Fogalmak:

Művelődéspolitika:
Kétféle értelmezés: szűk és tág. Szűk értelmezésben a művelődéspolitika azt jelenti, hogy az állam milyen eszközökkel és milyen mértékben avatkozik a kultúra folyamataiba. Tág értelmezés szerint pedig az egész társadalom ez irányú tevékenységét értjük. A társadalmat különböző szegmensekre oszthatjuk, melyek együtt adják az adott társadalom művelődéspolitikáját.
Az egyes szegmensek kapcsolata a kultúrával az értékek tekintetében:
1.    Állam: feladata, hogy megteremtse a kultúra áramlásának a feltételeit, ugyanakkor a kultúra tartalmába nem kell beleavatkoznia. Támogatja a nemzeti identitás formálását, megteremti az ehhez szükséges feltételrendszert.
2.    Egyház: határozott értékrendszer mentén szervezi a kulturális tevékenységet.
3.    Pártok: mindegyik pár valamilyen ideológia szempontjából megkülönbözteti magát a másik párttól.
4.    Gazdasági szféra: érdeke fűződik ahhoz, hogy valamilyen kultúra-támogatási tevékenységet kifejtsen, profitál belőle.
5.    Civil szervezetek: elsősorban az alapítványok, egyesületek tartoznak ide. Kultúrpolitikájának jellemzője a lokalitás, mert egy szűk területre vonatkozik, egy adott cél érdekében jön létre.
6.    Kulturális szakma: ők látják belülről a kultúrpolitika problémáit, mert benne élnek, dolgoznak.
7.    Család, egyén: kérdéses, hogy van-e kultúrpolitikája. Kulturális attitűdje van, de ezt el kell határolni a kultúrpolitikától. A kultúrpolitika cselekvési program, de a család, az egyén a mindennapi életben nem így viselkedik.
Közigazgatás: az állami igazgatás egyik fajtája. Olyan szervezetrendszer, melyen keresztül az állam gyakorolja a társadalom által ráruházott feladatokat. (más megfogalmazásban: az állam a közigazgatáson keresztül jelenik meg).

Alapvetően háromféle igazgatásról beszélünk:
-    állami igazgatás: alapja az állami tulajdon, amelynek alapján az állam hatalommal ruházza fel az igazgatási szerveket: döntéseket hoznak és döntéseket hajtanak végre.
-    társadalmi- önigazgatás: (pl. alapítvány, egyesület) Alapja a csoporttulajdon, az igazgatást az emberek valamilyen öntevékeny csoportja végzi.
-    magánigazgatás: alapja a magántulajdon, a tulajdonos végzi az igazgatást, ő hozza meg a döntéseket.

A kulturális igazgatás formái:
Centralizált igazgatás:
1.    A nemzeti kultúra reprezentáns intézményinek igazgatásához kapcsolódik. A kultúra olyan területe, amely egy egész nemzet kulturális sajátosságát hordozza, s ezért ezen intézmények irányítása közvetlenül a központi közigazgatási szerveken keresztül történik.
2.    A politikai szempontból releváns tömegtájékoztatás. A média olyan hatalmi tényező, amelynek igazgatását központi szintre emelik.
3.    
Decentralizált igazgatás: a helyi közigazgatási kultúrával kapcsolatos tevékenység, lokális, helyi jellegzetességek megerősödhetnek, helyi régiók kialakulhatnak. Probléma az önkormányzati finanszírozás, ezért az önkormányzatok gyakran csak a kötelezően előírt feladatokat tudják teljesíteni.

Magán igazgatás: a rendszerváltás óta vannak olyan intézmények, amelyek nem állami tulajdonban vannak (pl. alapítvány). Nem vonatkozik rájuk a világnézeti semlegesség elve. A rendszerváltás kultúrpolitikájának jellemzője, hogy az állam háttérbe vonul a kultúra irányításában, így a finanszírozásban is.

A RENDSZERVÁLTOZÁS HATÁSA A MűVELőDÉSPOLITIKÁRA ÉS A KULTURÁLIS IGAZGATÁSRA:
A minisztériumok kultúrpolitikai orientációja 1867-1990:
A kiegyezés után Eötvös József által vezérelt kultusztárca szükségszerűen fogalmazta meg azt a törekvést, amely Magyarország népének műveltségbeli felzárkóztatását jelölte meg célként a fejlettebb Ny-európai országok színvonalának megközelítése, bizonyos területeken elérése érdekében. (munkájának fontos része volt a népoktatás állapotának javítását célzó törvény – 1868, a népiskolati tanterv – 1869, és az 1870-ben beterjesztett törvényjavaslatok a kisdedóvás, a középiskolai oktatás és felsőoktatás szabályozására.)
Eötvös halála után Pauler Tivadar lett a kultuszminiszter 1871-ben. Tovább folytatta a népoktatásügy országos szervezését. 1872-ben, miután Paulernek felajánlották az igazságügyi tárcát, a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát Trefort Ágostonra bízták. Az ő nevéhez fűződik a középfokú oktatásról szóló törvény (1883). Az ő idejében alakult ki a polgári értelemben vett kultúra.

A Trianoni békeszerződés után (1920.06.04.) a kulturális infrastruktúra nagy része is elveszett. Klebelsberg Kunó volt az az ember, akit felkértek, hogy vállalja el a kultuszminiszteri tárcát. Újra akarta fogalmazni a hivatalos nemzetfelfogást. Azt gondolta, hogy a kultúra a legjobb eszköz arra, hogy nemzeti identitása erősödjön az országnak és a külföld számára is elismertté váljon. A kultúra fejlesztésében beöltött állami szerep növekedett, s ez szaporodó konfliktusok forrásává is vált.

1930-as évek: a gazdasági világválság hatására kezdenek megváltozni a politikai tengelyek, erőviszonyok Európában. A kultúrnacionalizmust felváltja egy nyílt revizionalizmus. A kultúrpolitikai irány lassan megváltozik.
1945-48 közötti időszak a politikai pluralizmus időszaka. 4 pár alkotta a kormányt:
Magyar Kommunista Párt (MKP) – baloldal
Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) – baloldal
Független Kisgazda Párt (FKGP) – jobboldal
Nemzeti Paraszt Párt (NPP) – jobboldal
Egyetlen közös vonásuk az volt, hogy a kultúrát propaganda célokra használták fel (saját elképzeléseiket népszerűsítették). A vallás- és közoktatási miniszter Keresztúri Dezső volt. 1947-től bevezetik az orosz nyelv kötelező oktatását.

A Kádár-korszak 1956 novemberétől az 1980-as évek közepéig tartott.
Szakaszai:
1956 - 1958: a művelődéspolitika teljesen alárendelődött a hatalmi politikának; megfigyelhető az egész a Kádár-korszakra jellemző szimbolikus egyidejűség.
1958 - 1962: Kádár a közepesen nívós szocialista műveket részesítette előnyben; az értelmiség, ha szerephez akart jutni, akkor kénytelen volt valamiféle kompromisszumot kötni az állammal.
1963 - 1973:  a művelődéspolitika nagy korszaka; a kulturális élet konszolidációja és reformja - ebben tükröződik a gazdasági reformok előkészítéséhez, a nagyobb hatalmi ágazatok érdekszövetségével összefüggő korlátozott pluralizmushoz fűződő érdek. Megszűnt a felsőfokú beiskolázás származási elvű adminisztratív kontrollja, megkezdődik a művelődés különböző szakterületeinek átgondolása, irányításuk korszerűsítése.
1974 - 1984: az előző dinamikus fejlődésű szakasz reformkísérletei jórészt illúziókká fagytak. A 1960-as évtized végére megtörik a kulturális intézményrendszer és infrastruktúra fejlődésének dinamizmusa.
1984 - 1988: a Kádár-korszak vége; a kultúrpolitikát ebben az időszakban gyakran neodogmatikus, konzervatív és népnemzeti húrokat pengető kurzus vezényli.

1956 és 1988 között kiemelkedő szerepet játszott Aczél György. Munkássága elválaszthatatlan a Kádár korszak egészétől. Nemzetközileg is viszonylag komoly presztízst vívott ki magának.
Csökkent az állam részvállalása a kulturális alapellátások finanszírozásában, ami veszélybe sodorta a nemzeti kulturális intézményrendszert és a művelődési alapellátást is.
56-hoz képest, az akkori hatalmon lévők a viszonya lehet kontinuitás: keménykezű 56-os nézetek és diszkontinuitás: reformok (Agárdi szerint)


A Kádár-korszak jellemzői:
Személyiségközpontú kultúrpolitika.
Rendezvények felértékelődnek: diktatúra jellemzi.
Az intézményrendszer hierarchikus felépítése.
Szocialista termékekkel öntötték el Magyarországot.
Nemzeti kultúrához való viszony.

A rendszerváltás hatása a művelődéspolitikára:
Az állam alapvető szerepváltása az, hogy a Kádár-korszak művelődéspolitikájában 100%-ban jelen volt, most viszont hátérbe vonul, s helyette a piac kerül előtérbe. A kultúra folyamata a piaci törvényeknek rendelődik alá. Eltűnik az ideológia. A piac minden ideológiánál erősebb törvényeket teremt. Az értelmiségiek szerepe megváltozik, míg a Kádár-rendszerben a szócső, közvetítő szerepét töltötte be, a rendszerváltás után vagy elhagyta az értelmiségi pályát (pl. politikus lett vagy a gazdasági szférában dolgozik), vagy professzionalizálódott, vagyis a munkát úgy végzi, hogy annak társadalmi hatása van (de ez már nem közvetítő szerep).

Kérdéses, hogy az állam milyen szerepet vállaljon a kultúrpolitikában - teremtsen intézményhálózatot. Megjelenik a nyugathoz való vonzódás is. Az oktatás továbbra is fontos szerepet tölt be. A kultúra finanszírozása átalakul, a kultúrintézményeket rákényszerítik a másfajta pénzszerzésre.

1979-1985
A rendszerváltához vezető kulturális események, akciók és hatalmi viszonyok már 1975-85 között összesűrűsödtek, előkészítve a politikai hangulatot és felszínre hozva a politizáló kulturális értelmiség új nemzedékét is.
A pártállami irányításban egyidejűleg volt tapasztalható a politikai szigorodás, és a kulturális élet reformszellemű újításának kísérlete. Eközben a kulturális életben kiszélesedik a második nyilvánosság, a szamizdat irodalom és a „nem engedélyezett rendezvények” köre.
Sem a politikai vezetés, sem a kultúrpolitika nem volt egységes. Világossá vált, hogy az újra erősödő gazdasági nehézségekre a kormányzat nem képes reálisan reagálni, még a legsúlyosabb felsőoktatási, közművelődési, kulturális piaci, művelődésgazdasági ellentmondások feloldásának érdekében sem.

A Felszabadulás 40. évfordulója alkalmából 3 jelentős kulturális beruházást is átadtak:
Budapesti Kongresszusi Központ, Országos Széchenyi Könyvtár várbéli palotája, Petőfi Csarnok – a pártállami időszak utolsó nagy kulturális intézményi sikerei
Első magyar szépségkirálynő választás
Október 15. – november 26. – Európai Kulturális Fórum: a kulturális értelmiség és a politikai vezetés távolodásának színhelye volt.
1986
Népfőiskolák, egyesületek, klubok alakultak, önmagukat „alulról jövő kezdeményezés”-ként emlegették. Ezek egyrészről a művelődési reformok demonstrációs példái lettek, másrészről pedig a kultúraközvetítő értelmiség bázisává intézményesültek.
Felgyorsul a népművelői szakma átalakulása. Előtérbe került a kultúraközvetítő, -szolgáltató, ill. a közösségfejlesztő menedzser profil. Megnőtt a vállalkozási, animátori és médiaszervezési képességek jelentősége.
1987
A közművelődési reformgondolkodás a népművelők, kultúraközvetítők szakmai egyesületeiben bontakozott ki (pl. Magyar Népművelők Egyesülete).
1988
Aktívvá vált a művelődéspolitikai jövőtervezés, a közművelődési, amatőrművészeti, és egyéb kulturális arculatú civil egyesületi önszerveződés. A művelődési mozgalmak legsikeresebb éve.
Új koncepciók érvényesültek a különböző irodalmi, színpadi, népfőiskolai, olvasótábori… kulturális szerveződésekben. A kulturális demokrácia szellemi, művelődési, mozgalmi pluralizmust sugall. A cél az egpártrendszeren való átjutás a demoktáciába, vagyis ahol a kultúrába nem szól bele a politika.
A mai Magyarország művelődéspolitikája
A központi és a helyi kormányzati szervek felelősséggel tartoznak a nemzet szellemi vagyonának megőrzéséért és gyarapításáért, a kulturális intézményrendszer működtetéséért, a kulturális célokra szánt nemzeti jövedelemrész célszerű elosztásáért az egyes ágazatok és területek között. Törekedniük kell az esélyegyenlőség és a szabad párbeszéd feltételeinek fenntartására a kulturális törekvések között, valamint arra, hogy a művelődés eszközeihez az állampolgárok szabadon hozzáférhessenek. Különös tekintettel kell lenniük az e téren hátrányos helyzetben lévő csoportok érdekeire. Kormányzati feladat a kulturális innováció támogatása is. Különös tekintettel kell lennie ezen kívül a hazánkban élő nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek kulturális érdekeire is.

A minisztérium az 1990-es szabad választások után
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium szervezetén belül önálló költségvetési szervként működik az Országos Testnevelési és Sporthivatal. Közvetlen a miniszterhez tartozik még az országgyűlési összekötő, a Szakmai Kollégium, és a Magyar UNESCO Bizottság.
1990-1996
Az olyan többpártrendszerű parlamenti demokráciában, amelynek keretei között még mindig az állam a legnagyobb kulturális mecénás, szükségképpen nagyobb a kormányzati művelődéspolitika szerepe. Ugyanez vonatkozik a helyi művelődéspolitikára, amelyek keretei között az önkormányzatok kulturális szerepe vitathatatlan súlyú, de korántsem kizárólagos.

Antall József a nemzeti művelődés megújítását összekapcsolja a nyugat-európai modernizációs folyamatokhoz való felzárkózás igényével. A nevelést, az oktatást és a művelődést a kormányprogram központi kérdésének tekinti. A művészeti tevékenységet nem szabad kiszolgálni a piaci viszonyoknak. A művészetek költségvetési támogatása nem jogosíthatja fel a kormányzatot arra, hogy beavatkozzon a művészeti alkotófolyamatba, vagy a művek értékelésébe. Az Antall-kormány erélyes, centralizált állami kultúrpolitikában látta realizálhatónak a nemzetpolitikai küldetést.
A hosszú távú stratégiai cél az emberi beruházás. A gyakorlat azonban mást mutatott: erőszakos művelődéspolitika jutott érvényre a kulturális mecenatúrában, az állami közintézmények irányításában.

A kormány művelődéspolitikája 4 fő célkitűzést fogalmazott meg:
a magyar kultúra évezredes folytonosságának visszaállítása
a lehető leggyorsabb bekapcsolódás az európai kulturális vérkeringésbe
a szomszédos országokkal való kulturális kapcsolatok új alapokra helyezése
mindezek révén a természetes szellemi szimbiózis feltételeinek megteremtése.

Egyértelmű, hogy az első keresztezte a többi hármat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a művelődés romlik, előtérbe kerül a piac pusztító hatása.

Az állam háttérbe szorul a kultúrpolitikával szemben, átalakul és lecsökken a finanszírozás, nincs megfelelő mecenatúra, amely az állam szerepét átvenné. A piaci törvények érvényesülnek.

A meghirdetett modernizációs, emberierőforrás-központú művelődéspolitikai stratégia helyett egy lázas hevületű, konzervatív tekintélyelvű és szűkítő ideológiájú művelődéspolitika realizálódott.
Az 1990és 1994 közötti időszak állami kultúrpolitikáját, ill. politikai kultúráját döntően az ideologikus, etaista, tekintélyelvű gyakorlat jellemezte. A közművelődési intézményrendszer megrendült. A létrejövő önkormányzati rendszer pozitív fordulatot jelentett a döntések jelentős részének decentralizálódásában. A helyi autonómia sok helyütt a művelődés ellen érvényesült.
A Horn Gyula vezetésével 1994. július 5-én megalakult koalíciós kormányban a fiatal Fodor Gábor kapta meg a kultusztárcát; az országgyűlés kulturális bizottságának elnökévé pedig Vitányi Ivánt választották meg.
1994-ben létrejöttek a nem állami irányítású intézmények: könyvkiadók (Akadémia Könyvkiadó), magántelevíziók. A hazai könyvkultúra valódi értékeit azonban nem tudták érvényesíteni, mivel nem forgatták vissza a bevételeket a kultúrába. A színházi intézményrendszert azonban sikerült megvédeni, sőt, alternatív együttesek, kis színházak alakultak.
Az 1994-es kormányprogram cékitűzései:
a kultúra irányítása helyett a feltételrendszer biztosítása
a kulturális intézmények működési feltételeiről és a szakemberek képzéséről való gondoskodás
megkülönböztetett figyelem a határainkon túli magyar kisebbségek kulturális képviselőivel való együttműködésre
a magyar szerzők és alkotók védelme
új művészeti és kulturális kezdeményezések támogatása.

1994 óta lényegesen csökkent a kulturális szféra ideologikus túlpolitizáltsága. Beköszöntött a politikai normalitás időszaka. Napirendre kellett végre tűzni a magyar művelődés intézményrendszerének, a kultúra finanszírozásának átalakítását. Az állam feladata a kultúra irányítása helyett a kultúra feltételrendszerének biztosítása: a kulturális folyamatok és tevékenységek jogi kereteinek kialakítása, a kulturális intézmények működési feltételeiről és a szakemberek képzéséről való gondoskodás, valamint a finanszírozás és a mecenatúra forrásaihoz való hozzájárulás. A kulturális közintézmények finanszírozása az Országgyűlés és a területi önkormányzatok feladata.

1994-1996 művelődéspolitikai gyakorlata egyszerre mutatott fel pozitív és negatív vonásokat, eredményeket és veszélyeket.

1995-ben a Bokros-csomag súlyos kárt okozott a művelődésben, a kultúrában és az értelmiség köreiben. Az állam felelőssége, hogy felértékelődjön az oktatás és a tudomány, valamint hogy megvalósuljon a humánerőforrás-központú modernizáció. A cél az egyetemes és a hazai kultúra gazdagítása, a kulturális esélyegyenlőtlenségek mérséklése.

Bokros Lajos pénzügyminiszter 1996-os lemondása és Medgyesi Péter kinevezése után a pénzügyi kormányzat képes a hatékonyabb finanszírozási, mecenatúra, államháztartási reform kulturális vonatkozásaiban lépéseket tenni.

1996. január elsején a leköszönt Fodor Gábort Magyar Bálint váltotta fel a kultuszminiszteri poszton. Az új miniszter operatív és rugalmasabb, kezdeményezőbb és tárgyalóképesebb ágazati irányítási módszereket érvényesít elődjénél. (Megszületett a médiatörvény; megszavazták a színházi intézményrendszer módosítását; kiélezett viták folytak a Nemzeti Alaptanterv bevezetése, a kétszintű érettségi és a helyi tantervek követelményei körül…)

A felsőoktatás és felnőttképzés elpiacosodott, risztóan megnőtt az oktatási esélyegyenlőtlenség. (Ennek leküzdésére diákhitel)

Nagy dilemma, hogy lesz-e hatékony művelődéspolitikai válasz a munkanélküliség, a társadalmi polarizálódás, a gazdasági szerkezetátalakulás, az euroatlanti integráció, a munltinacionális médiavilág, az informatikai forradalom, vagy éppen az ún. romakérdés hazai, ill. nemzeti kulturális kihívásaira.

AZ ÉRTELMISÉG TÁRSADALMI SZEREPÉNEK ÉS MEGÍTÉLÉSÉNEK MÓDOSULÁSA:
A rendszerváltozás előtti időszakban csak az volt az elvárás az értelmiségtől, hogy értelmezze azt a világot, amiben él. De valójában az értelmiségi azt is jelenti, hogy túlmutat a jelenen, vagyis többet tesznek a munkájukon, a szűk szakmaiságukon.
A jelenlegi rendszerben a korábbi értelmiségi ideológiák már nem jelentősek, nem fontosak a rendszer legitimációja szempontjából; a rendszer legitimációját elsősorban a piaci fogyasztói vágyak adják meg. Ennek következtében drasztikusan leértékelődött a hagyományos értelmiségi szerep.

Az értelmiségi szerepek értékét a piachoz való viszonyuk határozza meg. Amire az új rendszernek szüksége van, azt felértékeli; amire nincs szüksége, azt leértékeli.