Neveléstörténet:
A nevelés tudományok globális értelmezéséhez szükséges tudomány, ugyanis minden pedagógia diszcilis estén szükség van.
A neveléstörténet tárgya:
- az emberiség történelme során változás ment végbe, s e tudás és ismeret átadás
- kutatja, bemutatja, értelmezi más történelmi korok nevelési eszményeit, oktatáspolitikáját nevelési gyakorlatát
- megismertet kiváló pedagógiai gondolkodókkal
- törvényeket és összegzések láttatása
- Számos részterülete van a neveléstörténetnek, így:
- oktatástörténet
- tanterv történet
- tankönyv történet
- iskola, intézmény történet
- taneszköz történet
Neveléstörténet feladata:
Neveléstörténet forrásai:
- legfőbb eszköze a neveléstörténet
forrás: minden olyan utókorra maradt emlék, amely valamit tükröz az elmúlt korszakok történelméről.
Csoportosítás
Elsődleges forrás: történelmi események ill. folyamatok résztvevői, szemtanúi által hagyományozott forrás
Másodlagos forrás: közvetve, utólagosan tudósító elsődleges forráson alapuló véleményt vagy ítéletet tükröző források
A fenti kettő típuson belüli alcsoportok:
- írásos emlék: pl.: pedagógiai gondolkodók művei, levéltári anyagok, újság, évkönyv.
- tárgyi emlék: pl.: taneszközök, épületek, egyenruha, játékeszközök
- íratlan szóbeli emlékek szellemi hagyományok: pl.: hangfelvétel, film, mozgókép, népköltészet (mese, bölcsődal)
Interdiszciplinális kapcsolatai:
- tudományos történeteket (művészettörténet, jogtörténet, filozófia történet, gazdaságtörténet, vallástörténet)
- néprajz tudomány eredményét is felhasználja
- kulturális antropológia
- régészet
- szociológia tudomány
- pszichológia tudomány
- történelemtudomány eredménye
Az ősközösségi társadalom nevelésügye:
Az australopithecus, majd a kb. félmillió esztendõvel ezelõtt megjelenõ homo erectus igyekezett úgy újraalkotni szerszámait, ahogyan azt elõdeitõl "tanulta". Ebben a korban a nevelés hagyományõrzõ, asszimilációs funkciója dominált. Mintegy százezer évvel ezelõtt jelent meg a biológiai értelemben vett mai ember, a "homo sapiens". Az a nevelés, a tapasztalatok átadása, az életszabályok közvetítése fokról fokra szervezettebbé vált.
Játékos keretek között folyt tehát az életre való felkészülés: a gyerekek már egészen kis koruktól kezdve a felnõttek szerszámainak és harci eszközeinek élethû, de kicsinyített változatával játszottak, gyakoroltak. a gyerekek anyjuk vagy apjuk munkáját figyelve és utánozva sajátították el a gyakorlati készségeket. Az utánzáshoz itt már a bemutatás, a "szemléltetés" módszere társult.
Kezdetben nem létezett elkülönült oktatás-nevelés; a tanításnak, tapasztalatátadásnak ezt a primitív formáját maga a társas élet kényszerített ki.
B) Az intézményes nevelés csírái
A törzsi közösség keretei között élő fiatalok életében fordulópontot jelentett egy szertartás. A beavatás (iniciáció) alkalmával be kellett bizonyítaniuk, hogy kiállják a felnõttség próbáját, testileg-lelkileg felkészültek a felnõtt életben reájuk váró megpróbáltatásokra.
A testi nevelést a törzs hagyományainak, magatartást szabályozó normáinak, eredetmítoszának megismertetése egészítette ki. Az "oktatást" a felnõttek egy csoportja (az ún. "keresztapák" és "keresztanyák" együttese) végezte a varázsló, a sámán irányításával. Nem "iskola" volt ez a szó szoros értelmében, de az intézményesülés bizonyos csíráit már tartalmazta ez a képzési forma.
