A jogszociológia keletkezésének és fejlődésének három összetevője van:

Ezek az összetevők, amelyek a valóságban együttesen, egymástól befolyásoltan hatnak, a következők:

  • a társadalom viszonyai, jelenségei, folyamatai
  • a jogfejlődés sajátosságai
  • a jogtudományban és a szociológiában alakuló új fogalmak, elméletek, módszerek.

Három nagy nyelvterületen kialakult első jogszociológiai elméletalkotók:

1. A pragmatista jogszociológia (angol)

E nyelvterületen a legkiemelkedőbb jogszociológiai elméletalkotó Roscoe Pound az ún. pragmatikus jogszociológia megteremtője volt. Nevéhez fűződik annak megállapítása, hogy a jogelmélet minden fontos kérdése a szabály és diszkréció összebékítéséhez kapcsolódik. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a jogrend stabilitás-és változásigényének ellentmondása az ún. relatív természetjog kialakításával oldható meg. A pragmatista szociológia képviselői: Huntigton Cairns (a jog társadalmi funkcióira helyezte a hangsúlyt), Benjamin Cardozo ( a bíró szerepét hangsúlyozza)

2. A jogszociológia a német nyelvterületen

A német jogszociológia klasszikus alakja Max Weber. Ugyanúgy észlelte  a jog és az élet, a tételezett jogszabályok és az empirikusan érvényesülő jog különbségét, mint Pound. Weber  a jogfejlődésben a jog folytonosan racionalizálódó tendenciáját látta. Nem beszélt a jog és az élet közötti szakadékról, de észlelte a formális jogi gondolat logikus tételezettsége és gazdasági hatása közötti eltérést. Felhívta a figyelmet a modern fejlődés új elemei között a bírói tevékenység megváltozására, a teremtő, vagy alkotó elem jelentőségére a jogalkalmazásban. A jog 4 tipikus megjelenését különböztette meg:
  • formális-irracionális (ha a jogalkotó, vagy alkalmazó valamiféle irracionális megismerési eszközből indul ki)
  • materiálisan irracionális (a döntéseket tartalmilag nem valamilyen meglévő normára, hanem etikai, érzelmi jellegű értékelésre alapozzák)
  • formálisan racionális (egyértelműen megfogalmazott általános anyagi jogi vagy eljárási tényállásra épül)
  • materiálisan racionális (tartalmilag általánosított magatartási elvekre támaszkodik)
A német nyelvű jogszociológia másik nagy alakja Eugen Ehrlich kétféle jogi normát különböztetett meg:
a döntésre szolgáló normákat, amelyeket az állami szervek, bíróságok alkalmaznak
az élet valóságos kötelékeiből származó szabályokat

3. A francia jogszociológia

A századforduló táján Franciaországban is felismerték a jog és az élet, a könyvekben és a valóságban ható jog különbségét. Kiemelkedő francia jogszociológus Émile Durkheim. Általános szociológiai teljesítményéből különösen fontos a jogszociológia számára a társadalmi tény fogalmának bevezetése, amelynek körébe a társadalomban élő normákat, így az erkölcsöt, a szokást, és a jogot is besorolta. Másik fontos megállapítása a „normális” ténynek a „patologikustól” való elválasztása. Normálisnak tekintett minden olyan jelenséget, amely egy meghatározott típusú társadalomban szokásszerűen megjelenik. Az öngyilkosságnak szociológiai vizsgálata során alakította ki az anómia fogalmát, mely lényegében a társadalomban élő normák ellentmondásossá és relatívvá válását jelenti. Szociológiájának fontos eleme a társadalmi munkamegosztásból következő szolidaritás típusainak megkülönböztetése: (mechanikus szolidaritás- az egyenlők szolidaritása, amely mindenfajta eltérő magatartást szigorúan büntetne; organikus szolidaritás-munkamegosztásból fakad, minden tagja mint individuum rendelkezik funkcióval, s ezt bizonyos szabadságfokkal teljesítheti). A mechanikus szolidaritást kikényszerítő jog represszív jellegű, elsősorban büntetőjog. Ezzel szemben az organikus szolidaritásnak a családjog, a kötelmi jog, a kereskedelmi jog, eljárási jog, a közigazgatási jog, alkotmányjog felel meg.
George Gurvitch szerint a jog a teljes társadalmi valóságot tanulmányozza.
Gurvitch a jogszociológiát több területre osztja fel:
  • a szisztematikus jogszociológia a társadalmi valóság és a jog területei között található funkcionális összefüggéseket tanulmányozza.
  • a különböző csoportok jogi tipológiája egyrészt az egyes csoportosulások, másrészt a teljes társadalom iránt érdeklődik
  • a genetikus jogszociológia a jogrendszerek típusaiban rejlő szabályos tendenciákat vizsgálja

ÚJ ELMÉLETI SZEMPONTOK A MAI JOGSZOCIOLÓGIÁBAN

A legjellegzetesebb új elméletek közül az alábbi három a leginkább kimunkált:

  1. Niklas Luhmann német jogtudós jogszociológiája a rendszer fogalmára épült. Rendszerelméletének fejlődésében két szakasz különböztethető meg. Az első szakaszban a társadalomban valóságosan működő elkülönült alrendszereket különböztetett meg. A második szakaszban hozza létre az autopoiézisz fogalmát, mely felfogás szerint a rendszer -így a jog mint rendszer is- önmaga hozza létre elemeit, bár nem függetlenül a környezeti nyomástól.
  2. Teubner német jogszociológus is az autopoiézisz fogalmát használja. Luhmanntól eltérően ő az autonómia és az autopoziézisz fogalmát sorrendiségében értelmezi.
    A jog autonómiája három fázisban alakul ki:
    • társadalmilag diffúz jog
    • részben autonóm  jog
    • autopoietikus jog ( amikor a jogi normák a jogi aktusokra utalva határozhatók meg)

A MAGYAR JOGSZOCIOLÓGIA

A magyar jogszociológia kezdetei:

A magyar jogi gondolkodás mélyén mindig ott rejlett a politikai elem. A   jogi gondolkodást erőteljes történetiség jellemzi. A magyar történeti szemlélet legjobb képviselői már a 19. század második felében bevittek bizonyos szociológiai elemeket a jogi gondolkodásba. Megjelent a jognak, mint a társadalmi problémák megoldására, a társadalmi haladás, a változás érdekében korlátlanul használható eszköznek a víziója. A századvég legkiválóbb jogfilozófusa Pulszky Ágost munkásságában különösen erőteljes volt a magyar polgárosodást gondolatilag erősítő, unilineáris fejlődésre alapozó szemlélet. Pulszky kezdeményezését Pikler Gyula folytatta, mégpedig egyértelműen természettudományi megalapozottságú szociológiával. A szabadjogi gondolat Mo-on elsősorban a magánjog területén jelent meg, amelyben a jognak is a szociális szempontot kell előtérbe állítania és szolgálnia. Ez a szempont jó néhány szerző munkásságát áthatotta. Idesorolható: Ágoston Péter, Meszlényi Artúr, Szirtes Artúr.

A magyar jogszociológia a két világháború között:

A két világháború közötti időszakban a normatív szemlélet vált uralkodóvá, s a korszak hivatalos jogfilozófusai, elsősorban Moór Gyula az újkantiánus bölcseletből fakadó ellentmondás, a „van” és a „kell” közötti különbség áthidalását kísérelték meg. A jogszociológiai törekvést igazában csak Horváth Barna képviselte. ő sem tudott szakítani az imént említett kettősséggel, s ennek megoldását a természet és norma funkcionális egymásra vonatkoztatásában látta. Szerinte a „jogszociológia módszere nem a megismerés, hanem a gondolkodás módszere”. A korabeli jogszociológiának egyik gyakran hangoztatott tétele, amely szerint a jog a társadalom leginkább intézményesült szerkezete, Horváth Barna szinte minden művében tetten érhető. A két vh. közötti  évtizedekben a legsajátosabb jogszociológiai kísérlet az ún. népi jog, vagy jogi népszokások kutatásában jelent meg. A jogszociológia alapproblémája az életben ható, az „élő” jog elválása volt a „könyvekben lefektetett”jogtól. Az „élő” jogot a parasztság között élő jogi néphagyományban, és a „könyvekben” lefektetett jogot, illetőleg annak eredményeit e jogszabályanyag idegen jellegére vezették vissza. Az élő jogot ily módon népi jogként, az írott jogot pedig rákényszerített jogként értelmezték.
A jogpolitikai szemlélet elsősorban Győrffy István kezdeményezésére került e kutatásokba. Logikája a következő volt: a nép életét szabályozó szokásrendszer jogrend; ez képviseli az igazi magyar népi jogot. A jogalkotást a nép között élő jogra kell alapozni.
A jogi népszokások kutatásában ott születtek a legjobb eredmények, ahol a kutatásban e kettős  szempontot: a néprajzit és a jogtörténetit sikerült egyesíteni. Az ilyen célzattal folytatott kutatás forrásai igen sokrétűek, részint jogtörténeti, részint folklórjellegűek lehetnek:
  • írott maradványok
  • íratlan, jogilag ki nem alakított jogszabályok
  • a népköltészet emlékei
  • népmondák, eredetmondák, jogi dalok
  • babonák
  • szimbólumok.

Tudományos értelemben a legnagyobb problémát azonban az jelentette, hogy nem sikerült körülírni a népi jog, vagy a népi jogélet fogalmát.

A magyar jogszociológia a második világháború után:

1948-49-től kezdődően kibontakozott a szocialista társadalom építésének meghirdetésével a szocialista normativizmus. Kiiktatta a „marxista” jogtudományból a jog szociológiai valóságát, a jog társadalmi tényezőit. A „szocialista” útra tért társadalomban állami feladatként jelentkezett az elmaradottságból való kijutás, a modernizálás újbóli vagy első nekilendítése, illetőleg a folyamat fenntartása. Mindez nagyfokú centralizációt és jogi túlszabályozást igényelt. A szocialista normativizmus tartalma tulajdonképpen kettős. Egyrészt a jogot, mint társadalmi jelenséget a jogi normával azonosítja. Másrészt magába a jogfogalomba is normatív szempontokat visz be. Azaz valóságosként ábrázol a valóságban nem, nem mindig vagy csak bizonyos mértékben érvényesülő posztulátumokat. A szocialista normativizmust létrehozó társadalmi helyzetnek természetes következménye: a társadalom alakításában eszközként alkotott és így politikai jelentőségű jogszabály normativitását megvalósíthatósága nem kérdőjelezheti meg. Vagyis a jogi szabályozás pusztán abból következően, hogy megalkották, helyes és érvényesül. Sikertelenségének egyedüli oka tehát a „világ otrombasága” lehet.
Ennek a jogfelfogásnak azután további elméleti következményei is kialakultak. A jogalkotás szempontjából a legfontosabbak: a törvényesség elvi hangsúlya, valamint a szokásjog és a bírói jogalkotás „elvi” elutasítása.
A jogszociológiai kutatások századunk 60-as éveinek első éveiben jelentek meg a „szocialista” társadalmakban. A reformok megindulásával az érdeklődés a jog konkrét társadalmi összefüggései felé fordulhatott. Ekkor már rendelkezésre állottak elméleti és fogalmi készletek is, hiszen a 60-as évek közepén már bizonyos empirikus kutatások is megindulhattak. Az első kutatás tárgya a társadalomban élő jog ismerete volt. További empirikus kutatások a népi ülnökök bírósági döntéshozatalban való részvételéről, a jogtudatra és jogismeretre vonatkozóan, majd a jog változásával kapcsolatban olyan elméleti továbbfejlődést is megalapoztak, melynek eredményei monográfiákban láttak napvilágot. Mindezek bázisán megindultak a kutatások, megfogalmazódtak a jognak a modernizáció folyamatában betöltött szerepére vonatkozó kérdések.
Ma már elmondható, hogy a jogszociológiai szemlélet oly mértékben megerősödött Magyarországon, hogy hatását két fontos jelenségben is felismerhetjük. Mindenekelőtt módosult a jogelmélet kezdeti normativista felfogása, s a jog társadalmi szemlélete csaknem teljesen uralkodóvá vált. A második jelenség: a tételes jog szakágaival foglalkozó tudományok is egyre erőteljesebben fogadták be a szociológiai szemléletet.
A magyar jogszociológia utolsó évtizedeinek vagy a rendszerváltozás utáni éveknek a teljesítményét közelségük okán még nem értékelhetjük.