A politikai szociológia keletkezése és fejlődése

A görög filozófusok szerint a politikum az egész társadalmat átfogta, a társadalom és az állam egyet jelentett. E kor gondolkodására jellemző volt, hogy nem a meglévő jelenségeket kívánta feltárni, hanem a tökéletes államot, a tökéletes társadalmi berendezkedést kereste. Normatív jellegű volt és a képzeletnek jelentős szerepet tulajdonított. Nem ismerte a valóságos összefüggéseket tartalmazó törvényszerűségeket. A szociológia kialakulásának történeti alapfeltétele, hogy az emberi gondolkodás szakítson azzal a keretszemlélettel, amelyik az mondja, hogy nézzük meg milyennek kell lennie az ideális berendezkedésnek, az ideális politikai életnek, az ideális államberendezkedésnek. Amíg ezzel a szemlélettel nem szakítottak, a valóságot tárgyilagosan vizsgáló tudományról nem lehetett szó. Az állami szféra és politikai szféra összemosódott. Ebből ki kellett törni, szakítani kellett ezzel a elméleti szemlélettel. A politikai jelenségeket sokféleképpen lehet vizsgálni. A politikai gondolatok akkor válnak politikatudománnyá, ha a megállapítások tudományos módszerrel igazolhatók, és a törvényszerűségek bizonyíthatók. A szociológiai megközelítést egyfajta szintézisnek nevezzük, egyfajta politikai tudománynak, ezen belül egyfajta irányzat a politikai szociológia. Politikai szociológia a politikai gondolkodás egyik formája.

Négyféle politikai megközelítési mód

  • filozófiai,
  • jogi,
  • történeti,
  • szociológiai.
Az említett négy megközelítést egyfajta szintézis. Ez a politikatudomány és ezen belül egy sajátos ágazat a szociológia. Képviselői: Tocqueville, Max Wéber, Osztrohorszki, Karl Daice, Vilkino Paritto olasz gondolkodó az elit elmélet kidolgozója.

Politika fogalma:

Az államhatalom megszerzésére, ill. megtartására irányuló tudatos emberi tevékenység. A hatalom tágabb fogalom annál, hogy csak a politikai hatalmat foglalja magába, de aki az államhatalmat próbálja megszerezni, az politikai tevékenységet végez. A politikai szociológia azokban a valóságos politikai folyamatokban gyökerezik, amelyek eltérnek a polgári politikai berendezkedés tökéletes tekintett és így intézményesült modelljétől.
Tocquevill nézetei: a demokrácia a konfliktusok és a konszenzus erőinek egyensúlyán nyugszik.
Marx: az osztályharcra alapozva a társadalmat vagy állandó konfliktussal vagy konszenzussal jellemezte.
Lipset felismerte, hogy a politikai szociológia a társadalmi valóság és a politikai folyamatok kapcsolatának problematikussá válásában gyökerezik.
A politikai szociológia kutatásai akkor bontakozhattak ki, amikor a társadalmi valóság megkérdőjelezte a polgári politikai berendezkedés ideálisnak tartott modelljét. Ezek a kérdőjelek Robert Michels és Max Weber munkáiban jelentek meg.

Az oligarhia vastörvénye: minden pártban és minden világnézetű pártban belső szerkezeti okok miatt kialakul egy irányzat, miszerint csoporton belül oligarhia alakul ki. Nem lehet pártot elképzelni e nélkül. A demokráciák úgy épülnek fel, hogy a képviselőket elküldik a parlamentbe. A pártokban a képviselők egyre inkább a párt vezetőinek tartoznak felelősséggel és nem annak, aki küldte őket.

Végrehajtó hatalom szerepéhez kapcsolódik az érdekképviseleti rendszer neokorporatizmus. Funkcionálisan: a döntések egyfajta intézményes rendszere: Az érdekképviseleti szervek súlya jelentősen megnőtt, nem közvetlenül a hatalom megszerzésére, hanem annak befolyásolására irányul.
Ezek a szervezetek megpróbálják érdekeiket keresztül vinni nem nyilvános módon, nem közvetlenül a hatalomra törnek, egyre inkább önállósulnak.

A racionalitás kontra hatalmi tényezők

Ez a felfogás nem vet számot a hatalmi tényezők jelenlétével a választott testületek vitáiban. Valójában ezekkel a hatalmi tényezőkkel befolyásolják a döntéseket a párt hovatartozása szerint.
Az irányított fejlődés a gazdasági folyamatok központi szabályozására irányuló törekvés.
Jellemzői:

  • társadalomban növekszik az államnak mit az irányítás centrumának a szerepe.
  • a társadalom műveltségi szintjének emelkedésével az ember egyre inkább bekapcsolódhat az információs folyamatokba, részt vehet az irányításban és ezzel társadalmi-politikai változásokat idézhet elő.

A politika, mint társadalmi jelenség az adott tevékenységi kört érintően valamilyen céllal, valamilyen érdeket szolgáló tudatos cselekvést jelent. A politikát egy társadalom egészére vonatkoztatva, vagy akár egy-egy szervezetnek az egész társadalmat érintő cselekvésére utalva, pl. a kormány politikájaként használjuk.

  • a politika szűk felfogása: ha csak az állami tevékenységet tekintjük politikának,
  • a túlságosan tág keretek megvonása, vagyis amikor a közvélemény a kormány, vagy az uralkodó csoport döntéseit tekinti politikának.

Politika fogalma:

Az államhatalom megszerzésére, ill. megtartására irányuló tudatos emberi tevékenysége. A hatalom tágabb fogalom annál, hogy csak a politikai hatalmat foglalja magába, de aki az államhatalmat próbálja megszerezni, az politikai tevékenységet végez. A hatalmi elemet Machiavelli, Hobbes és mások tartósan beépítették a politika fogalmába.

A hatalom megközelítésének különböző iskolái vannak:

  1. A hatalom mibenléte egyfajta misztifikált hatalom alakulása, nem lehet racionális kategóriákkal leírni, az emberi akarattal hozzák kapcsolatba.
  2. Bigémista hatalom: (magatartás): Robert Dávid azt mondja: hatalomról akkor beszélhetünk, ha A viselkedése nélkül B nem viselkedik úgy, ahogy viselkedik.
  3. Teleológikus hatalom (célirányuló): a hatalom a tervezett következmények megvalósítása.
  4. Instrumentum: a hatalmat egyfajta különleges eszköznek tekinti, amely az erőszak alkalmazásának a lehetőségét jelenti.
  5. Strukturalista hatalom: egy adott rendszeren belül a rendszert alkotó elemek gondolatban elválaszthatók.

Düberzsie:

A politikai hatalom alapja a kormányzók és a kormányzottak szétválasztása. Vannak uralkodók, akiknek az érdekében a kormányzás zajlik, kormányzók azok, akik kormányoznak, és vannak kormányzottak, akiket kormányoznak. Az egész modern kapitalizmus problémája benne van. A modern kapitalizmusban a tulajdon és a kormányzás ketté válik. A hatalom mindig azé, aki dönthet.
A hatalom nem statikus viszony, hanem dinamikus és folyamat jellegű.

A hatalom érvényesítésének különböző módjai vannak:

  • szűkebb értelemben vett hatalmi viszony, amelyben a fenyegetés a jellemző
  • kényszerviszony, amelyet a fenyegetés beváltása jellemez,
  • a befolyásolási viszonyok, amelyeknél a fenyegetettség eleme hiányzik, csak a befolyásolás hat
  • a tekintélyen alapuló viszonyok
  • a manipuláción alapuló viszonyok.

A legtöbb hatalmi viszonyban, kisebb-nagyobb mértékben valamennyi típus elemei jelen vannak, ha egyik-másik erőteljesebb is. A hatalom minden esetben tény, amelynek elfogadása történhet erőszak, gazdasági vagy más jellegű kiszolgáltatottság következtében.

Hatalomnak tekintünk minden olyan viszonyt, amelyben a személynek lehetősége van arra, hogy egy másik személy viselkedését befolyásolja. A hatalom nem statikus viszony, hanem dinamikus és folyamat jellegű. Ez azt is jelenti, hogy a hatalmi helyzetben lévők és az alávetettek közötti viszonylat sem változatlan.

Politikai hatalom:

Az a képesség, amellyel befolyásolni lehet a jog alkotását és alkalmazását végző intézkedéseket.

Uralom:

Az a valószínűség, amely szerint adott embercsoport különleges parancsoknak, utasításoknak engedelmeskedni fog.
Nem minden hatalom uralom, csak az a hatalom uralom, amelyben meg van az engedelmeskedni akarás minimum szintje. Az engedelmeskedni akarásnak alapvető tartalma a legitimitásba, éspedig az adott hatalom legitimitásába vetett hit, ez transzformálja a hatalmat uralommá. Az engedelmeskedni akarás azért következik be, mert a hatalmat valamilyen oknál fogva elfogadták. Max Weber volt, aki ezt a különbséget először öntötte fogalmi keretbe.

Legitimáció:

A legitim hatalom tekinthető uralomnak. Az uralom a szűkebb. A legitimáltság változtatja át a hatalmat uralommá.
Az uralomnak 3 fajtája van:

  1. Tradíció: tradicionális uralom
  2. Karizma: karizmatikus uralom
  3. Racionális: legális uralom
  1. A tradicionális társadalmakra jellemző az öröklésen alapuló monarchia, az uralkodónak óriási mozgástere van, a tradíció azonban még az uralkodó mozgásterét is be tudja szűkíteni. A legitimáció forrása nem az uralkodó személy, hanem a tradíció.
  2. Karizmatikus: karizma=rendkívüli képességgel ruházunk fel valakit. Sajátosság: szembefordul mind a tradicionális, mind a legális racionális uralommal. Pl: Hitler tömeghatás kifejtésével maga mögé állított egy egész társadalmat. Egy karizmatikusvezető a polgári törvényt felrúgta és kialakított egy saját hatalmi rendszert.
  3. Racionális-legális uralom: legálisnak fogadjuk el azoknak a kormányzási jogát, akik ezzel vannak megbízva. A modern igazgatási szervezet valósítja meg a racionális- legális uralmat. Weber a bürokratikus típust nem negatív értelemben állította fel, és ezt egy nagy előrelépésnek tekintette.