Kultúra:

Mindaz, ami a természetből nem automatikusan jön létre, céltudatos emberi munka és tevékenység eredménye.

Három típusa van:

  1. Anyagi-technikai kultúra: berendezés, használati eszköz
  2. Szellemi kultúra: tudomány, nyelv, vallás, jog, stb. mindent magában foglal.
  3. Politikai kultúra: csoport-minőségű politikai beállítódások. A politikai folyamattal kapcsolatos tájékozódási modellek összessége, valamint politikai kultúrának nevezzük azokat a nézeteket, amelyeket a közösség tagjai saját magukról, mint a politikai folyamat szereplőiről kialakítanak.

A kultúrának három alkotó elemét különbözteti meg J. V. Bromlej:

  1. az emberek belső társadalmi tudatát,
  2. a viselkedést, a tevékenység során tapasztalható megnyilvánulásokat,
  3. a tevékenység tárgyiasult eredményeit.
A kultúra kifejezés értelmezése is magában foglal bizonyos politikai színezett, tükrözi az adott társadalomnak, vagy egy részének politikailag is jelentős eszmei állapotát.
Rousseau felfogása: a korabeli francia társadalomban létező politikai rendszer elítélését fejezte ki és cselekvésre hívott fel.
Nietzsche fellépése ugyancsak kritika volt a fennálló kultúrával szemben, ugyancsak cselekvésre hívott fel, bár más politikai közegben. Felfogásuk hatása sok szempontból hasonló empirikus tényekben mutatkozott meg.
A kultúrának mint történeti terméknek a felfogása a 19. századból ered. Ez a felfogás a népléleknek vagy népjellemnek romantikával megjelent fogalmához kötődött. A kultúra történeti értelmezésében egy történetietlenség veszélye is kialakult, a népszellemhez kötődő kulturális sajátosságok könnyen felfoghatók statikusként, változatlanként. A politikai kultúra fogalmának kialakulása a második világháborút követően kezdett kialakulni a behaviorizmus hatására, a csoportmagatartást, a csoportközösséget központba állító kultúra fogalom, amely befolyásolta a politikai szociológiában a politikai kultúra fogalmát is.
Lucien Pye: röviden úgy definiálta a politikai kultúrát, mint a politika rendszerezett szubjektív birodalmát. Lényegében ezt a vonalat követik a magyar politikai szociológiában is.
Gombár Csaba: definíciója szerint a politikai kultúra a csoportminőségű politikai beállítottságok, reakciókészségek foglalata, amely érzelmi beágyazottsággal rendelkezik. A politika sajátos jelrendszerként is működik a szimbólumok, szavak formájában. A politikai kultúrának meg vannak az elvi-elméleti, egyéni és szociálpszichológiai összetevői, valamint a külső tevékenységi elemei és ennek tárgyiasult eredményei.
Megkülönböztetünk rész- vagy szubkultúrákat, amelyek egy-egy etnikum társadalmi osztály, réteg vagy csoport generációk különböző életfeltételeivel kapcsolatosak. Felismerhetők a politikai szubkultúra jellemzői egy-egy társadalmi osztály, réteg viszonyaiból, történelmi helyzetéből következően is. Pl. a kelet-közép-európai társadalmakban a nemesség nem csupán sajátos politikai szubkultúrával rendelkezett, hanem az erősen formálta az adott ország politikai kultúrájának egészét is. A magyar nemesség politikai kultúrája átvészelt néhány történelmi szerepváltást is. A magyar nemesség a reformkorszak előtt konzervatív volt, s gyakorlatilag a reformkor vezető politikai erejévé vált. Képes volt a liberalizmus eszméinek átvételére, hordozására, ennek megfelelő politikai cselekvésre is. Ez a nemesség teremtette meg a liberális nemzeti történeti tudatot és irodalmat is. A kiegyezést követő időszakban a liberális nemesség politikai szubkultúrája jelentős mértékben alakította az ország egészének politikai kultúráját is, beleértve a tradicionális elemeit is.
A literátori réteg politikai szubkultúrája a politika tudatos érvényesítésére formálása törekedett. Ilyen szerepük volt, pl. Kínában a mandarinoknak, Indiában a brahminoknak. Azokban a régiókban, ahol a politikai rendszertúlsúlyossá vált, ennek a szubkultúrának különösen nagy jelentősége lehet. A literátori politikai kultúrával összefügg a vallási elem jelentősége, amely a literátusok és a papok vezette iskolák révén formálta az adott vallási közösséghez tartozó politikai orientációt.

I.    Politikai kultúra csoportosítása a konfliktus kezelés módja alapján:

  • verseny modell: többségi döntés alapján oldják meg a kérdést
  • arányosítási modell: egyeztetések útján oldják meg kérdést
  • bürokratikus modell: a döntéseket hatalmi szóval hozzák.

II.    Almond és Verba: a politikai kultúra csoportosítása:

  • parokhiális politikai kultúra: elsősorban törzsi, preindusztriális-tradicionális társadalomra jellemző, a vallási és politikai szerepek nem különültek el, összecsúsztak és egyfajta diffúz egységet alkotnak.
  • alattvalói politikai kultúra: egy fokkal fejlettebb. Vallási és politikai szerepek valóságosan elkülönültek, az emberek alattvalóként viselkednek, passzívak Pl: centralizált abszolutisztikus monarchia. Különbség a kettő között nemcsak az, hogy az alattvalók passzívak, hanem a parokhiális politikai kultúrában összecsúsznak a szerepek míg az alattvalói politikai kultúrában ez itt már elkülönül.
  • résztvevő típusú politikai kultúra: ez a nyugati fejlett országok kultúrája. A hangsúly a polgárok aktív részvételén van. Nemcsak az iránt tájékozódnak az emberek, hogy mit kapnak az államtól, hanem megpróbálják befolyásolni, megpróbálnak benne részt venni.
Almond és Verbe e jellemzők kombinálásával megkülönböztette még a parokhiális-alattvaló, az alattvaló-résztvevő és a parokhiális-résztvevő típusokat.
Lucien Pye vállalkozott az ázsiai politikai kultúra sajátosságainak összegyűjtésére.
Weber:  az ideális típus olyan elméleti-gondolati konstrukció, amely a valóság lényeges jegyeit emeli ki, elvonatkoztat számos részletkérdéstől. Általános igazságokat lehet vele megállapítani. Az ázsiai kultúra is egy ideáltípus konstrukció. Nagyobb, általános igazságokat lehet vele megfogalmazni. Pye: minden különbséget figyelembe véve beszélünk közös jellemzőkről. Kiinduló pontját a hatalomfelfogás különbözősége adja meg. Ázsiában egészen mást értenek hatalmon, mint Európában. Általános fogalma a hatalomnak: azé a hatalom, aki döntéshozatali helyzetben van. Ezzel szemben Ázsiában a hatalom azt jelenti, hogy valakinek nem kell döntenie. Az ázsiai uralkodó méltósága nem is engedhetné meg, hogy döntésekkel bíbelődjön. Egy szakrális uralkodó nem teheti meg, hogy téved, a döntést a szolgákra, a beosztottakra bízza. A tradíció szabja meg az uralkodónak a viselkedést, ezért nem is tud tévedni. Ettől a hatalomtól nem lehet elvárni, hogy hatékony legyen, racionálisan dolgozzon. Az uralkodó nem rész érdekeket képvisel, hanem a közösség egészét. Hatalom ázsiai felfogása:
  • A hatalom misztifikálódik, ez a politikai kultúrát is áthatja, a hatalom mindenható
  • kialakul egyfajta paternalizmus, ami áthatja az egész ázsiai kultúrát. Negatív értelmezés itt nem tapad a fogalomhoz, ennek itt egy gondoskodó, atyáskodó értelmezése van.