társadalmi-gazdasági fejlődés és a művelődés közötti törvényszerű kapcsolatokat vizsgálja. Vizsgálja továbbá az oktatási rendszer szerkezetét, működését és fejlesztését.
A műv.gazdaságtan a gazdaságtudományok része, a közgazdaságtan körébe tartozó ágazati gazdaságtan.
A műv.gazdaságtan feladatai:
-    az oktatási-művelődési rendszer tervezése
-    a művelődés társadalmi-gazdasági hatékonyságának vizsgálata
-    művelődési ráfordítások elemzése
-    társadalmi és egyéni ráfordítások megtérülésének vizsgálata
I. Mi is az a non-profit?
Bartal Anna Mária: Non-profit alapismeretek kézikönyve c. művéből –
 „A nemzetközileg elterjedt non-profit kifejezés nemzetenként eltérő tartalmakat és elnevezéseket takar. A szakmai és tudományos közéletben elfogadott definíció a non-profit szervezetek olyan magán, nem állami, nem profitcélok által vezérelt szervezetként határozza meg, amelyek fel tudják mutatni a formális szervezetekre jellemző kritériumokat, illetve rendelkeznek az önigazgatás és az önkéntesség minimális szintjével. A non-profit szervezeteket a civil társdalom fontos alkotórészeként határoztuk meg, amely bizonyos elemeiben szűkebb, míg más tekintetben tágabb kategória. A non-profit szektor fontos forrásai az informális szektorból eredő közösségi igények, de a különbség a két szektor szervezeteinek formalizáltságában mutatható ki.”
Kuti Éva: Hívjuk talán non-profitnak…c. könyvében következőképpen indokolja a non-profit elnevezés magyarországi elterjedését. „ A non-profit  szektor elnevezés  valószínűleg azért nyert polgárjogot, mert a szektor definíciójának a legáltalánosabb érvényű elemét ragadta meg, amely ugyanakkor lényegében ideológia-mentes…A névhasználat összhangban alakult azzal a képpel, amely a közgondolkodásban a szektorról megjelenik….ez az elnevezés nem a szektor összetettségét, szervezeteinek sokféleségét tükrözi, hanem arra az egyetlen jellemzőre utal, amellyel kapcsolatban az érintettek között nagyjából teljes az egyetértés.”
Nonprofit szervezetek jellemzői:
1.    Nem profitcélúak, de az alaptevékenységük mellett vállalkozói tevékenységet is végezhetnek. Adózás utáni nyereséget nem osztja fel, visszaforgatja,
2.    Kormánytól független szervezetek, sem jogilag, sem intézményesen nem tartoznak az állami szférába,
3.    Formális szervezetek, önszerveződéssel jönnek létre,
4.    Közösségi feladatokat látnak el,
5.    Nem politikai és nem vallási tevékenységet folytató szervezetek.

Bevételei lehetnek: költségvetési támogatás, egyéni, vállalati adományok, saját bevételek. A költségvetés támogatja az öntevékeny szervezetet. A támogatás lehet közvetlen és közvetett. A közvetlen támogatás – oktatásban, kultúrában, egészségügyben. A közvetett támogatás – adókedvezmény, állami tulajdon ingyenes használata. A non-profit szervezetek rendelkeznek saját bevételekkel is. Pl. tagdíj, vagy külső tag által fizetett térítési díj.
A non-profit szervezetek rendszerint kvázi közjavakat állítanak elő, olyan javakat, amelyek egyszerre elégítenek ki közfogyasztási és magánfogyasztási igényeket, így (a közjavak termelőiként) nem a piaci, hanem az állami szektorral állnak versenyben. A kormány a szolgáltatások szempontjából versenytársa a non-profit szervezeteknek, ugyanakkor a finanszírozás szempontjából inkább a kiegészítő szerep, és az együttműködés a jellemző.
A világ egészét tekintve a magánjótékonyság jelentéktelennek mondható, a non-profit szektor finanszírozásának legfontosabb támogatója az állam. A non-profit szektor finanszírozásának nagysága országonként igen eltérő.
A nemzetközi összehasonlítási adatok azt mutatják ki, hogy a világ különböző országai igen eltérő méretű non-profit szektort alakítanak ki, de a létrehozott non-profit szervezetek mindenütt ugyanazokon a területeken működnek, nevezetesen elsősorban az oktatásban, ezen kívül az EÜ-ben, a kultúrában, a szociális ellátásban. Olyan területeken, amelyek tipikusan közjavakat állítanak elő, és az ellátásban a non-profit szervezetek mellett az állami intézmények is részt vesznek. Az itt folyó tevékenységeket jellemzi a munkaerő intenzitása, és a szolgáltatások emberi tőkét gyarapító jellege.

A kormány sohasem képes teljes mértékben kielégíteni az állampolgárok közjavak iránti keresletét (pl. oktatás). Létezik egy „többletkereslet”, amelyet az emberek egy része a magánszektor közreműködésével próbál kielégíteni.
A fejlődő országokban az elmaradott mezőgazdasági területeken élő lakosság szemében az oktatás még ma is haszontalannak tűnik, miközben a nagyvárosok munkaerőpiacán már igen jó az iskolázottság megtérülése.

A fejlett országok közül Japánban tűnik legerősebbnek a többletkereslet a non-profit szektorra gyakorolt hatása. Itt a legnagyobb a közép- és felsőoktatásban a non-profit szervezetek aránya.

Svédországban fokozott az állami szerepvállalás. A vallási és nyelvi szempontból homogén országokban a centralizált állami oktatási rendszer mindenki számára kielégítő lehet. Az olyan társadalmakban (pl. Svájc), ahol a különböző kulturális csoportok különböző földrajzi egységekbe koncentrálódnak, a helyi kormányzatok által biztosított sokféle szolgáltatás is meg tud felelni a helyi igényeknek.
A modern ipari társadalmakban ma már nem annyira a többletkereslet, inkább a kereslet heterogenitása magyarázza a magánszektor részvételét a közjavak előállításában.

A kultúra finanszírozásának egyik ideáltípusa sem létezik tisztán a világ országaiban. Jellemző azonban, hogy minden nemzet költ kultúrára az állami költségvetésből. Ennek aránya azonban eltérő az egyes országokban. Az USA-ban és Japánban az állam részt vállalása kisebb, a magánszemélyek, vállalatok adományai azonban jelentősebbek.

Az USA:
Kultusza van a mecenatúrának, a kultúra támogatásának – az öntevékeny szektor igen fontos. A pénz áramoltatásának kifinomult, bejáratott módszerei vannak, így nagyobb közösség számára hozzáférhetővé teszik a kultúrát. A non-profit cégek fő bevételi forrása az állami költségvetés. Az adórendszer központi szerepet játszik a non-profit szerveztek működésében (rengeteg adókedvezményben részesülnek).
Nagy-Britannia:
Az angol jog különbséget tesz a jótékonysági és az egyéb non-profit szervezetek között. Jelentős az állami támogatás, mely lehet közvetett, közvetlen és rejtett, azaz adókedvezmnyekre való jogosultság. A magánadományok nem jellemzőek, mert az állam csak abban az esetben nyújt adókedvezményt az adományozónak, ha legalább 3 évig folyósítja. A non-profit szervezetek vállalkozási tevékenységet is vezethetnek.
Franciaország:
A könyvtárak létrehozását, állományuk gyarapítását és működtetésüket többségében közpénzekből támogatják. A különböző művelődési közösségek működésüket egyesületi formában valósítják meg. Ehhez épületeket, infrastruktúrát többségében az állam biztosítja. A működés, a programok költségeit az egyesületi tagdíjakból fedezik. Az egyházak külön kulturális infrastruktúra megteremtésére törekszenek.
Dániában és Hollandiában:
Nagy hagyományai vannak a népfőiskolai mozgalomnak. Intézményeik többsége állami vagy egyházi fenntartású. Működésüket kb. 80 %-ban az állam finanszírozza. A finanszírozás fejében azonban az állam nem szól bele programjaik kialakításába, ez kizárólagos joga az intézménynek.
Németország:
Jelentős szerepe van az iskolán kívüli művelődésben a népfőiskoláknak. Ezek költségeit többségében az állam fedezi. A kulturális élet támogatási rendszere azonban tükrözi azt a pluralitást, ami Németországot jellemzi. Az egyes tartományok önállóan döntenek a kultúra különböző területei támogatásáról.
Az alapítványok bevételeinek 53%-a származik az államtól és vállalati forrásokból, míg 43%-a magányszemélyektől. Az alapítványoknak valamilyen nemes, idealisztikus célt kell szolgálniuk.
Magyarországon:
Magyarországon tradíciói vannak a kultúra többcsatornás finanszírozásának. Ez a finanszírozási rendszer történelmi fejlődés eredményeképpen alakult ki. A második világháború után az állam támogatása vált meghatározó tényezővé. A tanácsokon keresztül jut a pénz le a központi költségvetésből. A ’70-es években csúcs, kulturális ellátottság nyugati szintű. ’80-as évektől az ellátás csökken, érdekeltségi rendszer saját bevétel arányában dotálható A rendszerváltás után USA a minta: alapszolgáltatásokra kell az államnak áldozni, a magasabb igényeket fizetni kell.
Magyarországon a kultúrafinanszírozás döntően központi forrásokra épül, és viszonylag mérsékelt szerepet játszanak a helyi források. Az önkormányzatok lehetőségeit nagymértékben meghatározzák az állami hozzájárulási normatívák, melyeket évenként a központi költségvetésből kapnak.
A kultúra finanszírozásáról Magyarországon a mindenkori költségvetési törvény rendelkezik.
A gazdaság elsősorban az adórendszereken keresztül, másodsorban alapokon, alapítványokon keresztül, de közvetlenül is (például gyakorlati képzés, támogatás, alapítvány) hozzájárul a képzéshez.
A lakosság a SZJAn kívül is jelentősen hozzájárul az oktatás költségeihez. A családok a tanuló gyerek képzéséhez többféle módon is hozzájárulnak. Ilyenek a tankönyv és eszközök díja, az étkezési, kollégiumi stb. díjak.

A finanszírozási típusok forrásaik és logikájuk alapján 3 csoportra oszthatók:
-    Össztársadalmi finanszírozás: a költségvetési támogatás, különféle adók átengedése, a gazdálkodó szervezetek által fizetett kulturális hozzájárulás.
-    A más ágazatokban jelentkező kulturális tevékenységekből származó nyereség visszaforgatása.
-    A kulturális szektoron belüli újraelosztás.
Az állami finanszírozás mellett szól, hogy a kultúra támogatása az egész társadalom érdeke, ebből adódóan állami feladat kell, hogy legyen. A kultúra pénzügyileg általában könnyen a háttérbe szorul, emiatt költségvetési támogatásai korlátok közé esnek, vagy az infláció miatt károsodnak. Ennek egyik kivédési formája az adóbevétel egy részének átengedése. A kultúra finanszírozásának másik lehetséges módja, ha előírják, hogy minden gazdasági tevékenység után kulturális hozzájárulást kell fizetni.
A nyereség visszaforgatása indokolttá válna, hiszen az idegenforgalmi vállalatok, vendéglátó-ipari egységek és a szórakoztató elektronikai eszközöket gyártó és forgalmazó cégek nyereségéhez hozzájárulnak a veszteségesen működő kulturális szolgáltatások is.
A kulturális szektoron belüli újraelosztás elve – bármilyen ideológián alapul is - , hogy a kulturális szektoron belül igyekszik forrásokat találni a támogatandó kultúra finanszírozására. Logikusnak tűnik az a megállapítás, hogy az élő művészet egy része nem létezhet támogatás nélkül, és ennek a támogatásnak a nyereségesen működő kulturális iparágakból kell származnia.
A kultúra finanszírozási problémájának persze legnyilvánvalóbb megoldása mindenképpen az lenne, ha a kultúrát általános költségvetésből finanszíroznák.
Kozma Géza (A kultúra finanszírozása és szabadsága) szerint a kultúra legjellemzőbb vonásai a finanszírozás szempontjából a következők:
-    A kulturális igények színvonalában jelentkező különbségek eltüntethetetlenek,
-    A kultúra fejlődése olyan egyéni kezdeményezésekre épül, melyeket a kezdetben kevesen értenek meg, de a jövő szempontjából nélkülözhetetlenek,
-    Az általános jólét megteremtésére olyan gazdasági rend alkalmas, mely teret enged az egyéni kezdeményezésnek, és honorálja is azokat,
-    A gazdagok egy része törekszik arra, hogy neve fennmaradjon, törekszenek a társadalmi elismerésre annyira, hogy ezért anyagi áldozatokat hozzanak,
-    A „manipuláció” lehetőségének tagadása. A tömegeket csak annyira lehet félrevezetni, amennyire jólesik nekik,
-    A kultúra közvetlenül és közvetve növeli az igényeket önmaga iránt.

Megállapítható, hogy a kulturális költségek növekedéséhez nagyban hozzájárul a színvonalbeli igények növekedése is, a műszaki fejlődés eredményeként. A társadalomnak szüksége van a kultúrára, mert a kultúra fejlődése előremozdítja a gazdasági fejlődést is.
Az államnak lehetőség szerint közvetve kell a finanszírozást folyósítani, egy olyan szervezeten keresztül, amely lehetővé teszi az ízlések és vélemények közötti szabad választást. Ennél közvetlenebb lehet az állam finanszírozó szerepe a közművelődési intézményekben, de itt is törekedni kell arra, hogy a népművelők ambíciói ne szenvedjenek csorbát.

Az állam finanszírozása mellett természetesen a kultúrának vannak önzetlen támogatói is. ők azok, akik maguk nem alkotók, de a kultúra értékeinek eszméjét teljesen a magukénak vallják. Ellenszolgáltatás és kényszer nélkül mondanak le a fogyasztói járadékról, ezért finanszírozás szempontjából a mecénások közé soroljuk őket.

Kialakulhat verseny – a piachoz hasonlóan – az állami és magánmecénások között, és ez igazában véve akkor eredményes, ha mindegyikük a minőség színvonalának emelésére törekszik, ha megpróbálják leggazdaságosabban a legjobbat megszerezni önmaguk számára.

Közgazdasági szempontból a legnehezebben megválaszolható kérdés, hogy vajon mennyit lehet költeni a kultúrára. Elviekben a kultúra támogatása addig a pontig indokolt, amelyen túl (hosszabb távon) már csökkentené a társadalomban élők globális jólétét. Ennek az elvnek a gyakorlati értelmezése azonban nem egyértelmű.

Marschall Miklós – szerzőtársával, Kuti Évával – azt boncolgatja a „Valódi és áldilemmák a kultúra finanszírozásában” című írásában, hogy milyen legyen az arány a lakossági és állami finanszírozás terén. Ez a kérdés azonban megválaszolhatatlannak tűnik, ha rögtön azt a kérdést tesszük fel, hogy „árú-e a kultúra?”. A tág értelmezés szerint egyértelműen „nem”, hiszen a „kultúra az emberi lét egyik aspektusa”. Közgazdaságilag viszont „igen”, mert a kulturális termékeknek előállítási költsége, ára, kínálata és kereslete van. Ez az áldilemma tehát egyszerre két kérdést mos össze és ködösít el.

Ugyanígy nem lehet kérdés, hogy „szükség van-e a dotációra, vagy nincs?”. Napjaink kultúrpolitikájának alapvető gondolata, hogy a kultúrát támogatni kell. Ez a támogatás a művészt függetleníti a közönségtől, és csökkenti a kiszolgáltatottságát. Ennek a függetlenségnek azonban kétirányúnak kell lennie: nem csak a közönség, de a támogatók elfogultságai ellen is védenie kell a művészt. A finanszírozásnak egyaránt kell hidat építenie a művész és a közönség és a művész és a támogató között is.

A szerzőpáros a kultúrafinanszírozás két „ideáltípusát” különbözteti meg:
-    A kultúra finanszírozásának piaci rendszere: ebben az esetben a közönség, mint vásárló van jelen, és a piac törvényei szerint támogatja a kulturális termékek előállítását. Ennek előnyei: a kulturális kínálat sokszínűsége, a „vásárló” automatikus kontrolt jelent a „szolgáltatók” számára,  gazdasági kapcsolataikban a kulturális intézmények egyenrangú partnerként állnak szemben partnereikkel. Hátrányai: nem alkalmas a kollektív kulturális szükségletek megteremtésére, nem alkalmas olyan kulturális infrastruktúra megteremtésére, mely a társadalom egészének szempontjából fontos, igazságtalan, mert sérti a társadalmi méltóságot (a hátrányos helyzetűek nem tudják megvásárolni a kulturális termékeket).
-    A kultúra finanszírozásának redisztributív rendszere: ekkor a kultúra finanszírozása részben, vagy egészben függetlenedik a közönség vásárlórejétől, az állampolgárok ellenszolgáltatás nélkül (vagy minimális térítéssel) hozzáférhetnek a kulturális javakhoz, szolgáltatásokhoz szükségleteik szerint. Előnyei: csökken, vagy megszűnik a kulturális fogyasztás jövedelemfüggősége, a művészek és kulturális intézmények függetlenedése kedvező körülményeket teremt a kultúra fejlődéséhez, művészi kísérletezéshez, az új irányzatok kialakulásához, a támogatások elvben nagyobb biztonságot adnak a kulturális intézményeknek, művészeknek és jobban figyelembe veszik a kultúra sajátosságait. Hátrányai: nem lehet eldönteni, hogy milyen összeg szükséges a kultúra támogatására, megnehezíti a szükségletek reális számbavételét, a kulturális kínálat elszakad a lakosság szükségleteitől, nem oldódik meg az a probléma, hogyha minden kulturális terméket térítésmentesen bocsátanak az állampolgárok részére, akkor mindenki hozzáférhet, mert az alacsony műveltségi szint éppúgy gátolja a kulturális szolgáltatások igénybevételét, feláldozza a piac nyújtotta előnyöket, a választás demokráciáját.
Hazánkban a kultúra állami támogatásának típusai:
-    Dotáció: a kulturáliscikket, szolgáltatásokat előállító vállalatok, intézmények állami támogatása. Hátránya: érdekeltségi viszonyok torzulása
-    Árszubvenció: a preferált termékek, szolgáltatások árának mesterségesen alacsony szinten tartása. Hátránya: az árrendszer deformálódása
-    Jövedelemkiegészítés: a hátrányos helyzetű rétegek jövedelmi helyzetének javítása, fizetőképes keresletének növelése, céltámogatások nyújtása. Hátránya: gyakorlati megoldás bonyolultsága

Magyarországon tradíciói vannak a kultúra többcsatornás finanszírozásának, melyek az alábbiak:
-    Normatív támogatások rendszere: az oktatási intézmények támogatása a tanulólétszám, a kulturális intézményeké pedig lakosságszám alapján.
-    Feladatfinanszírozás: A kulturális feladatokra, prioritásokra meghatározott alapot biztosít a költségvetés. Ehhez pályázatok útján lehet hozzájutni, melyeket kuratóriumok ítélnek meg. (NKA, Nemzeti Kulturális Alapprogram)
-    Céltámogatások:  A kormány által kiemelten kezelt célkitűzések megvalósításának központi támogatása.

Az állami finanszírozás mellett jellemző kulturális támogatások:
-    Magán és jogi személyek adományai: az adomány fejében nem várnak ellenszolgáltatást
-    Szponzorálás: kétoldalú szerződés, a nyújtott támogatás fejében a szponzorált kulturális egység, intézmény hozzájárul a szponzor imázsának növeléséhez, illetve lehetőséget teremt a szponzor számára, hogy szolgáltatásait reklámozza.
-    Fogyasztók: akik megvásárolják a kulturális termékeket, szolgáltatásokat

A felsorolt pénzügyi források mellett a művelődési intézmények mindinkább rákényszerülnek saját bevételi forrásaik növelésére.
Magyarországon a kultúra finanszírozásában az egyik legnagyobb probléma az állam és a lakosság közötti megosztás. A finanszírozás végső forrása a lakosság lehet, mivel közvetve, vagy közvetlenül minden fogyasztást vagy szolgáltatást, így a kultúráét is a lakosság, az állampolgárok finanszíroznak. A kultúra finanszírozásának arányai a Központi Statisztikai Hivatal felmérései alapján a következőképpen alakulnak: lakossági finanszírozás 69,7%, az állami költségvetés 23,8 %, és a vállalatok, társadalmi szervezetek kulturális kiadásai mindössze 6,5%.

A MűVELőDÉSGAZDASÁGTAN ALAPKÉRDÉSEI:

Művelődésgazdaságtan: a közgazdaságtan egy része. A társadalmi- gazdasági fejlődés és a művelődés közötti törvényszerű kapcsolatok vizsgálatával foglalkozik.

A műv.gazdaságtan az alábbiakat foglalja magába:
-    a kulturális értékek megőrzésében, fenntartásában, előállításában résztvevő vállalatok, intézmények gazdálkodását,
-    a kulturális termékek termelésének, elosztásának és fogyasztásának általános és speciális gazdasági kérdéseit,
-    elméleti és módszertani ismeretek alkalmazása a művelődési folyamatok elemzésében
-    családok, közösségek művelődési formáinak, lehetőségeinek, folyamatainak gazdasági vetületét.

A művelődésgazdaságtan vizsgálja:
-    a társadalmi-gazdasági fejlődés és a művelődés közötti törvényszerű kapcsolatokat
-    Az oktatási rendszer szerkezetét, működését és fejlesztését,
-    Az egész kulturális élet anyagi és személyi szükségleteit,
-    Az oktatás hatékonyságát növelő feltételeket, módszereket,
-    A ráfordítások nagyságát és szerkezetét.


A művelődésgazdaságtan feladatai:
-    Az oktatási-művelődési rendszer termezése, szakemberszükséglet megállapítása
-    A művelődés társadalmi-gazdasági hatékonyságának vizsgálata (hol van szakemberhiány)
-    Művelődési ráfordítások elemzése
-    Társadalmi és egyéni ráfordítások megtérülésének vizsgálata.

A műv.gazdaságtan alapkérdései, vizsgálatának tárgyai:
-    intézmények állapota, színvonala
-    ki költ a kultúrára és mennyit, az állam az adókból mennyit visz vissza bele
-    milyen az arány a népgazdaság egyéb területei és a kultúra között
-    mennyit költenek az egyének saját nettó bevételeikből kultúrára (CD, könyv…)
-    kulturális szervezetek milyen haszonnal dolgoznak, a többi szervezethez hasonlítva van-e nyereség
-    fizetések aránya a for profit szférához viszonyítva
-    összetetten elemzi a 3 szektor viszonyrendszerét: for profit, non-profit, állami
-    megtérülnek-e ill. hogyan a kult.ba befektetett összegek
-    mit tekinthetünk egyáltalán művelődésbe befektetett összegnek?
-    Ezek az összegek hogyan szolgálják leginkább a munka- és életkörülmények javulását, az életmód változását
-    Mit kell tennie a gazdaságnak ahhoz, hogy a társadalom a kívánt művelődési célokat elérje
-    Hogyan lehet összeegyeztetni a nagyon eltérő területek szempontjait

A HAZAI KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK GAZDÁLKODÁSA:
Az oktatási és közművelődési intézmények többsége a költségvetési intézmények csoportjába tartozik. Tevékenységükben az anyagi javak termelése nem jellemző, alapfunkciójuk kulturális-oktatási szolgáltatások biztosítása a lakosság számára. Azok az intézmények, amelyek gazdálkodásukat a bevételeik és kiadásaik előzetes számabvételén nyugvó költségvetés segítségével szervezik meg, költségvetési gazdálkodást folytatnak.

Operatív gazdálkodás:
Operatív gazdálkodás: az a folyamat, amelynek során az intézmények az alapító okiratban meghatározott feladataikhoz a pénzeszközöket felhasználják, a szolgáltatásaikból származó bevételeket beszedik.
A gazdálkodásért az intézmény vezetője felelős, az intézmény üzemeltetéséhez eszközöket, anyagokat szerez be, szolgáltatásokat rendel meg.
A fenntartó szerv a művelődési intézmény számára pénzforgalma lebonyolítására az általa kiválasztott pénzintézetnél számlát nyit.
A támogatás havi bontásban utalja át a számlára, + erre kell befizetni az intézmény saját bevételeit és a szponzori támogatást.

Az op.gazdálkodásnak két folyamata:
-    vertikális folyamat: a bevételek beszedése, pénzeszközök felhasználása, költségvetés végrehajtása
-    horizontális folyamat: munkaerővel, tárgyi- és forgóeszközökkel, anyagokkal való gazdálkodás
A vertikális folyamatokat a gazdasági tevékenységek egymással szorosan összefüggő eseményei alkotják. Beletartozik: kötelezettségvállalás, bevételi előírás, érvényesítés, utalványozás, ellenjegyzés, kifizetés.

A kiadások teljesítése (négy mozzanatban):
-    A kötelezettségvállalás a költségvetés végrehajtására tett intézkedés, melyben az intézményvezető v. akit ő meghatalmaz intézkedést tesz a munka megrendelésére. A felhatalmazást rögzíteni kell a működési szabályzatban. A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző nem lehet azonos személy.
-    Érvényesítés, aláírással igazolva
-    Utalványozás: az intézmény vezetője utasítást ad a számla kifizetésére. A szabályzatban felhatalmazott pénzügyi dolgozónak aláírásával ellenjegyezni kell.
-    Utalvány foganatosítása, kifizetés teljesítése.
Fizetési módok:
-    készpénzes fizetési mód
-    készpénz nélküli fizetési módok: átutalás, beszedés, csekk
-    készpénzkímélő fizetési módok: bankkártya, hitelkártya
-    pénz nélküli fizetési mód: kölcsönös beszámítás, barter ügyletek
Átutalás: a fizetést mindig a vevő kezdeményezi. Előnyök:
-    bármilyen jogcímű befizetést lehet teljesíteni
-    nincs összeghatárhoz kötve
-    technikai bonyolítása egyszerű banki formanyomtatvány, un: átutalási megbízás segítségével történik
-    külön szerződés nem kell kötni a partnereknek
Beszedés: a fizetést a szállító (kedvezményezett) kezdeményezi. Két fajtája: határidős és azonnali beszedés. Határidős beszedésnél a bank csak akkor fizet, ha a adós nem emel kifogást. Azonnali beszedésnél nincs lehetőség kifogás emelésére.
Csekk: fizetési kötelezettséget testesít meg. A pénzintézet az ügyféllel csekkszámla-szerződést köt. A csekk kiállítójának büntetőjogi felelőssége van, hogy a bemutatási határidőn belül (8 nap) legyen fedezet a csekk mögött. Bemutatási időn belül a csekket nem lehet visszavonni, azon túl igen.

Fizetések pénzügyi biztosítékai:
-    fedezetigazolás: a jogosult igényelheti, hogy a kötelezett a teljesítés ellenértékét pénzforgalmi számláján különítse el. Erről a bank igazolást (fedezetigazolást) ad ki.
-    Bankgarancia
-    kezességvállalás
-    zálogjog
-    óvadék
Az operatív gazdálkodás horizontális folyamata
-    bér- és munkaerő gazdálkodás: az önálló bérgazdálkodásra jogosult kulturális intézmény vezetője önállóan dönthet.
•    az átlaglétszámmal szemben a bérszint növelése mellett kevesebb, a bérszint csökkentése mellett több dolgozót foglalkoztathat
•    az éves béralap betartásával meghatározhatja a munkaerők számát és munkakörök szerinti összetételét
•    a bér megállapításánál figyelembe kell venni az intézményen belüli bérarányokat

-    tárgyi eszközökkel való gazdálkodás: tárgyi eszköznek számít:
•    ingatlan, járművek
•    ügyvitelt segítő berendezések, felszerelések
•    minden olyan eszköz, melynek elhasználódási ideje 1 évnél hosszabb, beszerzési értéke pedig 30.00,- Ft-nál több
Fontos, hogy állandóan jó és használható állapotban tartsák őket. A tárgyi eszközök többségét az intézmények létrehozásukkor a beruházási keretből kapják.
-    Anyaggazdálkodás: a készletek körébe tartoznak a működéshez, a tartalmi feladatok megvalósításához szükséges anyagok és fogyóeszközök.
-    Immateriális javakkal való gazdálkodás: azok a vagyoni értéket megtestesítő forgalomképes jogok (bérleti jog, szorgalmi jog, földhasználat, haszonélvezet és használat). Az ide tatozó eszközök nem tárgyiasultak, de a mindennapi forgalom tárgyai lehetnek. Ide tartoznak a szellemi termékek közül a szerzői jogi védelemben részesülő javak. Egyéb immateriális javak a jövőben értékesíthető kutatások, újítások, felfedezések.
-    
Bevételek beszedése
Az operatív gazdálkodás vertikális folyamatához tartozik a költségvetésben megtervezett bevételek teljesítéséről való gondoskodás. Művelődési intézményeknél a bevételek nagyobb hányadát a fenntartó hónapokra bontott támogatási összege adja. Fontos a saját bevételek biztosítása is – ilyen lehet a bérleti díjak, elhasználódott eszközök értékesítése, szponzoroktól kapott támogatás, pályázaton nyert pénz.

Költségvetési szervek készpénzkezelésével kapcsolatos tudnivalók
A költségvetési szervek napi készpénzforgalmuk lebonyolítására házipénztárt létesítenek.
Ennek személyi és tárgyi feltételei: Területileg elhatárolt hely, készpénzforgalmat kezelnek, értékpapírokat és egyéb értékeket kezelnek.
A KULTURÁLIS VÁLLALKOZÁSOK MűKÖDTETÉSÉNEK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI:
Magán, - privátszféra: magángalériák, alapítványi iskolák, stb. előnye, hogy függetleníti magát a pénzügyi és felügyeleti rendszertől, ebből adódóan a legteljesebb világnézeti semlegesség vonatkozik rá.

Nem állami közoktatási intézmény létrehozásának 3 lépcsőfoka:
1.     A közoktatási tevékenységre jogosító jogosítvány megszerzése:
•    vállalkozói engedélybe bejegyeztetni,
•    alapítvány esetében az alapító okiratba beleszerkeszteni.
2.     Létre kell hozni az intézményt:
•    alapító okiratot kell készíteni (létrehozó, működtető, székhely, képviselő, jogi személy tevékenysége, stb.).
•    a település jegyzőjéhez kérvényt kell benyújtani, aki köteles bejegyezni
3.     A működési engedélyek beszerzése:
•    infrastrukturális feltételeknek való megfelelés,
•    személyi és pénzügyi feltételeknek való megfelelés,
•    anyagi feltételeknek való megfelelés (1 tanévre szükséges fedezet),
•    pedagógiai program, helyi tanterv.

Ezeket a jegyzőnek kell benyújtani, aki egy szakmai stábot hoz létre. Az ő véleményezésük után dönt a jegyző a működés engedélyezéséről.

Az önkormányzati és nem önkormányzati oktatási intézmények közötti különbségek:

        Önkormányzati                Nem önkormányzati

Ingyenes, világnézeti semlegesség jellemzi          Nem ingyenes, nem kötődik világnézeti
                                semlegességhez.
Beiskolázási kötelezettség van.                Nincs beiskolázási kötelezettség
Az igazgatót nyilvános pályázat útján választják        Az igazgatói posztra nincs pályázat
A felügyeletet a képviselőtestület látja el            A felügyeletet a jegyző látja el.


Közoktatási megállapodás: az önkormányzat szerződést köt a másik féllel, hogy az átvállalja a közoktatási feladatokat.