A strukturális gondolkodás:

A kölcsönös összefüggéseket keresi a társadalmi jelenségek magyarázata során. Az első elemzést Marx adta, tőkés gazdaságról, de Durkheim munkásságában is megjelent az ilyen típusú elemzés, pl. a deviáns cselekvésmódokról, az öngyilkosságról. Parsons a struktúrát már egy általános elméleti alapfogalomként kezelte. Ez a strukturális elemzési módszer fejlődött Levi Strauss nyomán strukturalizmussá. Szerinte az egyszer létrejött struktúrák pl. a rokonsági struktúrák változatlanok maradnak. Strukturális gondolkodáson belül elválasztjuk egymástól a strukturális elemzést, a strukturális funkcionalizmust és a strukturalizmust, mint szellemi áramlatot.

A rendszer fogalma:

Egymással funkcionálisan kapcsolatban lévő elemek összessége.

A rendszerek különbözőképpen osztályozhatók:

  • természetes rendszer, melyek spontán jönnek létre
  • mesterséges rendszer, melyet meghatározott cél elérése érdekében alakítanak ki
  • absztrakt rendszer, melynek valamennyi tagja fogalom
  • konkrét rendszer, melynek legalább egy tagja dolog
  • zárt rendszer: környezettel nincs kapcsolata, elemei csak egymásra reagálnak
  • nyitott rendszer: kapcsolatban áll környezetével, kapcsolatait formalizált csatornákon keresztül bonyolítja
  • statikus rendszer, amelyben nem következik be esemény
  • homeosztatikus rendszer: elemei és környezete dinamikus kapcsolatban vannak egymással. Az elemek mozgása kiegyensúlyozza a rendszer állapotát.

A társadalomban élő rendszer 2 típusa:

  • objektivációs: amely az emberi magatartás külsővé válásának, objektiválódásának folyamatában jönnek létre, pl. politikai rendszer
  • tudatosan létrehozott rendszerek: egy vagy több cél elérésére emberi magatartások közbejöttével történik és spontán elemeket visz be a rendszer felépítésébe.
A rendszer a világnak önkéntes lehatárolt része, tulajdonképpen elszegényíti a valóságot, korlátozott ismereteket adhat a társadalmi jelenségekről. A szociológia felfogása szerint bármely társadalmi rendszer csak az ember bizonyos aspektusaiból tevődik össze. A valóságban az ember nem bontható szét tevékenysége során különböző aspektusaira, minden cselekedetében személyének egésze mutatkozik meg.
A változás és folyamatosság minden társadalomban szükséges. Az elemek aránya szerint lehet statikus vagy dinamikus.

Elméletek:

Marxizmus:

Társadalom-elmélete átfogó magyarázatra törekszik. A termelőerők fejlődése és a termelési viszonyok között kialakuló konfliktus, az erre épülő osztályharc okozza a társadalmi formációváltozást.

Max Weber:

A társadalmi változásokat a racionalitás kiteljesedésére vezeti vissza. A tradicionális társadalmak ellenállnak a változásoknak, racionális társadalmak képesek önmagukat is megváltoztatni. Ha egy társ. stagnálóvá válik, új karizmatikus vezető jelenik meg, új társadalmi rendet hoz létre, így a karizma a legitimitás forrásává válik.

Tönnies:

A fejlődést a kisebb közösségektől a nagyobb társadalmi alakulatokig vezető útnak tartja. A rokonsági, szomszédsági kapcsolat összekötő ereje a közmegegyezés, a konszenzus.

Malinowsky:

Az emberi kultúrát a szükségletek kielégítésére szolgáló tevékenységre, és az erre épülő intézményekre vezeti vissza, a változást külső erőnek tulajdonítja. A szükségletek kielégítése során kialakulnak a társadalmon belüli szokások, a hozzájuk funkcionálisan összefüggő intézmények együttese.

Toynbee:

Történetfilozófiájában a változást a társadalmat érő kihívások és az arra adott válaszok okozzák.

Parsons:

A társadalmakat különböző rendszerekből építi fel. Rendszernek fogja fel az embert, kultúrát és mint organikus rendszert, a természeti környezetet is. Mindezek alrendszerekre tagozódnak, különböző funkciókat teljesítenek.
Ezek az elméletek a társ. makroszintjén mutatkozó jelenségeit magyarázzák egyetlen tényezővel, és ezt abszolút értelemben fogják fel. Ezért nem alkalmasak a társadalmi változások átfogó értelmezésére, de közrehatnak a társadalmi változásokban.