/Megj.: az 1986-os sajtótörvényt egy másik tételben kell részletesen ismertetni/
/Forrás: Nyilvánosság és sajtópolitika – az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása a politikai nyilvánosságról és a tájékoztatási törvény politikai irányelveiről
– A Központi Bizottság állásfoglalása a párt sajtópolitikájának elveiről és a pártsajtó fejlesztéséről – Az 1989. március 29-i KB-ülés anyaga/
Az MSZMP központi lapja a Népszabadság volt, amely definíció szerint „a párt politikáját, céljait, értékrendjét képviselő politikai-mozgalmi tömeglap”. Ezen kívül létezett a Társadalmi Szemle, mint a párt elméleti jellegű folyóirata.
A pártsajtó célja: „A pártsajtó a tagság és a társadalom között közvetíti, egyszersmind alakítja a párt politikáját.”
A nem pártlapokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy az írott sajtó lehetőségeit korlátozta, hogy monopolizált volt a papír előállítása, importja, és elosztási kontingens érvényesült, valamint a sajtótermékek terjesztése is monopolizált volt. (A Hírlapkiadó Vállalathoz tartoztak a megyei lapok is.)
A kormány felügyelete alatt álló nemzeti intézmények: Magyar Rádió, Magyar Televízió, Magyar Távirati Iroda. A kormány kiadója a Kossuth Kiadó.
Magyarországon a szocialista országok közül elsőként hoztak átfogó törvényt a sajtóval kapcsolatban. Ez volt az 1986. évi II. törvény, melynek jogszabályai átfogóan szabályozták a sajtó feladatait, a sajtónak az állami, társadalmi és gazdasági szervezetekkel és az állampolgárokkal való kapcsolatát, továbbá az újságírói tevékenységet. A törvény tehát elsősorban a sajtó és az újságíró jogállását tisztázta, és nem az volt a célja, hogy elismerje minden ember jogát a véleménynyilvánítás szabadságához és a sajtószabadsághoz.
Továbbra is érvényesült tehát – az egyre puhuló diktatúra mellett az állam, illetve a párt befolyása az összes Magyarországon megjelenő sajtótermékre nézve. Az ideológia: „politikai harcot folytatunk annak érdekében, hogy a legfontosabb nemzeti orgánumok vezető posztjain pártunk (az MSZMP) tényleges politikai súlyának, valódi befolyásának, tömegtámogatásának megfelelő mértékben legyen képviselve!”.
A nemzetközi, országhatáron kívülre is eljutó anyagokkal, sajtótermékekkel kapcsolatban még szigorúbb volt az irányítás: „Fontos nemzeti érdeket érintő témakörökben biztosítani kell a külföldre irányuló tájékoztatás állami koordinációját.”
Ebben az időszakban tették nyilvánossá a Központi Bizottság üléseit, és vezették be a szóvivői intézményt.
Egy „jó pontja” azért volt a pártirányítással működő sajtónak. Berecz János, az MSZMP akkori főideológusa szerint ugyanis: „Nem fogadható el, hogy az ízléstelenség, az olcsó népszerűség uralkodóvá váljon a tömegtájékoztatásban.”
Az újságírók megítélése: gyakorlatilag csak a tárgyalt években indult el az a szemléletváltás, amelynek eredményeként az (egyes) újságírókat „a szellemi élet másodrangú polgárai” helyett valódi értelmiségiként kezdték értékelni.
A sajtóban is kettősség: az elismert sajtó „mögött” létezett a ’80-as években egyre kevésbé kezelhető második vonalbeli, szamizdat sajtó.
